Szent Kamilló valójában a görög gyógyászat elemeit újította fel, nem mást javasolt, mint a friss levegőt és kímélő étrendet, a betegápolás megreformálásában jeleskedett azáltal, hogy e célból külön szervezeteket hozott létre az egyházon belül. Elkülönítette a fertőző betegeket az egészségesektől, és lelki vigaszt nyújtott a búcsúzók számára. Ezzel rendje kiérdemelte az agonister, avagy a jó halál testvérei elnevezést. Kamill katonacsaládban született, és kiskamasz volt, amikor édesanyját elveszítette. Iskola helyett sokat csavargott, elmerült a város alvilágában is, szerencsejátékkal, verekedéssel töltötte idejét, ezért apja úgy döntött, magához hasonlóan zsoldosnak adja. A török ellen indultak Lepantó felé, ám apja út közben meghalt, a fiú megsebesült. A seb a lábán nehezen gyógyult, sok szenvedést okozott, s ekkor megfogadta, ha Isten segítségével meggyógyul, beáll a ferencesekhez. Rómába került, s a Szent Jakab-kórházba került. Itt a kezelés alatt szolgálatokat végzett fizetség gyanánt, a kórházak ekkoriban nem csak betegápolásra szakosodtak, hanem egyszerre töltötték be a hajléktalanszálló, az árvaház és az öregek otthona szerepét is. A nincstelen és beteg emberek ellátását volt hivatott jól-rosszul ellátni akkoriban ez az intézmény. A járó betegek itt megszolgálhatták saját ellátásukat. Ám Kamillónak hamar kitelt a hitele itt is összeférhetetlen természete és a szerencsejáték miatt. Ismét hadba indult, a törökök ellen, majd a spanyolok mellett harcolt, később egy kapucinus kolostor építésében vett részt. Ekkor tért meg, és a bűnbánat és alázat szellemében dolgozott a továbbiakban. Nehezen gyógyuló sebe azonban annyira kínozta, hogy félbe kellett hagynia ezt a tevékenységet. Ismét Rómába ment, a Szent Jakab-kórházba menedékért. S az itt töltött három év alatt végre meggyógyult, s jelentős változáson ment keresztül lelkileg is. A betegápolás úgy tűnt, személyes sorsa révén választott igaz hivatásává lett. Az addigi közeget voltaképpen nem tartotta megfelelőnek, közösséget akart szervezni az ápolás igaz céljaira. Harmincnégy éves volt, amikor pappá szentelték. Egyházon belül is számos akadályt kellett leküzdenie ahhoz, hogy megalapíthassa ,,a betegeket szolgálók társaságát'', ahogy magukat nevezték. E közösség révén valósulhatott meg az az elképzelése, hogy különböző kórházakban és magánházaknál a betegek és a haldoklók ellátásának szentelhesse életét. A Tiberis mellett béreltek egy kis lakást, később egy kórházi célokra alkalmas ingatlanon alakították ki székhelyüket, melyet egy vörös kereszttel jelöltek meg. Róma előtt nem sokáig maradt észrevétlen a kis közösség tevékenysége, 1591-ben XIV. Gergely pápa Kamilló vezetésével engedélyt adott a betegeket szolgáló kongregációhoz. Kamilló személyes példája sok fiatalban fölébresztette az ápolói hivatás iránti kedvet. A haldoklógondozás terén tett szolgálatuk miatt a ,,jó halál testvérei''-nek nevezték őket. Pestis és flekktífusz tizedelték ekkoriban a lakosságot, az éhínség is sok szenvedést okozott, és nem kímélte a gondozó testvéreket sem. A megbetegedettek ápolása közben a betegápoló testvéreknek majd fele az életét vesztette. 1598 telén Rómában nagy árvíz volt, s Kamilló hat társával kétszáz betegnek mentette az életét: ahogy a víz egyre magasabbra emelkedett, ők hordták őket a meredek csigalépcsőn egy emelettel mindig följebb. Kamilló példás bátorsággal viselte saját testi nyomorúságát is, mely mellett egyre újabb feladatokat vállalt a gondozás terén. 1614. július 14-én Kamilló meghalt. A virágzó közösségeket hagyott hátra maga után, melyeknek máig élnek hagyományai, s a tagok száma ma is több ezerre tehető. Lellisi Kamillót 1746-ban avatták szentté, 1886-ban lett a kórházak, a betegek és a haldoklók védőszentje, a haldoklókért mondott imákban is szerepel neve, ünnepét pedig 1969-ben helyezték július 14-re. 2014. 07.14. NZS