– Mi számodra a szeretet? – Az, ami mindenki számára. Tökéletes odaadás, függés a másiktól, de adás is. Aki szeret, az ki van szolgáltatva, aki nem, az független és zsarolhatatlan marad. – Érdekes, hogy a szeretettel kapcsolatban azonnal felmerült benned a zsarolás gondolata. – Miért, ha szeretsz, nem vagy zsarolható? Ha egyedülálló vagy, nem függsz senkitől, akkor csak a magad ügyeiért vagy felelős. Ha szeretsz, ki vagy szolgáltatva a másik szeretetének, igényeinek, s annak, hogy ha vele bármi történik, felelősséget kell vállalnod érte. Segítened kell neki. – Rendszeresen jársz pszichiáterhez, miért? – A dühkitöréseim miatt. Az utóbbi években rendőrségi ügyek is lettek ezekből, egyre gyakrabban jelentenek fel. Barátok, hogy úgy mondjam. Már, akinek ez a barátság. – Csodálkozol, hogy följelentenek? Az egyik barátodnak eltörted az orrát. – Azonnal mentőt hívtam, bementem vele a kórházba. Megbántam, amit tettem. – Ez kevés. – Felidegesített. – Hál’ istennek, nem láttalak még ilyen helyzetben. – Én alapvetően kedves, odaadó ember vagyok. Nem bírom a rosszindulatot, a hazugságot, azt, amikor lenéznek. – Nem lehet, hogy mindezeket te vetíted bele egy-egy helyzetbe? – Nem. A bőrömön érzem a megvetést. – Mit mond erre a szakorvosod? – Nem mondok el neki mindent, még csak az kéne, hogy bezárjanak. Köszönöm, voltam már pszichiátrián, nem kérek belőle többet. – Már sok munkát elvesztettél az agresszivitásod miatt. – Engem kenyérre lehet kenni addig, míg valakiben azt nem érzem, hogy kihasznál vagy lenéz. – Inkább félnek tőled, nem? Ha valaki fél a másiktól, kerüli a vele való találkozást. Ezt értheted félre. – Nem, erről szó sincs. – Nem jársz dühterápiára? – A pszichiáterem azt mondja, hogy nincs semmi baj velem. Tudom, mit suttognak a hátam mögött, azt, hogy borderes vagyok, de ez nem igaz. – A férjed szerint, igaz. – A férjem el akar válni tőlem, nyilván össze-vissza beszél. – Én úgy tudom, hogy oka van rá. – Sokat veszekszünk, meg verekszünk. Vannak problémáim, de ezeket nem lehet gyógyszerrel megoldani. – Ha gyógyszerrel nem is, de valamely terápiával, igen. – Jártam én már mindenre, semmi értelme. Hidd el, nálam jobban nem tudja senki, mit csinálok, de nem beszélek róla. A férjem is imád, csak nem bírja tovább. – Mit nem bír? – Hogy nem tudja, mire ébred. Borzasztóak a reggelek. Van, hogy éjszaka nem alszom, rágom magam egy problémán, s reggel kirángatom az ágyból, minden kezdődik előlről, este pedig megígérem neki, hogy többet nem teszem. – Ő nem jelentett fel? – Nem. Azért ennyi eltöltött év után, hogy tehetne ilyet. -Te, hogy teheted vele azt, ami teszel? – Én bocsánatot kérek, mindig megbánom. Meg járok kezelésre. – Hol tartasz most abban, hogy felismerd valójában mit csinálsz? – A lehető legteljesebb mélységig eljutottam, nyilván elfedem. – Mi az, amit csinálsz? – Bizonyos helyzetekre azonnal bekattanok és dühüngő őrültté válok. Viszonylag hamar lecsillapodom. – Én úgy tudom, hogy van, hogy napokig tart a vélt vagy valós sérelmekre reagáló bosszúhadjárat. – Az egyre ritkább, nyugtatókat szedek, gyógyteákat iszom, tornázom. Teszek azért, hogy ez megváltozzon. – Két fitnesz terem is van a kerületben, ahonnal kitiltottak. – Nem szeretem, ha beszólnak. – Mi történt?v – Az egyik oktató rámszólt, hogy ne feküdjek a padlón mint egy viziló, hanem dolgozzak, bőven rámfér. Behúztam, neki. – Nőként mindig csak nőket bántalmazol. – A férjemet is, de ez nem bántalmazás, egy kapcsolatba ennek is bele kell férnie. – Szerintem, nem. Mi lett a vége az oktatóval történt konfliktusodnak? – Feljelentett. Húzódik az ügy. – Hány érvényben levő feljelentés van ellened?v – Most kettő. Van olyan is, amit visszavontak. - Jelenleg milyen kezelésekre jársz? – Most semmilyenre, nincs pénzem. A TB-s kezelés semmit sem ért. – Azt mondtad, hogy rendszeresen jársz pszichiáterhez. – Általában igen, most nem. Más dolgom van. – Miért akartál találkozni akartál velem? – Beszélgetni. Meg fáradt vagyok, a magammal folytatott küzdelem miatt. Az, hogy az egész életem bocsánatkérésből áll, persze, nem mindig tudom megtenni. Nem mindenki bocsát meg. – Nem lehet, hogy csak menekülnek előled, hogy ne kelljen újra konfliktusba kerülni veled? – Keresztény ország vagyunk, nem? Miért nem lehet megbocsátani? – Megbocsát, csak nem akar veled érintkezni többet. – Akkor nem bocsátott meg. – De igen, csak nem akar olyan emberekkel eltölteni időt, akiben egy időzített bomba ketyeg. – Ez durva hasonlat, azért tudom magam fegyelmezni. – A történeteid nem ezt mutatják. – Volt már, hogy necces pillanatokban leküzdöttem magam. Ez eredmény. – Mit nevezel eredménynek? – Hogy nem lesz több konfliktusom. Egyébként fogalmad sincs az életemről, miben nőttem fel, mi miért van, de erről nem akarok beszélni. – A rossz gyermekkor nem indok arra, hogy másokon vered le a múltad. – Nem, de erősen meghatároz. Én biztos vagyok benne, hogy a mai napig ezt nyögöm. Gyimesi Ágnes Andrea