A közegészségügy a lakosság egészének és mindenki számára az egészség védelmét jelenti. Bizonyos társadalmi csoportok beoltásának, egészségügyi ellátásának, felvilágosításának elmulasztása nemcsak méltányosság kérdése, hanem visszahatnak a közösség többi részére. A biztonságos és hatékony Covid-19-vakcinák igazságos és méltányos elosztása hozzájárul a társadalmi és egészségügyi egyenlőséghez, és lehetőséget kínál az Európában régóta fennálló társadalmi különbségek csökkentésére. Itt az ideje, hogy a nemzeti kormányok és az Európai Bizottság biztosítsák, hogy az EU iránymutatásai és a nemzeti Covid-19-oltási tervek az oltásokhoz való igazságos hozzáférést kézzelfogható valósággá tegyék mindenki számára Európában. Ez volt az alapüzenete, ahol a résztvevők elsősorban a hajléktalanok ellátásával kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg, problémákat, illetve lehetséges kiutakat. Alapvető megállapítása az volt valamennyi résztvevőnek, hogy az általánosan elfogadott elvek még messze nem jelentik annak gyakorlati megvalósulását. És mi a helyzet Magyarországon? A Nemzeti Demokratikus Intézet kutatást végzett Magyarországon, az intézet 2020 májusától augusztusig mérte fel a Covid-19-járvány okozta károkat a magyarországi romákra. A kutatást 27 településen végezték, az ország kilenc megyéjében, amelynek legsúlyosabb megállapítása, hogy a roma közösségek országszerte korlátozottan férnek hozzá a kormányzati támogatáshoz, szolgáltatásokhoz és az egészségügyhöz. A háztartások 74 százaléka szerint nincs (!) hozzáférése kórházi ellátáshoz és csupán a válaszadók 4 százaléka mondta, hogy családtagjaikat tesztelték Covid-19-re. A háztartások csupán 3 százaléka számolt be arról, hogy használni tudja azokat a kormányzati kommunikációs vonalakat, amelyeket a Covid-19 elleni küzdelemhez létesítettek. A források átcsoportosítása is még nagyobb hátrányba hozza őket, ennek eredménye mind az alapellátásban, mind a kórházi erőforrásokban, illetve más egészségügyi állapotok kezelésében érezhető és azzal a következménnyel jár, hogy a roma polgárok egészségügyi ellátásának minősége kritikus, az orvosi forrásokhoz való hozzáférés (szűrés, gyógyszeres kezelés, sürgősségi ellátás) még korlátozottabbá válik. Megkérdeztünk egy hátrányos régióban dolgozó alapítványi vezetőt „Az életkörülmények eddig is borzasztóak voltak, de most katasztrofálisak. Egyéni szempontból igaz, hogy a szenvedést nem lehet összemérni, az mindannyiunk számára ugyan olyan borzasztó, és amikor szeretteinket veszítjük el, egyformán szenvedünk. De egy jelentős társadalmi csoport már évszázadok óta folyamatos traumák között él. Ez azt jelenti, hogy ők alig, vagy semennyire sem férnek hozzá a 21. századi ember számára természetes dolgokhoz. Sok helyen nincs vezetékes víz, angol vécé, mosási lehetőség, gyógyszer, orvos, közlekedés, alapvető élelmiszer, az egészséges élelmiszerről, vitaminokról életről nem is beszélve. Innen, a hétköznapok túléléséből indul egy hátrányos helyzetű család a Covid-vágóhídra” – mondja Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes és pszichológus, a Van Helyed Alapítvány létrehozója és vezetője. „Eddig is csak töredéke volt betöltve Ózdon a háziorvosi praxisoknak, mostanra gyakorlatilag nincs ellátás. A szegény telepeken élők hiába hívják az orvosokat, a vonalak némák. Az ózdi sürgősségin napi 40 beteg van. A többségük lélegeztetésre szorul. Mindenki ideges, hogyne volna az, amikor a gyereke, az anyja, az apja nem kap ellátást, haldoklik. A beteg kollégámnak az asszisztens azt mondta, már sokkos állapotban vannak az orvosok. Ha tesztet akar, menjen Miskolcra. Tegnap még volt 7 szabad lélegeztetőgép, de a 7 férőhelyes intenzíven 17-en fekszenek lélegeztetőn; csak néhány orvos van és 150 covidos beteg, az egyéb ellátás megszűnt. Az emberek a telepeken félnek, hogy karanténba kerülnek. Nem engedhetik meg még azt sem, hogy egy influenzát kifeküdjenek, mert akkor a család bevétel nélkül marad, a szülők többsége így is elveszítette a munkáját, a közfoglalkoztatottak nagy részét is elküldték” – sorolja Bódis Kriszta. Az alapítvány munkatársai felméréseket készítenek folyamatosan, hogy patronáltjaiknak minél hatékonyabban tudjanak támogatásokat adni. Mostanra azonban fogalmuk sincs, hogy hányan haltak, halnak meg általában a szegregátumokban azért, mert egyáltalán nem, vagy nem időben jutottak orvosi ellátáshoz. Ha valaki kórházba került, eddig még nem jött haza élve. Minden második nap meghal valaki a telepeken. Ide most senki be sem mer jönni” – mondják a helyiek. Az öregeket már oltják a régióban is, de az itt élők tíz évvel korábban halnak meg, mint az átlagéletkor. Csoda, ha ezt az évszázadok óta tartó embertelen állapotot valaki békeidőben túléli, nemhogy most” – zárja a helyzetképet Bódis Kriszta. A területen dolgozók mindegyike jelenleg karanténban van. És ez csak egy terület A nemzetközi webináriumon a hajléktalanokra fókuszáltak, akik elérése, még akkor is, ha nyilvántartásba vették őket, nagyon-nagyon nehézkes, ráadásul az információhiány miatt az oltások elutasítása több mint 50 százalékos. Ha el is fogadnák a vakcinációt, akkor egyrészt szűkösek a készletek, másrészt szinte lehetetlen vállalkozás a második körös oltás. Így javasolták például, hogy kaphassák meg a sokak által elutasított AstraZeneca-oltóanyagot, vagy a Johnson and Johnsont, amit nem kell ismételni. Valamennyi résztvevő konklúziója az volt, hogy biztosítani kell az ellátáshoz való egyenlő hozzáférést, de miután a hozzáférések szűkösek, a prioritások rendkívül fontosak. Ebben pedig az érdekvédelmi szervezeteknek proaktívnak kell lenniük. Kun J. Viktória