Részletes keresés

Hypertonia és Nephrologia

2016. ÁPRILIS 10.

Antihipertenzív terápia kezdése fix kombinációkkal különös tekintettel a perindoprilt, amlodipint és indapamidot tartalmazó fix kombinációkra

FARSANG Csaba

A korábbi klinikai vizsgálatok bizonyították, hogy a hypertoniás betegek túlnyomó részében (>70%-ában) a célvérnyomást kombinációs kezeléssel érhetjük el. Ennek során két vagy három, esetenként még több, különböző hatástani csoportba tartozó szert kell alkalmaznunk. Gyógyszer-kombinációval gyorsabban normalizálhatjuk a vérnyomást, amellyel a hypertoniás szövődmények gyakoriságának és súlyosságának csökkentése érhető el. Számos nemzetközi és a hazai (MHT 2015) irányelv hangsúlyozza a fix gyógyszer-kombinációk előnyeit a szabad kombinációkkal szemben. Leggyakrabban az ACE-gátló + kalciumantagonista, illetve az ACE-gátló + diuretikum kombinációt alkalmazzuk. Ezek közül kiemelem a perindopril + amlodipin és a perindopril + indapamid kombinációkat. Szükség esetén áttérhetünk a hármas fix kombinációra (például a perindopril + amlodipin + indapamid) is. A fix kombinációk már több hatáserősségben rendelkezésünkre állnak, így lehetővé válik, hogy bizonyos esetekben a terápiát is kombinációval kezdjük. Azt, hogy mikor melyik kombináció javasolt, a betegek vérnyomásszintje és speciális állapota (például kor, szövődmények, társbetegségek) szabja meg.

HUN 2016;20(02)

Hypertonia és Nephrologia

2015. DECEMBER 10.

A Janus-arcú tiazidok

KEMPLER Péter, HORVÁTH Viktor József

A tiazid típusú diuretikumok effektív vérnyomáscsökkentő szerek, de számos mellékhatással is rendelkeznek. Használatuk során, különösen nagyobb dózisok alkalmazása esetén fennáll a hypokalaemia, hyperuricaemia, hypercalcaemia kialakulásának lehetősége, továbbá kedvezőtlen a szénhidrát-anyagcserére és a lipidanyagcserére gyakorolt hatásuk is. Randomizált, kontrollált vizsgálatok adatai szerint kombinációs kezelés alkalmazása során a renin-angiotenzin rendszert gátló készítményeket tiazid típusú diuretikumok helyett előnyösebbnek tűnik kalciumantagonistákkal kombinálni.

HUN 2015;19(06)

Hypertonia és Nephrologia

2015. MÁRCIUS 20.

A kalciumcsatorna-blokkolók fix dózisú kombinációban történő alkalmazása növekedésének jelentősége a hazai orvosi gyakorlatban a 2007-2013 közti időszakban

BARNA István, GYURCSÁNYI András

Vérnyomáscsökkentő kezelés során a diabetes mellitus, az obesitas és a lipidanyagcsere-zavar komplex kezeléséről beszélünk, amely egyben a kardiometabolikus szindróma és a krónikus veseelégtelenség kialakulása elleni küzdelmet is jelenti. Mind az angiotenzinkonvertálóenzim-bénítók (ACE-gátlók), mind az angiotenzinreceptor-antagonisták (ARB-k), kalciumcsatorna-blokkolók (CCB), b-blokkolók, tiazid és tiazidtípusú diuretikumok „A” evidenciaszinttel csök­kentik a cardiovascularis morbiditást és mortalitást. A CCB-k, a leghatékonyabb vér­nyomáscsökkentők fő hatása a vasodilatatio, melynek alapján antiischaemiás, an­ti­anginás és antihipertenzív szerekként használjuk a mindennapi gyakorlatban. Felhasználva az Országos Egészségpénztár adatbázisát, először elemeztük a hazai 2007 és 2013 közt alkalmazott CCB-k forgalmának változását. A vizsgált időszakban az orvosok által tb-támogatással rendelt CCB-k között az amlodipinfelhasználás a legnagyobb. 2007 decemberében a receptek közel 75%-a amlodipin volt, ez 2013 de­cemberére 87,12%-ra nőtt. A CCB szerek közül 2007 és 2013 közötti időszakban statinokkal (atorvastatin + amlodipin), ACE-gátlókkal (ramipril + felodipin, lisinopril + am­lodipin, perindopril + amlodipin, ramipril + amlodipin, verapamil + trando­lap­ril), ARB gyógyszerekkel (valsartan + amlodipin, telmisartan + amlodipin), illetve b-blok­kolóval (BB) (metoprolol + felodipin) alkotott fix dózisú kombináció érhető el a tá­mo­gatott körből. A vizsgált időszak alatt a monoterápiában rendelt CCB-k használata csökkent, a kombinációban kiváltott készítmények alkalmazása fokozatosan nö­ve­ke­dett. A vizsgált hétéves időszak végére a kiváltott dobozok mennyiségének már több mint 40%-a CCB fix kombinációt tartalmazott. Az amlodipin + perindopril kombináció felhasználása megnőtt, míg az amlodipin + lisinopril háttérbe szorult. A fe­lo­dipin + ramipril kombináció alkalmazása csökkent, részesedése 5% alá esett.

HUN 2015;19(01)

Hypertonia és Nephrologia

2015. MÁRCIUS 20.

Spironolacton alkalmazása rezisztens artériás hypertoniában (ASPIRANT trial): randomizált, kettős vak, placebokontrollált klinikai vizsgálat

VÁRALLYAY Zoltán

Rezisztens artériás hypertoniáról beszélünk, ha a vérnyomáscélértéket három vagy több antihipertenzív gyógyszercsoport (melyek közül egy diuretikum) optimális adagjának alkalmazása ellenére sem érjük el.

HUN 2015;19(01)

Hypertonia és Nephrologia

2014. SZEPTEMBER 20.

A magasvérnyomás-betegség kezelésében alkalmazott diuretikus hatású készítmények gyógyszerfelírási gyakorlatának változása 2007 és 2013 között az OEP-adatok tükrében

BARNA István, GYURCSÁNYI András

A diuretikumok közül a tiazidok a legelterjedtebben használt antihipertenzív szerek. Hosszú hatástartamuk miatt a hypertonia kezelésének ideális szerei. A tiazidszerű diuretikumok közé tartozó indapamid hosszú hatástartamú (felezési idő 14-16 óra), igen kis dózisban (1,25-5 mg) hatásos készítmény. Az indapamid elsősorban vasodilatativ hatásán keresztül biztosít erélyes vérnyomáscsökkentő hatást az arteriolaris és perifériás rezisztencia csökkentésével. Az indapamid nem befolyásolja a lipidanyagcserét, a szénhidrát-anyagcserét, még diabeteses hypertoniás betegek esetében sem. Antihipertenzívumként a tiazidtípusú diuretikumok (csak kis dózisban: 6,25-12,5 mg hypothiazid, 12,5 mg chlorthalidon, 5 mg clopamid) szövődménymentes essentialis hypertoniában, társult betegség hiányában elsőként választhatók, monoterápiában is alkalmazhatók, izolált szisztolés és időskori hypertoniában „A” szintű evidenciával ajánlott szerek. A magasvérnyomás-betegség kezelésére társuló balkamra- hypertrophia és stroke utáni állapot, diabetes esetén indapamid, balkamra-diszfunkció és szívelégtelenség esetén tiazid és furosemid, valamint ezek kombinációja javasolt. A monokomponensű diuretikumok hazai forgalmának a 2007 és 2013 közötti OEPbázisban történő áttekintése során láthattuk, hogy a hydrochlorothiazid, a clopamid és a chlorthalidon rendelése csökkent. Az indapamid-hatóanyagú vízhajtók felhasználása növekedett. A kombinációban alkalmazott diuretikumokra egészében jellemző, hogy felhasználásuk a 2007. évtől 2010-ig terjedő időszakban folyamatosan növekedett, és elérte a havi egymillió dobozfelírást. A vizsgált időszakban a hydrochlorothiaziddal kombinált szerek felhasználása a legjelentősebb (a legtöbb készítmény ezt tartalmazza), de részesedése 88%-ról 66%-ra csökkent az indapamidtartalmú kombinációk növekedése miatt. Ez azért is érdekes, mert ez a kombináció „egyedi” (perindopril + indapamid). A vizsgált időszakban csak ennek a kombinációnak a felírása növekedett folyamatosan. A diuretikumok alkalmazása az antihipertenzív terápiában kiemelt jelentőségű. Ha a hazai diuretikumok és azok kombinációinak alkalmazását az ajánlásokkal összevetjük, kijelenthetjük, hogy egészében a kezelés az irányelvek mentén történik, vagyis növekszik a metabolikus neutrális kombinációs kezelés alkalmazása.

HUN 2014;18(03-04)

Hypertonia és Nephrologia

2013. MÁRCIUS 22.

A rezisztens hypertonia okai és kezelésének lehetőségei

SIMONYI Gábor, GENCSI Kristína

A hypertonia önálló cardiovascularis kockázati tényező, ugyanakkor az egyik leggyakoribb betegség hazánkban is. A kezelésére legtöbbször kettőnél is több készítményt kell alkalmazni a megfelelő vérnyomáskontrollhoz. Definíció szerint rezisztens hypertoniát (RH) állapíthatunk meg, ha legalább három különböző gyógyszerosztályhoz tartozó készítmény (ennek egyike diuretikum) maximális dózisban történő alkalmazásával sem érhető el a célvérnyomás. Az RH gyakorisága a különböző vizsgálatok szerint elérheti a kezelt hypertoniások 20-30%- át is. Az RH fennállása növeli a cardiovascularis kockázatot, mivel a betegek nem érik el a számukra optimális célvérnyomást. Az RH a legtöbbször többfaktoros, a diagnosztizálása során ki kell zárni a pszeudorezisztenciát (például rossz compliance, fehérköpeny-effektus stb.). A valódi RH hátterében életmódbeli tényezők (például elhízás, fokozott sóbevitel, alkoholizmus stb.), továbbá sokféle gyógyszer (például nem szteroidok, kortikoszteroidok, szimpatomimetikumok) párhuzamos alkalmazása és a szekunder hypertonia állhatnak. Az RH patogenezisében fontos szerepet játszik a fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitás. Az RH kezelése során rendezni kell az életmódbeli eltéréseket, fel kell deríteni a vérnyomás-emelkedést okozó gyógyszereket, illetve állapotokat (például alvási apnoe, krónikus vesebetegségek, diabetes mellitus) is. Az RH gyógyszeres kezelésére nincsenek egységes ajánlások, ezért a terápia a legtöbbször 4-5 hatástani csoport alkalmazásából állhat. Az RH kezelésében az utóbbi években egyre fontosabb szerepet játszanak az eszközös beavatkozások (például a carotis-baroreceptorok ingerlése és a vesék rádiófrekvenciás denervációja) is.

HUN 2013;17(01)

Hypertonia és Nephrologia

2012. DECEMBER 08.

A diuretikus kezelés hazai története. I. rész: Fodor Imre

RADÓ János

A higanyvegyületek diuretikus hatását 1920-ban fedezték fel, ám a „higanyos diurézis” kifejezés 36 évvel korábbról, Jendrassik Ernőtől származik. Fodor Imre 1923-ban közölte a higanyos diuretikumra vonatkozó tapasztalatait, amit azután világszerte többen idéztek. A hazai gyógyszergyártás is kivette a részét a higanyos diuretikum előállításából Novurit néven, amely 40 éven át világszerte elismert kiváló készítmény volt, és sok, előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő beteg életét meghosszabbította. Maga Fodor Imre is az élete végén súlyos cardialis oedemája miatt a higanyos diuretikum rendszeres használatára szorult. Amikor a gyógyszer már hatástalanná vált, azaz refrakter oedema fejlődött ki, az akkoriban legfrissebb amerikai szakirodalomból nyert ötlet alapján „önkísérletet” végzett ACTH alkalmazásával a higanyos diuretikum iránti érzékenység visszaállítására. Tapasztalatait közvetlenül a halála előtt munkatársaival megíratta. Fodor Imre kiváló klinikus, iskolateremtő belgyógyász volt, aki beírta a nevét a diuretikumok használatával foglalkozó tudomány történetébe is.

HUN 2012;16(05)

LAM Extra Háziorvosoknak

2012. OKTÓBER 20.

Hypertonia időskorban - diagnosztikai-terápiás irányelvek és hátterük kritikai áttekintése

SZÉKÁCS Béla

Az idős és igen idős hypertoniások túlnyomó többségében a kóros mértékű vérnyomás csökkentése bizonyítottan a célszervek stratégiai védelmét jelenti. Nyolcvanévesnél fiatalabbak esetében a kezelendő vérnyomás és az elérendő terápiás vérnyomásszint mértéke hasonló a fiatalabb korosztályokéhoz, 80 évesnél idősebbek esetében a >160 Hgmm szisztolés vérnyomás jelenti a kezelés indikációját, és a <150 Hgmm a terápiás célértéket, mindkettőt bizonyítékok (HYVET) támogatják.

HUN 2012;4(04)

Lege Artis Medicinae

2012. SZEPTEMBER 20.

Hypertonia időskorban - diagnosztikai-terápiás irányelvek és hátterük kritikai áttekintése

SZÉKÁCS Béla

Az idős és igen idős hypertoniások túlnyomó többségében a kóros mértékű vérnyomás csökkentése bizonyítottan a célszervek stratégiai védelmét jelenti. Nyolcvanévesnél fiatalabbak esetében a kezelendő vérnyomás és az elérendő terápiás vérnyomásszint mértéke hasonló a fiatalabb korosztályokéhoz...

HUN 2012;22(08-09)

Hypertonia és Nephrologia

2011. SZEPTEMBER 20.

Diabetes mellitus és (nephrogen) diabetes insipidus együttes előfordulása

RADÓ János

Közleményünkben egy olyan beteget mutatunk be, akiben a 2-es típusú diabetes mellitus nephrogen diabetes insipidushoz csatlakozott. A jelenleg 44 éves beteget először ötéves korában észleltük 1972-ben, egy olyan család egyik tagjaként, akikben a nephrogen diabetes insipidus egyéb veleszületett vesebetegségekkel szövődött. Az anamnézis szerint, öt generációt áttekintve, négy generációban (vizsgálatokkal három generációban alátámasztva) öt beteget találtunk, akik a renalis tubularis acidosis, a polycystás vese és a nephrogen diabetes insipidus kombinációjában szenvedtek. A nephrogen diabetes insipidust szomjazási próba során vér- és vizeletozmolalitás-vizsgálatokkal, szintetikus vazopresszinek adásával igazoltuk. A renalis tubularis acidosist vér- és vizeletgáz-vizsgálatokkal, bikarbonát- és savterhelésekkel, a polycystás vesét fizikális és képalkotó vizsgálatokkal és egy meghalt beteg esetében necropsiával diagnosztizáltuk. A distalis renalis tubularis acidosisra és polycystás vesére jellemző autoszomális domináns öröklésmenet a családban nyilvánvaló volt. A klinikai képet a polydipsia és polyuria uralta. A nephrogen diabetes insipidusért felelős vazopresszinrezisztencia jelentős interindividuális különbözőséget mutatott. Betegünkben metabolikus szindróma (cukorbetegség, hypertonia, obesitas, lipidanyagcsere-zavar, hyperurikaemia) és kalciumanyagcsere-zavar (nephrolithiasis és osteomalacia) társult a vesebetegségekhez. A (megszakításokkal) 39 évet átfogó észlelés során a beteg majdnem folyamatosan részesült az alkalizáló (bikarbonát), dezmopresszin-, tiazid diuretikum- és nem szteroid gyulladáscsökkentő kezelésekben, amit időszakonként egyéb gyógyszerek (D-vitamin, antidiabetikum stb.) adása egészített ki. Ezen és más egyéb betegségek ellenére a beteg hangulata jó, fizikális állapota viszonylag elfogadható, rendszeres fizikai munkát végez.

HUN 2011;15(04)