Lege Artis Medicinae

Hypertonia időskorban - diagnosztikai-terápiás irányelvek és hátterük kritikai áttekintése

SZÉKÁCS Béla

2012. SZEPTEMBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2012;22(08-09)

Összefoglaló közlemény

Az idős és igen idős hypertoniások túlnyomó többségében a kóros mértékű vérnyomás csökkentése bizonyítottan a célszervek stratégiai védelmét jelenti. Nyolcvanévesnél fiatalabbak esetében a kezelendő vérnyomás és az elérendő terápiás vérnyomásszint mértéke hasonló a fiatalabb korosztályokéhoz, 80 évesnél idősebbek esetében a >160 Hgmm szisztolés vérnyomás jelenti a kezelés indikációját, és a <150 Hgmm a terápiás célértéket, mindkettőt bizonyítékok (HYVET) támogatják. A legújabb ACCF/AHA irányelv az egy vagy két antihipertenzív szerre adott kielégítő vérnyomásválasz esetén a <140 Hgmm vérnyomásérték megcélzását javasolja, ezt a stratégiát azonban a célszervi szövődmények szempontjából még nem támasztják alá egyértelmű bizonyítékok. Még a kiemelt cardiovascularis kockázatú idős hypertoniások esetében sem ajánlott ezeknél az értékeknél (lásd elsősorban az ESH ajánlást) alacsonyabb célértékek kijelölése, mivel több vizsgálat eredménye is J görbe effektusra utalt. Multimorbid idős betegek esetében igen fontos, hogy az antihipertenzív kezelés egyénre szabottságának elve maximálisan érvényesüljön a sémás megoldások helyett. A társbetegségek száma és előrehaladottsága jelentősen befolyásolhatja, adott esetekben mérsékelheti a tervezett vérnyomáscsökkentést. Hasonló orvosi döntéshez kell, hogy vezessen, ha az adott célvérnyomás már az idős beteg életminőségét is markánsan rontó, többszörös antihipertentív kombinációval lenne csak biztosítható. Nem komorbid idős hypertoniások esetében nem látszik meggyőző különbség a különböző támadáspontú vérnyomáscsökkentő kezeléssel létrehozott hasonló célértékek elérése esetén a célszervi védelem hatékonyságában, az idős hypertoniások között azonban a többségnek kisebb-nagyobb progreszsziójú társbetegsége(i) van(nak). Kardiometabolikusan már kismértékben veszélyeztetettek esetében sem ajánlott β- receptor-blokkoló (BRB) és még inkább BRB + diuretikum (DIU) kombináció! A helyes terápiás taktika a csak közepes gyógyszerdózisok és a korai kombináció alkalmazása, elsősorban a renin-angiotenzin rendszer (RAS) gátlók és a kalciumcsatorna- blokkolók (CCB) korai kombinációja és a kis adagú vizelethajtók és a RAS-szerek kombinációja meggyőzően alátámasztott. A környezeti feltételrendszer változásaitól függően rendkívül fontos a kezelt betegek monitorozása, hiszen igen gyakori probléma, hogy a környezeti feltételrendszer változásaitól függően, vagy újabb kórfolyamat kialakulásával és/vagy annak kezelésével magyarázhatóan igen jelentős mértékben megváltozhat ugyanarra az antihipertenzív kezelésre az idős beteg vérnyomása és keringésválasza. A szoros ellenőrzés azért is szükséges, mert nem ritkán igen gyorsan romolhat az idős/igen idős beteg addigi optimális együttműködése az antihipertenzív szerek beszedésében. Statinok és acetilszalicilsav alkalmazása 80 éves kor után már csökkent hatékonyságú, de a korábbi hatékony alkalmazás felfüggesztése ezen az alapon nem indokolt.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Zeneterápia és autizmus

KOLLÁR János

Az autisztikus zavar a harmadik leggyakoribb fogyatékosság az Egyesült Államokban. Egy kaliforniai statisztikai adat szerint minden nap hat, később autistaként diagnosztizált gyermek születik, azaz négyóránként egy. Az USA-ban összesen félmillió embert diagnosztizáltak autistaként. Magyarországon számuk 2009-ben körülbelül hatvanezerre volt tehető.

Lege Artis Medicinae

Az ayahuasca terápiás lehetőségei és veszélyei

BOKOR Petra, FRECSKA Ede, CSÁNYI Barbara, BRYS Zoltán

Az ayahuasca az Amazonas vidékén őshonos kétkomponensű, pszichoaktív főzet, melynek hatóanyagai β-karbolin- és triptaminszármazékok. Forrásvidékén a főzet a mai napig számos gyógyító és rituális törzsi szertartás központi eleme. A szer az elmúlt évtizedek során laikus és tudományos körökben egyaránt ismertté vált, és mára Európa- szerte is terjed használata. Írásunkban az elmúlt évtizedek során végzett kutatási eredmények összefoglalásán keresztül mutatjuk be az ayahuasca legfontosabb jellemzőit, a használatával kapcsolatosan felmerülő legfontosabb kérdéseket, kockázati tényezőket és potenciális hasznokat. Egyre több kutatási eredmény tűnik alátámasztani az erős szerotoninaktivitást előidéző ayahuasca pszichoterápiás potenciálját, miközben az immunrendszeren kifejtett hatására irányuló vizsgálatok felvetik annak a lehetőségét is, hogy bizonyos etnomedikális megfigyelések tudományosan is igazolhatóak.

Lege Artis Medicinae

Szisztémás betegségek pszeudoexfoliatív szindrómában

HOLLÓ Gábor

A pszeudoexfoliatív szindróma egy kóros fehérje (a pszeudoexfoliatív anyag) termelésével és felhalmozódásával járó állapot. A szindrómát intraocularis tünetei alapján ismerték fel, és hosszú ideig izolált szemészeti betegségnek tartották. Mintegy 20 éve tudjuk azonban, hogy pszeudoexfoliatív szindrómában a pszeudoexfoliatív anyag a szervezetben mindenütt jelen van. Az elmúlt évtizedben ismertté vált a szindrómához kapcsolódó vascularis diszfunkció is. Az utóbbi évek kutatásai mutatták ki, hogy a szindróma hátterében a lizil-oxidáz-szerű (lysil oxidayse like, LOXL) fehérjék egyikének (LOXL1) genetikai eltérése áll. A LOXL1 protein az extracelluláris anyag felépítésében játszik fontos szerepet. Ma úgy véljük, a pszeudoexfoliatív szindróma egy oxidatív stresszel járó szisztémás elastosis. Szövődményei részben szemészetiek (nuclearis cataracta képződése, a lencsefüggesztő rostok károsodása, pszeudoexfoliatív glaucoma kifejlődése), részben szisztémás elváltozások (a kapillárisok, a muscularis és elasztikus artériák funkciózavara, a baroreflexfunkció károsodása, az artériák rigiditásának fokozódása, aortaaneurysma és vénás érelzáródások kialakulása, neuroszenzoros halláscsökkenés). Mindezek ellenére jelenleg még nem lehet egységes irányelvet kialakítani a pszeudoexfoliatív szindrómás betegek esetleges cardiovascularis kivizsgálásával kapcsolatban, mivel a szisztémás szövődmények gyakorisága és jelentősége eltérő az egyes populációkban.

Lege Artis Medicinae

Stresszterhelési tünetek és egészségkárosító magatartás orvostudományi egyetemi hallgatók körében

SIMA Ágnes, KOVÁCS Eszter, CSEH Károly, BALÁZS Péter

BEVEZETÉS - Célkitűzésünk volt az orvosegyetemi hallgatók stresszterhelésének és egészségkárosító magatartásának vizsgálata. MINTA ÉS MÓDSZER - A felmérésben 473 negyedéves hallgató vett részt, karok szerint 73,4% általános orvostudományi, 10,1% a fogorvos-tudományi és 16,5% a gyógyszerész-tudományi. A stresszterhelést az Anderson-féle validált kérdőívvel mértük, az érzelmi, fizikai és a munkastressz vonatkozásában. A pontrendszer alapján a magas stresszterhelést jelzőket soroltuk a rizikócsoportokba. A kockázati tényezőnek a dohányzást, az alkoholfogyasztást, drogok kipróbálását/fogyasztását és a pszichoaktív gyógyszerhasználatot tekintettük. EREDMÉNYEK - Lelki panaszokkal rizikócsoportba került a hallgatók 15,2%-a, testi panaszokkal 7,8%-a, munkastressz pedig 26,0%-ban jelentkezett. Az egészségkárosító magatartást vizsgálva a teljes mintában: 12,1% dohányzik, 36,2% fogyaszt alkoholt, 9,1% használ rendszeresen pszichoaktív gyógyszereket és 30,9% próbált ki drogokat. A három rizikócsoport és a gyógyszerhasználat között találtunk szignifikáns (p<0,001) kapcsolatot. KÖVETKEZTETÉS - A hallgatók körében igen alacsony a dohányosok aránya, viszont minden harmadik hallgató rendszeresen fogyaszt alkoholt és fogyaszt vagy kipróbált valamilyen kábítószert, de ez a jelenség nincs szignifikáns kapcsolatban a stresszterheléssel. Mindenképpen figyelmeztető jelnek kell tekintenünk, hogy a hallgatók elsősorban a gyógyszereket használják a stresszterhelésből keletkező problémáik kezelésére.

Lege Artis Medicinae

Pilinszky géniusza

CZEIZEL Endre

A géniuszokat életművük hitelesíti; Pilinszky János (1921-1981) a XX. századi magyar költészet kiemelkedő poétája volt. Kérdés, hogy eredeti költői világának értelmezését segíthetik-e orvosi szempontok, nem elsősorban a szokásos patográfiákra gondolunk, inkább művészete titkainak megsejtésére.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Lege Artis Medicinae

A vérnyomás változékonysága és klinikai jelentősége

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A vérnyomás 24 órán belüli és hosszabb távú (hetek, hónapok, évek), valamint szezonális, regionális változása, fluktuációja régóta ismert a normotoniás és a hypertoniás betegekben egyaránt. Köztudott és ismert az is, hogy súlyosabb fokozatú hypertoniásokban és idősebbeknél nagyobb mértékű a vérnyomás változékonysága. Az utóbbi évtizedben, illetve napjainkban a vérnyomás változékonysága, variabilitása új megvilágításba került számos, a fluktuációt befolyásoló oki tényező és következmény részletes elemezésével. Előtérbe került a vérnyomás-variabilitás valódi diagnosztikai, prognosztikai értéke és szerepe az antihipertenzív kezelés sikerének megítélésében is. Köz­le­mé­nyünkben összefoglaljuk a vérnyomás-variabilitás fiziológiai és patofiziológiai alapjait, az új szemléletet nyújtó allosztázis fontosságát is beleértve. Áttekintjük a vérnyomás-változékonyság mérési módszereit, és a kapott eredmények megfelelő értékelésének jelentőségét. Elemezzük a nem adaptív mértékű vérnyomás-variabilitás fontosságát a tünetmentes állapotok, a manifeszt betegségek kialakulásában, a prognózis meghatározásában, és a kezelés követésében. Saját tapasztalatainkat is felhasználva, a vérnyomás-fluktuáció vizsgálatának jövőbeli lehetőségeit is bemutatjuk.

Lege Artis Medicinae

Hasonlóságok és különbségek a hypertoniabetegség ellátásával foglalkozó legjelentősebb nemzetközi irányelvekben

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardio­vascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.

Hypertonia és Nephrologia

Ritmuszavarok hypertoniában

ZÁMOLYI Károly

A hypertonia a cardiovascularis betegségek – szívelégtelenség, coronariabetegség, stroke és krónikus veseelégtelenség – fő és leggyakoribb rizikófaktora. A hypertoniás szívbetegség egyik klinikai manifesztációja a különböző ritmuszavarok megjelenése, amely a myocardium strukturális és funkcionális patofiziológiai változásával magyarázható. Hypertoniában a leggyakoribb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, de más supraventricularis és kamrai arrhythmiák is előfordulnak főleg balkamra-hypertrophia vagy szívelégtelenség esetén.

Lege Artis Medicinae

Érfali rugalmatlanság, az artériás stiffness klinikai jelentősége időskorban

BENCZÚR Béla

A magasvérnyomás-betegség és a cardiovascularis kockázat az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik. Ugyanakkor az öregedés folyamata bizonyos egyénekben sokkal gyorsabbnak tűnik, ami tükröződik a korai vascularis öregedés (early vascular aging, EVA) tünetegyüttesében. Az ütőerek falának rugalmatlanná válásában, az artériás stiffness kialakításában a hypertonia és az öregedés játssza a legfőbb szerepet, amely lényege az EVA-nak: a nagy elasztikus arté­riák (főleg az aorta) falának középső rétege veszít a rugalmasságából. Ez a folyamat jól mérhető a pulzushullám terjedési sebességével. Az idős hypertoniás egyénekben a nagy artériák rugalmatlansága, a szisztolés és diasztolés vérnyomás különbsége fokozódik, a pulzusnyomás megnő, köszönhetően a hullám-visszaverődésnek. Az érfali rugalmatlanságnak prediktív szerepe van a ké­sőbbi szív-ér rendszeri események (koszorúér-betegség, stroke, vascularis dementia), de még az összmortalitás szempontjából is. A korai vascularis öregedés és a szupernormális vascularis öregedés (supernormal vascular aging, SUPERNOVA) koncepciója segít ér­telmezni, miért alakulnak ki egyesekben korai célszervkárosodások és érrendszeri szövődmények, mások miért maradnak jó­val „fiatalabbak” kronológiai életkoruknál. Új gyógyszereket fejlesztettek az EVA kezelésére, melyeknek akkor lehet szerepük, ha az életmódkezelés és a hagyományos, ri­zi­kó­faktorokat csökkentő gyógyszerek hatása már nem elegendő.