Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 286

Hypertonia és Nephrologia

2018. DECEMBER 15.

A Magyar Hypertonia Társaság szakmai irányelve - A hypertoniabetegség ellátásának irányelvei 11., módosított, javított és kiegészített kiadás.

FARSANG Csaba, JÁRAI Zoltán

Az előző, 2015-ben megjelent magyar irányelv óta számos új ismeret látott napvilágot, amelyeket a 2018-ban kiadott ESC/ESH új európai irányelv részletezett. Ezek érintik a vérnyomás emelkedésében és a következményes szervkárosodásokban (úgynevezett hypertonia mediálta szervkárosodás [hypertension-mediated organ damage] - HMOD) szerepet játszó kórélettani folyamatokat, a hypertonia epidemiológiáját, a társuló cardiovascularis kockázati tényezőknek és társbetegségeknek a hypertoniás betegekre gyakorolt hatását, a vérnyomáscsökkentő nem gyógyszeres és gyógyszeres kezelés hatékonyságát, valamint a hypertonia genetikáját. Ezek tették lehetővé a célvérnyomás pontosabb meghatározását is. Feladatunk tehát az volt, hogy ezeket az eredményeket beépítsük a korábbi irányelv szövegébe úgy, hogy egyúttal gyakorlatiasabb szempontokat is érvényesítsünk, és a hypertonia diagnosztikájára, kezelésére vonatkozó ajánlást közvetlenebb módon fogalmazzuk meg. A Magyar Hypertonia Társaság (MHT) 2018. évi irányelveinek szerkezete nem tér el lényegesen a korábbitól. Az ajánlások osztályai (I, IIa, IIb és III) és a bizonyítékok szintjei (A, B és C) is azonosak.

Hírvilág

2018. DECEMBER 13.

Több mint egynegyede nő az MTA tagságára ajánlott kutatóknak

A tájékoztatás szerint összesen 193 magyarországi és külföldi új tagot ajánlanak a tudományos osztályok az MTA testületébe. Az ajánlott tudósok 31 százaléka nő, az 50 év alatti ajánlottak száma 18, a legfiatalabb ajánlott 41 éves. A női ajánlottak átlagéletkora 59,6 év, a férfi ajánlottaké 60,6 év.

Hypertonia és Nephrologia

2018. DECEMBER 10.

Hypertonia és pitvarfibrilláció - II. rész A pitvarfibrilláció szűrési módszereinek alapelvei és értéke

KÉKES Ede

A pitvarfibrilláció korai felismerése, különösen a rövid ideig tartó „megszaladások” észlelése, nagyon fontos, elsősorban az idősebb (65 év feletti) egyéneknél, kiemelten azoknál, akik szívbetegségben, hypertoniában vagy diabetesben szenvednek. A pitvarfibrilláció korai felismerésére két módszer ismert: Az egyik (rendszeres szűrés): a 65 év feletti egyéneknél megszabott időszakokban 12 elvezetéses EKG-vizsgálatot készítünk. A másik (opportunista szűrés) esetben minden 65 év feletti beteg, amikor - bármely panasszal - megjelenik a rendelőben, megtapintják a pulzusát és ha aritmiát észleltek, akkor EKG-vizsgálat történik. Mindkettő bizonyítottan hasznosabb a rutinellátási módszernél, amikor a beteg jelentkezik a panaszával.

Hypertonia és Nephrologia

2018. OKTÓBER 20.

A gyógyszeres kezelés aktuális szempontjai alsó végtagi obliteratív verőérbetegségben endovascularis intervenció után

JASSÓ István

Az alsó végtagi perifériás érbetegek endovascularis intervenciója után a megfelelő gyógyszeres kezelés nélkülözhetetlen az érpálya nyitva maradása, az életminőség javítása és a cardiovascularis rizikó csökkentése szempontjából. A cikkben az aktuális ajánlások alapján áttekintjük a rutingyakorlatban szükséges gyógyszeres kezelés lehetőségeit és a hosszabb távú cilosztazolterápia lehetséges előnyeit.

Hírvilág

2018. OKTÓBER 04.

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Lege Artis Medicinae

2018. SZEPTEMBER 20.

Táplálás és táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban III. rész - Az önálló táplálkozás alakulása az Egészséges Utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

Háromrészes cikksorozatunkban arra keressük a választ, hogy milyen mértékben valósulnak meg a csecsemő- és kisdedtáplálásra vonatkozó hazai és nemzetközi ajánlások a hazai gyakorlatban egy speciális egészségügyi (kórházi és területi) mintában. Első cikkünkben a szoptatás tartamáról, az azokat befolyásoló tényezőkről, a szoptatás szubjektív megítéléséről és a szoptatással kapcsolatos nehézségekről számoltunk be. Második írásunkban a hozzátáplálás és elválaszt(ód)ás folyamatát térképeztük fel, és bemutattuk a táplálási problémák ezzel összefüggő mutatóit. Harmadik, befejező cikkünk az önálló, autonóm étkezés alakulásának momentumait próbálja megragadni.

Hypertonia és Nephrologia

2018. SZEPTEMBER 14.

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 (MÁESZ). Az elmúlt hét év (2010-2017) hypertoniára vonatkozó eredményei

BARNA István, KÉKES Ede, DAIKI Tenno, DANKOVICS Gergely, KISS István, A MÁESZ Programbizottsága nevében

2010-től új, komplex, átfogó szűrőprogram indult Magyarországon „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020” címmel. A program fő célkitűzése az volt, hogy sokféle szűrési lehetőséget (eszközös vagy kérdőíves) vigyen el közvetlenül a lakossághoz. A szűrést egy speciálisan kiképzett kamionra telepítettük, amely a nagyvárosoktól a legkisebb faluig mindenhova képes volt és képes lesz eljutni. A program a „Szív és Érrendszeri Nemzeti Program” ré szeként, ma már 74 szakmai-tudományos társaság, illetve cég támogatásával működik. Az egészségügyi környezetet a mosható és fertőtleníthető felületek, speciális légszűrő rendszerek biztosították. A kamion akadálymentesített be- és kijárattal rendelkezik, a működés az ÁNTSZ minőség-ellenőrzésével és engedélyével történt. A kamion közvetlen környezetében egészségmegőrző, betegségmegelőző tevékenység folyt. A szűrések eredményeiről minden évben számot adtunk korábbi közleményeinkben. Az elmúlt nyolc évben 1505 helyen járt a speciális szűrőkamion, több mint 183335 km-t megtéve. 183655 lakos komplex szűrését végeztük el, és 436516 egyén kapott a helyes életmódról, a betegségmegelőzésről és egészségmegőrzésről információt a helyszínen. Az egészségi állapotra vonatkozó kérdésekre adott válaszok száma 14105728 volt és 341197 fő kapott információs prevenciós csomagot. 2017-ben a nők 21,9%-a jelölte, hogy van magasvérnyomás-betegsége, a mérések alapján azonban 30%-uk lehet hypertoniás. A százalékos különbség 750 női résztvevőt jelentett. A férfiak 23,6%-a jelölte, hogy tud magasvérnyomás-betegségéről, a mérések alapján azonban 43,6%-uk lehet hypertoniás, a százalékos különbség 1364 férfi résztvevőt jelöl. 2017-ben összességében 2114 nem ismert hypertoniás résztvevő esetében derült ki, hogy emelkedett a vérnyomása. Az ismert hypertoniások esetén a nők 44,8%-a, a férfiak 36,2%-a érte el a célértéket és több mint felénél mértünk 140/90 Hgmm feletti értéket. Az ismert és kezelt hypertoniás nők esetén 5,4%-ban, férfiakban 7,5%-ban mértünk 180/110 Hgmm feletti vérnyomást. A magukat nem hypertoniásnak tudott nők 24,2%-ánál, férfiak 39,2%-ánál mértünk 140/90 Hgmm feletti értéket. Mind nőknél, mind férfiaknál előfordult a 180/110 Hgmm-nél nagyobb vérnyomásérték 1,4, illetve 1,9%-ban. A haskörfogat, illetve a testzsírtömeg, az összkoleszterin, a vércukorérték és a mért vérnyomásértékek közötti összefüggés egy értelműen igazolható volt. Az eredmények alapján ismételten megállapításra került, hogy a magyar lakosság sok szempontból nagy kockázatú. A szerzők vázolták a lehetséges megoldásokat is a kockázatcsökkentés és a betegségmegelőzés szempontjából.

Hypertonia és Nephrologia

2018. SZEPTEMBER 12.

Magas vérnyomás kezelése vesetranszplantált betegeknél

KOVÁCS Tibor, WAGNER László

A vesetranszplantált betegek döntő többsége magasvérnyomásbetegségben is szenved. Ez jelentősen hozzájárul e betegcsoport kifejezett cardiovascularis halálozásához. A Magyar Hipertónia Társaság és a nemzetközi ajánlások 130/80 Hgmm alatti célvérnyomást határoztak meg ebben a populációban. A vesetranszplantált betegekben kialakuló hypertonia hátterében számos tényező állhat, amelyeket recipiens-, donoroldali és a transzplantáció következtében kialakuló okok ként lehet csoportosítani. A vesetranszplantáció után megemelkedő vérnyomás hátterében az esetek jelentős részében az immunszuppresszív szerek (elsősorban a glükokortikoidok, illetve kalcineurininhibitorok) kezdetben kifejezetten magas dózisa állhat. A hypertoniás betegek kivizsgálásához, az ajánlásokban leírtakon túl, néhány speciális vizsgálatra is szükség van (például az immunszuppresszív gyógyszerek szintjének, a csont és ásványianyagcsere-zavarnak, a vérszegénység mértékének, a transzplantált vese keringési zavarának mérése). A nem gyógyszeres vérnyomáscsökkentő módszerek alkalmazása mellett a vesetranszplantált hypertoniás betegek általában több mint két különböző antihipertenzív gyógyszer szedésére is szorulnak. A korai poszttranszplantációs időszakban a vérnyomáscsökkentők közül előtérben vannak a kalciumcsatorna-blokkolók, mivel jól ellensúlyozzák a kalcineurininhibitorok vasoconstrictiv hatását. A reninangiotenzin-aldoszteron gátlók alkalmazása inkább a transzplantált vese működésének stabilizálódása után (a transzplantációt követő egy-három hónaptól) javasolt. A gyógyszeres kezelésnél célszerű figyelembe venni a betegnélfenn álló társbetegségeket és egyéb befolyásoló tényezőket is, különös tekintettel a folyadéktúlterhelésre, proteinuriára, allograftműködésre (GFR), diabetesre, egyéb cardiovascularis rizikótényezőkre, korábbi cardiovascularis eseményekre. Ezek ismeretében individuális kezelés beállítása javasolt, amely különböző stratégiát igényel a perioperatív, korai posztoperatív, illetve egy-három hónappal a transzplantációt követő időszakban.

Hypertonia és Nephrologia

2018. SZEPTEMBER 12.

Fizikai edzés dializált betegeknél

SCHNEIDER Károly

A krónikus vesebetegség minden stádiumára jellemző a csökkent fizikai aktivitás és az ezzel összefüggő fokozott szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata. A rendszeres testmozgás jótékonyan képes befolyásolni az idült vesebetegséggel, dializált állapottal, illetve mozgásszegény életmóddal összefüggésbe hozható metabolikus rizikót, gyulladásos állapotot, alacsony fizikai teljesítőképességet, izomsorvadást, javítva az életkilátásokat és életminőséget. Ennek megfelelően a nemzetközi és hazai szakmai ajánlások minimum heti 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást - minimum öt nap, 30 perc időtartamban - javasolnak. Dializált betegek részére konkrét ajánlások nem állnak rendelkezésre. A cikkben a teljesség igénye nélkül, részben saját tapasztalatainkat felhasználva, javaslatokat fogalmazunk meg a dializáltak testmozgás-lehetőségeiről.

Lege Artis Medicinae

2018. AUGUSZTUS 30.

Táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban. II. rész Szoptatás, hozzátáplálás és elválaszt(ód)ás az Egészséges Utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

Háromrészes cikksorozatunkban arra keressük a választ, hogy milyen mértékben valósulnak meg a csecsemő- és kisdedtáplálásra vonatkozó hazai és nemzetközi ajánlások a hazai gyakorlatban egy speciális egészségügyi (kórházi és területi) mintában. Első cikkünkben a szoptatás tartamáról, az azt befolyásoló tényezőkről, a szoptatás szubjektív megítéléséről és a szoptatással kapcsolatos nehézségekről számoltunk be. Jelen, második cikkünkben a hozzátáplálás és elválaszt(ód)ás folyamatát térképezzük fel, és bemutatjuk a táplálási problémák ezzel összefüggő mutatóit. Harmadik cikkünk az önálló, autonóm étkezés alakulásának momentumait próbálja megragadni.