Lege Artis Medicinae

Táplálás és táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban III. rész - Az önálló táplálkozás alakulása az Egészséges Utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

2018. SZEPTEMBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2018;28(08-09)

Eredeti közlemény

BEVEZETÉS - A szoptatott, illetve tápszerrel táplált csecsemőknél a megfelelő kiegészítő táplálás bevezetése, napi gyakoriságának és mennyiségének növekedése a szoptatás, illetve a tápszer adásának fokozatos csökkenésével jár, majd bekövetkezik a teljes elválasztódás. Táplálkozási készségeik fejlődésével a csecsemők/kisdedek képessé válnak az önálló evésre. Kívánatos, hogy a már önállóan (is) enni tudó gyermek ve­gyen részt a családi étkezéseken. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egészséges Utódokért Projekt keretében 0-3 éves korú gyermek szülei (n=1133) önkitöltő kérdőíven válaszoltak az elválasztódással és az önálló evéssel kapcsolatos kérdésekre. EREDMÉNYEK - Az életkorral folyamatosan nőtt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik önállóan (is) ettek, 13-15 hónapos életkorban a kisdedek többsége önállóan (is) evett. A két év felettiek 57,2%-a már teljesen egyedül, 39,3% még édesanyjuk se­gítségével étkezett, 3,5%-ukat pedig még kizárólag az édesanya/gondozó etette. A hoz­­zátáplálás és önálló étkezés előrehaladásával a szülők gyakrabban számoltak be táplálási/gyarapodási nehézségekről. A szü­lők úgy ítélték meg, hogy a hozzátáplálás bevezetésével csökkent az igény szerintiség a táplálásban. A teljes mintában a gyermekek mindössze 43,8%-a evett együtt a családtagjaival, 30,1%-uk nagyon ritkán vagy soha. KÖVETKEZTETÉSEK - Mintánkban, az irodalomban leírtakkal megegyezően, az ön­álló evés készsége 13-15 hónapos korra a kisdedek többségénél kialakult. Az elválasztódás előrehaladtával a szülők jelentős hányada úgy ítélte meg, hogy az igény szerinti táplálás kevésbé valósul meg. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülőkkel ismertetni kell a válaszkész táplálás fontosságát az elválasztódás során és az azt követő időszakban. Az önállóan étkező kisded esetében a válaszkészség abban nyilvánul meg, hogy az anya/gondozó egészséges, változatos és megfelelő mennyiségű táplálékot kínáljon fel, megfelelő helyen és időben, reagáljon a gyermek éhség- és teltségjeleire, a kisded pedig dönthesse el, hogy egyen-e, mit és mennyit egyen.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A hyponatraemia differenciáldiagnózisa és kezelése

NÉMETH Zsófia, DEÁK György

A hyponatraemia (szérumnátrium-koncentráció < 136 mmol/l) a leggyakoribb ionzavar, mely megnöveli mind a kórházon be­lüli, mind a kórházon kívüli mortalitás rizikóját. Patogenezisében antidiuretikus hormonhatás, vagy csökkent glomerularis filtrációs rá­ta, vagy a kiüríthető ozmolok hiánya, vagy ezek kombinációja játszik szerepet. A differenciáldiagnózis fontos lépései a kórtörténet, illetve gyógyszerszedés rögzítése, a szérum- és vizeletozmolalitás, és a vizeletnátrium-koncentráció mérése. Az alacsony effektív keringő volumen, renalis hi­poperfúzió megítélését segíti az urea és húgysav frakcionális exkréciójának meghatározása. A tüneteket okozó, vagy több mint 10 mmol/l-es szérumnátrium-csökkenéssel járó akut hyponatraemia esetén 3%-os NaCl adása szükséges az életveszély elhárítása érdekében. A krónikus hyponatraemia kezelésének alapja a vízbevitel megszorítása, és az etiológiai tényező (például gyógyszer - leggyakrabban tiazid - -szedés) eliminációja. Csökkent extracelluláris volumen esetén izotóniás sóoldat infúziója szükséges. Euvolaemia esetén elsődleges a vízbevitel megszorítása. Megnövekedett extracelluláris volumen esetén (szívelégtelenség, májcirrhosis, nephrosis) meg kell szorítani a víz- és NaCl-bevitelt, és aldoszteronantagonista, valamint kacsdiuetikum adása in­dokolt. Krónikus hyponatraemia esetén a szérumnátrium-koncentráció emelkedése nem haladhatja meg a 10 mmol/l-t az első 24 órában és a 8 mmol/l/napot a további na­pokon.

Lege Artis Medicinae

A depresszió az orvosi gyakorlatban - a felismerés és a kezelés lehetőségei

OSVÁTH Péter

Napjainkban egyre gyakoribb a depressziós hangulatzavarok előfordulása, így mind több depressziós beteggel találkozunk a mindennapi orvosi gyakorlatban. Sajnos ezt sok esetben nem ismerik fel, így elmarad a depresszió adekvát kezelése. A kezeletlen depresszió nemcsak a beteg és környezete gyötrelmeit növeli, hanem még súlyos és veszélyes pszichés és szomatikus szövődményekhez is vezethet. Pedig a modern és komplex pszichofarmakológiai, pszicho- és szocioterápiás módszerek segítségével a depressziós hangulatzavar eredményesen gyógyítható. Írásomban áttekintem a depressziós hangulatzavarok etiológiai hátterét, tünettani jellemzőit, a felismerés és a diagnózis megállapításának legfontosabb lépéseit, valamint ismertetem a korszerű terápiás lehetőségeket is. A depressziós tünetek gyors felismerésének és hatékony kezelésének terápiás és prevenciós jelentősége nagyon fontos, ezért ebben ma már - a pszichiáterek mellett - egyre nagyobb szerephez kell jutniuk a családorvosoknak és más szakorvosoknak (belgyógyászok, neurológusok stb.) is.

Lege Artis Medicinae

Az idiopathiás pulmonalis fibrosis (IPF) korszerű diagnosztikája. 3. rész

BOHÁCS Anikó, KARLÓCAI Kristóf, KERPEL-FRONIUS Anna

Az idiopathiás tüdőfibrosis (IPF) a fibrotizáló interstitialis pneumoniák egy alcsoportjába sorolható, főként az idős felnőtteket érinti. Progresszív tüdőfunkció-vesztés és magas mortalitás jellemzi. A betegség gyak­ran szövődik pulmonalis hypertoniával (PH), mely kedvezőtlenül befolyásolja az IPF kimenetelét. Nehézlégzés, terheléses deszaturáció, aránytalanul alacsony diffúziós kapacitás esetén szekunder PH gyanúja merül fel. Ez transthoracalis echo­kar­diográfiával szűrhető. A PH diagnózisának aranystandardja a jobb szívfél katéterezése, azonban ezt rendszeresen nem végezzük IPF-betegekben. A nagy felbontású kompu­ter­tomo­gráfia (HRCT) az IPF diagnózisának elen­ged­hetetlen vizsgálómódszere. A szokványos interstitialis pneumonia- (UIP) mintázat jellegzetes az IPF HRCT-képére. Mul­ti­diszciplináris konzultáció a tüdőgyógyászok, radiológusok és patológusok között biztosítja az IPF legpontosabb, korai diagnózisát. Az interstitialis tüdőbetegségeket tár­gyaló multidiszciplináris teamnek (MDT-ILD) fontos szerepe van abban is, hogy meghatározza további diagnosztikai vizsgálatok, sebészi tüdőbiopszia szükségességét, ezáltal törekedve arra, hogy a beteget felesleges kockázatnak tegyük ki. A team javaslatot tehet az antifibroticus terápia megkezdésére, mely potenciálisan csökkenti a betegség progresszióját. Vala­mennyi tüdőfibrosissal diagnosztizált beteget, akinél nem áll fenn a tüdőtranszplantációt kontraindikáló tényező, javasolt időben bemutatni a transzplantációs bizottság előtt.

Lege Artis Medicinae

Az első hazai mindfulness-konferencia

BRYS Zoltán, KIS János Tibor, SIMONCSICS Eszter

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete, a Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola közös szervezésében 2018. augusztus 24-26. között rendezték meg az első hazai nemzetközi mindfulness-konferenciát az ELTE Lágy mányosi Campusán.

Lege Artis Medicinae

A belgyógyász-pszichiáter liaison életmentő lehet a súlyos anorexia nervosa kezelésében

SZÉNYEI Gábor, BENE László, TÚRY Ferenc

BEVEZETÉS - Az anorexia nervosa súlyos formáiban a kórházi kezelés szükséges lehet, s a szomatikus állapot rendezését belgyógyászati osztályon kezdik el. Ilyen esetekben a belgyógyász és a pszichiáter közötti együttműködés lényeges. A nutritív rehabilitáció időszakában is szükség van a pszichológiai alapú betegvezetésre, ami a konzultációs-kapcsolati pszichiátria keretein belül történhet. A testsúlynövekedés után az ambuláns kezelés pszichoterápia formájában folytatódhat. A családjukkal szoros kapcsolatban lévő anorexiás betegek esetében a családterápia alapvető módszer. ESETISMERTETÉS - A 26 éves anorexiás nőbeteg testtömegindexe extrém testsúlyvesztés után 11,6-re csökkent. Kezdetben belgyógyászati osztályon folyt a nutritív rehabilitáció. Pszichiátriai konzultáció is történt, amelyben a beteg édesapja is részt vett. Testsúlya gyarapodni kezdett, ezért a továbbiakban ambuláns családterápia formájában folyt a kezelés. Kilenc hónap alatt 15 családterápiás ülésre került sor. Ennek során az eredeti családról való leválás volt a fókuszban. Állapota rendeződött, testsúlya normalizálódott, mensese visszatért. Négy hónapos utánkövetés során állapota rendezett volt, házasságot kötött. KÖVETKEZTETÉS - Az interdiszciplináris együttműködés a szomatikus és pszichológiai zavarok szövődése esetén alapvető lehet. A családterápia szerepe hangsúlyos olyan esetekben, ahol a családról való érzelmi leválás nehéz, annak ellenére, hogy a beteg már nem a szüleivel él.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Táplálás és táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban I. rész - Szoptatási mutatók az Egészséges utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

BEVEZETÉS - A szoptatás a csecsemőtáplálás ideális és természetes módja. Emellett a gyermeknél és az anyánál számos betegség kockázatát csökkenti, és jelentős hozadéka van az anya-gyermek kapcsolat, a társadalom és a környezet szempontjából is. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egészséges utódokért projektben 1164, 0-3 éves gyermeket nevelő szülő töltött ki kérdőívet a szoptatásról és táplálási szokásaikról. Bár a minta nem reprezentatív, a társadalmi-gazdasági státusz, a lakókörnyezet és az anyagi javak tekintetében megfelelő sokszínűség mutatkozik a mintán belül. EREDMÉNYEK - Az anyák 60%-a úgy nyilatkozott, hogy szeret(ett) szoptatni, viszont 20%-uk a szoptatást negatívan élte meg. Az anyák több mint felénél valamilyen ne­hézség merült fel a szoptatással kapcsolatban, a szoptatás negatív megítélése viszont nem volt ezzel jelentős összefüggésben. Leggyakrabban említett nehézség a nem elegendő tejmennyiség volt. Az általunk vizsgált változók közül az anyai do­hány­zás, az alacsonyabb iskolai végzettség és a szülésfelkészítés hiánya mutatta a leg­erő­sebb összefüggést a szoptatás tartamával. KÖVETKEZTETÉSEK - A megfelelő felkészítés a szoptatásra a várandósság alatt, a szoptató nő proaktív támogatása és a ne­hézségek mielőbbi megoldása jelen ismereteink szerint növeli a szoptatás kizárólagosságát és tartamát, valamint segít abban, hogy az anyák meg tudják valósítani a szop­tatással kapcsolatos céljaikat, és a szop­tatást örömtelinek éljék meg.

Lege Artis Medicinae

Táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban. II. rész Szoptatás, hozzátáplálás és elválaszt(ód)ás az Egészséges Utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

BEVEZETÉS - A hozzátáplálás átmeneti időszak a kizárólagos szoptatás és a családi ételek fogyasztása között, miközben a szoptatás folytatódik. A hozzátáplálást ak­kor kell elkezdeni, amikor az anyatej ön­magában már nem fedezi a csecsemő tápanyag-szükségletét, ideálisan hat hónapos kor körül. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egész­séges Utódokért Projekt keretében 0-3 éves korú gyermekek szüleitől (n=1133) kapott önkitöltő kérdőíven elemeztük a hozzátáplálással és elválasztással/elválasztódással kapcsolatos kérdéseket. EREDMÉNYEK - A hozzátáplálás a mintában 5,5±1,8 hónapos korban kezdődött el. A betöltött 4 hónapnál fiatalabb csecsemők 6%-ánál, a 4-6 hónapos csecsemők csaknem kétharmadánál kezdték meg a hozzátáplálást. A 7-12 hónaposok 32%-a még szopott. Ez az arány 12-24 hónapos korban 24%, 25-36 hónapos korban 5,5% volt. A szoptatottak átlagosan napi 6,7±1,6 alkalommal, a szoptatott és már hozzátáplált gyerekek átlagosan napi 5,6±1,5 alkalommal ettek. A teljes elválaszt(ód)ás után a gyerekek 4,9±0,9 alkalommal étkeztek naponta. A válaszoló anyák 60,4%-a igény szerint, 39,6%-a pedig napirend szerint táplálta gyermekét. Az anyák 16%-a jelezte, hogy gyermeküknek táplálási nehézségei vannak. KÖVETKEZTETÉSEK - Kívánatos lenne csecsemőtáplálási adatszolgáltatásunkat kibővíteni a hozzátáplálásra vonatkozó mutatókkal, mint a hozzátáplálás bevezetésének ideje, a táplálás napi gyakorisága, az étel állaga, kalóriatartalma, biztonságos elkészítése. A válaszkész táplálás a válaszkész szülői magatartás része, a szülőt erről fel kell világosítani és támogatni kell. Szorgal­mazni kell a szoptatás folytatását a hozzátáplálás bevezetése után, legalább egyéves korig, és mindaddig, amíg az anya és a csecsemő folytatni kívánja.

Ideggyógyászati Szemle

A szocioökonómiai helyzet és a stroke kapcsolata a fővárosban

VASTAGH Ildikó, SZŐCS Ildikó, OBERFRANK Ferenc, AJTAY András, BERECZKI Dániel

A nyugat- és kelet-európai országok stroke halandósága közötti szakadék a társadalmi-gazdasági különbségeket tükrözi. Felvetődik a kérdés, hogy az életszínvonalbeli különbségek kisebb régiók szintjén is megnyilvánulnak-e a stroke jelleg­ze­tes­ségeiben. Összefoglalónkban a főváros egyik legszegé­nyebb (VIII.) és leggazdagabb (XII.) kerülete stroke-betegeinek összehasonlítását mutatjuk be életkori megoszlás, stroke-incidencia, esethalálozás és mortalitás szempontjából. Két összehasonlító epidemiológiai vizsgálatunk eredményeit összegezzük, melyek ugyanabban a két kerületben az akut cerebro­vascularis betegséget elszenvedett lakosságot vizsgálták. A „Budapest 8–12 Projekt” igazolta, hogy a szegényebb VIII. kerületben a stroke fiatalabb életkorban jelentkezik, valamint magasabb a dohányzás, az alkohol­abú­zus és a kezeletlen hypertonia prevalenciája. A „Hat Év Két Kerületben” tanulmányba bevont 4779 beteg a 10 éves utánkövetéssel egy­értel­műen igazolja, hogy a stroke fiata­labb korban következik be, magasabb incidenciával, eset­ha­lálozással és mortali­tással jár a kedvezőtlen szocio­öko­nó­miai adottságokkal rendelkező VIII. kerületben. A fiatalabb korcso­portokon belül magasabb a halálozás és a társbetegségek prevalenciája a VIII. kerületben a XII. kerülethez képest. A rizikófaktorok magasabb prevalenciája és a fiatalabb korcsoport magasabb halálozása a kedve­zőtlenebb szocioökonómiai adottságú VIII. kerület lakossá­gának jelentősebb sérülékenységére utal. A hiányzó láncszem a szegénység és a stroke között az életmódi rizikó­tényezők és az elsődleges prevencióhoz való adherencia hiánya lehet. A népegészségügyi stroke-prevenciós prog­ramoknak a kedvezőtlen szocioökonómiai környezetben élő fiatalabb korosztályra kellene fókuszálniuk.