Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 47

Klinikum

2021. DECEMBER 20.

Erőelemzés, mintanagyság, hatásnagyság, szignifikanciaérték kapcsolata és szerepük a klinikai vizsgálatokban

A kutatási javaslatok és pályázatok, valamint a publikációk elfogadásához az erőelemzés (power analysis) és a mintanagyság (sample size) meghatározása manapság a tudományos életben való boldogulás legfontosabb tényezőivé váltak. Az etikai bizottságok gyakran kérik a klinikai vizsgálatok engedélyezéséhez az erőelemzés- és a mintanagyság-meghatározás bemutatását. Ezek nélkül ma már szinte lehetetlen empirikus tudományos cikket publikálni. Erkölcsi, morális és gazdasági szempontból ugyanis nem elfogadható olyan klinikai vizsgálat elvégzése, amelyről előre tudni lehet, hogy a megfelelő statisztikai erő hiányában eleve reménytelen a vizsgálat sikere, és a pácienseken fölöslegesen kísérleteznek. Hasonlóképpen az sem elfogadható, ha olyan vizsgálatot végeznek el több ezer emberen, amelyhez elegendő volna néhány száz ember vizsgálata is, mivel ez egyrészt indokolatlanul sok emberen való kísérletezést jelentene a kockázatokkal együtt, továbbá nagyon sokba kerülne és túl sokáig tartana az ilyen „overpowered” vizsgálat.

COVID-19

2020. ÁPRILIS 07.

COVID-19: intenzív ellátást igénylő, kritikus állapotban levő betegek intenzív terápiás ellátásának lehetőségei

Az European Society of Intensive Care Medicine and the Society of Critical Care Medicine jelentette meg 2020-ban az Intensive Care Medicine-ben a Surviving Sepsis Campaign (SSC): Guidelines on the management of critically ill adults with cooronavirus disease 2019. (COVID-19) című irányelvét 36 nemzetközi szerző, mikrobiológusok, infektológusok, intenzív terápiás és sürgősségi szakorvosok, egészségügyi szakdolgozók és egészségpolitikusok részvételével.

Nővér

2019. DECEMBER 30.

Kardiotechnikusok helyzete Magyarországon és a low prime alkalmazása coronaria arteria bypass műtét során

DEÁK András, FUSZ Katalin, PRÉMUSZ Viktória, RAPOSA L. Bence, VÁRADYNÉ Horváth Ágnes, MADARÁSZ Ildikó, OLÁH András

Az extracorporalis keringetés eszköztárának fejlődésével külföldön egyre nagyobb szerepet kap a feltöltő folyadék mennyiségének csökkentése. Retrospektív vizsgálatunkat a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikán 2017. január 1. és 2017. december 31-e között ECC-vel végzett szívműtött betegek körében végeztük. A dokumentumelemzés során Coronaria Arteria Bypass műtéten átesett 157 beteg adatait dolgoztuk fel, akik életkora 50 és 70 év közötti. Low-prime (n=47) és standard-prime csoportba (n=110) soroltuk őket. Közepes negatív korreláció (r=-0,28; p<0,001) van a prime/testfelszín és az utolsó perfúzió alatti hematokrit érték között. A gyulladásos paraméter esetén az utolsó mért CRP-értékek: 36,00 mg/l (low-prime csoport) vs. 70,62 mg/l (standard-prime csoport). Kutatásunk pozitív eredménnyel zárult. A low-prime használatának van létjogosultsága az ECC kivitelezése során, ehhez azonban szükség van hazai protokollok elkészítésére és a kardiotechnikusok képzési és jogi hátterének rendezésére.

Ökológia

2019. NOVEMBER 08.

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Klinikum

2018. JANUÁR 23.

A magas fehérjetartalmú táplálkozás és a fizikai aktivitás véd a korral összefüggő izomvesztés és funkcionális hanyatlás ellen

Néhány klinikai vizsgálat eredménye arra utal, hogy a protein-szupplementáció felerősíti a testmozgás (rezisztencia tréning) hatását a vázizom-tömegre, azonban kevés tanulmány foglalkozik a fehérjében gazdag táplálkozás vázizom-tömegre és funkcionális státuszra kifejtett hatásával közösségben élő idősek körében, mindazonáltal egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a jelenlegi táplálkozási ajánlások (fehérje: 0,8g/testsúlykg/nap) nem fedezik az idősebbek szükségleteit.

Idegtudományok

2017. DECEMBER 05.

Encephalitis lethargica

Az encephalitis lethargicában elhunytak agyának boncolása hyperaemiás agyhártyákat, ödémás agyat és az agytörzs vörös elszíneződését mutatta; a legkifejezettebb eltérések von Economo szerint a substantia nigrában voltak felfedezhetők, azonban jellemző volt a széleskörű, diffúz vérzés és gyulladás is. A krónikus szakaszban elhunytak agyában atrófia és perzisztens gyulladás, az agytörzsben pedig neuronpusztulás és gliózis, valamint neurofibrillum-lerakódás volt kimutatható.

Gondolat

2015. MÁRCIUS 17.

A homeopátia sokaknak fontos játék

Lehetséges, hogy a homeopátiás készítmények biofizikailag nem hatnak. Ám elképzelhető, hogy a homeopátia kapcsán kialakult humánus, az emberi méltóságot tiszteletben tartó egyes kommunikációs módszerek és sajátos rítusok gyógyító potenciállal rendelkeznek. Ez valószínűleg mérhető és érdemes lenne kutatni, hatóelemeit megragadni és a klasszikus medicinába is alkalmazni.

Klinikum

2014. AUGUSZTUS 05.

A kis dózisú acetilszalicilsav nem megfelelő alkalmazása a kardiológiai prevencióban

Az acetilszalicilsavval végzett kezelés 32%-kal képes csökkenteni az első szívroham kockázatát és 15%-kal a szívroham, stroke és vascularis eredetű halál kombinált kockázatát.

Klinikum

2013. JÚLIUS 30.

Mentális betegség mint legitim emberi tapasztalat

A szerzők szerint a mentális betegségből való felépülés klinikai tünetek redukciója köré épült koncepciója mára meghaladott. Számos tapasztalati szakértőtől származó értelmezési kísérlet felveti, hogy a felépülés folyamata - figyelembe véve a mentális betegség limitáló tényezőit is - lehet teljes, kielégítő, reményteli, sőt hasznos...