Részletes keresés

Klinikum

2017. FEBRUÁR 21.

Az apoptózisgátlás gátlása – fókuszban az MCL1

Az apoptózis szabályozásáért az úgynevezett Bcl-2 gén-, illetve proteincsalád tagjai a felelősek (Bcl-2: B-cell lymphoma 2), amelyek közül egyesek serkentik a sejthalált (pl. BAX, BAK), míg mások (pl. Bcl-X, Bcl-2, MCL1) gátolják.

HUN

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

A psoriasisos menetelés – a pikkelysömör szerepe a cardiovascularis társbetegségek kialakulásában -- A Figyelő 2017;1

WIKONKÁL Norbert

A közleményben a psoriasis kezelésében a 2000-es évektől észlelt szemléletváltozást tekintjük át a psoriasissal szövődő egyéb betegségek tekintetében. Célunk, hogy a praxisban dolgozó kollégák mind szélesebb köre ismerje meg a pikkelysömör kezelésében elért jelentős haladást, illetve azt a molekuláris szemléletet, ami megváltoztatta nemcsak a psoriasisról alkotott elképzeléseinket, de a psoriasissal szövődő egyéb betegségek, közöttük a cardiovascularis megbetegedések jelentőségét is.

HUN

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

HUN

Klinikum

2016. OKTÓBER 11.

Rheumatoid arthritis – hol tartunk ma - A Figyelő 2016;1

LÁNYI Éva

A rheumatoid arthritis (RA) kezelésével kapcsolatos új ACR-ajánlást 2015. év végén tették közzé. Az ajánlás igen széles körű, magába foglalja a hagyományos betegségmódosító szerek, a biológiai terápiás szerek, a tofacitinib és a szteroid alkalmazását, megkülönböztetve a korai és a nem korai rheumatoid arthritis kezelését.

HUN

Klinikum

2016. OKTÓBER 11.

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.

HUN

Klinikum

2016. OKTÓBER 11.

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

HUN

Klinikai Onkológia

2016. FEBRUÁR 15.

Follicularis lymphoma - Útban a személyre szabott és célzott kezelés felé

BÖDÖR Csaba, SCHNEIDER Tamás

A follicularis lymphoma (FL) a leggyakoribb indolens lefolyású non-Hodgkin lymphoma típus, ennek ellenére ritka megbetegedés. A follicularis lymphomás betegek többsége általában hosszan, relatív jó életminőséggel él, de a jelenlegi standard immunokemoterápiás kezelésekkel végleges gyógyulás nem érhető el. A molekuláris genetikai ismeretek bővülése és a daganatos mikrokörnyezet szerepének jobb megismerése révén egyre többet tudunk a betegség patogeneziséről. A sejtfelszíni antigének funkcióinak, a jelátviteli utak kapcsolódási pontjainak részletes feltérképezése számos új gyógyszer (monoklonális antitest, kináz- és NFκB-gátló), a citotoxikus T-sejt sejtfelszíni receptorainak megismerése a monoklonális checkpoint-gátlók kifejlesztéséhez vezetett. Az epigenetikai moduláló szerek közül főként a metilációgátlókkal vannak kedvező tapasztalatok. Az új szerek közül legreményteljesebbnek és leghatékonyabbnak a tumoros mikrokörnyezetét szabályozó, immunmoduláns hatású lenalidomid tűnik, mely rituximabbal kombinálva, elsődleges kezelésként alkalmazva a jelenlegi standard kezeléssel azonos hatásúnak bizonyult. Az új ismeretek és gyógyszerek megfelelő használata a ténylegesen célzott és egyénre szabott kezelésekhez vezethet. Mindez a terápia hatékonyságát és egyúttal az élettartam további növekedését eredményezi. A nagyon hosszú betegségmentes élettartam pedig már gyógyulás.

HUN 2016;3(01)

Klinikai Onkológia

2016. FEBRUÁR 15.

Onkogénekre irányuló kezelések nem kissejtes tüdőrákban

TANJA Cufer

A tüdőrák a tumoros eredetű halálozás vezető oka, globálisan az egyik fő népegészségügyi probléma. A nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) adja az összes tüdőrákos eset kb. 85%-át. Történelmileg a platinaalapú kemoterápia volt az NSCLC szisztémás kezelésének fő pillére, ami kb. csak 8-10 hónapos medián túlélést eredményezett. Az NSCLC kezelésében bekövetkezett jelentős javulást azoknak a legfontosabb genetikai hibáknak (onkogén driverek) az azonosítása idézte elő, amelyek beindítják a tumor kialakulását, fennmaradását és progresszióját, és elősegítik a hatékonyabb daganatellenes kezelések kifejlesztését. Az epidermalis növekedési faktor-receptor (EGFR) és az anaplasticus lymphomakináz (ALK) elleni kezelések, együtt a célpontok kimutatására irányuló módszerekkel, a már előrehaladott NSCLC-ben szenvedő betegek standard kezelését jelentik. További ösztönzőként az utóbbi években számos újabb genetikai hibát azonosítottak új molekuláris célpontként, a tüdőrák esetleges terápiás lehetőségeként. Ebben a cikkben az előrehaladott NSCLC onkogénekre irányuló kezeléseit foglaljuk össze, az ezeket gátló rezisztenciával, valamint röviden bemutatásra kerülnek a fejlesztés alatt álló új, onkogéneket célzó kezelések.

HUN 2016;3(01)

Hypertonia és Nephrologia

2016. FEBRUÁR 10.

Az orto- és metatirozin-beépülés in vitro eritropoetinrezisztenciához vezet

MIKOLÁS Esztella Zsóka, KUN Szilárd, LACZY Boglárka, MOLNÁR Gergő Attila, SÉLLEY Eszter, KŐSZEGI Tamás, WITTMANN István

Bevezetés: Az eritropoetin (EPO) fontos szerepet játszik a vörösvértestképzés szabályozásában. Az EPO-kezelésre adott válaszkészség csökkenése a krónikus vesebetegek anaemiájának kezelésében eddig megoldatlan problémát jelent. Célkitűzések: Az volt a célunk, hogy vizsgáljuk az EPO-rezisztencia egy lehetséges mechanizmusát in vitro kísérletekben. Módszerek: Kísérleteink során TF-1 erythroblast-sejtvonalat használtunk. Sejt osz lá - sos vizsgálataink EPO jelenlétében vagy hiányában, három napig tenyésztett, para-, orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrákon történtek. A sejtszámokat két független vizsgáló naponta, Bürker-kamra segítségével határozta meg. A fehérjekoncentráció méréséhez kolorimetriás módszert használtunk. Fluo reszcens, nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás méréseink során a sejtekben fehérjéhez kötött tirozinizomerek össztirozinhoz viszonyított relatív mennyiségét határoztuk meg. Western blot módszerrel vizsgáltuk az orto- és metatirozin-kezelés hatását a STAT (signal transducer and activator of transcription) 5- és az ERK (extracelluláris szignálregulált kináz) 1/2-foszforilációra. Eredmények: Orto- és metatirozin-kezelés hatására csökkent EPO kiváltotta sejt - osz lást észleltünk a paratirozin jelenlétében tenyésztett sejtekhez viszonyítva. Ennek megfelelően az orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrák szignifikánsan kevesebb fehérjét tartalmaztak, mint a paratirozin jelenlétében tenyésztettek. A kóros tirozinizomerek sejtoszlást gátló hatása paratirozinnal koncentrációfüggő módon kivédhető volt. Kromatográfiás méréseink alapján a tenyésztőoldathoz adott orto- és metatirozin beépül a sejtalkotó fehérjékbe. Western blot vizsgálataink igazolták, hogy orto- vagy metatirozin jelenlétében a STAT5 és az ERK foszforilációja csökkent. Megbeszélés: Igazoltuk, hogy a sejtet alkotó fehérjékbe beépült orto- és metatirozin gátolja az EPO-függő jelátvitelt, ennek eredményeképpen csökken az EPO-indukált sejtoszlás. A meta- és az ortotirozin EPO-hatásra gyakorolt gátlása paratirozinnal, koncentrációfüggő módon kivédhető volt.

HUN 2016;20(01)

Klinikum

2016. JANUÁR 11.

Gastrointestinalis stroma tumorok

A gastrointestinalis stroma tumorok (GIST) mesenchymalis eredetű solid daganatok. Incidenciájuk 11-14 beteg / 1 millió ember / év. A betegek átlagéletkora a betegség felismerésekor 60 év, a férfiakat és a nőket hasonló arányban érinti. A GIST-ok leggyakrabban a gyomorfalban (60%) és a vékonybelek falában (30%) alakul ki.

HUN