Részletes keresés

Lege Artis Medicinae

1993. FEBRUÁR 24.

Antifoszfolipid szindróma

GERGELY Péter

Az antifoszfolipid szindróma (APS) újabban felismert tünetegyüttes, amelyre leggyakrabban a mélyvénás thrombosis(ok), thrombocytopenia, agyi thrombosis, valamint nőkben ismételt spontan abortusz előfordulása jellemző. Ritkábban más thromboemboliás komplikációk is fellépnek. A tünetegyüttest a foszfolipidekkel (például kardiolipinnel) reagáló autoantitestek okozzák. A szindróma leggyakrabban szisztémás lupus erythematosusban észlelhető.

HUN 1993;3(02)

Lege Artis Medicinae

1992. SZEPTEMBER 30.

A polymyositis, dermatomyositis klinikai és immunológiai sajátosságai

DANKÓ Katalin, ZILAHI Zsolt, SZEGEDI Gyula

A polymyositis, dermatomyositis a vázizmok gyengeségével, gyulladásos beszűrődésével járó megbetegedések, amelyek az idiopathias gyulladásos myopathiák közé sorolhatók, a betegség patogenezisét tekintve pedig az autoimmun kórképek csoportjába tartoznak. Mint minden autoimmun megbetegedés, a polymyositis és a dermatomyositis is multifaktoriális eredetű. Feltételezhető, hogy genetikus és külső tényezők együttese különböző immunológiai mechanizmusokon keresztül vezet a betegség kialakulásához. Az immunológiai patomechanizmus eltérő (T-sejtes, autoantitestes, egyéb humorális tényezők) irányultságai egymással is társulhatnak, egymást kiegészíthetik. A patomechanizmus pontosabb megismerése révén további elkülönítések, alcsoportok kialakítása válik lehetővé. Így az utóbbi időben próbálják elkülöníteni az úgynevezett anti-szintet az autoantitest pozitivitással rendelkező betegek csoportját, mint egy sajátságos klinikai képpel bíró csoportot.

HUN 1992;2(09)

Lege Artis Medicinae

1991. DECEMBER 25.

Az ellenanyagtermelő sejtek hálózata és az autoimmunitás, az "immunológiai homunculus"

UHER Ferenc

Frank M. Burnet klónszelekciós elmélete szerint a saját struktúrákkal reagáló immunsejtek elpusztulnak és/vagy gátlás alá kerülnek, biztosítva a saját struktúrákkal szembeni toleranciát. Az egészséges immunrendszerben azonban mindig találhatók sejtek, sőt ún. „természetes" autoantitestek, amelyek saját struktúrákat ismernek fel. Az 1970-es években Niels K. Jerne feltételez te, hogy az ellenanyagmolekulák variábilis (V) régiói egyrészt a molekula antigén-felismerő helyét alkotják, másrészt azonban maguk is antigének ugyanazon szervezetben, azaz egy mással kölcsönhatásba léphetnek. A hálózat elmélet tehát az egész immunrendszert egyetlen, a V-régiók konnektivitásán alapuló - a szolubilis antitesteket és immunkompetens sejteket egyaránt magában foglaló - autonóm rend szernek tekinti. Antonio Coutinho a kettős, centrális és perifériás immunrendszer fogalmának bevezetésével próbálta meg feloldani a két elmélet közti ellentmondásokat. Szerinte a centrális rendszert egy szorosan kapcsolt hálózatba tartozó, autoreaktív lymfocyták alkotják. A perifériás, külső antigénekkel szembeni védelmet biztosító rendszer viszont állandóan megújuló, a klónszelekció törvényszerűségei szerint működő sejtekből áll. Végül Irun R. Cohen szerint a centrális rendszert alkotó hálózat nem más, mint egy homunculus, amely a szervezet korlátozott számú, domináns saját struktúrájának leképzését tartalmazza.

HUN 1991;1(18)

Ideggyógyászati Szemle

1968. ÁPRILIS 01.

A necrotizáló myelitisek pathologiája és pathogenesise

CSERMELY Hubert

Szerző négy ismeretlen eredetű necrotizáló myelitis észlelését írja le. A histopathologiai képek jellegzetes vonásai: necrosis, gyulladás, érelváltozások hiánya, savó-effusio. A gyulladás mindig kimutatható, a hyperacut stádiumban serosus gyulladás formájában jelentkezik. A megbetegedés pathogenesisét autoagressióval magyarázza. Az autoantitesteket a myelitist megelőző vírus vagy bakteriális infectio provokálja. Feltevése szerint a neuroallergiás megbetegedések, necrotizáló myelitis és neuromyelitis optica egyaránt autoimmun folyamatok következménye.

HUN 1968;21(04)