Az egészségügyi ellátás többféle szakma közreműködését igényli, illetve gyakoriak a stressz szituációk is, emiatt az egészségügyi dolgozók között konfliktusok is gyakrabban alakulnak ki. Ehhez hozzájárul még a dolgozók egymásrautaltsága, mely szintén kedvez a konfliktusok kifejlődésének. Ez a jelenség nem csupán a két, szembenálló félre van hatással, hanem a személyeken belül is érzelmi változásokat okoz (harag, stressz, negatív érzelmek), illetve hosszú távú következményei (műhiba, fluktuáció, gyakoribb hiányzás a munkából, elégedetlen betegek, munkahely hírnevének romlása), költségkihatásai (perköltségek) is lehetnek az egészségügyi szervezetre nézve. Jelen közlemény bemutatja a konfliktus különböző meghatározásait, részletesen ismerteti annak okait és típusait. Kitér az egészségügyi team-en belüli konfliktusokra és azok lehetséges következményeire, valamint a konfliktuskezelés módjaira.

Az egészségügy Európa-szerte hasonló kihívásokkal néz szembe. Magyarországon ezek közül a legsúlyosabbak az egészségügyi dolgozók elvándorlása, az idősödő lakosság növekvő ellátási szükséglete mellett. Az alapellátás fejlesztésnek fontos területe a megelőzés, a népegészségügy és az egészségfejlesztés szerepének megerősítése. Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogramban a klasszikus háziorvos, praxisnővér, védőnő által működtetett alapellátás praxisközösségbe szerveződött és új, többletszolgáltatást nyújtó szakemberekkel egészült ki a csapat (ilyen például a praxisközösségi nővér). Az elmúlt négy évben a négy kistérség 40.000 lakosa számára valóság a korszerű alapellátás. A Modellprogram 2013-2017 közötti időszakában több mint 20 ezer felnőtt és 8 ezer gyermek egészségi állapot felmérése történt, amely során számos esetben feltárásra kerültek eddig rejtett betegségek.

Mary Seacole, a nővér, aki a híres Florence Nightingale-lel egy időben ápolta a krími háború sebesült katonáit, a közelmúltban a feledés homályából szinte berobbant a brit történelembe. Korábban ugyanis az ápolástörténet szerzői is alig tettek említést a fekete nővérről, és a „feketék történelmében” sem bukkant fel alakja.

Bevezetés: A rendszeres fizikai aktivitásnak minden életkorban, de különösen az idős életszakaszban fontos szerepe van. Jelen retrospektív kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgálja egy budapesti kerület által biztosított - heti egyszer, aerob gyakorlatokból, progresszíven nehezedő izomerősítő-, nyújtó-, és egyensúlyfejlesztő gyakorlatokból felépülő - többkomponensű mozgásprogram hatását otthonélő idősek önálló életvitelét leginkább meghatározó funkcionális képességeire (alsó végtagi izomerőre, járássebességre, statikus egyensúlyra). Módszer: A kutatásban két csoport teljesítményét hasonlítottuk össze: az aktív idősek csoportjának tagjai a tornát két évnél régebben végezték, az inaktív idősek a geriátriai tornát csak a felmérés után kezdték el. Az alsó végtag izomerejét az 5-felállás teszttel, a járássebességet a 4-méteres járásteszttel, a statikus egyensúlyt az egylábon állás teszttel mértük. Eredmények: Az a feltételezésünk beigazolódott, miszerint azoknál az időseknél, akik több éve rendszeresen részt vesznek a kutatásban vizsgált mozgásprogramon, az alsó végtagi izomzat szignifikánsan erősebb, mint az inaktív idősek izomereje (t(36)=2,602; p=0,013; Cohen’d=0,99). Tendenciaszintű szignifikanciát találtunk a két csoport között a járássebesség tekintetében (t(36)= 1,769; p=0,085; Cohen’d=0,66). Ugyanakkor nem tudtunk csoportközi különbséget kimutatni a statikus egyensúly tesztjeiben. Következtetés: A budai kerület által biztosított többkomponensű mozgásprogram ígéretes lehetőség lehet az idősek funkcionális mozgásképességének megőrzésére. Amennyiben nagyobb elemszámú, kontrollcsoportos további kutatások is bizonyítják ezt az eredményt, érdemes országszerte preventív eljárásként alkalmazni, hogy egyre több magyarországi idős ember érje el a legjobb állapotban az időskort.

A vizsgálat célja: Krónikus hemodialízis (HD) programban kezelt betegeknél vizsgáltuk a szérum albuminszintek változásait és azok hatását a betegek sorsára. Anyag és módszer: A vizsgált periódusban retrospektive elemeztük 253 HD kezelt beteg szérum albumin értékeit, illetve ezek összefüggését a betegek túlélésével. A biostatisztikai elemzéseket Spearman-korreláció, Cox-modell, végpont elemzés és Kaplan-Meier analízis segítségével végeztük. Eredmények: A dialízis kezdetén mért szérum albumin szintek nem mutattak összefüggést a betegek nemével, illetve alapbetegségével. A 65 évnél idősebb betegek átlagos szérum albumin szintje alacsonyabb volt és jelentős csökkenést mutatott a megfigyelés során. Az alacsony szérum albumin szint a mortalitás kockázatát jelentősen növelte: HR 5,69-re nőtt (szérum albumin <35 g/l versus >40 g/l). Következtetések: A szérum albumint szint a dializált betegek tápláltsági állapotának minőségi indikátora. Az ajánlott célérték vonatkozásában (>40 g/l) különbséget kellene tenni az idősebb és fiatalabb betegek vonatkozásában. A HD kezelt betegek súlyos malnutríciója jelentősen növeli a mortalitás rizikóját.