A sclerosis multiplex (SM) a teljes populáció tekintetében ritka megbetegedés, magyarországi prevalenciája 83,9/100 000. Az első SM-regisztert az 1950-es évek közepén Dániában hozták létre, melyet világszerte először nemzeti, majd nemzetközi, akár 100 000-es nagyságrendű beteg adatait tartalmazó regiszterek megszületése követett. A regiszterek elsődleges célja korábban az epidemiológiai adatok (betegszám, prevalencia, incidencia, mortalitás, kísérő betegségek) meghatározása volt. Napjainkra az SM kezelésére használt gyógyszerek számának folyamatos növekedése, a hatásosság és a mellékhatásprofilok különbözősége a terápiás regiszterek használatát is nélkülözhetetlenné tette: egy-egy betegségmódosító kezelés (DMT) monitorozása elképzelhetetlenné vált a korszerű, pontosan vezetett, folyamatosan frissített elektronikus adatbázisok nélkül. A Szegedi Sclerosis Multiplex Regiszter 1993-ban „papíralapon” jött létre, melyet 2012-ben elektronikus, internetes felületről könnyen elérhető és frissíthető adatbázissá alakítottunk. Jelenleg több mint 600 beteg szociodemográfiai és klinikai adatait tartalmazza és a regisztert folyamatosan bővítjük az új betegek adataival és a régiek frissítésével. Lehetőséget nyújt a „klasszikus” klinikai adatok mellett a képalkotó (MRI) és az egyre fontosabbá váló pszichopatológiai és életminőség-vizsgálatok eredményeinek rögzítésére és elemzésére. Az elektronikus regiszter létrejötte nagyban elősegítette mind a terápiák monitorozását, mind az új epidemiológiai és pszichopatológiai vizsgálatok sikerességét.

BEVEZETÉS - Magyarországon az elöregedő társadalom komoly kihívások elé állítja az egészségügyi (és a szociális) ellátórendszert. Az időskorúak ellátásának komplex problémája miatt a geriátriai ellátás speciális integráló szemléletet kíván a hatékony működés érdekében. MÓDSZEREK - A magyar finanszírozó által elérhető adatok alapján, hazai és nemzetközi publikációkkal kiegészítve fogalmazunk meg ajánlásokat a geriátriai ellátásokkal kapcsolatban. EREDMÉNYEK - A publikus adatok alapján a geriátriai ellátások igénybevételének mértéke kicsi, Magyarországon belül komoly területi egyenlőtlenségek mutatkoznak. A járóbeteg-szakellátásban a geriátria szakmakódú eljárások száma csökkenő tendenciát mutat. MEGBESZÉLÉS - A hazai ellátórendszeren belül nem könnyű eligazodni az igénybe vehető szolgáltatások között, pedig nemzetközi példák alapján a geriátriai ellátás révén egészségnyereség-többlet realizálható. A hazai ellátórendszerben a geriátria szerepének növelése szükséges, ami a szakemberhiány kezelése, az ellátórendszerek közötti és az egészségügyön belüli szakmaközi kapcsolatok tisztázása és összehangolása révén valósulhat meg.

Célkitűzés - A dementia epidemiológiájának és a betegségsúlyosság megoszlásának becslése Magyarországon, a rendelkezésre álló, publikált források alapján. Populációs becslés végzése 2008-ra és ennek kiterjesztése 2050-re. Módszer - A hazai és a nemzetközi szakirodalom, valamint a hazai források alapján áttekintjük a dementia magyarországi epidemiológiáját korcsoportos bontásban, valamint MMSE-kategóriák szerint, és ezek felhasználásával készítünk becslést a teljes populációra. Eredmény - A dementia becsült magyarországi epidemiológiája, a rendelkezésre álló hazai adatok alapján, jelentős eltérést mutat a nemzetközileg közölt adatokhoz képest. Korábbi felmérések adatai alapján a demens betegek becsült száma 2008-ban hazánkban 530-917 ezer fő. A nemzetközi prevalenciaadatokat alkalmazva a magyarországi korcsoportos népességszámra azonban ennél kisebb értéket, 101 ezer fős demens populációt kapunk. Következtetés - A hazai adatok alapján becsült érték valószínűleg a valós érték jelentős felülbecslése, a nemzetközi adatok alapján becsült érték pedig nagy valószínűséggel a valós érték jelentős alulbecslése. A dementia hazai epidemiológiájának megismerése érdekében reprezentatív felmérés elvégzése szükséges, ennek hiányában az egészségügyi és szociális ágazat nem tud felkészülni a várhatóan növekvő számú beteg ellátására.

A vizsgálat a laikusok elektrokonvulzív terápiával (ECT) kapcsolatos ismeret­anyagának és attitûdjének felmérését tûzte ki célul. Nemzetközi szinten is kevés kutatás foglalkozik a laikusok ECT-vel kapcsolatos attitûdjével, Magyarországon pedig ilyen kutatás még nem készült. A szerzôk által összeállított, tizenhét kérdésbôl álló, félig strukturált kérdôívet töltöttek ki a közösségi mé­dián keresztül elért önkéntes résztvevôk az interneten ke­resz­tül. A felmérésben való részvétel anonim volt. A vizsgá­lat alanyai: a magyar felnôtt lakosság nem egészségügyben dolgozó része jelentette az alapsokaságot, amelybôl a vá­lasz­adók kikerültek. A laikusok által adott válaszok az egész­ségügyben dolgozók válaszaival kerültek összehasonlításra. A vizsgálat jelentôs különbséget mutatott az egészségügyben dolgozók és a laikusok tájékozottsága és attitûdje között. A laikusok közel kétharmada egyáltalán nem is hallott az ECT-kezelésrôl. Míg a módszert ismerôk többsége bizonyos aspektusokban jól tájékozott volt, a kezelés elutasítottságát és a kezeléssel kapcsolatos negatív attitûdöt magasabbnak találtuk a laikusok, mint az egészségügyi dolgozók körében. A kutatás a laikusok körében az ECT-vel kapcsolatban alacsony szintû tájékozottságot és negatív atti­tû­döt mutatott ki. Ennek javításában meghatározó sze­repe van a hiteles tájékoztatásnak, az ismeretterjesztésnek, a terápiá­val kapcsolatos elôítéletek, kételyek eloszlatásának, ami mind a médiának, mind pedig a pszichiátereknek feladata.

A szerzők rendhagyó ápolástörténeti munkájukban áttekintik azt a 20. század kilencvenes éveiben felerősödött fejlődési folyamatot, amelynek során az ápolás szakmából hivatássá vált Ma­gyar­or­szá­gon. A hivatásként elismert szakmát jellemzi a gyakorlói számára biztosított hosszú idejű oktatás és képzés, az önálló szakmai szerveződés, a saját etikai kódex és a hivatás jogi szabályozása. A cikk sorra veszi ezeket a tényezőket, hang­­­­­­súlyosan foglalkozva a hazai ápolóképzés kialakulásával és fejlődésével, majd be­mutatja a gyakorlati ápolástól az ápolástudomány megjelenéséig ívelő fejlődést, amelyhez szervesen hozzátartozott a Nő­vér című tudományos igényű szakfolyóirat létrejötte is. Tárgyalja az ápolás és ápolási gyakorlat jogi szabályozását, az ápolók szakmai szerveződésének történetét. A ke­retrendszer kialakítása szükséges feltétel volt ahhoz, hogy az ápolói szakma saját magát változtassa hivatássá, társadalmilag megbecsült foglalkozássá.