Magyar Radiológia

Sikeres radiológiai diagnosztika Bouveret I. szindróma esetében

KISS Katalin1, FARKAS Szabolcs1, LUKOVICH Péter2, MAGYAR Péter1, MESTER Ádám1, MAKÓ Ernő1

2006. OKTÓBER 20.

Magyar Radiológia - 2006;80(05-06)

BEVEZETÉS - A Bouveret I. szindróma ritka klinikai entitás, az epekőileus különleges formája. A szerzők célja e kórkép tünettanának, klinikai megjelenésének, komplikációinak és a diagnosztikai lehetőségeknek a bemutatása egy betegük esete kapcsán. ESETISMERTETÉS - A hetvenöt éves nőbeteget ismétlődő, napok óta tartó hányás, valamint beutalása napján észlelt haematemesis miatt akutan vizsgálták. Anamnézisében évek óta ismert cholecystolithiasis és mechanikus icterus szerepelt. Felvételekor, a vérhányás miatt sürgősséggel végzett gasztroszkópia során a vérzés hátterében haemorrhagiás oesophagitist, az eszközt a pyloruson átvezetve a lument elzáró nagy epekövet találtak, amelyet radiológiai kivizsgálás során igazoltak, lokalizációját pontosították. A műtét igazolta a felvetett diagnózist. KÖVETKEZTETÉS - Ismétlődő hányás miatt radiológiai vizsgálatra küldött idős nőbetegnél, akinek az anamnézisében hosszú ideje fennálló epekövesség szerepel, gondolni kell Bouveret-szindróma lehetőségére is. A hagyományos röntgenvizsgálat önmagában is elég lehet a pontos diagnózis felállításához, de a betegség további szövődményeinek és az anatómiai viszonyok tisztázására más képalkotó vizsgálatok is mindenképpen javasoltak.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, Budapest
  2. Semmelweis Egyetem, I. Sz. Sebészeti Klinika, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Radiológia

Gyermekradiológiai világkongresszus Montreal, 2006. május 16-20.

KIS Éva

Az Európai Gyermekradiológus Társaság (ESPR) és az Amerikai Gyermekradiológus Társaság (SPR) közös kongresszusa (International Pediatric Radiology, IPR) ötödik alkalommal került megrendezésre, ezúttal Montrealban. A két társaság évenként tart saját kongresszust, közös találkozásokra pedig ötévenként kerül sor, felváltva Európában, illetve Észak-Amerikában.

Magyar Radiológia

A MAGYAR RADIOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK 23. KONGRESSZUSA, ABSZTRAKTOK

Magyar Radiológia

A Magyar Radiológusok Társasága elnökségének állásfoglalása

LOMBAY Béla, PALKÓ András

A Magyar Radiológusok Társaságának elnöksége egyetért az egészségügyi reformok szükségességével és - saját eszközeivel, lehetőségeivel, együttműködésben a Radiológiai Szakmai Kollégiummal, az OEP Képalkotó Diagnosztikai Szakértő Bizottságával és a szakfelügyelő főorvosi hálózattal - támogatni kívánja azok sikerét, amennyiben a majdan megismert konkrét elképzelések nem lesznek ellentétesek szakmánk érdekeivel. Ugyanakkor aggodalommal figyeljük a július 1-jén hatályba lépő jogszabályok alkalmazása által előidézett helyzetet, mivel úgy tűnik, hogy ezek több helyen veszélyeztetik a betegellátást, emellett számos radiológus orvost egzisztenciálisan is komolyan érintenek.

Magyar Radiológia

A multislice CT-vizsgálat értéke a pulmonalis embolia kimutatásában és a differenciáldiagnosztikában

BODROGI Nándor, BARANYAI Tibor

BEVEZETÉS - A pulmonalis multislice CT-angiográfia alkalmazása egyre inkább elterjedt, széles körben alkalmazott eljárás a tüdőembólia diagnosztikájában, és a tapasztalatok alapján gold standard módszernek tekinthető. A szerzők osztályán 1993-tól egyszeletes spirál-CT, 2004-től 24 detektorsoros, 10 szeletes berendezés áll alkalmazásban. Jelen munkájukban a tüdőembólia multislice CT-vel végzett diagnosztikájáról és a terápia utáni követésről, valamint a módszer nyújtotta előnyökről számolnak be: a diagnosztikai és differenciáldiagnosztikai lehetőségekről, valamint a diagnosztikai biztonság jelentős növekedéséről. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 2004. február 16. és 2005. június 30. között 2576 mellkasi multislice CT-vizsgálatot végeztek, ezek közül 261 esetben pulmonalis multislice CT-angiográfiára került sor tüdőembólia gyanúja miatt. Hét esetben más beutaló diagnózis szerepelt, de a kapott eredmény (tüdőembólia) miatt ebben a csoportban tárgyalják. A szerzők retrospektív értékelése a 268 esetet foglalja magában. Nem végezhettek kontrasztanyagos CT-vizsgálatot 12 esetben kontrasztanyag-allergia, illetve extrém rossz vesefunkció miatt, két esetben sikertelen vénakanülálás hiúsította meg az eredményes vizsgálatot. A terápiás eredmény kontrollálása a klinikus igénye szerint történt. A pulmonalis multislice CT-angiográfia szigorúan előírt és betartott akvizíciós és rekonstrukciós protokoll szerint történt. A reprocesszálási fázisban fontos volt a kétdimenziós multiplanár rekonstrukció elvégzése különböző irányokban. Ezenkívül háromdimenziós MIP- (maximum intensity projection) és szükség esetén VRT- (volume rendering technics) rekonstrukciókat készítettek. A jó kontrasztanyagfázist bolus tracking módszerrel érték el. EREDMÉNYEK - Az elvégzett 268 pulmonalis multislice CTangiográfia kapcsán 116 esetben mutattak ki tüdőembóliát. Hét betegnél nem ez a betegség szerepelt iránydiagnózisként. Nem találtak kóros elváltozást 55 esetben (20,5%), és ezeknél a betegeknél a későbbiekben sem igazolódott embólia, vagyis nem volt álnegatív eredményük. A követés során egy esetben - halált követő sectio kapcsán - nem igazolódott a pulmonalis embolia fennállása, tehát egy álpozitív eredményük volt. Kilencvenhét esetben nem tudták bizonyítani a pulmonalis embolia gyanúját, viszont a panaszokat magyarázó egyéb, kimutatott elváltozások lehetővé tették a betegek adekvát kezelését. KÖVETKEZTETÉS - A pulmonalis multislice CT-angiográfia nagy biztonsággal alkalmas a pulmonalis embolia kimutatására, kizárására, kiterjedésének pontos megítélésére, illetve a terápia eredményességének lemérésére. Emellett a multislice CT lehetőséget nyújt más akut mellkasi kórképek diagnosztizálására, ami differenciáldiagnosztikai szempontból jelentős.

Magyar Radiológia

Az ultrahang- és röntgenvizsgálat szerepe az epekő okozta ileus műtét előtti diagnosztikájában

FARKAS József, KÁNYA László, LUDVIG Zsuzsanna, BENDE Sándor

BEVEZETÉS - Az epekőileus az időskor megbetegedése, az epekőbetegség szövődményeként alakul ki. A mechanikus ileusok 1-3%-át epekő idézi elő. Változatos, sokszor alattomos, intermittáló tünetekkel járó megjelenési formája miatt az epekőileus diagnózisa nehéz, sokszor késik. Mortalitása nagy, ezért korai felismerése különösen fontos. Ebben a röntgenvizsgálatoknak, a hasi ultrahangvizsgálatnak és újabban a komputertomográfiának tulajdonítanak nagy szerepet. A szerzők a sebészeti osztályukon operált betegek adatai alapján vizsgálták a képalkotó eljárások szerepét az epekőileus műtét előtti kórismézésében. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 1988. január 1. és 2004. június 30. között 17 betegnél 19 műtétet végeztek epekőileus miatt. A betegek átlagéletkora 74,2 év, a férfi:nő arány 4:13 volt. Műtétek előtt rutinszerűen minden esetben hasi ultrahangvizsgálatra került sor, két eset kivételével natív röntgenfelvételt készítettek. CT-vizsgálatot preoperatíve nem végeztek. A köveket enterotomiás nyíláson távolították el, négy esetben az epehólyag kivétele is megtörtént a sipolynyílás elvarrásával. A feldolgozás során a Rigler által leírt klasszikus tüneteket vették alapul, a triászból két kritérium előfordulását patognomikusnak tekintették. EREDMÉNYEK - Tizenkilenc műtétből 17-nél mechanikus ileus, egynél cholecystitis acuta, egynél kizáródott hasfali sérv volt a műtét előtti kórisme. A bélelzáródást kivétel nélkül a vékonybél területén észlelték (a jejunumban hat, az ileumban 13 esetben). Öt alkalommal több követ találtak a bélben, két betegnél két műtétet kellett végezni epekőileus miatt. Kiemelik, hogy nyolc esetben (az összes műtét 42,1%-ában) az epekőileus diagnózisát már műtét előtt meg tudták állapítani. Hét esetben az ultrahangvizsgálat szerepe döntő volt a kórismézésben. Egy esetben epeúti levegőt mutatott ki az ultrahangvizsgálat, hat alkalommal a kő közvetlenül látható volt a vékonybélben. KÖVETKEZTETÉS - Az epekőileus preoperatív diagnosztikájában egyre többet várnak a képalkotó vizsgálatok célirányos alkalmazásától. A túlnyomórészt fizikális vizsgálatra alapozott diagnózis a klinikai javulás illúzióját keltheti, a műtétet késleltetheti, ami az idős beteg dekompenzációjához és a mortalitás növekedéséhez vezethet. Ha gondos radiológiai vizsgálattal sikerül kimutatni a követ a bél lumenében, illetve felfedezni az indirekt jeleket, a klinikai együttgondolkodás segítségével az eredmények javulhatnak. A preoperatíve felállított pontos diagnózis aránya epekőileus esetében anyagukban - a szakirodalom adataival egybevetve - átlagosnak tartható.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkezô késôi meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitûzés – Bár a szédülés a leggyakrabban elôforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetû betegséget utánzó malignus koponyaûri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkezô, késôi, temporalis csontot is beszûrô, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyûrûsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követôen jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tûztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyûjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szûrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követô hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejezôdése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az elôrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követô felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyészô számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az elôzményben szereplô malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erôsen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Lege Artis Medicinae

Szívünk ügye a korlátlan energiaital-fogyasztás elkerülése

DOJCSÁKNÉ Kiss-Tóth Éva

Az energiaitalok piacra kerülésük óta tö­retlenül népszerûek, elsôsorban a fiatalok és a gyermekek körében. A nemalkoholos üdítôitalok közé sorolt termékek fogyasztásával a gyártók a teljesítmény és az állóképesség fokozását ígérik. A vitaminok és nö­vényi kivonatok mellett nagy mennyiségû koffein és egyéb stimuláns (taurin, guarana) van bennük. Az aktív összetevôk közül ki­emelkedô hatása és ez által veszélye a koffeinnek van, hiszen túlfogyasztása az enyhébb hemodinamikai változások mellett akár súlyos szív- és érrendszeri következményeket, szívritmuszavarokat, ioncsatorna-betegséget, fokozott véralvadást, szívizominfarktust vagy az agyi véráramlási sebesség csökkenését is okozhatják az arra hajlamos fogyasztók esetében. Számos esettanulmány számolt be a fiatal krónikus energiaital-fogyasztók körében tapasztalt súlyos cardiovascularis eseményekrôl is. Az energiaitalok túlzott és hosszú távú fogyasztásának az egészségre gyakorolt hatásait egyre többen vizsgálják, azonban a fogyasztás biztonságosságára és teljesítményfokozó hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok száma korlátozott és ellentmondó.

Lege Artis Medicinae

Traumatikus életesemények és evészavarok kapcsolata – terápiás lehetôségek

KOVÁCS-TÓTH Beáta, TÚRY Ferenc

Az evészavarok (fôleg a bulimia nervosa és a falászavar) etiológiájában fontos szerepet játszanak a traumatikus elôzmények (szexuális, fizikai, érzelmi abúzus, elhanyagolás). A traumatizáció súlyos következményekkel jár, melyeket a megrázkódtatás egyes paraméterei, valamint egyéb rizikó- és protektív tényezôk, továbbá a traumát átélt személy rezilienciája is befolyásol. A következmények számos pszichés és szomatikus megbetegedéshez vezethetnek, valamint az életút során bármikor bekövetkezô reviktimizációt is okozhatnak. A traumatikus elôzményekre vonatkozó adatok feltárása lényeges az evészavarok esetében is. Amennyiben az evészavar hátterében traumás események explorálhatóak, akkor a terápia során az evészavarok tekintetében a specifikus terápiás elemek mellett a traumaterápiákra vonatkozó általános irányelvek a követendôek. A biztonságot jelentô terápiás kapcsolat alapvetô. A terápiás lehetôségek széles körûek, a pszichodinamikus megközelítések mellett a kognitív viselkedésterápiára épülô újabb módszerek is ajánlottak, mint a dialektikus viselkedésterápia, vagy az integratív kognitív-analitikus terápia. A hipnoterápia alkalmazása is hasznos lehet.