Bevezetés - Kevés irodalmi adat van arról, hogy a dopamin­agonista (DA) gyógyszereket milyen mértékben alkalmazzák a Parkinson-kór kezelésében, Közép- és Kelet Európa viszonylatában pedig egyáltalán nincs ilyen jellegű közlemény. Célkitűzés - A marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában folytatott DA-kezelés elemzése, ennek helyének értékelése a Parkinson-kór ellátásában alkalmazott kezelési stratégiákban, a betegség különböző stádiumaiban. Módszer - Retrospektív vizsgálatunkban minden olyan Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük, akiket a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákra 2003. január 1. és 2017. december 31. között utaltak be. A zárójelentésekből nyert adatok alapján tanulmányoztuk a DA-kezelés jellegzetességeit korcsoportok és a betegség súlyossága szerint. A diagnózis megállapítása óta eltelt idő szerint a betegeket két csoportba osztottuk: öt év és rövidebb, illetve több mint ötéves betegségtartam. Eredmények - A 2379 Parkinson-kóros betegből 1237-nek öt éven belül állapították meg a betegséget, és közöttük 665 esetében szerepelt DA a kezelésben: 120 esetben monoterápia formájában, 83 esetben monoamin-oxidáz B-gátlókkal (MAO-Bg), illetve 234 esetben levodopával (LD) kombinálva. A többi 228 betegnél LD és MAO-Bg-k kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a DA-k. A több mint öt éve ismert 653 esetből 364-nél szerepelt a terápiás stratégiában dopaminagonista. Következtetés - A DA-k felhasználási aránya az alkal­mazott kezelésben az irodalomban fellelhető „szórás” „középmezőnyében” található. A szerzők megítélése szerint, a betegséget kezelő klinikusoknak, a megfelelő körültekintés mellett, nagyobb bátorsággal kellene alkal­mazni a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő gyógyszereket a maximális terápiás potenciál kihasználása céljából.

A 18. századig pallosjogot, latinul jus gladii-t nemcsak természetes személyeknek, hanem közösségeknek, testületeknek is adományozhatott a mindenkori uralkodó. Európa-szerte számos egyetem is kapott jogot arra, hogy diákjait és oktatóit büntetéssel, adott esetben halálbüntetéssel is sújtsa. Az egyetemi törvényszékek (sedes judicariae universitatis) halálos ítéleteit pedig olykor végre is hajtották.

Az egészségügy Európa-szerte hasonló kihívásokkal néz szembe. Magyarországon ezek közül a legsúlyosabbak az egészségügyi dolgozók elvándorlása, az idősödő lakosság növekvő ellátási szükséglete mellett. Az alapellátás fejlesztésnek fontos területe a megelőzés, a népegészségügy és az egészségfejlesztés szerepének megerősítése. Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogramban a klasszikus háziorvos, praxisnővér, védőnő által működtetett alapellátás praxisközösségbe szerveződött és új, többletszolgáltatást nyújtó szakemberekkel egészült ki a csapat (ilyen például a praxisközösségi nővér). Az elmúlt négy évben a négy kistérség 40.000 lakosa számára valóság a korszerű alapellátás. A Modellprogram 2013-2017 közötti időszakában több mint 20 ezer felnőtt és 8 ezer gyermek egészségi állapot felmérése történt, amely során számos esetben feltárásra kerültek eddig rejtett betegségek.

Évi több százan kerülnek gombamérgezés miatt kórházba. Egy ártatlannak imponáló gastoenteritisről van szó vagy a látványos tünetek mögött alattomos toxin lapul, mely 3-4 nap múlva akár halálhoz is vezethet. Így lehet egy vacsora valóban utolsó. A gombatoxinok már évezredek óta ismertek, és nem egy olyan történelmi személyiség van, akivel nem merénylet végzett, hanem gombamérgezés. Euripidész saját családjának tragédiájáról számol be i. e. 430-ból, feleségével és gyermekeivel is gombamérgezés végzett. VI. Károly francia király és II. Kelemen pápa is hasonlóképpen járt. Az első orvosi beszámoló halállal végződő gombamérgezésről 1871-ből származik. A pálmát Közép-Európa viszi el, hiszen itt a legtöbb az egy főre eső gombamérgezéses halál- eset. Ennek oka a kiváló éghajlat, mely alkalmas arra, hogy igazi csúcsragadozó gombák teremjenek, melyek hívogatják a turistát, de ez az ártalmatlannak tűnő kapcsolat könnyen fatális lehet. Nos, kedves olvasó, akkor lássuk a medvét (gombát)!

Az ezredforduló éveiben jelentős orvosi etikai alapművek láttak napvilágot, amelyek alapvető változásokat hoztak abban a kérdésben, hogy milyen módon kell az orvosi kutatásokban résztvevők személyiségi jogait védeni. Ezek az alapművek leginkább az Európai Parlament és az Európa Tanács által elfogadott 95/46/EC adatvédelmi direktívához és az emberen végzett orvosi kutatások etikai feltételeit szabályozó, az Orvosok Világszövetsége által létrehozott Helsinki Nyilatkozathoz kapcsolódnak.