Magyar Immunológia

Az endothelsejtek immunológiai funkciója

CERVENAK László

2007. OKTÓBER 20.

Magyar Immunológia - 2007;6(05)

Az endothelsejtek funkciója messze túlmutat azon a régóta ismert szerepen, hogy válaszfalat képezzen a vér és a szövetek között. A legkülönbözőbb stimulusok futnak össze az endothelsejtekben, amelyek jelintegrátorként működve, a bejövő információ alapján szervezetünk több létfontosságú folyamatát szabályozzák. E folyamatok közül az egyik leglényegesebb az immunválasz. Befolyásolják a leukocyták vándorlását (homing), anatómiai hely, aktiváltsági állapot- és értípusfüggő módon, felszíni adhéziósmolekula- mintázatuk és citokintermelésük által. Fő hisztokompatibilitási komplex- (MHC-) és kostimulációs molekulákat expresszálnak, ezáltal hatékonyan tudják bemutatni az antigéneket a T-sejteknek. Az endothelsejtek fenotípusán múlik, hogy vajon az antigénbemutatás aktivációt vagy toleranciát indukál- e. Komplementreguláló molekulákat hordoznak felszínükön, és saját maguk is képesek komplementfehérjéket termelni. Részt vesznek az immunglobulinok katabolizmusában és az immunkomplexek keringésből való eltávolításában. Végül, a gyulladás folyamatát több ponton, többféle mechanizmus által is szabályozzák, ami alapvetően befolyásolhatja az immunválasz lezajlását.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

Tisztelt Kolléganõk és Kollégák, kedves Olvasóink!

Ez az év igen sűrű volt a Magyar Immunológia életében. Egy dupla számmal kezdtünk 2007- ben, amelyet - újításként - a biológiai terápiával foglalkozó tematikus szám követett. A hajdúszoboszlói MIT-kongresszusra megjelentettük a szokásos absztraktgyüjteményt, és most újra egy hagyományos számot tarthatnak a kezükben - azzal a sajnálatos hírrel fűszerezve, hogy legközelebb már csak jövőre találkozunk.

Magyar Immunológia

A DROP-ra várva… Debrecen, 2007. november 15-18.

SZEKANECZ Zoltán

Akik követik a klinikai immunológiai szakirodalmat és az ehhez kapcsolódó immunológiai alapkutatásokat, azok számára egyre nyilvánvalóbb, hogy az autoimmunnak tartott kórképeken belül körvonalazódik egy, összefoglalóan immunmediált inflammatoricus betegségeknek (IMID) nevezett betegségcsoport. Ide tartozik a rheumatoid arthritis, a spondylarthropathiák, a psoriasis, a gyulladásos bélbetegségek (elsősorban a Crohn-betegség), sőt, tágabb értelemben a sclerosis multiplex és egyes szisztémás vasculitisek is.

Magyar Immunológia

Tudományos program

Magyar Immunológia

A leukocyta-endothel interakciók vizsgálata gyulladásos állatmodellekben

GONDA Andrea, MIKECZ Katalin, HUNYADI János

A szervezetet érő gyulladásos stimulus hatására kialakuló, az érintett szövet felé irányuló intenzív fehérvérsejt- áramlást többlépcsős folyamat követi, amelynek végeredménye leukocytaextravasatio a posztkapilláris venulák területén. Az utóbbi időben egyre intenzívebben vizsgálják a fehérvérsejtek és az érendothel laza, majd szoros kapcsolódásában részt vevő adhéziós molekulák működését. Erre különösen alkalmasak a gyulladásos állatmodellek; ezek segítségével nagyszámú, a betegség azonos stádiumában lévő egyed vizsgálata lehetséges. Az egyes adhéziós molekulák ellen termelt monoklonális antitestek használata mellett egyre inkább tért hódítanak a különböző, az adott vizsgálatban kulcsfontosságú molekulára nézve knock out, illetve transzgenikus állatcsoportokkal végzett kísérletek. A kérdéses molekulák hiányában kialakuló, a kontrollhoz viszonyított morfológiai különbségek, a gyulladás indukálása során termelt eltérő citokinprofil stb. értékelésén túl nagy jelentőségűek az intravitális mikroszkópiával végzett vizsgálatok, amelyek segítségével a fehérvérsejt-endothel interakciók dinamikája in vivo körülmények között vizsgálható. Az állatkísérletek során az egyes adhéziós molekulák viselkedése szempontjából olykor ellentmondásos eredmények születnek; ez megerősíti azt a tényt, hogy a gyulladásban részt vevő effektorsejtek és az aktivált endothel interakcióinak hátterében bonyolult, máig nem teljesen tisztázott mechanizmusok és tényezők állnak.

Magyar Immunológia

A Th1/Th2 és Tc1/Tc2 sejtek arányának és abszolút sejtszámának változása psoriasisos betegek vérmintáiban

ANTAL-SZALMÁS Péter, ALEKSZA Magdolna, GONDA Andrea, HERÉDI Emese, SIPKA Sándor, HUNYADI János, SZEGEDI Andrea

BEVEZETÉS - A psoriasis krónikus gyulladásos bőrbetegség; az érintett bőrben és a perifériás vérben jelen lévő interferon-γ- (IFN-γ-) és interleukin-4- (IL-4-) termelő CD4+ és CD8+ T-sejtek megváltozott aránya jellemző. Hogy pontosabban jellemezhessük ezeket a sejteket és az általuk termelt citokineket érintő változásokat, psoriasisos betegek perifériás vérében határoztuk meg az IFN-γ+, IL-4+, IL-10+ Thelper- és Tcitotoxikus-sejtek arányát és új megközelítésként abszolút számát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Intracelluláris citokinjelölés és áramlási citometria segítségével vizsgáltuk a sejtasszociált citokinexpressziót, a szérumcitokinszinteket pedig ELISA módszerrel határoztuk meg 35 psoriasisos beteg és 15 kontrollszemély mintáiban. EREDMÉNYEK - A CD4+/IFN-γ+ sejtek esetében szignifikánsan magasabb sejtarányt (p<0,008) és abszolút sejtszámot (p<0,009) figyeltünk meg betegeinknél (28,3±8,8% és 237 216±134 154 sejt/ml) az egészséges kontrollokhoz viszonyítva (21,0±6,8% és 135 772±50 212 sejt/ml). Ezzel szemben a CD4+/IL-4+ sejtek aránya és abszolút sejtszáma szignifikánsan kisebb volt a psoriasisos betegeknél (0,45±0,67% vs. 1,01±0,48%, p<0,0001; 3229± 3724 vs. 5117±4171 sejt/ml, p<0,05). A CD8+ Tsejtek esetében csak a CD8+/IL-10+ sejtek aránya és abszolút sejtszáma volt szignifikánsan magasabb a betegekben a kontrollokéhoz viszonyítva (5,49± 5,42% vs. 1,59±0,78%, p<0,003 és 19 799± 17 412 vs. 5564±2794 sejt/ml, p<0,03). Habár nagyobb IFN-γ-, illetve kisebb IL-4- és IL-10-szérumkoncentrációt mértünk psoriasisos betegeinknél, ezek az eltérések nem bizonyultak szignifikánsnak. A különböző citokinparamétereket összevetve, a szérumcitokinszintek csupán a citokinpozitív sejtek abszolút számával mutattak bizonyos összefüggést, míg ezen sejtek százalékos arányával nem. KÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink további bizonyítékot szolgáltatnak a citokinszabályozás Th1 irányú eltolódásáról psoriasisban, továbbá felvetik azt, hogy a citokinpozitív helper és citotoxikus T-sejtek abszolút számának meghatározása segítheti a Th1/Th2 eltérések jellemzését különböző betegségekben.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Atherosclerosis: Egy ősi folyamat új értelmezésben

REIBER István

Az atherosclerosis folyamata gyermekkorban kezdődik és a szervezet haláláig tart. A legtöbb cardiovascularis betegség és halálozás hátterében atheroscleroticus érelváltozások állnak. A folyamat maga több ezer éves, de komplex patofiziológiáját csak mára kezdjük ismerni és érteni. A ma rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy gondoljuk, hogy az atherosclerosis a nagy és közepes artériák olyan krónikus gyulladásos betegsége, amelyet oxidatív és egyéb módosulást szenvedett lipoproteinek, im­munsejtek és az extracelluláris mátrix subendothelialis felhalmozódása jellemez. A veleszületett és a szerzett immunitás az atherogenesis olyan összetett szabályozó rendszere, amely adott esetben a pro­athe­rogen gyulladásos és az atheroprotectiv gyulladásellenes folyamatokat irányítva fokozza a plakkok progresszióját, vagy éppen stabilizálja azokat. Az atherogenesis folyamatairól nyert egyre bővülő ismereteinkkel tovább javíthatjuk a cardiovascularis rizikóállapotok meghatározását, és ennek következtében személyre szabottabb terápiás stratégiákat alkalmazhatunk.

Hypertonia és Nephrologia

Kardiometabolikus változások és a hypertonia kialakulása versenysportolóknál pályafutásuk befejezését követően

LELBACH Ádám, KÁNTOR Márk, KOLLER Ákos

A rendszeres testmozgás alapvető fontosságú az öregedési folyamatok lassításában (például artériás érfal átépülés/merevség, anyagcsere, testsúly), azonban a versenysport jótékony hatása az említett folyamatokra, az irodalmi adatok alapján – különösképpen az úgynevezett erősportolóknál – megkérdőjelezhető. Ennek megfelelően a fizikai aktivitás cardiovascularis rendszerre kifejtett jól ismert jótékony hatásai ellenére kevés információval rendelkezünk az igen intenzív versenysportnak a sportkarrier abbahagyását követően jelentkező cardiovascularis hatásairól. Jelen irodalmi összefoglaló az aktív versenysportnak és az azt követő időszaknak a kardiometabolikus rendszerre, különös tekintettel a szisztémás vérnyomásra kifejtett késői hatásait és a metabolikus szindróma kialakulását tekinti át. Ezen változások során egy nagy teljesítményű cardiovascularis és anyagcsererendszer alakul ki a magas intenzitású munka elvégzéséhez, majd az hirtelen leáll, de a jelentős táplálékbevitel folytatódik. Régóta ismert, hogy a hypertonia a cardiovascularis betegségek kialakulásának jelentős patogenetikai faktora, amelynek egyik fontos patomechanizmusa a nagy- és közepes artériák rugalmasságvesztése, majd az arterio- és atherosclerosis kialakulása, amely szisztolés hypertonia kialakulásához vezet. Az érfalkárosodásban fontos szerepet játszanak a gyulladásos mechanizmusok és a thrombusképződés. A mikroerek tónusának növekedése szintén jelentős hatású, csökkentheti különböző szervek vérellátását, beleértve a coronariakeringést is. Számos kóros elváltozás a versenysport abbahagyását követően kialakuló elhízással és egyéb anyagcsere-eltéréssel (megnövekedett glükózintolerancia, inzulinrezisztencia, 2-es típusú diabetes mellitus) válik nyilvánvalóvá, valamint a következményes renin-angiotenzin rendszer aktivációjával, ami a nátriumretencióval együtt a magas vérnyomás kifejlődéséhez vezet. Bizonyított, hogy a nem versenyszerű sportolás, dinamikus jellegű aerob fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a hypertonia megelőzésében. A frekvencia, intenzitás, idő és típus (FITT) program alapján történő fizikai aktivitás ajánlása egy olyan elsődleges és mindennapos terápiás megközelítés, amely a szív- és érrendszerrel kapcsolatos alapkutatás eredményeit átülteti a hypertonia kezelésébe, így az egészségi állapot alapján egyénre szabott fizikai aktivitás programot/terápiát lehet nemcsak a sportkarrierjüket abbahagyó versenysportolók számára, hanem széles társadalmi körben a betegek részére is biztosítani.

Ideggyógyászati Szemle

[Testképzavar neurológiai hiánytünet-mentes sclerosis multiplexben ]

SENGUL S Hakan, SENGUL Yildizhan, TAK Zeynel Abidin Ali, KOCAK Müge, TUNC Abdulkadir

[Cél - Alig foglalkoznak a kutatások azzal, hogy feltárják a testképzavar és a sclerosis multiplex (SM) közötti összefüggéseket. A jelen tanulmány célja az SM-betegek testképzavarainak felmérése, illetve azok depresszióval, szorongással, a betegség fennállásának időtartamával és a betegek szociodemográfiai jellegzetességeivel való összefüggéseinek feltárása volt. Módszerek - Ötven, ambulanciánkon kezelt SM-beteget, továbbá 45 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizs­gá­latba. A diagnózisra valamennyi beteg esetében a 2010-ben módosított McDonald-kritériumok alapján került sor. A Ki­ter­jesztett rokkantsági állapot skálát (Expanded Disability Status Scale, EDSS) valamennyi beteg esetében ugyanaz a neurológus vette fel. A résztvevők szociodemográfiai kérdő­ívet, Test Cathexis Skálát (Body Cathexis Scale, BCS), Beck Depressziós Skálát (Beck Depression Inventory, BDI) és Beck-féle szorongásleltárt (Beck Anxiety Inventory, BAI) töltöttek ki. Eredmények - Az SM-betegek átlagos BCS-pontszáma 86,54 ± 32,24, az egészséges kontrolloké 155,00 ± 20,90 volt (p < 0,001). Míg az SM-betegek esetében szignifikánsan magasabb volt a szorongásszint, a depresszió pontszámai hasonlóan alakultak a két csoportban. Az SM-betegek átlagos BAI-pontszáma 18,50 ± 14,03, az egészséges kontrolloké 10,06 ± 7,96 volt (p = 0,001). Az SM-betegek BDI-pontszáma 13,77 ± 11,61, az egész­ségeseké 11,91 ± 8,65 volt (p = 0,34). A korai betegség­kezdet, a megnövekedett rohamszám, az erős depresszív tünetek és a magas szorongásszint szignifikáns összefüggést mutatott a magasabb BCS-pontszámokkal. Az életkor és az egyedülálló/elvált/özvegy státusz szintén összefüggésben állt a BCS-pontszámokkal. Következtetés - Fontos a betegek mentális jóllétének megőrzése. A látszólag egészséges SM-betegeknél is súlyos testképzavarok fordulhatnak elő.]

Ideggyógyászati Szemle

[Lehetséges, hogy a vörösvérsejt-eloszlás szélessége és az átlagos vérlemezke-térfogat előrejelzői lennének a lágyéki porckorongsérveknek?]

DAGISTAN Yasar, DAGISTAN Emine, GEZICI Riza Ali, HALICIOGLU Sıdıka, AKAR Semih, ÖZKAN Nezih, AKTAS Gulali

[Háttér - A lágyéki porckorongsérv (LDH) világszerte nagyfokú okozója a rokkantságnak. Számos vizsgálat számolt be a radiculopathia és a gyulladásos markerek közötti összefüggésről. A vérképben az átlagos vérlemezke-térfogat (MPV), vörösvérsejt-eloszlás szélessége (RDW) és a neutro­phil-lymphocyta (N/L) arány olyan paraméterek, melyeket a gyulladásos folyamatokkal összefüggésbe hoztak. Célkitűzés - Tekintve, hogy a lágyéki porckorongsérvekben a gyulladásnak fontos szerepe van és az RDW, MPV és N/L arány is összefüggésbe hozható a gyulladással, így ezeket a paramétereket vizsgáltuk lágyéki gerincsérvben szenvedő betegeknél és egészségesek értékeivel vetettük ezeket össze. Módszertan - A vizsgált csoportot lágyéki gerincsérvben szenvedő betegek alkották, míg a kontrollcsoport egészséges önkéntesekből állt, akik rutin ellenőrzésre érkeztek a járóbeteg-rendelésre. A vizsgálat kohortcsoportjának betegkarakterisztikáját és a vérképparamétereket intézetünk számítógépes adatbázisából nyertük. SPSS szoftvert (SPSS 15.0 for Windows, Chicago, IL, USA) használtunk a kiértékeléshez. Eredmények - A vizsgálati és kontrollcsoport között a WBC-, neutrophilszám, lymphocytaszám, neu\lym arány, Hb-, Htc-, MCV- és PLT-szintek (összesítve p>0,05) tekintetében nem volt szignifikáns különbség. RDW a vizsgálati csoportban szignifikáns növekedést mutatott [15,6 (12,3-22,5)] a kontrollcsoporthoz képest [14,5(11,9-16,3)] (p=0,004). Illetve az MPV is szignifikánsan [9,25 (6,38-14,5)] magasabb volt a vizsgálati csoportban a kontrollalanyokhoz viszonyítva [8,8 (6-10,1)] (p=0,013). Megbeszélés - Ebben a retrospektív vizsgálatban azt találtuk, hogy a vérkép RDW- és a MPV-értékei emelkedettek a lágyéki gerincsérvben szenvedő betegek esetén a kontrollcsoport értékeihez viszonyítva. Következtetések - Azt gondoljuk, hogy az emelkedett RDW- és MPV-értékek segítségére lehetnek az orvosnak eldönteni a radiológiai vizsgálat elrendelését azon betegek esetén, akik tünetei összefüggésbe hozhatók az LDH lehetséges diagnózisával. Mindazonáltal pontosítás céljából további retrospektív, nagyobb populáción végzett vizsgálatok szükségesek.]

Hypertonia és Nephrologia

A gyulladás és az alvászavarok összefüggései vesetranszplantált betegek körében

FORNÁDI Katalin, LINDNER Anett, CZIRA Mária Eszter, SZENTKIRÁLYI András, LÁZÁR S. Alpár, ZOLLER Rezső, TURÁNYI Csilla, VÉBER Orsolya, NOVÁK Márta, MUCSI István, MOLNÁR Miklós Zsolt

A gyulladás és az alvászavarok összefüggéseire vonatkozó eredmények ellentmondásosak dializált betegek esetében. Kutatócsoportunk vesetranszplantált betegek körében vizsgálta a gyulladásos markerek és a különböző alvászavarok közötti összefüggéseket. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módon kiválasztott vesetranszplantált beteg egyéjszakás poliszomnográfiás vizsgálata során [„SLeep disorders Evaluation in Patients after kidney Transplantation (SLEPT) Study”] diagnosztizáltuk az alvási apnoe szindróma (OSA) és a periodikus lábmozgás zavar (PLMS) jelenlétét. Az insomnia előfordulását az Athens Insomnia Skála (AIS) felvételével határoztuk meg. Rögzítettük a betegek szociodemográfiai és gyógyszerelési adatait, a társbetegségeket és a laboratóriumi paramétereket. A gyulladást jelző paraméterek közül mértük a C-reaktív protein (CRP), a szérumalbumin, az interleukin-6 (IL-6) és a tumornekrózis-faktor-α (TNF-α) szintjét és meghatároztuk a fehérvérsejtszámot. A betegek átlagéletkora 51±13 év (43% nő) és a cukobetegség előfordulása 19% volt. Az OSA vagy PLMS diagnózisú betegek és alvászavarban nem szenvedők között a gyulladásos markerek szintjében nem mutatkozott szignifikáns különbség. Az apnoehypopnoe index szignifikáns összefüggést mutatott a fehérvérsejtszámmal (rho=0,23), és gyenge, nem szignifikáns összefüggést a többi, gyulladást jelző markerrel (rho<|0,15|). A PLM-index gyenge, nem szignifikáns összefüggést mutatott valamennyi gyulladásos paraméterrel (rho<|0,15|). A szérum-IL-6-szint szignifikánsan magasabb volt az insomniában szenvedő (AIS≥10) betegek körében [medián (IQR): 3,2 (2,6-5,1) vs. 1,7 (1,2-2,9) ng/l; p=0,009]. A többi gyulladásos marker szintjében nem volt különbség insomniában szenvedők és nem szenvedők között. Vesetranszplantált betegek csoportjában nem találtunk összefüggést az alvászavarok jelenléte és a gyulladásos markerek szintje között.