Hypertonia és Nephrologia

Az izolált szteroidrezisztens nephrosis szindróma genetikája - az ezredfordulót övező két évtized eredményei

TORY Kálmán, KERTI Andrea, REUSZ György

2011. DECEMBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2011;15(05)

A gyermekkori izolált szteroidrezisztens nephrosis szindróma rossz prognózisú, 10 éven belül 30-40%-ban végstádiumú veseelégtelenséghez vezetõ kórkép. A kóreredete szerint két csoportra osztható, kialakulhat immunológiai betegség és struktúrfehérje-mutáció következményeként. Az utóbbi csoportban az elmúlt két évtizedben 10 gén mutációit azonosították. Miután az immunológiai és a genetikai forma kezelése eltérõ, és az elkülönítésük jelenleg döntõen a mutációk kimutatásával lehetséges, fontos a gének és a hozzájuk kapcsolódó fenotípusok ismerete. A jelen összefoglalóban a 10 ismert génhez kapcsolódó fenotípusokat tekintjük át az irodalom alapján.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A testösszetétel és a halálozási kockázat összefüggései várólistás dializált és vesetranszplantált betegek körében

UJSZÁSZI Ákos, KALANTAR-ZADEH Kamyar, MOLNÁR Miklós Zsolt

A túlsúly [testtömegindex (body mass index, BMI) = 25-30 ttkg/m2)] és az elhízás (BMI ≥30 ttkg/m2) tömeges méreteket ölt, nemcsak a fejlett, hanem a fejlõdõ országokban is. A testsúlyfelesleg önmagában vesebetegség kialakulásának fokozott lehetõségével és rosszabb életkilátások kockázatával jár. A hemodialíziskezelésben (HD) részesülõ, végállapotú veseelégtelenségben szenvedõ betegek kétharmada meghal a terápia kezdetét követõ öt éven belül. Annak ellenére, hogy a transzplantációra váró dializált betegeknek kevesebb a komorbid tényezõjük, a halálozás még mindig magas, miközben a szervdonációig évek telhetnek el. A HD-betegek esetében viszonylag egybehangzóak az adatok az úgynevezett „elhízásparadoxon” fennállásáról. Az átlagpopulációtól eltérõ módon lényegesen jobbak a magasabb BMI-értékű dializált betegek várható életkilátásai. A túlsúly és az elhízás gyakori probléma a vesetranszplantált betegek és várólistán lévõ betegek körében. A legtöbb amerikai transzplantációs centrumban nem tartják várólistán a betegeket 30-35 ttkg/m2-nél nagyobb BMI felett, és javasolják a testsúly csökkentés érdekében gyomorszűkítõ sebészeti beavatkozás elvégzését. A vesetranszplantációt megelõzõ és az azt követõen kialakuló elhízás hatásai a graft és a betegek hosszú távú túlélésére nem kellõképpen vizsgálták. A jelen összefoglalóban áttekintjük a közelmúltban megismert jelentõsebb eredményeket arra fokuszálva, hogy a testösszetétel milyen összefüggésben áll a túléléssel a várólistás dializált és vesetranszplantált betegek csoportjában.

Hypertonia és Nephrologia

A percutan vesebiopszia szövődményei és a szövettani diagnózis közötti összefüggés

FISI Viktória, MAZÁK István, DEGRELL Péter, HALMAI Richárd, MOLNÁR Gergő A., FEHÉR Eszter, NÉMETH Kinga, PINTÉR István, KOVÁCS Tibor, WITTMANN István

Bevezetés: A percutan vesebiopszia alapvető fontosságú módszer egyes vesebetegségek diagnosztikájában, ugyanakkor ismert, hogy potenciális szövődményekkel jár. A jelen tanulmányunkban a szövődményráta, a klinikai tünetek és a biopsziával kórismézett szövettani diagnózisok közti kapcsolatot, illetve az egyes betegségek megoszlását vizsgáltuk betegcsoportunkban. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkba 353 beteget vontunk be, akiken percutan vesebiopsziát végeztünk centrumunkban. A biopszia minden esetben ultrahangos bejelölést követően történt. A szövődmények előfordulása és a szövettani diagnózisok közti statisztikai összefüggéseket elemeztük. Eredmények: A szövődményráta (44,5%) és a betegségek előfordulása hasonló volt a korábbi tanulmányokban leírtakhoz. Szignifikánsan alacsonyabb volt a szövődmények előfordulása a diabeteses nephropathiában [likelihood ratio (LR) 0,44], valamint az akut tubularis necrosisban (LR 0,38) szenvedő betegek csoportjában. Ezzel szemben vékonybazálmembrán- szindrómával diagnosztizált betegekben több mint hatszor gyakrabban alakult ki intrarenalis haematoma a többi beteghez viszonyítva. Az arteriovenosus fistulák kialakulása több mint kétszer gyakoribb volt a vasculitises (LR 2,88), illetve az akut interstitialis nephritises betegcsoportban. Ugyanakkor a súlyos arteriosclerosisban szenvedő betegek esetében ez a komplikáció szignifikánsan ritkábban fordult elő (LR 0,46). Összefoglalás: A vesebiopsziához társuló szövődmények kialakulásának gyakorisága szignifikánsan alacsonyabb diabeteses nephropathiában, valamint akut tubularis necrosisban szenvedő betegek körében. Ezzel szemben vékonybazálmembrán-szindróma, vasculitis, rapidan progrediáló glomerulonephritis és akut interstitialis nephritis esetén a szövődmények kialakulásának a rizikója szignifikánsan magasabb, ezért ezek a betegek szorosabb monitorozást igényelnek vesebiopsziát követően. Kulcsszavak: vesebiopszia, szövõdmény, vérzés, arteriovenosus fistula

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia kezelése krónikus obstruktív légúti betegség társulásakor - A nebivolol jelentősége

FARSANG Csaba

A hypertonia és a krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) együttes előfordulása egyre gyakoribb. A COPD felismerésének jelentősége a megfelelő antihipertenzív szerek megválasztása szempontjából fontos. A vérnyomáscsökkentők közül a hy-pertoniás és COPD-s betegek kezelésében alkalmazhatók a diuretikumok, az ACE-gátlók, az angiotenzinreceptor-blokkolók és a kalciumantagonisták mellett a kardioszelektív β-receptor-blokkolók is, hiszen ezek a szerek csökkentik az össz- és a cardiovascularis mortalitást. Közülük kiemelendő a leginkább kardioszelektív nebivolol, mert - amellett, hogy nincs klinikailag jelentős hatása a légzésfunkciós paraméterekre - egyéb hatásainál fogva (fokozza az NO-szintézist) kedvezően befolyásolja a COPD-ben kialakuló légzésfunkciós károsodást, hemodinamikai eltéréseket (cor pulmonale), valamint a légúti gyulladásban és endotheldiszfunkcióban szereplő lokális faktorokat is.

Hypertonia és Nephrologia

Azonosságok és különbségek a statinok renalis hatásaiban

ÁBRAHÁM György

A statinok a koleszterinszint hatékony mérséklésével a cardiovascularis morbiditást és mortalitást szignifikánsan csökkentik. Az LDL-koleszterin-szint minden 1%-os csökkentése a coronaria eredetű halálozás kockázatát további 1%-kal, míg a HDL-koleszterin-szint minden 1%-os emelése e rizikót további 3%-kal csökkenti. Ugyanakkor a veseelégtelenség a szív-ér rendszeri történéseket és/vagy halálozást a populációs átlaghoz képest szignifikánsan megnöveli. Izgalmas kérdés, hogy a statinok képesek-e a vesefunkció romlásának megelőzésére, lassítására, alkalmasak-e a GFR megőrzésére, az albuminuria csökkentésére. A statinok hatáserősségük szerint eltérő mértékben csökkentik a koleszterinszintet (különösen a rosuvastatin és az atorvastatin tűnik ki); kérdés, hogy ez a különbség megmutatkozik-e renalis hatásokban is. Az experimentális adatok, a nagy klinikai vizsgálatok (pédául AURORA, PLANET I-II, SHARP) eredményeinek összevetése nem egy esetben ellentmondásos, de bizonyos, hogy a statinok alkalmazása a vesebetegek számára is biztosít előnyöket, ha nem is olyan mértékben, mint a normális vesefunkciójú populációban.

Hypertonia és Nephrologia

Emlékezés Bálint Péter professzorra születésének 100. évfordulója alkalmából

BARTHA Jenő

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az LRRK2 gyakori G2019S-mutációjának hiánya 120, korai kezdetű magyar Parkinson-beteg esetében

BALICZA Péter, BEREZNAI Benjámin, TAKÁTS Annamária, KLIVÉNYI Péter, DIBÓ György, HIDASI Eszter, BALOGH István, MOLNÁR Mária Judit

A Parkinson-kór a személyre szabott orvoslás alkalmazásának egyik ígéretes célpontja. Ehhez elengedhetetlen a betegség hátterében álló genetikai és környezeti tényezők megismerése, epidemiológiai adatok gyűjtése, és a betegekhez tartozó minták és adatok biztonságos megőrzése biobankokban. Vizsgálatunkban a Parkinson-kórt okozó leggyakoribb mutáció, az LRRK2 G2019S hazai előfordulását mértük fel korai kezdetű Parkinson-kórban szenvedő betegek esetében. A vizsgált 120 beteg közül egyetlen esetben sem detektáltuk ezt az eltérést. Vizsgálatunk alapján a magyar populációban az LRRK2 G2019S-mutáció ritka oka lehet a Parkinson-kórnak.

Ideggyógyászati Szemle

A Parkinson-kór genetikája és aktuális terápiás lehetőségei

BEREZNAI Benjámin, MOLNÁR Mária Judit

Az elmúlt években hat gént találtak, amelyek összekapcsolhatók a Parkinson-kór monogénes formáival. Leggyakrabban az LRRK2- és Parkin-asszociált Parkinson-kórral találkozunk. Bár a pontos genetikai diagnosztikának még nincsen terápiás következménye, a genetikai kutatásnak köszönhetően nagymértékben gyarapodott a betegség patomechanizmusának ismerete. A Parkinson-kór molekuláris genetikai alapjainak összefoglalása mellett áttekintjük a betegség genetikai diagnosztikájának és gyógyszeres, valamint multidiszciplináris kezelésének modern lehetőségeit.

Ideggyógyászati Szemle

A 2-es típusú neurofibromatosis nonsense, 193 C>T mutánsa - idegsebészeti kihívás

BOBEST Mátyás, TÓTH Csaba, GYURCSÓ Mária, MOLNÁR Mária Judit, GARZULY Ferenc

Tüdőszűrő vizsgálat során a 15 éves, panaszmentes fiú röntgenképén mellkasfali, körülírt térfoglalást találtak. A daganatot eltávolították, az első bordaközi ideg schwannomájának bizonyult. Két év múlva szédülés, hallászavar, agytörzsi és kisagyi tünetek jelentkeztek. Az MR-vizsgálat bilateralis, nagy kiterjedésű, kisagyhídszögleti és többszörös, gerincvelő-kompressziót okozó nyaki intraduralis tumorra utalt. A műtét során csak a bal oldali, nagyobb vestibularis schwannoma részleges eltávolítására volt lehetőség. A spinalis psammomatosus meningeomákat viszont sikerült reszekálni. A beteg három hónap múlva szeptikus szövődmény következtében meghalt. Édesanyja hasonló betegségben szenvedett, súlyos agytörzsi kompressziót okozó kétoldali vestibularis schwannoma miatt 12 éve, 24 éves korában műtötték, a beavatkozást csak két héttel élte túl. Az anyának elhunyt fián kívül még két gyermeke született, ikrek, 14 évesek. Az MR-vizsgálat a fiúgyermek esetében kétoldali vestibularis tumort derített ki, a lány egészséges. A fiú molekuláris biológiai vizsgálata a 2-es típusú neurofibromatosis génjének 2. exonjában nonsense, C193T-mutációt mutatott ki, a GLN65stop kodon csonkolt fehérjét hozott létre. Ez a mutáció feltételezhetően összefügg a kedvezőtlen klinikai lefolyással. A betegség korai felismerése az eredményes idegsebészeti beavatkozás alapvető feltétele.

Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia genetikája

KELEMEN Anna, SZŰCS Anna, RÁSONYI György, JANSZKY József, HOLLÓ András, HALÁSZ Péter

Összefoglaló közleményünkben olyan epilepsziaszindrómákat ismertetünk, amelyeknek oka egy-egy gén mutációja. Ezeknek a betegségeknek a zöme a feszültség- és ligandfüggő ioncsatornák működési zavarára vezethetők vissza. A herediter epilepsziák közül leginkább az autoszomális domináns öröklődésmenetű parciális epilepsziákat ismerjük; az autoszomális domináns öröklődésű frontálislebeny-epilepsziát az acetil-kolin-receptor α-4 és β-2 alegységeit kódoló gének mutációja, az újszülöttkori görcsöket a káliumcsatorna-alegységeket (KCNQ2 és KCNQ3) megváltoztató génmutációk, a familiáris temporolateralis epilepsziát egy tumorszuppresszor gén mutációja okozza. A generalizált epilepsziák közül a nátriumcsatorna- eltéréseket okozó mutációk (SCN1B, SCN1A és a GABAA γ-2 alegység) következtében kialakult, lázgörccsel és parciális rohamokkal járó generalizált epilepsziaszindróma (GEFS+) a legismertebb. E jelentős genetikai felfedezések birtokában remélhető, hogy a gyakori, feltételezhetően poligénesen öröklődő, idiopathiás generalizált epilepsziák etiológiájára is fény derül. Az ezen a területen folytatott intenzív kutatások sajnos még nem vezettek eredményre, egyes nátriumcsatorna- és GABA-receptor-gének kóroki szerepe feltételezhető. A csatornabetegségekről kialakult ismereteink betekintést nyújtanak az epilepsziás működészavar celluláris mechanizmusaiba.

A táplálkozás filogenetikai szemlélete