Bevezetés - Az orvos-beteg kapcsolat mindig is az ellátás nélkülözhetetlen részét képezte, azonban az infokommunikációs technológiák egészségügyi integrációjával párhuzamosan átalakul az orvos-beteg kommunikáció. Így e tanulmány célja, hogy megvizsgálja milyen hatást gyakorol a telemedicina erre a kapcsolatra. Módszerek - A kutatás során kvalitatív módszer alkalmazása történt, melynek eredményeként összesen 58 félig strukturált interjú (45 férfi, 13 nő) készült el telemedicinában jártas orvosokkal. Az interjúpartnerek többsége radiológusok, háziorvosok és belgyógyászok közül került ki. Az interjúk kérdései arra vonatkoztak, hogy mi jellemzi az orvos-beteg kapcsolatot a távellátásban. Eredmények - Az interjúk eredményei arra engednek következtetni, hogy a teleradiológiában az orvos-beteg kapcsolat szinte megszűnik és elszemélytelenedik. Ennek következtében problémát jelenthet a sokszor hiányos klinikai információ a betegről. A távfelügyelet másfelől viszont egy minőségi változást hozhat az orvos-beteg kommunikációban. A beteggel való távoli kapcsolattartáson, a betegelégedettségen és a biztonság érzésén keresztül to­vább erősödhet az orvos-beteg kapcsolat. Következtetések - A szakirodalmi forrásokkal összhangban - a kutatás eredmé­nyei alapján - nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a telemedicina csak pozitív, vagy csupán negatív irányban befolyásolná az orvos-beteg kommunikációt. A távgyógyászat egyes területein redukálódik (lásd távleletezés) ez a kapcsolat, más területeken viszont akár tovább is erősödhet (lásd távfelügyelet).

Napjainkban a célzott onkológiai kezelések és immunterápiás készítmények egyre növekvő száma ellenére is a hormonreceptor-pozitív emlőrák kezelésében továbbra is helye van a hatékony, jól menedzselhető és kedvező mellékhatásprofilú endokrin kezelésnek, különösen a súlyosan komorbid, többszörös társbetegségekben szenvedő betegeknél. A bemutatott, emlőrákos és non-Hodgkin lymphomás, diabeteses, szív-elégtelenségben szenvedő nőbeteg fulvesztranttal végzett sikeres kezelése aláhúzza a személyre szabott kezelés szükségességét.

Mick Foy - Kilenc éve dolgozik a brit gyógyszerügyi hatóság, az MHRA gyógyszer-vigilanciával foglalkozó munkacsoportjával. Többek között ő vezeti az Egyesült Királyságban nagy múltra visszatekintő Yellow Card rendszert, amely a mellékhatás-bejelentést teszi lehetővé, illetve az MHRA szignáldetekciós rendszerét. Két nagy uniós projektben is meghatározó szerepet vállalt az elmúlt években. Ebből az egyik a lassan lezáruló SCOPE projekt (Strengthening Collaboration for Operating Pharma covigilance in Europe), amely tagállami összefogással fejlesztette a nemzeti gyógyszerhatóságok munkáját a farmakovigilancia területén. Az interjút Mick Foyjal a SCOPE budapesti konferenciáján készítettük, ahol a magyarországi betegszervezetek számára mutatták be a projekt eredményeit.

A cardiovascularis betegségek kockázatfelmérése nélkülözhetetlen a mindennapi gyakorlatban, mert ez a betegségcsoport világviszonylatban, a fejlett országokban, a közép-európai régióban, így hazánkban is a legnagyobb halálozási arányszámokat adja. Megbízható világméretű felmérések alapján tudjuk, hogy az ischaemiás szívbetegség, stroke mellett ma már számolnunk kell a perifériás érbetegséggel és ide kell sorolnunk a 2-es típusú diabetest és a vesebetegségeket, így hasznosnak látszik az új elnevezés, vagyis az atheroscleroticus cardiovascularis betegségek kifejezés használata. A fentiek hátterében lévő kockázati té­nyezők közül kiemelkedik a dohányzás, a hypertonia, a dyslipidaemia, de egyre nagyobb jelentőséget kap a visceralis obesitas, a fizikai inaktivitás, az alkoholfogyasztás és a pszichoszociális státusz. Számolni kell azzal is, hogy az egyes té­nye­zők együttesen jelennek meg, és még tovább rontják a mortalitási rátát. A legnagyobb zavar abból adódik, hogy a cardiovascularis kockázatbecslés megvalósítási formáit nem egységes elvek szerint javasolták. Kétségtelen, hogy az ACC/AHA 2010. évi állásfoglalása az első helyes iránytű volt, mert a tényezők osztályozását és hasz­nossági értékét pontosan szabályozták. Ezen túlmenően azonban alapvető, hogy a kockázatbecslés során nemcsak a teljes (globális) becslést (táblákat, más formákat) kell figyelembe venni, hanem a kiterjesztett tényezőket (érstruktúra, elhízás, szociális státusz) jellemző egyéb fontos paramétereket is megszabott menetrend és előírás alapján kell értékelni. A jelenleg érvényben lévő szakmai, prevenciós irányelvek, általánosan elfogadott szakértői vélemények és saját tapasztalataink alapján mutatjuk be a cardiovascularis (CV) kockázatbecslés me­todikáját és a leghasznosabb becslési módszereket. Javaslatot teszünk a kockázatfelmérés módszerének módosítására.

A szerzők egy 43 éves, számos rizikófaktorral rendelkező nőbeteg esetét mutatják be, akinél szekunder, extrém fokú - 100 mmol/l feletti - hypertriglyceridaemia kö­vetkeztében kialakult pancreatitis zajlott. A pancreatitis adekvát kezelése, a diabeteses anyagcserezavar rendezése, a mikrocirkuláció javítása és a hypertrigliceridaemia plazmaferézissel történő korrekciója a klinikum gyors javulását és a pancreatitis gyors regresszióját eredményezte. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a hy­pertriglyceridaemia okozta pancreatitis esetében a kezelés komplex szemlélete, a korai plazmaferézis megelőzheti a nekrózis kialakulását és a kórkép súlyos vagy fatális klinikai kimenetelét.