Hírvilág

Széchenyi-díjat kapott Hoppál Mihály néprajztudós

2018. MÁRCIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

A világ kis népeinek mindig nagy szükségük lesz szokásaik, hagyományaik megőrzésére - mondta el az MTI-nek Hoppál Mihály néprajztudós, aki március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a Parlamentben. Hoppál Mihály a sámánizmus kultúrájának kutatásában elért, a magyar őstörténet feltárása szempontjából is kiemelten fontos eredményei, a folklór szimbolikájának elemzése, az amerikai diaszpóra-magyarság életének vizsgálata, valamint az etnoszemiotika területén végzett jelentős tevékenysége elismeréseként részesül a díjban. A tudós szerteágazó kutatásai közül számára legfontosabbként a magyar nép folklórjának, a népi elbeszélések, mondák, mítoszok gyűjtését és elemzését, valamint a szibériai, eurázsiai népek sámánizmusának kutatását emelte ki. Mint elmondta, utóbbi témát is azért kezdte el kutatni, mert nagy vita van a tudományban arról, hogy a magyarok mit hoztak magukkal keletről. "A kultúránk jó néhány eleme jól láthatóan keleti eredetű, éppen ezért a sámánizmus kutatásának régi hagyománya van Magyarországon" - hangsúlyozta Hoppál Mihály, aki ezt a kutatási területet fiatalon elhunyt mesterétől, Diószegi Vilmostól "örökölte". Ő maga pontosabbnak tartja a sámánság kifejezést a sámánizmus helyett, mivel jobban utal arra, hogy a sámán tevékenysége az adott helyi társadalomba, kultúrába beágyazott "egyfajta mesterség". A néprajztudós szerint nem úgy érdemes feltenni a kérdést, hogy a magyarság honnan származik, hanem hogy hol, mely népeknél találunk hasonló mondai és mitológiai motívumokat, hasonló legendákat és népi dallamszerkezeteket. Mindezek rendszerszintű vizsgálatától lehet új eredményeket remélni - fűzte hozzá Hoppál Mihály, aki példaként említette, hogy a Toldiban a bikával való küzdelem története egy egészen Kínáig visszakövethető mondai motívum. Ott a mai napig is népi játékként űzik bikamegfékezést. Kiemelte: a sámánok ma sok helyen igen fontos szerepet töltenek be az identitás megőrzése terén a globalizálódó világban, amely elszürkíti, hasonlóvá teszi egymáshoz a különböző kultúrákat. A sámánok a régi hagyományokból megőriztek néhány elemet, és ezt próbálják felmutatni ma már többnyire fesztiválokon, kulturális műsorokban - hangsúlyozta a kutató, aki nagy örömmel fogadta az állami kitüntetés hírét, amire egyáltalán nem számított. Hoppál Mihály úgy vélte, a mai körülmények között is fennmaradhat a sámánság eredeti értelme, ugyanis a legtöbb esetben tömegeket vonzó, nagy belső erő sugárzik a sámánok tevékenységéből, fellépéseiből. "Identitásra mindig szükség lesz" - hangsúlyozta a néprajztudós, aki szerint a világ kis népeinek mindig nagy szükségük lesz saját hagyományaik, szokásaik megőrzésére. Elmondta azt is: optimista a kisebb népek kultúráinak fennmaradását illetően, úgy véli, hogy a jövő néprajzosainak is sok munkájuk lesz. Forrás: MTI MTI 2018. március 15., csütörtök 17:54

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Hírvilág

XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napok

2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.