A cardiovascularis prevenció során a legújabb állásfoglalások szerint 1,8 mmol/l vagy ez alatti LDL-koleszterin-szint elérése a cél a nagy és a kiemelkedően nagy kockázatú csoportban. A nemzetközi ajánlások szerint a maximálisan tolerálható statindózist kell alkalmaznunk szemben bármiféle kombinációs kezeléssel. Az esetek jelentős részében a nagyobb adagok mellett számolni lehet a mellékhatások fokozódásával is, amely a májenzim és a CKparaméterek vonatkozásában ritka. Az egyik 2011-es metaanalízis szerint vált egyértelművé, hogy a nagyobb statindózisok a kis-közepesekhez mérten mintegy 12%-kal fokozni képesek az újonnan kialakult diabetes előfordulását. Ez a feltehetően osztályhatás azonban az állásfoglalások szerint nem jelentős, és messze alulmúlja a cardiovascularis események visszaszorításában elért előnyöket, így a statinkezelés létjogosultságát egyértelműen nem kérdőjelezik meg. A megfigyelt összefüggés azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy statinkezelés során a nem diabeteses betegek körében évente történjen vércukorkontroll, szükség esetén orális glükóztolerancia-teszt az esetlegesen kialakult diabetes felfedezése céljából.

A neurológiai betegségekben gyakori tünet az agykérgi motoneuronok sérüléséhez társuló fokozott izomtónus, a spasticitas. A tolperison centrális izomrelaxáns, amely 50 éve használatos a klinikai gyakorlatban. Membránstabilizáló hatású, gátolja a feszültségfüggő nátrium- és kalciumcsatornákat. Bár központi idegrendszeri támadáspontú szer, más izomrelaxánsokkal ellentétben nincs szedatív mellékhatása. Az eltelt évtizedek tapasztalatai mellett hatékonyságát a bizonyítékokon alapuló orvoslás ismérvei szerint is igazolták. A kettős vak, placebokontrollos, véletlen besorolásos, párhuzamos elrendezésű vizsgálatban a tolperisonnal kezelt betegek 78,3%-ának csökkent legalább egy ponttal az Asworthskálán (a spasticitas mérésére használt ötfokozatú skála) mért értéke, míg a placebocsoportban ez 45% volt. Kiváló tolerálhatóságára utal, hogy a placebocsoportban a nemkívánatos események száma nagyobb volt, mint a tolperisonnal kezelt betegek között. Mindezeket figyelembe véve a tolperison biztonságos és hatékony gyógyszer a spasticitas kezelésében.

Nehéz feladatra vállalkozott négy évvel ezelőtt, amikor felkérték, hogy az aktív reumaosztályt rövid idő alatt szervezze át rehabilitációs osztállyá, s legalább hetven ággyal számoljon. Kollégáiból csakhamar - négy osztályos orvossal, tizenkét nővérrel, a gyógytornászokkal és a masszőrökkel - olyan csapatot épített, akik a mozgásszervek gyógyítása mellett a lélek egyenetlenségein is igyekeznek simítani.

BEVEZETÉS - A vakság jelentős betegségterhet jelent világszerte és hazánkban is. Kutatásunk célja, hogy megbecsüljük a 60 év felettiek látásvesztésével járó egészségügyi és nem egészségügyi kiadások mértékét Magyarországon, hogy az eredmények további elemzések számára hasznosíthatók legyenek. MÓDSZEREK - A betegségteher meghatározásához szükséges adatokat szakirodalmi és statisztikai adatokból, valamint szakértői becslés segítségével nyertük. Az időskori vakság társadalmi terhét egészségügyi és nem egészségügyi költségekre, ezen belül közkiadásra és magánkiadásra bontottuk. A közvetlenül felmerülő költségek (szociális támogatás, szociális ellátás, életvitelt segítő eszközök, egészségügyi költségek) mellett a közvetett módon jelentkező költségeket és elmaradt bevételeket (például alacsony munkavállalás, mindennapi tevékenységhez nyújtott segítség) is számszerűsítettük. EREDMÉNYEK - Az időskori vakság Magyarországon a 2009-es évre vonatkozóan hozzávetőlegesen 6,84 milliárd Ft társadalmi teherrel bírt, amely a hazai GDP 0,03%-a. A 6051 időskorú vakra jutó legnagyobb többletterhet a szociális támogatások, valamint a mindennapi tevékenységekhez nyújtott segítség jelentették; előbbi 2,57 milliárd Ft, míg utóbbi 2,04 milliárd Ft volt. A közszférára eső teher az összes teher 55%-a volt, amely azt is jelenti, hogy a lakosság a terhek majdnem felét viseli. A szociális támogatások jelentették a közösségi terhek 67%-át. KÖVETKEZTETÉS - Az időskori vakság jelentős gazdasági teherrel bíró betegség, amelyet tovább súlyosbít a tanulmány által nem mért, többletmortalitásban és életminőség- romlásban kifejezhető egészségtőkeveszteség. Az időskori vakság kialakulásának megelőzése, kezelése és a vakok társadalmi integrációja társadalmi, szociális és egészségpolitikai szempontból is lényeges feladat.

Silas Weir Mitchell 1829-ben született Philadelphiában, előkelő család tagjaként, melyben ő volt a hetedik orvos. Egyetemi évei alatt azonban szívesebben írogatott verseket, álmodozott.