[A tanulmány célja az isztambuli Bezmialem Vakif Egyetem Neurológiai Részlegén diagnosztizált sporadikus Creutzfeldt–Jakob-kóros (CJD) betegek klinikai, laboratóriumi és idegrendszeri képalkotó leleteinek elemzése, és a törökországi CJD-esetek áttekintése. Elemeztük a Neurológiai Részleg valamennyi, 2014. január 1. és 2017. június 31. között diagnosztizált CJD-esetét, a klinikai, az EEG- és a koponya-MRI-leletek, a cerebrospinalis folyadék vizsgálati eredménye, a differenciáldiagnózis, valamint a korábbi téves diagnózisok felhasználásával. Áttekintettük továbbá a Törökországban 2005 és 2018 között publikált CJD-eseteket. A Neurológiai Részleg összesen 13 CJD-betege esetében a progresszív kognitív hanyatlás volt a legelső tünet. Két beteg esetében Heidenhain-variánst, egy beteg esetében Oppenheimer–Brownell-variánst diagnosztizáltak. Korábbi téves diagnózis a 13 CJD-beteg 53,3%-a (7 fő) esetében fordult elő (depresszió, vascularis dementia, normális nyomású hydrocephalus vagy encephalitis). 11 beteg esetében (87%) tipikus MRI-jeleket mutattak ki, azonban ezek csak öt beteg esetében voltak jelen már kiinduláskor. Négy beteg esetében figyeltek meg az MRI-n aszimmetrikus magasjel-abnormalitást. Öt beteg (45,4%) esetében figyeltek meg az EEG-n periodikus tüskehullám-komplexeket, valamennyi esetben az utánkövetés során. 2005–2018 között Törökországban 74 esetet publikáltak, különböző klinikai tünetekkel. A CJD-betegek részlegünkön és a törökországi esetekben egyaránt különböző klinikai tünetekkel jelentkeztek. Habár a leggyakoribb induló tünet a progresszív kognitív hanyatlás, a korai stádiumban a szokatlan tünetek téves diagnózist eredményezhetnek. Izolált vizuális vagy cerebellaris tünetek esetén a variánsformákra is gondolni kell. Továbbra is fennálló klinikai gyanú esetén az utánkövetés során ismételt EEG- és MR-vizsgálatokra van szükség.]

A koronavírus-fertőzés több szempontból is hatást gyakorol a véralvadási rendszerre és a véralvadás gátlására alkalmazott gyógyszeres terápiára. Covid-19 miatt kórházba került betegek között szokatlan számban fordul elő a véralvadás zavaraival kapcsolatos eltérés. A pitvarfibrilláció (AF) előfordulása a Covid-19 miatt kezelt, és kö­zülük kórházba felvett betegekben szintén gyakoribbnak tűnik. Orális antikoaguláns-terápiában részesülő Co­vid-19-betegeknél a vérzés, vagy a throm­boemboliás szövődmények kockázatának minimalizálása érdekében fi­gye­lembe kell venni a vese- és májműködést, va­lamint az orális antikoaguláns-, és a Co­vid-19-terápia kö­zötti gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatáso­kat. Direkt orális antikoagulánsok (DOAK) ese­tében a jobb biztonság, a kedvezőbb ke­zelési adherencia és a fix adagolás előnyei mellett a gyógyszercsoport alkalmazásához nem szükséges a ha­tás laboratóriumi ellen­őrzése, ami a köz­vet­len érintkezés elkerülése és az egészségügyi hálózat terheinek csökkentése szempontjából is előnyösebb lehet. Jelen tanulmányban a vírusfertőzés kapcsán alkalmazott gyógyszerek és az alvadásgátlás potenciális interakcióit tekintjük át, illetve a Covid-19 nyomán kialakuló coagulopathia kérdései mellett kitérünk a távolságtartási intézkedések kapcsán az antikoaguláns-terápiával kapcsolatos nehézségekre.

[Bevezetés - Irodalmi adatok alapján a sürgősségi osztályokon jelentkező betegek körülbelül 2%-a panaszkodik kizárólag fejfájásra. A fejfájáshoz gyakran társul féloldali zsibbadás, fülfájás és szemfájdalom. Igen ritka esetben ezeket a tüneteket a sinus cavernosust a carotisrendszerrel patológiásan összekötő úgynevezett carotideocavernosus fistula okozhatja. Esetbemutatás - Sürgősségi osztályunkon jelentkezett egy 32 éves nőbeteg, aki féloldali fejfájást panaszolt, ehhez azonos oldali fülfájdalma és pulzáló fülzúgás társult. Vizsgálatkor felfigyeltünk a beteg szokatlan megjelenésére, beleértve alacsony termetét, átlátszó bőrét és a fülcimpa hiányát. Megfigyelésünk első öt órájában a beteg panaszai nem változtak, viszont egy súlyos hányást követően exo-phthalmus, subconjunctivalis suffusio és ptosis alakult ki. A kezdeti tünetek általános mivoltából adódóan fül-orr-gégészeti konzíliumot kértünk, amely során nem találtak eltérést. A továbbiakban neurológiai és komputertomográfiás vizsgálat történt, szintén negatív eredménnyel. Mivel a fejfájás az alkalmazott kezelésre nem csökkent, folytattuk a megfigyelést. A neurológiai tünetek megjelenésével carotideocavernosus fistula lehetősége merült fel, amelyet a mágneses rezonanciás vizsgálat és a szemészeti konzílium is megerősített. A beteget intervenciós neuroradiológiai intézetbe szállítottuk további ellátás céljából. A beteg szokatlan külleme és a carotideocavernosus fistula kialakulása miatt genetikai vizsgálatot végeztünk, amely IV. típusú Ehlers-Danlos-szindrómát igazolt. Következtetés - A carotideocavernosus fistula nagyon ritka lelet a sürgősségi osztályon. A tünetek korai felismerése és kezelése viszont elengedhetetlen a lehetséges súlyos következmények kialakulásának megakadályozása érdekében.]

BEVEZETÉS - A cseplesz szolid tumorai ritkák, különösen igaz ez a cseplesz primitív neuroectodermalis daganatára. Az angol nyelvű irodalomban csupán egyetlen közölt esettel találkoztunk. ESETISMERTETÉS - A szerzők 50 éves, ismert HBV-pozitív betegük esetét mutatják be, akit cirrhoticusan átépült mája miatt osztályukon és ambulanciájukon rendszeresen kontrolláltak. Kontroll hasi ultrahangvizsgálata során merült fel epigastrialis térfoglaló folyamat gyanúja. Panaszai, laborvizsgálatai nem utaltak intraabdominalis folyamatra. Hasi CT-vizsgálatot végeztek, a felvételeken neoplasiára gyanús elváltozást nem észleltek. Néhány hónapon belül a beteg ascitese (haskörfogata) jelentősen nőtt. A megismételt hasi ultrahangvizsgálat ismételten igazolta a közben progrediált térfoglaló folyamatot. A CT-felvételek újraértékelése során a belek és a hasfal között, az ascitesben helyet foglaló tumor jelenlétét fel lehetett ismerni. Az ascitespunctio után alma méretű rezisztencia vált tapinthatóvá. A diagnózist ultrahang vezérelte biopsziával, majd az exploráció során vett szövetminta hisztológiai feldolgozásával is megerősítették. A primer peritonealis, neuroectodermalis daganatot így ismerték fel. Ezt követően onkológiai kezelésben részesült; állapota fokozatosan, jelentősen javult. KÖVETKEZTETÉS - A ritkán előforduló és szokatlan lokalizációjú daganat kórismézésének és sikeres kezelésének bemutatásával a szerzők felhívják a figyelmet a klinikum, a képalkotó vizsgálatok egymásra utaltságára, a betegkövetés fontosságára.

BEVEZETÉS - A Wegener-granulomatosis bizonytalan patomechanizmusú, valószínűleg autoimmun megbetegedés. A célszervek típusos esetben az orr, a melléküregek és az alsó légutak nyálkahártyája, a tüdő és a vesék. A beteg pansinusitis, visszatérő pneumonia vagy microhaematuriával, pyuriával és azotaemiával járó vesebetegség tüneteivel fordul orvoshoz. Láz, polyarthralgia, polyarthritis szintén jelentkezhetnek. Patológiai szubsztrátuma: nekrotizáló vasculitis, granulomák, parenchymanecrosis. A diagnózis a klinikai képen, kórszövettani leleten és a cANCA-immunfluoreszcens vizsgálaton alapul. ESETISMERTETÉS - Egyoldali mastoiditis tünetei miatt kezelték a 27 éves nőbeteget. Hét hónap alatt a kérdéses etiológiájú, helyileg progresszív, destruktív, szeptikus állapotba torkolló kórkép miatt négy intézetben hétszer operálták. A klinikum nem volt típusos, a szövettani képet kezdetben aspecifikus gyulladásként értékelték, a cANCAteszt nem volt bizonyító erejű. Ismételt mintavételek, a kórszövettani preparátumok többszörös revíziója, konzílium, differenciáldiagnosztikai megfontolások után, majd a szteroid- és cyclophosphamidkezelés hatásossága alapján végül „forme fruste” a Wegener-granulomatosis diagnózis született. A beteg 32 hónapja remisszióban van. KÖVETKEZTETÉS - A jól kidolgozott diagnosztikai kritériumok ellenére a Wegener-granulomatosis bizonyítása - főleg lokalizált vagy limitált formában - nehéz lehet. A helyes kórisme hónapokat, akár éveket késhet. Szokatlan légúti, illetve fülészeti tünetek mellett, a konvencionális gyógyszeres és sebészi kezelés hatástalansága esetén gondolni kell rá. Nem típusos klinikai kép, bizonytalan szövettani, radiológiai és laboratóriumi leletek esetén siker csak az érintett szakorvosok szoros együttműködésétől, esetleg konziliáriusok bevonásától várható. A korszerű terápia kedvező prognózissal kecsegtet.