A cukorbetegség a magatartás-orvoslás modellbetegsége. Kezelése legnagyobb részt a beteg kezében van, akinek nap mint nap döntéseket kell hoznia a kezeléssel kapcsolatban, amelyek hatással vannak egészségi állapotára, a betegség prognózisára és a szövődmények kialakulásának kockázatára. Ez a mindennapos és komplex kezelés a betegek nagy részének jelentős terhet jelent. A gyakorlatban a betegek jelentős része nem követi az önmenedzselés egy vagy több sarokkövét: a fizikai aktivitást, az egészséges táplálkozást, illetve a gyógyszerhasználatot. A kutatási eredmények alapján a cukorbetegek életminősége és pszichés állapota lényegesen rosszabb, mint a nem cukorbetegeké, ami pedig a terápiás együttműködés és az egészségi állapot romlásával jár. Emellett gyakoribbak bizonyos pszichés zavarok (depreszszió, szorongás, evészavar), amelyek szintén rontják az önkezelés minőségét. Fontos ezeknek a korai felismerése és kezelése, azonban a gyakorlatban a betegek csak 10%-a kap pszichológiai kezelést, annak ellenére, hogy közel 40%-uk tapasztal pszichológiai tüneteket. A fentiek alapján nagy jelentősége van a diabetesgondozás terén az életminőséget javító magatartás-orvoslási módszereknek, amelyek azonban ma még nem tekinthetők általánosan elfogadottnak hazánkban. Az irodalmi adatok áttekintése mellett a legfőbb célunk a gyakorlatban alkalmazható és bevált magatartás-orvoslási módszerek rövid ismertetése egy eset bemutatásán keresztül. Az esetbemutatás a transzteoretikus modell alkalmazására szolgál példaként. Az önmened­zse­lés elsőrendű feltétele a betegség elfogadása és a motiváció, ezt követheti az elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása, a jelenleg is folyó diabetesedukáció keretében.

A t-teszt és az ANOVA a lineáris modellek speciális esetei, amelyekkel folytonos magyarázandó változó (például vérnyomás) mért értékei hasonlíthatók össze két vagy több csoportban (például kezelések). Az orvosi statisztikai elemzések során az adatok nem mindig felelnek meg a frekventista lineáris modellekhez elvárt feltételeknek (például normális eloszlás és egyenlő szórásnégyzetek), amelyek eredetileg a matematikai egyenletek és eloszlások levezetéséhez voltak szükségesek. A bayesi li­neáris modellek a frekventista modellek robusztus, rugalmas és átlátható analógjai és alternatívái. A bayesi filozófiát és módszertant akkor is lehet és érdemes használni, ha az adott vizsgálati elrendezés és adatok megfelelnek a t-teszt vagy ANOVA feltételeinek! A bayesi módszertan egyéb előnyei között említhető, hogy az a priori eloszlásokkal korábbi ismereteket lehet az analízisbe beépíteni, illetve vizsgálni. Ugyanakkor ne felejtsük, hogy a frekventista statisztika tárházában is van olyan metodika, amely nem normális eloszlás, heteroszkedaszticitás vagy egyéb feltételeknek meg nem felelés esetén használhatóak. Érdemes megemlíteni, hogy a frekventista Lasso (least absolute shrinkage and selec-tion operator) is mutat rokonságot a bayesi módszerrel, mivel a Lasso olyan lineáris regressziós modell, amelyben az együtthatók becslésére vonatkozó megszorítással módosítják a hagyományos illesztési módszert, és így a modellből feláldoznak bi­zonyos mennyiségű információt annak érdekében, hogy a változók kiválasztásával a fontosabb együtthatókra fókuszáljanak a könnyebb interpretálhatóság érdekében. A számítások R környezetben elsősorban a Morey és Rouder által 2015-ben kifejlesztett BayesFactor programcsomaggal történtek.

Az orvosi értelemben vett, és kezelést igénylő major depresszió prevalenciája a háziorvosi gyakorlatban mind nemzetközi, mind hazai vizsgálatok szerint is 6-10%. Mivel a nem kezelt depressziók jelentik az öngyilkosság legfontosabb rizikófaktorát, a depressziók (és különösen az öngyilkosságra hajlamos depressziók) korai felismerése és hatékony kezelése a megelőzés szempontjából rendkívül fontos. Nemzetközi és hazai vizsgálatok szerint a major depresszióknak az alapellátásban történt felismerése lényegesen hozzájárul az öngyilkossági halálozás csökkenéséhez. Közleményünk­ben a depresszió és az akut, illetve rövid távon megjelenő suicid veszély felismerését célzó két rövid kérdőívet, illetve ezeknek a háziorvosi/általános orvosi gyakorlatban való alkalmazását ismertetjük és felhívjuk a figyelmet egy szisztematikus, kormányzati szinten is támogatott országos suicid megelőző program szükségességére.

„Ahogy nézegetem ezeket a képeket, annyira magukért beszélnek… Egy darabig csak azt éreztem, hogy fáj. Majd eljutottam oda, hogy fontos vagyok magamnak. Ahogy sorba rakom a képeket, mintha egy élettörténet kezdene kirajzolódni belőlük, és van kivel megosztani a gondolataimat, nem vagyok egyedül.”

A szerzők áttekintik a vesebetegségek okozta magyarországi halálozás alakulását a 2005-2014 közötti 10 éves időszakban. A hazai mortalitási adatokat összehasonlították három közép-európai ország: Auszt­ria, Csehország és Németország adataival. Az elemzésekben a hypertoniás eredetű vesebetegségek, a glomerularis és tubulointerstitialis vesebetegségek, valamint a veseelégtelenség és polycystás vesebetegségek szerepelnek. Nem foglalkoztak a vese da­ganatos betegségeivel, továbbá - adatok hiányában - a diabeteseredetű vesebetegségekkel sem. A mortalitási adatok a KSH Demográfiai Évkönyveiből, valamint a WHO Európai Területi Iroda mortalitási adat­bázisából (European Detailed Morta­lity Data-base, DMDB) származnak. A statisztikai elemzésbe bevont halálokok a teljes halálozásnak (minden halálok) mindössze 1,2%-át teszik ki, azonban a népesség elöregedésével ez az arány növekedni fog. A cardiovascularis betegségek halálozási aránya az elmúlt 10 év alatt jelentősen csökkent, ezen belül különösen az ischaemiás szívbetegség és a stroke-mortalitás is, azonban a hypertonia miatti halálozás emelkedett. Ezeket a folyamatokat lehetett tapasztalni Ausztriában, Csehországban és Németországban is. A primer vesebetegségek miatti halálozás döntő részben a 70 évnél idősebb embereket érinti. A glomerularis betegségek miatti halálozások standardizált arányszáma Magyarországon lényegesen nagyobb, mint az összehasonlításokban szereplő országokban. A tubulointer-stitialis betegségek következtében meghaltak száma csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt 10 évben, nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyben vagyunk. A veseelégtelenségek miatti halálozások értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a ha­lá­lozási statisztikákban halálesetként csak egy halálokot lehet megjelölni, így halálokként szerepelhet a veseelégtelenséghez vezető alapbetegség (helyesen), de szerepelhet a veseelégtelenség is. Ez a probléma elsősorban a nemzetközi összehasonlításokban okoz nehézséget. Akut veseelégtelenségben évente 20-30 személy halt meg, ez nemzetközileg is igen alacsony halálozási arány, azonban itt is jelentkezik a fent említett probléma. A vesebetegségek közül a krónikus veseelégtelenség miatti halálozás az egyik legjelentősebb, 2005-2014 között a halálesetek száma és aránya lé­nyegesen csökkent, de a lakosság elöregedésével a vesebetegségek morbiditása nö­vekedni fog. Az összes primer vesebetegséget tekintve megállapítható, hogy 2005- 2014. évek során a halálozás csökkenő tendenciát mutatott, nemzetközi összehasonlításokban is kedvezőnek ítélhető meg a helyzetünk. Tekintetbe kell vennünk vi­szont, hogy az ebben a betegségcsoportban meghaltak átlagos életkora Magyaror­szá­gon jóval alacsonyabb, mint a nálunk fejlettebb országokban. A polycystás vesebetegség halálozási arányszáma nem változott lényegesen az elmúlt 10 évben. Bár sok beteg magas életkort is megél, azonban a meghaltak átlagos életkora jóval alacsonyabb más vesebetegségekkel összehasonlítva, az egy éven aluli esetek aránya 10% körül van. Az országok közötti összehasonlításokban a polycystás vesebetegség standardizált halálozási aránya Magyaror­szá- g­on magasabb.