Lege Artis Medicinae

Orális antidiabetikumok és angiotenzinkonvertáz-gátlók a 2-es típusú diabetes mellitus prevenciójában

KEMPLER Péter

2004. NOVEMBER 21.

Lege Artis Medicinae - 2004;14(11)

A 2-es típusú diabetes mellitust napjainkban jórészt cardiovascularis betegségnek tartjuk; a betegek mintegy 80%-a keringési betegségben hal meg, a vezető halálok a szívinfarktus. Az optimális megoldás - a fentiek figyelembevételével - a betegség kialakulásának megelőzése lenne, erre több beavatkozás révén is lehetőségünk van. Jelen közlemény az orális antidiabetikumoknak és az angiotenzinkonvertáz-gátlóknak a 2-es típusú diabetes mellitus prevenciójában játszott szerepét taglalja. A STOP-NIDDM vizsgálatban az akarbóz 36%- kal, a Diabetes Prevention Programban a metformin 31%-kal csökkentette a diabetes mellitus incidenciáját. Az angiotenzinkonvertáz-gátlókkal végzett tanulmányok közül az ALLHAT vizsgálatban az amlodipinnek és a lisinoprilnek az újonnan kialakult cukorbetegség incidenciájára kifejtett kockázatcsökkentő hatását vizsgálták, a diuretikummal kezelt betegekkel összehasonlítva. Az amlodipinnel a vizsgálat második évének végén 25%-os, negyedik évének végén 16%-os kockázatcsökkenést mutattak ki; a lisinopril adását követően ugyanezek az adatok még kedvezőbbnek mutatkoztak (a második év végén 40%, a negyedik év végén 30%). A lisinopril inzulinérzékenységet javító hatásához feltehetően hozzájárul a szernek az inzulinszerű növekedési faktor I (insulin-like growth factor I, IGF-I) kedvezőbb biohasznosulására kifejtett hatása is.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók testi és lelkiállapota

HEGEDÛS Katalin, RISKÓ Ágnes, MÉSZÁROS Eszter

BEVEZETÉS - A súlyos betegek kezelésére vagy gondozására vállalkozó egészségügyi szakemberek érzelmileg, intellektuálisan és fizikailag egyaránt túlterheltek. Ennek az állapotnak számos, olykor visszafordíthatatlan negatív következménye lehet, mint például a betegekkel, a hozzátartozókkal és a kollégákkal történő kommunikáció kifejezett nehézségei, a halmozódó, feldolgozatlan stressz szerteágazó ártalmai, a nagyon gyakori lelki kiégés súlyos testi és lelki tünetei, a magánélet kudarcai és nehézségei. Kutatásunkkal a hazai, klinikumban dolgozó szakemberek testi és lelkiállapotáról, életminőségéről kívántunk reális képet kapni, azért is, hogy a - már halaszthatatlannak tűnő - segítségnyújtás számukra hathatósabban valósuljon meg. MÓDSZEREK - A kutatás alapja a Hungarostudy kérdőív (2002) egészségügyi dolgozók számára módosított változata. Mintánkban 200, súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozó és kontrollcsoportként - a Hungarostudy vizsgálatból kiválasztott - 1356 nem egészségügyi dolgozó, valamint 227 egészségügyi dolgozó szerepel, összesen tehát 1783 fő. Mindhárom csoportban azonos a nemi, életkori és az iskolai végzettségi arány. Az eredményeket SPSS 10.0 statisztikai programmal elemeztük, az összefüggés- vizsgálatokat ANOVA teszttel végeztük. EREDMÉNYEK - A kérdőíves vizsgálatunkban résztvevők válaszainak elemzése - összevetve a más egészségügyi területen dolgozók, illetve a nem egészségügyiek kontrollcsoportjával - azt bizonyítja, hogy a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók körében kiugróan sok esetben, szignifikáns mértékben magasabb a kimerültség, a stresszfüggő testi és lelki tünetekkel való együttélés, rosszabb a káros szenvedélyek aránya és gyengébb a szociális háló. Az adatok az ápolók esetében még rosszabbak, mint az orvosok és egyéb diplomások esetében. KÖVETKEZTETÉS - A nehéz helyzetek kezelését speciális képzéssel tehetjük könnyebbé, s az ilyen jellegű kurzusokat a graduális és a posztgraduális képzésben egyaránt általánossá kell tenni.

Lege Artis Medicinae

A kockázatbecslésen alapuló lipidszintcsökkentő terápia

PARAGH György, BALOGH Zoltán

A lipidszintcsökkentés hatásait vizsgáló primer és szekunder prevenciós tanulmányok nyomán megváltozott a terápiás szemlélet. A változás nyomon követhető a National Cholesterol Education Program, Adult Treatment Panel-I, -II és -III főbb jellemzőiben, valamint a magyar konszenzuskonferencia megállapításaiban. A dyslipidaemia jelenlegi kezelési irányelvei az ischaemiás szívbetegség kockázatának komplex felmérését és a plazma LDL-C-szintjének csökkentését helyezik előtérbe. Egyéb kockázati tényezők meghatározásával - például a plazma CRP-szintjének mérésével - biztosabban ki lehet választani azokat az egyéneket, akik erőteljes lipidszintcsökkentő kezelésre szorulnak, és ezzel javítani lehet a jelenlegi terápiás ajánlások érzékenységét a primer prevencióban.

Lege Artis Medicinae

Az autoimmun betegségek sajátosságai

SZEGEDI Gyula

A közleményben a szerző az autoimmun betegségek néhány problémakörét tekinti át; definiálja az autoimmunitást és az autoimmun betegségeket. Az epidemiológiai adatok azt mutatják, hogy növekszik a betegek száma, ennek okait is érinti a tanulmány. A patogenetikai háttér, az immuntolerancia-vesztés sajátosságai fogalmazódnak meg. Foglalkozik a patomechanizmus jellemzőivel, a betegségek lefolyásának, progressziójának és a klasszifikációnak a kérdéseivel. Megfogalmazza a klinikusok elvárásait a prediktív molekuláris medicina irányába.

Lege Artis Medicinae

A pleura benignus, szoliter, fibrosus tumora

BOHÁCS Anikó, TAMÁSI Lilla, SOMOSKÖVI Ákos, MÉSZÁROS Zsolt, SÁPI Zoltán, BÁRTFAI Zoltán

BEVEZETÉS - A ritka, gyakorta tünetszegény pleuropulmonalis daganatok differenciáldiagnosztikai nehézséget jelentenek a klinikus és a patológus számára egyaránt. A pleura szoliter, fibrosus tumorának diagnosztizálásához elengedhetetlenek az immunhisztokémiai vizsgálatok, amelyek nemcsak diagnosztikai, hanem prognosztikai jelentőségűek is. ESETISMERTETÉS - A szerzők egy 63 éves, panaszmentes, férfi beteg esetét mutatják be. A beteget a mellkas-röntgenfelvételen észlelt, jobb oldali, parahilaris árnyéktöbblet miatt vizsgálták. A malignitásra gyanús elváltozás műtéti eltávolítását követően, szövettani vizsgálattal a pleura szoliter, fibrosus tumorát diagnosztizálták. Ezeknek a fibrosus tumoroknak az immunhisztokémiai megjelenése típusos. Esetükben a morfológiailag benignusnak tűnő daganatban a p53- pozitivitás és a fokális CD34-pozitivitás malignus transzformáció lehetőségét vetette fel. A műtét után 17 hónappal a beteg él, relapsus nem észlelhető. KÖVETKEZTETÉS - Mivel kialakulhat a szövettanilag benignus, szoliter, fibrosus pleuradaganat malignus transzformációja, ezért javasolt a terime komplett műtéti eltávolítása és a betegek szoros, hosszú távú, klinikai és radiológiai követése. Ennek gyakoriságát, a szövettani vizsgálat prognosztikai tényezőinek figyelembevételével, a klinikus előre megtervezheti.

Lege Artis Medicinae

„… vétkesek közt cinkos, aki néma” A kutatási és publikációs vétségek következményei

VARRÓ Vince

Az etika és kriminalitás kérdése a medicinában s ezen belül az orvostudományban, a biomedicinában több síkon jelentkezik. A társadalmat értelemszerűen leginkább a beteg és az orvos, a beteg és az intézmény között fennálló kapcsolat erkölcsi és jogi aspektusai foglalkoztatják. A rendszerváltás óta, a politikai és gazdasági környezet megváltozása nyomán sok lappangó kérdés került a felszínre, és ez megválaszolásuk igényét is felvetette.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Hypertonia és Nephrologia

A 2-es típusú diabetes mellitus kezelése, gondozása - ADA-EASD, 2018-2019

KÉKES Ede

Az Amerikai (ADA) és az Európai (EASD) Diabetes Társaság 2018-ban a 2-es típusú diabetes kezelési alapelveiről adott ki egy közös ajánlást, majd 2019-ben az ADA Professional Practice Committee tagjai közölték a cukorbetegség kezelési-gondozási javaslataikat a klinikusok számára. Fentieken túl kidolgozták a diabeteshez társult hypertonia és hyperlipidaemia kezelési irányelveit is. A javallatokat és irányelveket egy rövid illusztratív képsorban mutatjuk be.

Lege Artis Medicinae

Humán bázis-bolus inzulinkezelési rendszerről analógra váltás, a klinikus szemével

KIS János Tibor

A 2-es típusú cukorbetegek kezelése során a korai inzulinkezelés bevezetése javítja a β-sejt-funkciót, lassítja a betegség progreszszióját és hosszú távon is eredményesen javítja a glykaemiás értékeket. Ezekben az esetekben is a bázis-bolus inzulinkezelési rendszerrel érhetőek el a legszigorúbb glykaemiás célértékek. Továbbá a normoglykaemiára való törekvés lassítja leginkább a krónikus szövődmények kialakulását. Speciális feladatot jelent a humán inzulinnal történő bázis-bolus kezelési rendszer váltása analóg inzulinokra. A szerző egy eset kapcsán mutatja be a gyakorlati, klinikai tudnivalókat a váltással kapcsolatban.

Lege Artis Medicinae

Az analóg bázisinzulinok költségminimalizációs elemzése a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében

MERÉSZ Gergő, TABÁK Gy. Ádám, KALÓ Zoltán

BEVEZETÉS - A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében a bázisinzulinok alapvető fontosságúak. Az analóg bázisinzulinok bizonyítottan csökkentik a hypoglykaemiagyakoriságot az NPH inzulinhoz képest, így előnyösek lehetnek a 2-es típusú cukorbetegek kezelésében. Vizsgálatunkban az analóg bázisinzulinok költségminimalizációs elemzését végeztük el, összehasonlítva a Magyarországon forgalomban lévő glargin és detemir inzulinokat. MÓDSZEREK - Irodalomkeresés során a 12 hétnél hosszabb, 2-es típusú cukorbetegek részvételével végzett olyan véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatokat kerestük, amelyekben a glargin és a detemir inzulinok direkt összehasonlítását végezték el. Metaanalízis keretében elemeztük az anyagcserehelyzet és a testtömeg alakulását, a hypoglykaemia-gyakoriságot, a beadott inzulinadagokat, illetve a szükséges inzulininjekciók számát. Amennyiben a metaanalízisben nagyfokú heterogenitás (I2>75%) igazolódott, metaregresszióval igyekeztünk tisztázni ennek okát. A költségminimalizációs elemzés során finanszírozói nézőpontot alkalmazva figyelembe vettük a gyógyszerköltségeket, illetve a gyógyszer beadásához szükséges segédeszközök költségeit a napi inzulinjekciók száma alapján. EREDMÉNYEK - Az irodalomkeresés során a Cochrane-adatbázisból ismert metaanalízisben szereplő vizsgálatokon túl nem azonosítottunk újabb vizsgálatokat. Három vizsgálat alapján a detemir inzulin használatakor a betegek naponta átlagosan több injekciót adnak be (súlyozott különbség: 0,42, 95% CI 0,14-0,69 injekció/nap). Két változó esetén tapasztaltunk nagyfokú heterogenitást: az összes hypoglykaemiás esemény éves száma betegenként (I2=83%), illetve a napi inzulinadag/testtömeg (I2=94%). A metaregressziós elemzés során nem sikerült igazolni a hypoglykaemiás események gyakoriságának direkt okát, az inzulinadagok különbsége pedig nagyobb testtömeg esetén kisebb volt (-0,027 E/ttkg/1 ttkg, 95% CI: -0,051-től -0,004-ig). A metaanalízis, illetve a metaregressziós eredmények alapján glargin inzulin alkalmazása mellett átlagos testtömegű (90 kg) 2-es típusú cukorbetegek éves költsége bruttó fogyasztói áron számítva 93 452 Ft-tal kisebb a finanszírozó számára, mint detemir inzulin mellett. KÖVETKEZTETÉSEK - A rendelkezésre álló klinikai bizonyítékok alapján a glargin inzulin átlagos testtömegű 2-es típusú cukorbeteg esetén költségmegtakarító alternatívája lehet a detemir inzulinnak. Forráshiányos időszakban felerősödik az azonos klinikai nyereség mellett költségmegtakarítást eredményező terápiás lehetőségek szerepe. Következtetéseink általánosíthatóságát befolyásolhatja a glargin és detemir inzulin gyártói visszafizetésének eltérősége.

LAM KID

Az országspecifikus FRAX-algoritmus által meghatározott 10 éves csípő- és major osteoporoticus törések valószínűségének vizsgálata 2-es típusú diabeteses férfiak csoportjában

PETHŐ Zsófia, KULCSÁR-JAKAB Éva, UGO Onyeka, MOLNÁR Zsuzsanna, KALINA Edit, BALOGH Ádám, PARAGH György, ANTAL-SZALMÁS Péter, KÁPLÁR Miklós, BHATTOA HARJIT Pál

Célunk az országspecifikus FRAX-algoritmus által meghatározott 10 éves csípő- és a major osteoporoticus törések valószínűsé­gének, a D-vitamin-ellátottságnak, csontsű­rűségnek (bone mineral density, BMD) és a csontanyagcsere biokémiai markereinek vizsgálata volt 50 évesnél idősebb, 2-es típusú diabeteses (T2DM) férfiak csoportjában. Meghatároztuk a FRAX által kalkulált 10 éves csípő- és major osteoporoticus törések való­színűségét, a 25-hidroxi-D-vitamin-szintet [25-(OH)-D], a csontanyag­csere marke­reit, a csontsűrűséget az L1-L4 csigolyákon (LS) és combnyakon (FN) összesen 68, T2DM-ben szenvedő férfi esetében, és összehasonlítottuk ezeket az eredményeket életkorban illesztett férfiak eredményeivel (n=68). A T2DM-csoportban az átlagéletkor 61,4 (51-78) év, a D-hypovitaminosis [25-(OH)-D <75 nmol/l] prevalenciája 59% volt. Az átlagos FRAX-csípőtörés és FRAX nagy osteoporoticus törés valószínűsége 0,7 (0-2,8) és 3,2 (0-8,5)%-nak adódott. Az FN-BMD (0,974 vs. 0,915 g/cm2, p=0,008) és LS-BMD (1,221 vs. 1,068 g/cm2, p<0,001) szignifikánsan magasabb volt a T2DM-csoportban, mint az egészséges, életkorban illesztett kontrollcsoportban. A 25-(OH)-D-vitamin (67,7 vs. 79,8 nmol/l, p<0,001), az I-es típusú keresztkötött kollagén C-telopeptid (b-CTx) (0,19 vs. 0,24 µg/l, p=0,004) és az oszteokalcin (13,3 vs. 15,7 µg/l, p=0,004) -szintek szignifikánsan alacsonyabb vol­­tak a T2DM-csoportban. A FRAX által meghatározott csonttörés valószínű­ségei között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a két csoport között. Mivel tudatában vagyunk, hogy vizsgálatunk esetszáma korlátozott, feltételezzük, hogy a T2DM-csoportban lévő magasabb BMD és a T2DM mint másodlagos kockázati tényező kihagyása a FRAX-algoritmusból szolgálhatnak magyarázatul az irodalomban leírt és FRAX-kalkulált törés valószínűségei közötti diszkordanciára.