VÁLYI Péter
2016. ÁPRILIS 20.
Lege Artis Medicinae - 2016;26(04)
A diabetes mellitus krónikus, progrediáló betegség, amit a vércukor kóros szintje jellemez, a szervi szövődményei miatt pedig az idő előtti rokkanttá válásnak és halálozásnak az egyik fő kockázati tényezője. A diabetes mellitusban szenvedő személy ellátásának legújabb irányelvei részletesen tárgyalják a diagnosztikai kritériumokat, a megelőzést, az életmódi és gyógyszeres kezelést, a szövődményeket, az életkori sajátosságokat. Ugyanakkor a cukorbajban szenvedő személy mindennapos ellátása során alig fordítanak kellő figyelmet a betegséggel kapcsolatos anatómiai és funkcionális károsodások súlyosságára, azok hogyan és milyen mértékben korlátozzák az ember mindennapi megszokott tevékenységét, akadályozzák a társadalmi szerep betöltését, milyen jelentősége van az ember és a környezete kölcsönhatásának és a személyes tulajdonságoknak. A közlemény célja annak a bemutatása, hogyan változik meg diabetes mellitusban az ember teljessége, „egész”-sége, milyen eszközei vannak a károsodások és a funkcióképesség objektív felmérésének, mekkora jelentősége van a megmaradt képességek fejlesztésének, a támogató környezet kialakításának, a szükségletek értékelésének, a személyes tulajdonságok pozitív befolyásolásának, mindezek hogyan hatnak az ember életminőségére, együttműködési készségére. Az ember „egész”-ségének az átfogó szemlélete hozzájárulhat a megelőző, gyógyító és a rehabilitációs tevékenység nagyobb sikerességéhez a diabetes mellitusban szenvedő betegekben.
Lege Artis Medicinae
A bayesi statisztikai tanulás során ötvözik a hipotetiko-deduktív („top down”) és az induktív („bottom up”) szemléletet. Az adatelemzés során a Bayes-tétel alkalmazásával kombinálják az a priori eloszlásokat és az adatokat. A létrejövő a posteriori eloszlások képletesen szólva egy homokóra középső részének felelnek meg, míg az óra felső része a hipotetiko-deduktív részt képviseli az a priori eloszlásokkal, alsó része pedig az adatok területe az induktív logikával. Az a posteriori eloszlások folyamatosan frissülnek az adatok tükrében. A „top-down” és a „bottom up” metódusokat széles körben használják az orvostudományban és a vezetéstudományban. A hagyományos, frekventista statisztika viszont elsősorban induktív metódusnak tekinthető, amely főleg az összegyűjtött adatokon alapszik. Bemutatjuk két csoport összehasonlításának módszerét folytonos változók esetén a hagyományos, frekventista parametrikus t-tesztekkel, a nem paraméteres permutációs teszttel és a különböző bayesi t-tesztekkel. Bemutatjuk azokat az ingyenes R és WinBUGS programkódokat is, amelyekkel a számítások elvégezhetőek.
Lege Artis Medicinae
A Magyarországon is egyre szaporodó „orvosperek” korában tanulságos és elgondolkodtató lehet végiggondolni, hogy e jogi felelősségnek milyen előképei léteznek az európai joggyakorlatban. Az európai közös jog alapját képező klasszikus római jogban egységes és általános orvosi felelősséget megállapító normákkal nem találkozhatunk. Ennek okait részben a római jog esetjogi szemléletében kereshetjük, hiszen a jogtudósok egy-egy adott problematikus ügy megoldására, és nem elvont magatartási normák megalkotására koncentráltak. Emellett kihatott a szabályokra az orvosok, valamint a betegek jogállásának heterogén mivolta is. Az orvosok legtöbbször idegen származású gyógyítók voltak, akik rendszerint rabszolgaként kerültek Rómába, majd szerencsés esetben elnyerték a szabadságot és a római polgárjogot, vagy esetleg szabad idegenként telepedtek le a város területén. Szakmai felelősségüket meghatározta a kezelendő beteg jogállása is, hiszen ha az orvos egy, jogilag lényegében dolognak minősülő rabszolgát próbált sikertelenül gyógyítani, a rabszolga tulajdonosa őt dologrongálásért perelhette be. A szabad jogállású betegeken elkövetett műhibákra vonatkozóan egyértelmű és részletes megállapításokat nem tehetünk, a források azonban azt világosan alátámasztják, hogy a szabad jogállású embert szándékosan megölő orvost a régi Rómában súlyosan büntették.
Lege Artis Medicinae
A szívelégtelenség gyakorisága, fontossága miatt annak kezelésével, megelőzésével mindegyik klinikusnak foglalkoznia kell. A szerző összefoglalja azokat az életmódi és diétás tanácsokat, gyógyszerelési megfontolásokat melyeknek preventív hatásuk van a szívelégtelenség kezelésében.
Lege Artis Medicinae
Harminc évvel az első kezelési javaslat után jelent meg a Magyar Hypertonia Társaság 10. szakmai irányelve a hypertoniás betegek ellátására vonatkozóan. Az összefoglalás a kockázatértékelést, a diagnosztikus tevékenység és a terápiás elvek változásait mutatja be, megmagyarázva azok jelentőségét. A kockázatértékelésen alapuló terápia, a cérvérnyomásérték változása, a terápiás elvek módosulása, a kombinációs terápia előtérbe kerülése és az új gondozási formák kialakulása és gyakorlati megvalósítása szerepelnek kiemelt témaként. Értékelésre kerül a szakmai irányelv szükségessége, értéke és használhatóságának kérdése a gyakorlat szempontjából.
Lege Artis Medicinae
„Kanadában bűnnek számít, ha valaki segítséget nyújt egy másik személy öngyilkosságának elkövetéséhez. Ennek következtében azok az emberek, akik súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, nem fordulhatnak orvoshoz segítséget kérve életük befejezéséhez, ezért előfordulhat, hogy ezzel súlyos és kibírhatatlan szenvedéssel teli hátralévő életre ítéltetnek.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a mûtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a mûtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékû következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.
Ideggyógyászati Szemle
2016 nyarán motorbalesetben politraumát szenvedett 21 éves nôt szállítottak kórházunkba. Diagnosztikus vizsgálatokkal a C. II. csigolyán a dens teljes csontszélességnyi, gerincvelôt komprimáló diszlokációval járó törése, a bal humerus mellett a femur, illetve a sacrum és az os pubis törése igazolódott. Osztályunkon eltöltött 1,5 éve alatt a légzési elégtelenség és a tetraplegia következtében fellépô problémákkal kellett megküzdenünk. Ennek részeként került sor a svédországi Uppsalában elektrofiziológiai vizsgálatra és rekeszi pacemaker beültetésére. A gerincvelô-sérülés korszerû, komplex ellátása és rehabilitációja több orvosi és nem orvosi szakma szoros szakmai együttmûködését igényli. Célunk a maximálisan elérhetô életminôség (quality of life) megteremtése volt. Érdemes a történetünk szélesebb körben történô bemutatása, hiszen jó példaként szolgálhat orvosi és nem orvosi társszakmák szoros együttmûködésére.
Hypertonia és Nephrologia
A krónikus vesebetegség minden stádiumára jellemző a csökkent fizikai aktivitás és az ezzel összefüggő fokozott szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata. A rendszeres testmozgás jótékonyan képes befolyásolni az idült vesebetegséggel, dializált állapottal, illetve mozgásszegény életmóddal összefüggésbe hozható metabolikus rizikót, gyulladásos állapotot, alacsony fizikai teljesítőképességet, izomsorvadást, javítva az életkilátásokat és életminőséget. Ennek megfelelően a nemzetközi és hazai szakmai ajánlások minimum heti 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást - minimum öt nap, 30 perc időtartamban - javasolnak. Dializált betegek részére konkrét ajánlások nem állnak rendelkezésre. A cikkben a teljesség igénye nélkül, részben saját tapasztalatainkat felhasználva, javaslatokat fogalmazunk meg a dializáltak testmozgás-lehetőségeiről.
Ideggyógyászati Szemle
Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás