Célkitűzés – A spinalis izomatrophia (SMA) az alsó motoneuronok pusztulásával járó progresszív, auto­szomális recesszív betegség. Az elmúlt években fordulat következett be az SMA oki kezelésében, két SMN2 splicing módosító és egy génterápiás gyógyszer vált elérhetővé. Kérdésfelvetés – Az új gyógyszerek az SMA gyermekkori lefolyását érdemben módosítják, és egyes gyógyszerek felnőttkori hatásáról is egyre több adat érhető el. Nem áll azonban rendelkezésre olyan szakirodalom, ami a legújabb eredmények alapján segítséget nyújtana a felnőtt SMA-betegek kezeléséhez szükséges döntések meghozatalában. A Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság vezetősége áttekintette az SMA palliatív kezelésének irányelveit, a randomizált, kontrollált gyógyszervizsgálatokat, a felnőtt SMA-betegek retrospektív és prospektív gyógyszeres vizsgálatainak eredményeit. A vizsgálat alanyai – A konszenzusajánlás megalkotása szempontjából azokat a közleményeket értékeltük, amelyek a felnőttkort elérő, főként SMA II- és III-csoportba tartozó betegek gyógyszeres kezelésének eredményeiről szolgáltatnak adatokat. A konszenzusajánlást a felnőtt SMA-betegek kezeléséről kilenc pontban fogalmaztuk meg, ami kitér a gyógyszeres kezelés technikai, szakmai feltételeire, biztonságossági szempontjaira, a betegek kiválasztására, és hosszú távú monitorizálására. Ajánlásunk a legújabb információkra alapozva segíti a felnőtt SMA-betegek palliatív ellátását és gyógyszeres kezelését, a személyre szabott kezelés során figyelembe veendő hatékonysági és biztonságossági szempontokat nyújt. Rávilágít a későbbiekben megválaszo­lan­dó, egyelőre nyitott kérdésekre is. Az ajánlás mindennapi gyakorlatban való használata a kezelés optimalizációját eredményezheti.

A legsúlyosabb állapotú betegek ellátása az egészségügynek az a területe, amely folyamatosan az erkölcsi nézőpontok kereszttüzében áll. Az emberi élet meghosszabbításának és megrövidítésének lehetősége, az ezzel kapcsolatos döntési helyzet mindig is az orvosi etika egyik leginkább vitatott témaköre volt. A legfőbb kérdések ezzel kapcsolatban: - Kinek és mikor van joga eldönteni, hogy meddig éljen a beteg? - Szükségszerű-e a szenvedés? - Van-e lehetőség emberséggel elkísérni valakit a halálba vezető úton? - Milyen érveket hozhatunk fel az eutanázia ellen és mellett? - Mi a jó halál?

A tanulmány négy részre tagolódik. Az első rész a sikeres öregedés fogalmának a karrierjét mutatja be a pszichológiai nézőpontot elő­térbe helyező gerontológiai irodalomban (Cicerótól napjainkig) és rávilágít azokra a problémákra, amelyek miatt a mai napig nem sikerült igazolni ennek a tudományos konstruktumnak az érvényességét. Ismerteti a sikeres öregedés fogalmával rokon felvetéseket (aktív, egészséges, optimális, vitális, ha­tékony). A második rész bemutatja a ke­reszt­metszeti és a longitudinális empirikus vizsgálatokból származó eredményeket a si­keres öregedést befolyásoló tényezőkről. A har­­ma­dik rész a pozitív pszichológia keretében az idős személyek körében végzett ku­tatási ered­ményeket ismerteti, és javaslatot tesz a pozitív öregedésnek mint állapotnak a meghatározására. A javaslat szerint a pozitív öregedés a jó biológiai (testi), pszichológiai, szociális és spirituális működéssel jellemezhető állapot, és együtt jár a pszichológiai immunitás és a megküzdési kapacitás átlagon felüli szintjével, valamint a pozitív él­ményállapotok fenntartását garantáló, az élet praktikáiban eredményes helytállást sza­vatoló stratégiák hatékony alkalmazására va­ló képességgel. A negyedik rész egy empirikus, 7506 fő részvételével végzett vizsgálat eredményeit ismerteti, és bemutatja, hogy az időskori testi és lelki egészség fenntartásához milyen mértékben járulnak hozzá a jóllét komponensei (érzelmi, szociális, pszichológiai, spirituális), a pszichológiai immunitás, a pozitív orientáció és a virágzás. A kü­lönböző korcsoportok virágzásszintjének összehasonlítása azt mutatja, hogy 65 év után erősen csök­ken a virágzás azoknál a személyeknél, akiknek gyengül a pszichológiai immunkapacitása. A tanulmány a pozitív öregedés folyamatát úgy definiálja, mint a virágzás fenntartásának képessége a korral együtt járó kihívás pergőtüzében „flourishing under fire”.

[A tanulmány célja annak megállapítása volt, hogy hogyan befolyásolja az akut ischaemiás stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápia a mechanikus thrombec­tomia sikerességét. A Gaziantep Egyetem Stroke Központjában 2018 januárja és 2019 februárja között akut ischaemiás stroke miatt mechanikus thrombectomiával kezelt 174 be­teg adatait elemeztük retrospektív módon. Értékeltük a betegek demográfiai sajátosságait, a stroke bekövetkezte előtt alkalmazott thrombocytaaggregáció-gátló és antikoaguláns terápiájukat és a mechanikus thrombec­tomia sikerességét jelző, azaz a reperfúzió mérése érdekében rögzített módosított TICI- (Thrombolysis-In-Cerebral-Infarction) pontszámukat. Az eredményeket p < 0,05-os statisztikai szignifikanciaszinttel elemeztük. A mechanikus thrombectomián áteső 174 beteg átlagos életkora 63,3 ± 13,5 volt. 23/174 (13,2%) beteg részesült a stroke-ot megelőzően anti- koa­guláns terápiában (warfarin/OAC vagy új generációs orális antikoaguláns/NOAC) és 28/174 (16,1%) részesült thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben. Szignifikánsan (p = 0,001) magasabb volt azoknak az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiában részesült betegeknek a száma, akik kórtörténetében pitvarfibrilláció szerepelt. Azok a betegek, akik kórtörténetében az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően hypertonia (HT), diabetes mellitus (DM) vagy koszorúér-betegség (CAD) szerepelt, nagyobb arányban részesültek thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben (p = 0,003; p = 0,037; p = 0,005). A sikeres rekanalizáció (mTICI ≥ 2b) aránya nagyobb volt abban a mechanikus thrombectomiában részesült beteg­csoportban, amelynek tagjai az akut ischaemiás stroke-ot megelőzően antikoaguláns terápiát kaptak (p = 0,025). Vizsgálatunk eredménye azt mutatja, hogy a mechanikus thrombectomia előtti thrombocyta­aggregáció-gátló és antikoaguláns terápia indirekt pozitív hatással lehet a mechanikus thrombectomia sikerességére.]

A gyomorrák kezelésében az utóbbi időben ugyan jelentős előrelépés történt, de a túlélési eredmények még mindig meglehetősen szerények. Az összefoglaló közlemény célja áttekinteni a lokálisan előrehaladott és a metasztatikus gyomorrák kezelésének történetét és bemutatni a jelenlegi kezelési standardokat. Kiemelten foglalkozik a perioperatív kezelésben a közelmúltban bekövetkezett változásokkal, csakúgy, mint az áttétes betegek kezelésének átalakulásával. Részletesen elemzésre kerül a palliatív kemoterápiák többvonalbeli használata, és az elérhető célzott kezelések helye az áttétes daganatokban. Az immunellenőrzőpont- gátlók egyre szélesebb körben történő alkalmazásai és jövőbeni felhasználási lehetőségei is tárgyalásra kerülnek. A gyomorrák molekuláris altípusairól mint a terápiaválasztás lehetséges indikátorairól is szó esik. Végül pedig olyan terápiás javaslatokat kíván adni, ami