BEVEZETÉS - A Wegener-granulomatosis bizonytalan patomechanizmusú, valószínűleg autoimmun megbetegedés. A célszervek típusos esetben az orr, a melléküregek és az alsó légutak nyálkahártyája, a tüdő és a vesék. A beteg pansinusitis, visszatérő pneumonia vagy microhaematuriával, pyuriával és azotaemiával járó vesebetegség tüneteivel fordul orvoshoz. Láz, polyarthralgia, polyarthritis szintén jelentkezhetnek. Patológiai szubsztrátuma: nekrotizáló vasculitis, granulomák, parenchymanecrosis. A diagnózis a klinikai képen, kórszövettani leleten és a cANCA-immunfluoreszcens vizsgálaton alapul. ESETISMERTETÉS - Egyoldali mastoiditis tünetei miatt kezelték a 27 éves nőbeteget. Hét hónap alatt a kérdéses etiológiájú, helyileg progresszív, destruktív, szeptikus állapotba torkolló kórkép miatt négy intézetben hétszer operálták. A klinikum nem volt típusos, a szövettani képet kezdetben aspecifikus gyulladásként értékelték, a cANCAteszt nem volt bizonyító erejű. Ismételt mintavételek, a kórszövettani preparátumok többszörös revíziója, konzílium, differenciáldiagnosztikai megfontolások után, majd a szteroid- és cyclophosphamidkezelés hatásossága alapján végül „forme fruste” a Wegener-granulomatosis diagnózis született. A beteg 32 hónapja remisszióban van. KÖVETKEZTETÉS - A jól kidolgozott diagnosztikai kritériumok ellenére a Wegener-granulomatosis bizonyítása - főleg lokalizált vagy limitált formában - nehéz lehet. A helyes kórisme hónapokat, akár éveket késhet. Szokatlan légúti, illetve fülészeti tünetek mellett, a konvencionális gyógyszeres és sebészi kezelés hatástalansága esetén gondolni kell rá. Nem típusos klinikai kép, bizonytalan szövettani, radiológiai és laboratóriumi leletek esetén siker csak az érintett szakorvosok szoros együttműködésétől, esetleg konziliáriusok bevonásától várható. A korszerű terápia kedvező prognózissal kecsegtet.

BEVEZETÉS - A tüdőrák nagy mortalitású, de korai felismerés esetén mégis sikeres kezeléssel kecsegtető betegség; elkülönítő diagnosztikája szerteágazó. ESETISMERTETÉS - Az 53 éves, tüdőgyulladás szövődményeként mellkasi empyemával sikeresen kezelt férfinál CT-vizsgálattal és bronchoszkópiával tüdőtumor gyanúját vetették fel. A hörgőkefével vett citológiai minta bizonytalan eredményt adott, malignitás gyanúját vetette fel, de azt nem erősítette meg; a szövettani minta gyulladást igazolt. Jobb alsó lobectomiát követően a kórszövettani diagnózis actinomycosis lett. Az esetismertetés kapcsán a mellkasi actinomycosis pseudotumorosus megjelenésével foglalkozunk. KÖVETKEZTETÉS - Az irodalom tanúsága szerint a tüdő- és a mellkasi actinomycosis ritka, de tumort utánzó volta miatt differenciáldiagnosztikai szempontból is lényeges betegség.

Antibiotikum-kezelés kapcsán 5-25%-ban alakul ki hasmenés. Előfordulása függ az alkalmazott antibiotikumtól, a beteg életkorától, társbetegségeitől és immunválaszától. A klinikai kép az enyhe, egy-két napos hasmenéstől a súlyos, halálos szövődményekkel járó formáig terjedhet. A hasmenést okozhatja az antibiotikumok közvetlen hatása a bélre, de az esetek nagyobb részében a bélflóra változása a fő tényező. A Clostridium difficile által okozott pseudomembranosus colitis az antibiotikum-kezeléshez társuló hasmenéses esetek 10-20%-ában áll fenn, többnyire kórházban kezelt betegeken alakul ki. Leggyakrabban cefalosporinokkal, amoxicillin-clavulansav kombinációval és clindamycinnel kapcsolatban írták le. Hajlamosító tényezők az idősebb kor, a súlyos alapbetegség, az intenzív vagy ápolási osztályon történő kezelés, a hosszú hospitalizáció, valamint az invazív beavatkozások. A pseudomembranosus colitis klinikai képére jellemző a gyakori, vizes, sokszor véres hasmenés, a hasi fájdalom, a tenesmus, a láz és az elesettség. A diagnosztikus standard a Clostridium difficile toxinjainak a kimutatása. Sürgős esetben a szigmoidoszkópia gyors diagnózist tesz lehetővé. A kiváltó antibiotikum elhagyására és a Clostridium difficile elleni, metronidazollal, illetve vancomycinnel végzett célzott kezelésre a betegek java része gyógyul, azonban a 3-5%-nyi fulmináns esetben, illetve súlyos társbetegségek fennállásakor magas a halálozás. Relapsus 15- 20%-ban fordul elő, és gyakori az ismételt viszszaesés. Ilyenkor a fenti gyógyszerekkel vagy kombinációjukkal, probiotikumokkal, passzív immunizálással kell próbálkoznunk. Fontos a megelőzés: a felesleges antibiotikum-kezelések mellőzése és a higiéniai rendszabályok szigorú betartása.

A szerző ismerteti a bőr- és lágyrész-infekciók felosztását, besorolását, a súlyossági fokozatokat, valamint a leggyakoribb kórokozókat. Figyelembe véve az antibakteriális, farmakokinetikai tulajdonságokat és a mellékhatásokat is, sorra veszi a javasolható antibiotikumokat. Egy - eddig szinte kizárólag csak légúti infekciókban alkalmazott - antibiotikum (levofloxacin) alkalmazásának lehetőségére hívja fel a figyelmet. Amennyiben az infekció a megszokottnál súlyosabb, és a beteg hospitalizációja levofloxacin adásával elkerülhető, az alapellátásban dolgozó orvosok is rendelhetik ebben az indikációban ezt a szert. Az irodalmi adatok és a szerző saját tapasztalatai szerint a levofloxacinnak kiemelt szerepe lehet az alap- és a szakellátásban a bőrés lágyrész-infekciók kezelésében.