BEVEZETÉS - Magyarországon az új vastag- és végbélrákos esetek száma évente átlagosan 10000, az ezzel összefüggő ha­lálesetek száma évente átlagosan 5000. A ked­vezőtlen helyzet javítására 2018-ban országos lefedettségű vastagbélrákszűrési program indult. CÉLKITŰZÉS - Célunk volt megismerni a vastagbélrák szűrésével, kezelésével kapcsolatba hozható orvosszakmák (háziorvostan, gasztroenterológia, sebészet, onkológia, patológia) egyes budapesti és vidéki képviselőinek véleményét, attitűdjét és tájékozottságát a programmal kapcsolatban. MÓDSZER - A program indulása előtt félig strukturált mélyinterjúkat készítettünk 20 szak­orvossal. Kérdéseink a tájékozott­ság­ra (vastagbéldaganat epidemiológia, szűrő­mód­s­zerekkel, illetve az országos prog­ram­mal kapcsolatos ismeretek), szubjektív preferenciákra (népegészségügyi súlyos­ság, pártolt szűrőmódszer és protokoll), il­letve a program saját orvosi gyakorlatra mért hatására irányultak. Az interjúk elemzése szemikvantitatív és kvalitatív módszerekkel történt. EREDMÉNYEK - A válaszadók a vastagbélrák incidenciáját jól ismerték, mortalitását alulbecsülték; 10-es skálán átlagosan 7-re értékelték a betegség hazai népegészségügyi jelentőségét és mindannyian egyetértettek a program bevezetésével. A többség (n = 12) tudta, hogy a szűrés kétlépcsős lesz, egy fő szerint csak egylépcsős, és többen (n = 7) tájékozatlanok voltak a protokollt illetően. Jelentős többség (n = 16) szerint a kolonoszkópia a legjobb szűrő­mód­szer. Szűk többség (n = 11) támogatta a kétlépcsős országos protokollt, öt fő ugyan nem támogatta, de elfogadta, négy fő szerint viszont csak az egylépcsős módszer alkalmazható. Többségi vélemény (n = 13) szerint a feladataik jelentősen meg fognak növekedni. KÖVETKEZTETÉSEK - A vastagbélrák ellátásában érintett szakmák képviselői pár­tolják a magyarországi szűrés bevezetését, azonban a mindennapi orvosi gyakorlatban a feladatok növekedését várják. A je­len­legi endoszkópos kapacitással elkerülhetetlen a túlterhelés. Többségi támogatást élvez a kétlépcsős protokoll azzal együtt, hogy a megkérdezettek a vastag­bél­tük­rö­zést tartják a legjobb szűrőmódszernek. Dön­tésük költséghatékonysági szempontokra és a kolonoszkópiától való általános lakossági idegenkedésre vezethető vissza.

Háttér - A dementia az idősödő társadalomban egyre jelentősebb problémává válik. A dementiák diagnózisa kóreredet szempontjából bizonytalan lehet. Erre a neuropatológiai vizsgálatok adnak támpontot. A vizsgált betegek életkora, a nők és férfiak aránya befolyásolhatja a különböző tanulmányokban jelentett kórképgyakoriságot. Anyag és módszer - Három év anyagában végeztük el a klinikailag dementia diagnózissal kiírt, egymást követő 156 beteg neuropatológiai vizsgálatát. Kórszövettani kritériumok alapján meghatároztuk a legfontosabb, dementiát okozó kórállapotok gyakoriságát. A relatív gyakoriságot életkor és nem szerint is elemeztük. Eredmények -A leggyakoribb diagnózis az Alzheimer-kór (57,7%), illetve a vascularis dementia (43%) volt, kevesebbszer fordult elő diffúz Lewy-test-betegség (15,4%), argyrophil grain betegség (12,1%), frontotemporalis dementia valamelyik formája (5,7%), illetve egyéb kórképek (4,5%). Az utóbbiak közé soroltuk a prionbetegségeket, az alkoholos encephalopathiát és a hippocampussclerosist. Gyakori a kevert patológia megjelenése, hiszen a diffúz Lewy-test-betegség 41,6%-ában, illetve a vascularis dementiaesetek 49,2%-ában szerepelt Alzheimer-kór. Ritka a kórképek izolált megjelenése: Alzheimer-kór: 26,3%, vascularis dementia: 17,3%, diffúz Lewy-test-betegség: 5,1%, argyrophil grain dementia: 2,5%. A nők aránya a 75 évesnél idősebb Alzheimer-kóros esetekben (p <0,02), míg a férfiak aránya a 75 évesnél fiatalabb vascularis dementia esetekben (p <0,05) nagyobb. Következtetések - Neuropatológiai vizsgálaton alapuló tanulmányunk eredményei alapján a vizsgált beteganyagban nagy a neurodegeneratív dementiák aránya, azonban a vascularis patológia gyakran befolyásolja a klinikai képet.

A szerzők három részből álló összefoglaló közleményükben a frontotemporalis dementia történetét, előfordulását, klinikai megjelenési formáit, a megkülönböztető kórismét, genetikáját, molekuláris patomechanizmusát, patológiáját, valamint terápiáját tekintik át. A dolgozat második része a megkülönböztető kórismével, a frontotemporalis dementia genetikájával, molekuláris patomechanizmusával, patológiájával foglalkozik. A frontotemporalis dementia esetén a klinikai kórisme alapja a szembetűnő exekutív funkciózavar és a frontális lebeny tünetegyüttes vagy a progresszív afázia szindróma súlyos globális kognitív hanyatlás nélkül. A dementiák közül az Alzheimer-kór jelenti a megkülönböztető kórisme szempontjából a legnagyobb problémát, de egyéb pszichiátriai kórképeket is ki kell zárni. A betegség familiáris és sporadikus formái ismertek. A 17. kromoszómához kapcsoltan öröklődő frontotemporalis dementia és parkinsonizmus (FTDP-17) komplex esetében mikrotubulus-asszociált tau-proteineket kódoló génmutációkat azonosítottak. Az is igazolt, hogy a tau-protein diszfunkciója neurodegenerációhoz vezethet. A különböző tau-gén-mutációk befolyásolják a mikrotubulus- asszociált tau-protein metabolizmusát és funkcióját. Ez a heterogén patomechanizmus magyarázhatja a klinikai és neuropatológiai jellegzetességek nagyfokú változatosságát, variabilitását. A tau-protein és az ubikvitin antitestek kimutatása specifikus immunhisztokémiai módszerekkel lehetséges. A frontotemporalis dementia pontos diagnózisa csak neuropatológiai vizsgálaton alapulhat, és csak ezzel a módszerrel lehet biztosan elkülöníteni a többi dementiaformától is.

BEVEZETÉS - Az orvosképzés legjelentősebb tárgyai közé tartoznak az anatómia és patológia, melyek tanulása során a hallgatók gyakorlati óráikon találkozhatnak először bonctermi élményekkel. A nemzetközi szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a bonctermi élmények az orvossá válás folyamatának fontos, de nem mindig problémamentes állomásai. MINTA ÉS MÓDSZEREK - Kvantitatív (n=733) és kvalitatív (n=45) feltáró jellegű kutatás orvostanhallgatók körében. Mind­két elemzési módszerrel a boncolásos gyakorlatok hatását, az ezzel kapcsolatos él­ményeket igyekeztünk bemutatni. A két módszer együttes alkalmazása a vizsgálat érvényességét nagymértékben növelte. EREDMÉNYEK - A hallgatók 50%-a jelezte, hogy „hatással volt rá a boncolás élménye”. A nők és a klinikai képzésben (III-VI. év) részt vevő hallgatók szignifikánsan gyakrabban számoltak be negatív hatásokról. A kvalitatív vizsgálat eredményei megerősítették, hogy a képzés során a boncolásos gyakorlatok meghatározó hatásúak és az élményekkel való megküzdés sok esetben (főként a medikák számára) nehézséget jelent. KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunk tovább erősíti azt a feltevést, hogy a boncolásos élmények az orvossá válás folyamatában jelentős szereppel bírnak. A sikeres megküzdés nem az érzelmek elfojtása vagy ignorálása, hanem az élmény okozta negatív érzelmek tudatosítása, megértése, és hatékony megoldási stratégiák kidolgozása révén érhető el. Mindezen élmények kezelése a későbbi orvosi mentálhigiéné, az orvos-beteg kapcsolat egyik meghatározó motívuma lehet.

Neocorticalis epilepsziák sikertelen gyógyszeres kezelése esetén az epilepsziás fókusz sebészi reszekciója megszüntetheti a rohamokat. A műtét utáni rohammentesség azonban jelentősen függ az epileptogén területek preoperatív lokalizálásának pontosságától. Ebben funkcionális képalkotó technikák, például pozitronemissziós tomográfia (PET) alkalmazása jelentős segítséget nyújthat, különösen ha noninvazív EEG és strukturális képalkotó (CT-, MR-) vizsgálatok nem adnak pontos információt a reszekálandó epileptogén kérgi területek helyéről és kiterjedéséről. A szerző és munkatársai az értekezésben összefoglalt vizsgálatok során objektív módszerrel meghatározott fokális PETeltéréseket elemeztek kétféle PET-tracer alkalmazása során. 2-deoxi-2-[18F]fluoro-D-glükóz (FDG) -PET az agyi glükózmetabolizmus körülírt eltéréseit mutatja ki, míg [11C]flumazenil (FMZ) -PET a gátló hatású GABAA-receptorok működészavarát képes in vivo detektálni. A PET-abnormitások háromdimenziós agyfelszínre vetített helyét és kiterjedését elemezték intracranialis epileptiform EEG-eltérések, MR-vizsgálattal kimutatott strukturális laesiók, valamint a műtéti kimenetel függvényében. Eredményeik azt mutatták, hogy a kérgi FMZ-kötődés csökkenése pontosabban jelzi a rohamkiindulás zónáját, mint az FDG-PET által jelzett hipometabolizmus. Ictalis kiindulást váratlan módon a hipometabolizmust határoló agykérgi területekről észleltek leggyakrabban. Epileptogén strukturális laesiók esetén a laesiót körülvevő kérgi FMZ-PETeltérések jelentősen kisebbek voltak, mint az azokat kísérő hipometabolizmus, és kitűnő korrelációt mutattak az epileptiform EEG-aktivitás lokalizációjával. A laesiót körülvevő hipometabolizmus ugyanakkor kiterjedt volt nagyszámú rohamon átesett betegeknél. Az FMZ-PET szenzitívnek bizonyult a más módszerekkel nehezen diagnosztizálható kettős patológia (epileptogén kérgi laesio és hippocampalis sclerosis együttes előfordulása) kimutatásában is. A műtéti eredményekkel történt összehasonlító vizsgálatok azt mutatták, hogy neocorticalis epilepsziáknál a FDG-PET ugyan alkalmas az epileptogén területek regionalizálására, de a hipometabolizmus kiterjedése nem ad megfelelő támpontot a reszekálandó területek pontos nagyságára vonatkozóan. Ezzel szemben csökkent FMZ-kötődést mutató kérgi areák komplett reszekciója rohammentes műtéti kimenetelt valószínűsít.