[Célkitûzés – Két, kifejezetten ritka, longitudinális extenzív transzverzális myelitisként (LETM) jelentkezô, szubakut lefolyású, post mortem kórismézett, intravascularis, nagy B-sejtes, valamint szekunder T-sejtes idegrendszeri lymphoma bemutatása. A diagnosztikus problémák, a meg - tévesztô radiológiai és szövettani vizsgálatok okainak keresése, és a tennivalóink megfogalmazása ezekben a nehezen diagnosztizálható betegségekben, eseteink és másutt közölt esetek alapján. Módszer, esetismertetések – Neurológiai osztályra való felvételekor a 48 éves nô parapareticus volt, az MR-vizsgálat LETM-re utalt, de a kezelés hatástalan maradt. Pneumonia és befolyásolhatatlan polyserositis miatt ápolásának negyedik hetében meghalt. A patológiai vizsgálat intravascularis diffúz nagy B-sejtes lymphomát (IVL) derített fel. Második esetünkben, egy 61 éves férfinél fejfájás és paraparesis miatt végzett MR-vizsgálat gyulladás látszatát keltô, bitemporalis elváltozást és LETM-et állapított meg. A vizsgálatok eredménytelenek maradtak, az IVL gyanúja miatt végzett áramlásos citometria és az izombiopszia is. Mellkasi, hasi CT-vizsgálat a bal tüdôben, kis területen, gyulladásos gócos elváltozást, a jobb mellékvesében adenomát talált. Az érintett temporalis területbôl neuronavigációval vett minta T-sejt mediálta meningoencephalitisre utalt, diffúz nagy B-sejtes lymphoma lehetôségét kizárta. A beteg állapota fokozatosan romlott, a kórházi felvételt követô hatodik héten meghalt. A patológiai vizsgálat során a mellékvesével összefüggô, adeno - má nak vélt daganat, valamint a pancreasfarokban és a tüdôben talált elváltozás perifériás T-sejtes lymphomának bizonyult, ugyanúgy, mint az agyban és a gerincvelôben talált elváltozások. A lymphoma megtévesztôen gyulladás látszatát keltette a szövettani mintákban, ugyanúgy, mint az MR-vizsgálatoknál. Következtetések – Lymphoma manifesztálódhat LETMként. Etiológiailag bizonytalan, atípusos LETM esetén, 40 évesnél idôsebbeknél, eseteinkre és elôzôleg közölt ese - tekre is hivatkozva, a rutinkivizsgálás részeként, hangsú - lyozottan minél hamarabb random bôrbiopszia javasolt (sub cutan zsírszövettel együtt), a comb és a has bôrébôl. A lelet, kiderítve az intravascularis lymphomát, megteremti az agresszív kemoterápia feltételeit. Ezzel egyidejûleg a liquoráramlási citometriás vizsgálata is javasolt. A bôrbiopszia negativitása esetén, ha lymphoma gyanúja továbbra is fennáll, mintavétel javasolt esetleges szisz té - más primer gócból (csontvelôbôl, nyirokcsomóból vagy mellékvesébôl), ha ez eredménytelen, a spinalis elváltozással rendszerint egyidejû cerebralis gócok egyikébôl, az IVL, a diffúz nagy B-sejtes lymphoma, de a ritka Tsejtes lymphoma kizárására is, vagy bizonyítására.]

Vizsgálat célja: A hyponatraemia az egyik leggyakoribb elektrolitzavar időskorban, melyet számos mechanizmus okozhat, a leggyakoribb a diuretikum okozta iatrogén hyponatraemia. Célunk megvizsgálni, hogy a Vas Megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán milyen gyakorisággal fordul elő a hyponatraemia, illetve ennek milyen sürgősségi vonatkozásai vannak. Vizsgálati módszerek és minta: Nem véletlenszerű, kényelmi mintaválasztás során összesen 75 beteg adatait dolgoztuk fel. Eredmények: A vezető panaszok kórházba érkezéskor a nem specifikus neurológiai tünetek közül adódnak. Ezen túl elesés miatt, fejsérüléssel vagy kisebb traumás sérüléssel a betegek közül 13-an érkeztek. A betegek anamnézisének elemzésekor a jelen esetben számottevő diagnózist nem találtunk az betegek 33%-nál, epilepszia a betegek 13%-nál fordult elő, 8%-nál depresszió, és az esetek közel felénél fordult elő valamilyen kardiovaszkuláris diagnózis. Következtetések: Minden hatodik beteg vezető panasza traumatológiai jellegű. Ezen betegeknél mellékleletként derül fény a hyponatraemiára, ami feltehetően oka lehet a sérülésnek. Preventív szemlélet esetén csökkenthető lenne a hyponatraemia miatti kórházi tartózkodások száma.

A hypertoniás betegek életkilátásait, a szövődmények kialakulását, mortalitását alapvetően befolyásolja a kezelés, a gondozás hatékonysága, a célvérnyomás elérése és megtartása, az orvos-beteg együttműködés hatékonysága. A Magyar Hypertonia Regiszter adatbázisa alapján három példával mutatjuk be az orvos-beteg együttműködés különböző megoldásainak hatását a vérnyomás célértékének növelésére. 2005-2007 között egy komplex, sokoldalú - a betegek gyógyszer-adherenciáját növelő - módszert alkalmaztunk kezelt hypertoniás betegekben (17114 férfi és 21772 nő), amelyben a felvilágosítás, oktatás, az otthoni vér nyomásmérésre tanítás, folyamatos, rendszeres orvos-beteg kommunikáció (SMS, zöldvonal, website) szerepelt. A célvérnyomás elérése szignifikánsan növekedett, 38,8%-ról 43,9%-ra, nőknél a növekedés mértéke nagyobb volt. Az idős populációban (70 év felett) is szignifikáns volt a növekedés. 2011 első negyed évében 28018 kezelt hypertoniás beteg esetében egy széles körű oktatási, beteg segítő kampányt indítottunk meghirdetve a „Mindenhol jó, de a legjobb otthon!” alprogramot, az otthoni vérnyomásmérés népszerűsítésének és a terápiát támogató alkalmazásának ösztönzésére. A betegek 81,3%-a a teljes megfigyelés alatt kitöltötte a naplókat, a naplók teljes mértékű kitöltése 91,3%-os volt. A harmadik hónap végén a HBPM-re előírt 135/85 Hgmm-es vérnyomáscélérték a kiindulási 21,2%-ról 48,8%-ra emelkedett. A növekedés szignifikáns volt (P < 0,001). 2015-2016-ban beavatkozással nem járó, egyéves, multicentrikus, prospektív, megfigyeléses vizsgálatot indítottunk, amelyben a Magyar Hypertonia Regisz terben szereplő 7735, 18-64 év közötti életkorú, kezelt beteg vett részt. A nem aktív csoportban (3313 fő) a kezelt hypertoniás betegek az eddigi hagyományos gondozási program szerint kerültek ellátásra, míg az aktív csoport tagjai (4422 fő) intenzív, telemedicinális eszközökkel (okostelefon-applikáció) és egyéb lehetőségekkel segített gondozási programban vettek részt. Az ellenőrzés a kiindulás után harmadik, hatodik, kilencedik és 12. hónap végén történt. Az aktív csoportban a vérnyomásnaplózás okostelefonnal és minden hónapban, a nem aktív csoportban papíralapú naplózás történt háromhavonta. A betegadherencia mindkét csoportban magas (70% körüli) volt, az aktív csoportnál nagyobb mértékű. A célvérnyomás (< 140/90 Hgmm) az aktív csoportban 53,8%-ról 73,4%-ra, a nem aktív csoportban 49,9%-ról 68,1%-ra emelkedett. A vizsgálatok szerint a beteg-együttműködést meg határozza az ellátóteam és a beteg közötti jó kommunikáció, az otthoni vérnyomásmérés sikere. Az ellátóteam (orvos-ápoló-gyógyszerész) kommunikációs készsége nagymértékben befolyásolja a terápiás célérték elérését. A modern telekommunikáció további hasznos lehetőséget jelent.

Az idén hatodik alkalommal megrendezett Kardiológiai Napok posztgraduális konferencia a több mint 1500 résztvevővel ma már a város és az ország egyik legnagyobb orvoskongresszusává vált. A kardiológus szakorvos résztvevők mellett szép számmal képviseltették magukat a belgyógyászok és a háziorvosok.

A központi idegrendszert érintő vascularis malformatiók körülbelül 5-10%-a cavernosus angioma. Leggyakrabban supratentoralisan fordul elő, de az esetek 20%-ában az agytörzsben található. Irodalmi adatok szerint közel kétharmada a hídban (60%), a fennmaradók azonos arányban (20%) a középagyban, illetve nyúltvelőben fordulnak elő. A mesencephalonban elhelyezkedő, progresszív neurológiai tüneteket okozó cavernoma sikeres eltávolításáról számolunk be. Az 51 éves nőbeteg panaszai felvételét megelőzően egy évvel kezdődtek: fáradékonyság mellett a jobb felső végtag és a kézujjak gyengesége, jobb alsó végtagjában akarattól független mozgások jelentkeztek. Egy hónap múltán jobb alsó végtagja érzéketlenné vált, dysarthriája alakult ki. Első neurológiai észlelése során rögzített statusából dysarthria és enyhe facialis aszimmetria, jobb felső végtagi túlsúlyú hemiparesis és jobb hemihypaesthesia, illetve enyhe fokú jobb oldali végtagataxia emelhető ki. A koponya-CT-, majd az MR-vizsgálat a mesencephalonban többgócú cavernomát igazolt. Miután konzervatív kezelésre csaknem panaszmentessé vált, műtéti kezelés nem történt. Panaszai ezt követően hullámzóak voltak, majd fél év múltán viszonylag hirtelen, néhány nap alatt jobb oldali hemiparesise alakult ki, amely folyamatosan fokozódott, afáziája progrediált, jobb oldali facialis paresise jelentkezett. Emocionális incontinentia lépett fel állandó sírógörcsökkel. Az ellenőrző koponya-MR-vizsgálat a cavernoma növekedését és újabb vérömlenyt igazolt, ezért az elváltozás műtéti eltávolítása mellett döntöttünk. Bal oldali infratentorialis, supracerebellaris feltárásból a mesencephalont szinte kettéválasztó bevérzett cavernomát a vérömlennyel együtt eltávolítottuk. A műtétet követően a beteg neurológiai állapota rohamosan javult, hemi- és facialis paresise, valamint fáziás zavara megszűnt. A műtét utáni hatodik napon már fennjáró, önellátó volt, tünetmentes állapotban bocsátottuk otthonába. Az irodalmi adatok, illetve esetünk is bizonyítja, hogy megfelelő időzítést és feltárást választva az agytörzsben elhelyezkedő cavernomák is biztonsággal eltávolíthatóak, illetve jelentősen megkisebbíthetők, ami a tünetek nagyfokú regresszióját eredményezi.