A szerzők az anorexia (nervosa) korai magyar leírásait, a kórkép hazai fejlődését tekintik át. Ismertetik a középkori éhező szentek között számon tartott Margit hercegnő aszkétikus evészavarát, s a 19. századból Erzsébet királyné anorexiás jellegzetességeit. A kórkép bevonulása a nemzetközi orvosi köztudatba a 19. század végére tehető, a leghitelesebb leírások 1873-ban születtek. A hazai forrásokból kiderül, hogy az anorexia jelenségét a századforduló táján megjelent közlések már említik. Kiemelhető a kor népbetegségének számító tuberculosis és az anorexia diagnózisának bizonyos átfedése. A korai adatok között a soványság lelki okait általában megemlítik a szerzők, leginkább hisztériás állapotot feltételezve. Figyelemre méltó, hogy az 1950 es évekig kevés adat utal a kórkép hazai helyére. Az anorexia első magyar esetleírása - bár nem anorexia néven és a pszichés tényezők szerepét nem említve - 1955-ből származik. A szerzők kiemelik az orvostörténeti kutatások jelentőségét a pszichiátriában és a pszichoszomatikus kórképekben. Ebből a szempontból az anorexia nervosa paradigmatikus értékű kórképnek tartható: történetének változása jól tükrözi a pszichiátria koronként jellemző helyzetét és a mai terápiás stratégiákhoz is támpontokat nyújthat.

A tájékozott beleegyezés fogalma egyre elterjedtebb a modern orvosi etika tudományában. „A tájékozott beleegyezés a beteg által adott önkéntes, szabad és informált felhatalmazás az orvos által tervezett beavatkozás elvégzésére. Az elv az orvos- beteg viszony új kommunikációs modellje, melyben az orvos a beteget bevonja a döntéshozatali folyamatba, s a beteg - az orvostól kapott információk segítségével dönt – maga dönt arról, hogy a lehetséges diagnosztikus vagy terápiás alternatívák közül melyik kerüljön az ő esetében alkalmazásra.”

Az utóbbi másfél évtized kétségtelenül legtöbb izgalmat kiváltó fertőző betegsége az AIDS. Ezt a több mint 4 millióra becsült AIDS-betegen és több mint 16 millióra becsült HIV-fertőzött egyénen túlmenően a betegség különös jellegzetességei (sajátos fertőzési út, hosszú latenciaidő, csaknem 100%-os letalitás, a klinikai kép sokszínűsége, a terápiás és vakcinációs nehézségek, a prevenció elméletileg 100%-os lehetősége és nem utolsó sorban a betegséggel kapcsolatos súlyos társadalmi problémák) magyarázzák. Az AIDS-re vonatkozó ismereteink fejlődéstörténetének vázlatos ismertetése után a szerző kísérletet tesz arra, hogy a kórokozó vírus szerkezetének, regulációjának és replikációs ciklusának ismertetése alapján a betegség fenti sajátosságait megmagyarázza. Végső következtetése az, hogy a legnagyobb hangsúlyt a jövőben is a megelőző munkára kell helyezni.

A stroke etiológiájában 85%-ot tesz ki az ischaemiás infarktus (1). Ennek mintegy 60–70%-a cerebrovascularis, azaz carotis arteriosclerosis eredetű (2). A cardiogen embolia arányát korábban 15%-ra tették (1), de a boncolási adatok szerint a fatális kimenetelű stroke-ok felét embolia okozza (3). A nagy eltérésnek két oka lehet: 1. az intracardialis forrás felismerése élőben nehéz; 2. a cardiogen agyembolia súlyosabb kimenetelű, mint az egyéb eredetű stroke. Valószínűleg mindkettő igaz, de az nem kétséges, hogy a transoesophagealis echokardiográfia (TE) bevezetése előtt az intracardialis források felismerése ritka és bizonytalan volt.

XIX. században az orvosok szokásos öltözete a merev állógallér mellett „egyszer körültekert” kis, lapos csomóra kötött csokornyakkendő volt (1). A divat változásával a csokornyakkendő viselete egyre ritkább lett, ma szinte kizárólag a szülészek kis hányada viseli csak, akik gyakran arra hivatkoznak, hogy a vérrel és amnionfolyadékkal szennyezett szülőszobában a csokornyakkendő higiénikusabb, mint a hagyományos. Jelenleg erre nincs bizonyíték. Ezért meg vizsgáltuk a szülészek hagyományos és csokor nyakkendőjének szennyeződését egy tipikus munkahét alatt.