Lege Artis Medicinae

Hírek

KÖKÉNY Mihály

1994. DECEMBER 28.

Lege Artis Medicinae - 1994;4(12)

A Nemzetközi Rákellenes Únió (UICC) kezdeményezésére számos országban rendezték meg november harmadik csütörtökén a „Ne gyúts rá!” világnapot. Az ötlet – az év egy meghatározott napján minél többen tegyék le végleg a cigarettát, és ebben támogassák őket a médiumok és a leszokást segítő intézmények – 20 évvel ezelőtt, 1974-ben indult el az Egyesült Államokból.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Az anorexia hazai történetek korai forrásai

TÚRY Ferenc, WILDMANN Márta, KISS Kálmán, SIMON Lajos

A szerzők az anorexia (nervosa) korai magyar leírásait, a kórkép hazai fejlődését tekintik át. Ismertetik a középkori éhező szentek között számon tartott Margit hercegnő aszkétikus evészavarát, s a 19. századból Erzsébet királyné anorexiás jellegzetességeit. A kórkép bevonulása a nemzetközi orvosi köztudatba a 19. század végére tehető, a leghitelesebb leírások 1873-ban születtek. A hazai forrásokból kiderül, hogy az anorexia jelenségét a századforduló táján megjelent közlések már említik. Kiemelhető a kor népbetegségének számító tuberculosis és az anorexia diagnózisának bizonyos átfedése. A korai adatok között a soványság lelki okait általában megemlítik a szerzők, leginkább hisztériás állapotot feltételezve. Figyelemre méltó, hogy az 1950 es évekig kevés adat utal a kórkép hazai helyére. Az anorexia első magyar esetleírása - bár nem anorexia néven és a pszichés tényezők szerepét nem említve - 1955-ből származik. A szerzők kiemelik az orvostörténeti kutatások jelentőségét a pszichiátriában és a pszichoszomatikus kórképekben. Ebből a szempontból az anorexia nervosa paradigmatikus értékű kórképnek tartható: történetének változása jól tükrözi a pszichiátria koronként jellemző helyzetét és a mai terápiás stratégiákhoz is támpontokat nyújthat.

Lege Artis Medicinae

A "tájékozott beleegyezés" elvének kommunikációs aspektusai

NÉMETH Erzsébet

A tájékozott beleegyezés fogalma egyre elterjedtebb a modern orvosi etika tudományában. „A tájékozott beleegyezés a beteg által adott önkéntes, szabad és informált felhatalmazás az orvos által tervezett beavatkozás elvégzésére. Az elv az orvos- beteg viszony új kommunikációs modellje, melyben az orvos a beteget bevonja a döntéshozatali folyamatba, s a beteg - az orvostól kapott információk segítségével dönt – maga dönt arról, hogy a lehetséges diagnosztikus vagy terápiás alternatívák közül melyik kerüljön az ő esetében alkalmazásra.”

Lege Artis Medicinae

Az AIDS-járvány másfél évtizede

FÖLDES István

Az utóbbi másfél évtized kétségtelenül legtöbb izgalmat kiváltó fertőző betegsége az AIDS. Ezt a több mint 4 millióra becsült AIDS-betegen és több mint 16 millióra becsült HIV-fertőzött egyénen túlmenően a betegség különös jellegzetességei (sajátos fertőzési út, hosszú latenciaidő, csaknem 100%-os letalitás, a klinikai kép sokszínűsége, a terápiás és vakcinációs nehézségek, a prevenció elméletileg 100%-os lehetősége és nem utolsó sorban a betegséggel kapcsolatos súlyos társadalmi problémák) magyarázzák. Az AIDS-re vonatkozó ismereteink fejlődéstörténetének vázlatos ismertetése után a szerző kísérletet tesz arra, hogy a kórokozó vírus szerkezetének, regulációjának és replikációs ciklusának ismertetése alapján a betegség fenti sajátosságait megmagyarázza. Végső következtetése az, hogy a legnagyobb hangsúlyt a jövőben is a megelőző munkára kell helyezni.

Lege Artis Medicinae

A transoesophagealis echokardiográfia szerepe a stroke kivizsgálásában

LENGYEL Mária

A stroke etiológiájában 85%-ot tesz ki az ischaemiás infarktus (1). Ennek mintegy 60–70%-a cerebrovascularis, azaz carotis arteriosclerosis eredetű (2). A cardiogen embolia arányát korábban 15%-ra tették (1), de a boncolási adatok szerint a fatális kimenetelű stroke-ok felét embolia okozza (3). A nagy eltérésnek két oka lehet: 1. az intracardialis forrás felismerése élőben nehéz; 2. a cardiogen agyembolia súlyosabb kimenetelű, mint az egyéb eredetű stroke. Valószínűleg mindkettő igaz, de az nem kétséges, hogy a transoesophagealis echokardiográfia (TE) bevezetése előtt az intracardialis források felismerése ritka és bizonytalan volt.

Lege Artis Medicinae

Multicentrikus, randomizált, keresztezett, kettős nyakpróba a hagyományos és csokornyakkendők szennyezettségéről a rutin szülészeti és nőgyógyászati gyakorlatban

MARINKO M Biljan, CHARLES A Hart, DEBORAH Sunderland, PAUL R Manasse, CHARLES R Kingsland

XIX. században az orvosok szokásos öltözete a merev állógallér mellett „egyszer körültekert” kis, lapos csomóra kötött csokornyakkendő volt (1). A divat változásával a csokornyakkendő viselete egyre ritkább lett, ma szinte kizárólag a szülészek kis hányada viseli csak, akik gyakran arra hivatkoznak, hogy a vérrel és amnionfolyadékkal szennyezett szülőszobában a csokornyakkendő higiénikusabb, mint a hagyományos. Jelenleg erre nincs bizonyíték. Ezért meg vizsgáltuk a szülészek hagyományos és csokor nyakkendőjének szennyeződését egy tipikus munkahét alatt.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

Rossz hírek közlése a szemészetben, különös tekintettel a diabeteses retinopathiara

TÓTH Lívia, BÁLINT Zsófia, MÁTÉ Orsolya

A vizsgálat célja: Az egészségügyi szakemberek rossz hír közlésének jellemzői, a közlés körülményeinek felmérése a Pécsi Tudományegyetem Szemészeti Klinikán, diabeteses retinopathias betegek körében. Anyag és módszer: Kvantitatív, valamint keresztmetszeti vizsgálat, 2018. február-december között. Statisztikai módszerek: leíró- statisztika, χ2-próba, SPSSv22, (p<0,05). Eredmények: A klinikán dolgozó egészségügyi szakemberek nagy része (20 fő/90,90%) nem tud protokollra támaszkodni a rossz hír közlése során, de a válaszadók több mint a fele (11 fő/59,09%), szükségét érezné. Következtetések: Az egészségügyi dolgozóknak szüksége lenne protokoll kidolgozására a rossz hírek közlésére és a közlési körülmények javítására a PTE KK Szemészeti Klinikáján is.

Nővér

Hogyan közöljünk rossz híreket? A medicinális rossz hírek közlése kurzus jelentősége és tematikájának kidolgozása

MÁTÉ Orsolya, PUSZTAFALVI Henriette, BRANTMÜLLER Éva

A rossz hír közlése a páciensekkel nehéz feladat az egészségügyi szakemberek számára és sok a megoldatlan kérdés a területen. Rossz hírt többféle módon lehet közölni, és a beteg egész életére kihathat a közlés minősége. A nem megfelelően közölt rossz hír azonban nem „csak” a recipiensnek okoz krízishelyzetet, a közlő számára is komoly stressz szituációt eredményezhet. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán kidolgozásra került, rossz hírek közlésére szakosodott modern kommunikációs kurzus a videofeedback módszer segítségével elemzi és fejleszti a kurzusrésztvevők kommunikációs attitűdjeit, hathatós segítséget nyújtva ezáltal a megfelelő kommunikációs technikák elsajátításához, melyből mind az ellátó személyzet, mind a páciens profitál.

Lege Artis Medicinae

A szervátültetés helyzete Magyarországon

GÖRÖG Dénes

Nemrégiben a szervátültetéssel kapcsolatos hírek élén szerepelt a Hungarotransplant Egészségügyi Koordináló Kht. megalakulása. A híradások szerint ez jelentős lökést adhat a hazai transzplantáció további fejlődésének. Nemcsak a műtétre váró betegek, hanem a szakemberek is nagy várakozással tekintenek a következő hónapok, évek elé.

Klinikai Onkológia

Hírek a világból

Ca&Csont

MOOT HÍREK

HORVÁTH CSABA

A XI. Magyar Oszteológiai Kongresszus szervezése megkezdődött, az első meghirdetés postára került. A konferenciát a szokásos helyen és időben rendezzük: Balatonfüreden az Anna Grand Hotelben, 2010. május 19-22. között.