A kamrai relaxáció zavarai diasztolés szívelégtelenséget eredményezhetnek. Bal kamrai endomyocardialis biopsziás minták elemzése támpontokat adhat a kórállapot hátterében álló, strukturális és funkcionális változások megismeréséhez. Ilyen vizsgálatok folyamán derült fény arra, hogy diasztolés szívelégtelenségben szenvedő betegek biopsziás mintáiban a Frank- Starling-mechanizmus optimális sarcomerhoszszán (2,2 μm) a szívizomsejtek passzíverő-értékei szignifikánsan nagyobbak, mint az egészséges kontrollokéi. A jelenséget valószínűleg az magyarázza, hogy a titin - myofilamentalis struktúrfehérje - merevebbik, N2B izoformájának az expressziója növekszik a rugalmasabb, N2BA izoforma rovására. Az is felmerült, hogy diasztolés szívelégtelenségben csökken a kontraktilis fehérjék foszforiláltsága. Ezek a változások együttesen, az extracelluláris kollagén felszaporodása mellett nagymértékben hozzájárulhatnak a diasztolés szívelégtelenségben tapasztalt relaxációs zavarhoz.

A renin-angiotenzin rendszer szerepe a cardiovascularis betegségekben kiemelkedő. Az elmúlt évtizedben kiterjedt kutatást végeztek annak megállapítására, hogy a különböző klinikai állapotokban az angiotenzinkonvertáz-gátlók adása milyen klinikai haszonnal jár. Egyetértés van abban, hogy klinikai hasznuk több cardiovascularis betegségben bizonyított, így krónikus szívelégtelenségben, tünetmentes balkamra-diszfunkcióban, akut myocardialis infarctusban, szekunder prevencióban, hypertoniában és nagy cardiovascularis rizikójú betegek primer prevenciójában. Az elmúlt két évtizedben számos randomizált vizsgálat igazolta hatásosságukat a túlélést, a hospitalizációt, a fizikai terhelhetőséget illetően szívelégtelenségben és a bal kamra szisztolés diszfunkciójában. A vizsgálatok eredményei alapján adásuk javasolt minden olyan betegnek az etiológiától függetlenül, akinek balkamradiszfunkciója van, ha nem áll fenn intolerancia és kontraindikáció. Annak ellenére, hogy a szívelégtelenséget eredményesebben kezeljük, a betegek mortalitása még mindig magas, a betegek 50%-a hal meg öt éven belül. Az angiotenzinkonvertáz-gátlók csökkentik a mortalitást, azonban a krónikus kezelés során nem szupprimálják teljesen az angiotenzin-2-t. Az angiotenzinreceptor-blokkolók komplett módon blokkolják az angiotenzin- 2-t, ezért kedvezőek lehetnek a szívelégtelenség kezelésében. Az összehasonlító vizsgálatokban az angiotenzinreceptor-blokkoló nem mutatott előnyt az angiotenzinkonvertáz-gátlóval szemben. Ezért szívelégtelenségben az ajánlások szerint az első vonalbeli kezelést az angiotenzinkonvertáz- gátlók képezik. Intolerancia esetén angiotenzinreceptor- blokkolóra válthatunk, amelyet a betegek jól tolerálnak.

A szisztolés diszfunkcióval járó krónikus szívelégtelenség optimális gyógyszeres kezeléséhez a standard diuretikus és neurohormonális antagonista kezelés mellett szükség lehet a direkt értágító dihidralazin és nitrát kombinációjának, valamint a digitálisz alkalmazására is. Hidralazin/dihidralazin és nitrát adását abban az esetben javasolják, ha az angiotenzinkonvertázgátló vagy angiotenzinreceptor-blokkoló gyógyszerek nem alkalmazhatók. Fontos, hogy ilyenkor béta-receptor-blokkoló kezelésben is részesüljön a beteg. Nem szűnő vagy fokozódó panaszok esetén a standard gyógyszeres kezelést ezzel a gyógyszer-kombinációval érdemes kiegészíteni. Hasonló esetben jön szóba a digitáliszkészítmények, legtöbbször a digoxin adása is. Különösen magas kamrafrekvenciával járó pitvarfibrillációban lehet előnyös a szer hatása. A kedvező túlélési eredmény érdekében a digoxin adagja ne haladja meg a napi 0,125 mg-ot! A kis test- és izomtömeg, a szignifikánsan csökkent veseműködés miatt a dózist tovább kell csökkenteni. A vesefunkció nagyfokú beszűkülése esetén digoxin helyett digitoxin adható.

Az utóbbi évtizedben a szívelégtelenség terápiás kezelése jelentős szemléletváltozáson ment át. 1980 után a fizikai tréning kedvező hatásait és biztonságosságát közölték. A krónikus szívelégtelenségben szenvedőknél az edzés nem elsősorban a bal kamra teljesítményét javítja, hanem a perifériás keringésben okoz kedvező élettani változásokat. A stabil NYHA II-III. stádiumú betegek rendszeres tréningje fejleszti a terhelési toleranciát, javítja a légzésfunkciót, mérsékli a túlaktivált szimpatikus idegi tónust. Kedvezően befolyásolja a vázizomzat biokémiai folyamatait. A terhelés időtartama, intenzitása és gyakorisága individuálisan megszabott, és változik a beteg klinikai állapotával. Ajánlott intenzitás a csúcsoxigénfelhasználás 60-70%-a. A terhelés gyakorisága a beteg klinikai állapotától függ, és a krónikus szívelégtelenség statustól függően növelhető heti három-hat alkalomra, az edzés időtartama 30-60 perc között változhat. A fizikai tréning előtt, alatt és után a betegnek az állapotát rendszeresen kontrollálni kell a biztonság érdekében. A kardiológiai rehabilitáció csak teammunkában végezhető, amelynek vezetője az orvos, de a gyógytornásznak, a dietetikusnak, a pszichológusnak és a szociális munkásnak a szerepe is fontos és nélkülözhetetlen a beteg optimális állapotának elérésében.

Számomra is rejtély, hogy miért foglalkoztat Lorenzo da Ponte személye ennyire. Talán Mozart az oka. Hiszen Mozart szövegkönyveit ő írta, s Mozart mindig időszerű. A zseni munkamódszere megfejthetetlen; nem tudjuk elképzelni sem, miképp születhettek meg e páratlan remekművek ily felülmúlhatatlan tökéletességgel, s ily nagy számban. Sajnos, kevés dokumentum maradt Mozart munkás hétköznapjairól. Az biztos, hogy hallatlanul gyorsan dolgozott.