Berényi Marianne és Katona Ferenc tollából ez évben igen értékes mű jelent meg a Medicina Kiadó gondozásában. Valójában egy könyvsorozat újabb kitűnő példányát olvashatjuk, hiszen Katona professzor úr első könyve a közel fél évszázada, 1963-ban publikált „Az agysebészet története” című kiadvány volt.

A közlemény bemutatja a magyar oltóanyaggyártás történetét, helyenként összekapcsolva a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek elleni küzdelem folyamatával, aláhúzva azt a tényt, hogy az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rend fenntartásához az elmúlt több mint 140 év alatt minden kormány tevőlegesen hozzájárult. Az írás a himlőnyirok-termeléstől, a Phy­laxiánál kezdődő diftériaszérum-termelés megindításától az Országos Köz­egész­ség­ügyi Intézet (OKI) megalakulásán át az ott folyó oltóanyag-termelésig, majd a Humán önálló vállalattá alakulásán át annak meg­szűnéséig igyekszik bemutatni az elért eredményeket. Az OKI oltóanyag-termelésével, az influenza elleni oltóanyag-előállítással kapcsolatos tevékenységével részletesebben is foglalkozik, mivel ez az 1960–1970-es években nemzetközi téren is kiemelkedő volt. A Humán Oltóanyag-termelő és Kutató Intézet tevékenységéből kiemelkedik a Di-Per-Te oltóanyag előállítása, melynek tetanuszkomponense ma is tovább él egy multinacionális oltóanyag-gyártó cég termékeiben.

A Magyar Tudományos Akadémiához az alapítása óta műtárgyak sokasága tartozik. Ezeknek a festményeknek, szobroknak és más tárgyaknak megvan a maguk kalandos sorsa, de meglepően pontosan mesélik el a magyar tudományosság és a mindenkori nemzeti kánon történetét is. Aki meghallgat egy tárlatvezetést az Akadémia ma látogatható termeiben, nem csupán tudósportrékat fog látni, hanem a máig tartó történelmünkre is rápillanthat. A „történelem” szó 19. századi megalkotójának, Döbrentei Gábornak az arcképét nézve például rögtön megelevenedik az 1950-es évek eleje is, amikor a Döbrenteit tévesen Döbröginek vélő fegyveresek „bosszúból” feldarabolták a festményt. De az efféle erőszakos beavatkozások mellett láthatatlan erők is formálták az Akadémia tárgyi emlékezetét, a kiemelésektől az elsüllyesztésig. A ma az Akadémián megtekinthető képmásokon kívül számtalan műtárgy rejtőzik még a székházban és a nemrégiben lecsatolt kutatóhálózatban, és velük együtt megannyi történet vár felfedezésre. Bicskei Éva művészettörténésszel, az MTA Művészeti Gyűjteményének vezetőjével beszélgettünk az Akadémia ismeretlen arcairól, múltjáról és jövőjéről.

Sok letűnt civilizáció nem rendelkezik írásos emlékekkel, a tudás szájhagyomány útján terjed versekben, mondákban és dalokban - így a kezdetek megismeréséhez a művészetekre, mítoszokra, régészeti leletekre és az antropológiára támaszkodhatunk. A végtagját vesztett emberről már a mintegy 36 000 éves franciaországi és spanyolországi barlangrajzokon is láthatunk ábrázolást.

Az Ápolók Nemzetközi Napja kapcsán a szerzők méltatják Florence Nightingale munkásságát és szerepét a nemzetközi ápolástörténetben. Nightingale egyik fő érdemének azt tartják, hogy sikerült megbecsült hivatássá emelnie az ápolói munkát, hozzájárulva ezzel a nők társadalmi szerepével kapcsolatos nézetek megváltozásához hazánkban is. Áttekintik a nők helyzetében a XIX. században végbement változásokat. Valószínűnek tartják, hogy ezek a változások és a nemzet ébredése járulhattak hozzá ahhoz, hogy az ápolók számára elnyerhető legmagasabb nemzetközi kitüntetés, a Florence Nightingale Emlékérem a Vöröskereszt 1907-es londoni konferenciájára beterjesztett és 1912-ben jóváhagyott magyar javaslatra jött létre.