A hyperprolactinaemia az egyik leggyakrabban előforduló endokrin megbetegedés. Leggyakoribb oka a hypothyreosisban és a bizonyos gyógyszerek szedése során mellékhatásként megjelenő formák mellett a hypophysis prolaktint termelő microadenomája (átmérője <10 mm) és macroadenomája (átmérője ≥10 mm). A hypophysis kóros elváltozásain kívül számos fiziológiás állapot is okozhat zömében átmeneti hormonszint- emelkedést, ezért az anamnézisen, klinikai tüneteken, laboratóriumi vizsgálatokon és képalkotó eljárásokon alapuló pontos diagnózis felállítása alapvető. Ezenfelül kizárandó a macroprolactinaemia is, amely döntően nem hypophysistumorral kapcsolatos eltérés. A prolactinomák a leggyakrabban előforduló hypophysistumorok, a hormontermelő adenomák 30-40%- át teszik ki. A hyperprolactinaemia jellegzetes klinikai képpel jár, amelyeket macroadenoma esetében színezhetnek a daganat nagyságából eredő kompressziós jelek. Nőknél a klasszikus tünetek a különböző súlyosságú menstruációs zavarok, így a primer vagy szekunder amenorrhoea, oligomenorrhoea, rövid luteális fázis, infertilitás, illetve a tejcsorgás. Férfiak esetében a libidócsökkenés, impotencia, infertilitás, gynaecomastia és ritkán a tejcsorgás a jellegzetes tünet. Bármely eredetű primer hyperprolactinaemia kezelésében az elsőként választandó kezelés a gyógyszeres terápia, nevezetesen a dopaminagonista kezelés. A dopaminagonista (bromocriptin, valamint az újabban kifejlesztett quinagolid és cabergolin) kezelés az esetek közel 90%-ában hatásos, és nagyon lényeges, hogy nemcsak a szérum prolaktinszintjét redukálja, hanem többnyire a tumorméretet is csökkenti, ezért manapság prolactinoma esetén idegsebészeti műtét vagy sugárkezelés csak ritkán, speciális esetekben válik szükségessé.

Az 1-es típusú diabetes mellitus (T1DM) hozzávetőleg négymillió embert érint Észak- Amerikában és Európában, ez a teljes diabeteses populáció 10%-át jelenti. Magyarország a közepes rizikójú országok közé tartozik.

Az osteoporosis világszerte kiemelkedő népegészségügyi problémát jelent az extrém betegszám, valamint a következményes fracturákhoz társuló életminőség-romlás, rokkantság, a magasabb halálozás és a költségek miatt. A szerző munkacsoportjának reprezentatív vizsgálatai szerint a hazai lakosság csontdenzitásátlagértékei Európában a legalacsonyabbak, míg a csigolyadeformitás prevalenciája a legmagasabb értékek között helyezkedik el a nemzetközi összehasonlításban. Ez a felismerés vezetett el a Nemzeti Osteoporosis Program kidolgozásához, amelynek legfontosabb eleme egy szakorvosi együttműködésen alapuló, diagnosztikai műszerekkel felszerelt és kitüntetett terápiás lehetőségekkel rendelkező osteoporosis-centrumhálózat kialakítása. A centrumok tízéves működésének ismertetése kapcsán tárgyalásra kerülnek a betegség diagnosztizálásának, prevenciójának és terápiájának legfontosabb eszközei. Az osteoporosis diagnózisának alapját a WHO-beosztás értelmében a kóros oszteodenzitometriás lelet adja, amelyhez az egyéb metabolikus csontbetegségek, valamint a szekunder osteoporosis-formák laboratóriumi és radiológiai kizárása is szükséges. Az osteoporosis kezelésének naprakész irányelvei azt jelentik, hogy elsősorban a magas csonttörési kockázatú betegek gyógyszeres kezelését preferáljuk olyan készítmények adásával, amelyeknek kiterjedt töréspreventív hatékonyságát „evidence based medicine” alapú vizsgálatok igazolták. Ezen készítmények közül kiemelkednek a nálunk széles körben használt, csontreszorpciót gátló biszfoszfonátok, míg a csontformációt serkentő teriparatid felhasználását az egészségbiztosítási támogatás bevezetése a jövőben számottevően növelheti. A specifikus antiporoticus szerek hatékonyságát növeli a kalciummal és D-vitaminnal való kiegészítés. A nemzetközileg elismert hazai ellátórendszer a magyar betegek részére európai polgárokhoz méltó esélyt kínál az osteoporosis megelőzésére és adekvát kezelésére.

Számos malignoma jelentkezhet mozgásszervi kórkép formájában. Paraneoplasiás szindrómák esetén az alapbetegség és a tumor kialakulása összefügg; a daganat eltávolítása után javul a mozgásszervi status. Időnként a reumatológiai kórkép megszokott, standard terápiájára adott rossz válaszkészség veti fel paraneoplasia gyanúját. Nem szokványos klinikai kép, betegséglefolyás esetén tumorkutatást kell végeznünk. A betegségek követése és kezelése során végig figyelemmel kell lennünk a paraneoplasticus jelenségekre. A szerzők tematikusan áttekintik a főbb paraneoplasiás reumatológiai kórképeket, és tárgyalják az általános diagnosztikai és terápiás elveket.

A LAM 2006. májusi számában Takács István és Lakatos Péter tollából megjelent, A változókor utáni nők ösztrogénreceptorra ható kezelésének komplex hatása című közlemény kapcsán felmerült észrevételeim: A WHI tanulmányban vizsgált populáció válogatás nélküli volt az életkor és a menopauzás panaszok tekintetében is.