Magyarországon - a nemzeti népegészségügyi program keretében - mára kiépült a szervezett, népegészségügyi lakosságszűrés „kínálati oldala”, amely képes lenne elvégezni - a szakterület mai állása szerint megszabott időközökben - az életkor szerint veszélyeztetettnek tekintendő lakossághányad szűrővizsgálatát. A célkitűzések nem teljesülnek, mert a „keresleti oldal”, azaz a szűrési rendszer lakossági igénybevétele messze alatta marad az elvárhatónak, ennek következtében mind a szűrőprogram szakmai eredményessége, mind gazdaságossága csorbát szenved. A dolgozat számba veszi ennek lehetséges okait: a „szervezett szűrés” koncepciójának kiforratlansága, a szűrési szolgáltatás hozzáférhetőségének korlátozottsága, az egészségügyi ellátórendszer egyes anomáliái és mindenekelőtt a szűréstől távol tartó szubjektív tényezők.

A saxagliptin szelektív, potens dipeptidil-peptidáz- IV- (DPP-IV-) gátló. A DPP-IV-gátlás révén csökkenti az endogén inkretin hormonok degradációját, így glükózdependens módon növeli a hasnyálmirigyszigetek inzulinelválasztását, és csökkenti a glükagon szekrécióját. A klinikai vizsgálatok során a saxagliptin monoterápiában és kombinációs kezelés során is, úgymint metformin, glibenclamid, glipizid, pioglitazon, rosiglitazon mellett is javította a klinikai glykaemiás végpontokat. Glükózdependes mechanizmusának köszönhetően monoterápiában vagy metforminnal kombinálva minimális a hypoglykaemia kockázata. Összességében jól tolerálható, és nincs érdemleges hatása a testsúlyra. A szerzők összefoglalják a saxagliptinnel végzett legfontosabb klinikai vizsgálatokat.

BEVEZETÉS - Napjainkban már általánosan elfogadott, hogy az immunrendszer és a csontrendszer funkcionális kapcsolatban áll egymással. A menopausát követő nemihormon-hiány mind a csontszövet, mind az immunrendszer élettani folyamatait közvetve és közvetlenül egyaránt befolyásolja, megváltoztatva ezzel komplex kölcsönhatásukat. Munkánk célja volt, hogy meghatározzuk az immunrendszer szabályozásában központi szerepet betöltő gének expressziós mintázatát postmenopausás és praemenopausás, nem osteoporoticus csontszövetekben, különböző statisztikai analízisek alkalmazásával. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK - Kísérleteinkben 10 postmenopausában és hat, életkorban egyeztetett praemenopausában lévő nő csontszövetmintáit használtuk fel. A kiválasztott 50, immunológiai szempontból meghatározó gén transzkripciós aktivitásának eltéréseit TaqMan-próbaalapú kvantitatív valós idejű RT-PCR rendszerben vizsgáltuk. Az adatok statisztikai értékelését Mann-Whitney-féle U-teszt és diszkriminanciaanalízis (DFA) segítségével végeztük el. EREDMÉNYEK - Az egyparaméteres elemzés rámutatott három génre (CD14, HLA-A, ITGAM/ CD11b), amelyek kifejeződése szignifikánsan (p ≤0,05) csökken a postmenopausás csontban. Emellett hat gén (C3, CD86, IL-10, IL-6, TGFB3, TNFSF11/RANKL) átíródásának mértéke fokozódik a menopausát követően. Multiparaméteres DFA statisztika alkalmazásával a csontszövet menopausalis állapota határozottan elkülöníthető egymástól a legjobb elválást mutató géncsoportok - a T-sejt-függő immunfolyamatokban érintett gének, illetve a veleszületett immunitás részét képező antigénprezentációs folyamatokat kódoló gének - alapján. KÖVETKEZTETÉSEK - Immunológiai szempontú komplex transzkripciós profilvizsgálat alapján képesek voltunk jellemezni a csontszövet eltérő menopausás stádiumait. Genetikai információink hozzájárulhatnak az immun- és csonthomeosztázis összefüggéseinek további értelmezéséhez, illetve a menopausa következtében módosult csontszöveti mikrokörnyezetben zajló immunológiai mechanizmusok megértéséhez.

Korábban rendes, tisztességes betegségeink voltak: torokgyulladás, tüdőgyulladás vagy a klasszikus fertőző betegségek. Ezeknél látszólag egyszerű volt a helyzet. Meg kellett találni a betegség okát, amely egyedinek és jól körülhatárolhatónak tetszett, majd ezt „kilőve” fel lehetett számolni a betegséget.

Az anyát és a magzatot érő stresszállapotok hosszan tartó hatása megnyilvánulhat a felnőttek anyagcsere-betegségeiben. A perinatalis stressz a magzatban olyan adaptációs folyamatokat indít el, amelyek a szöveti struktúrák, a hormonszabályozások megváltozását és a növekedés retardációját eredményezhetik. A kis súlyú újszülöttekben a glükokortikoid-, adrenalin- és inzulinrezisztencia kialakulása postnatalisan elhízásra, 2-es típusú diabetes mellitusra és hypertoniára hajlamosít. A kis súlyú újszülöttek száma nő, ezért a perinatalisan programozott felnőttkori betegségek megakadályozása egyre nagyobb kihívást jelent az egészségügyi szolgáltatások és a társadalom számára.