LIPTÁK Judit
2013. SZEPTEMBER 22.
Lege Artis Medicinae - 2013;23(09)
Molnár László orvos, biostatisztikus, szociológus valamennyi szakterületén jelentős kutatásokat végzett Magyarországon és Németországban. Most a neurotranszmitterek szerepével kapcsolatos új eredményekről kérdeztük meg.
Lege Artis Medicinae
A lép hiánya vagy funkciózavara esetén fokozott a súlyos fertőzések kockázata. A kockázat a splenectomiát követő két éven belül a legnagyobb. Fertőző mikroorganizmusok széles spektruma okozhat súlyos fertőzést, különösen fiatal vagy immunhiányos betegekben. A leggyakoribb patogén a Streptococcus pneumoniae, a Neisseria meningitidis és egyes országok esetében a Haemophilus influenzae b típusa (Hib). A lép hiánya vagy funkciózavara esetén fellépő fertőzések prevenciójára és kezelésére vonatkozóan a nemzetközi ajánlások nem egységesek. A rendelkezésre álló adatok túlnyomó része szakértői bizottságok beszámolóiból, állásfoglalásaiból, és/vagy egészségügyi hatóságok klinikai tapasztalataiból származik. Ezen a területen Magyarországon is hiányosságokat találunk. Azokat a betegeket, akiknek a lépét eltávolították, valamint azokat, akik valamely egészségügyi problémájuk miatt hajlamosak a lép hipofunkciójára, tájékoztatni kell az állapotukkal járó veszélyekről, immunizálni kell és profilaktikus antibiotikum- kezelésben kell részesíteni a nemzeti epidemiológiai és mikrobiológiai protokolloknak megfelelően. Magyarországon minél előbb szükség lenne egyértelmű ajánlásokra a fertőzések megelőzésére vonatkozóan azoknál a betegeknél, akiknek hiányzik vagy diszfunkcionális a lépe. A szerző célja, hogy védőoltás-tanácsadóként felhívja a figyelmet erre a problémára, és segítséget nyújtson orvosok és betegek számára egyaránt.
Lege Artis Medicinae
A HEP3002 egy 16 országban zajló, folyamatban lévő, nyílt, korai hozzáférési telaprevir program, amelyben 1-es genotípusú hepatitis C-vírus-fertőzésben (HCV) és súlyos fokú fibrosisban vagy kompenzált cirrhosisban szenvedő betegek vesznek részt.
Lege Artis Medicinae
BEVEZETÉS - Hormondependens emlőrákban az öt évig alkalmazott posztoperatív tamoxifenterápia standard kezelési mód, ennek öt évet meghaladó folytatása már növelheti a betegség kiújulásának kockázatát. Igazolást nyert, hogy a tamoxifenkezelés megszakítása után a harmadik generációs aromatázgátló letrozol szignifikánsan javítja a betegségmentes túlélést. Fontos annak tanulmányozása, hogy az ösztrogénszint jelentős csökkentése összefüggést mutat-e a nemkívánatos események/ mellékhatások előfordulásával, illetve az életminőség változásával. BETEGEK ÉS MÓDSZER - 2005-2009 között 921, korai stádiumú emlőcarcinomában szenvedő nő (átlagéletkor 63 év, 40-94 év) részesült tamoxifenkezelést követő, kiterjesztett adjuváns letrozolkezelésben. Közülük 541 beteg kapott ezt megelőzően 4-6 évig tamoxifenterápiát. Ez utóbbi betegcsoportban vizsgáltuk a letrozolkezelés során fellépő relapsusokat, a betegek életminőségét az SF-36 kérdőívvel, valamint mind a 921 beteg körében a nemkívánatos események, mellékhatások fellépését. A betegek összesen nyolc alkalommal vettek részt viziten, a kérdőívet négy alkalommal töltötték ki. EREDMÉNYEK - A vizitek során 20 beteg esetében jegyeztek be relapsust. Az életminőség pontszámai két főcsoportban - fizikális és mentális egészség - és ezeken belül három alcsoportban javultak szignifikánsan, és romlás nem volt tapasztalható. Kilencszázhuszonegy letrozolt szedő betegből 73-nál lépett fel nemkívánatos esemény/ mellékhatás, ezek közül kilenc volt súlyosnak minősülő, és három beteg meghalt. A két leggyakoribb mellékhatás az ízületi és csontfájdalom (18 beteg), illetve a hőhullám (12 beteg) volt. KÖVETKEZTETÉS - A kiterjesztett adjuváns letrozolkezelés eredményes volt a relapsusok számát és a kezelést folytató betegek számát illetően. A betegek életminősége az SF-36 kérdőív alapján összességében javult. A letrozolkezelést a betegek többsége jól tolerálta, ami kedvezően befolyásolhatja a terápia kimenetelét.
Lege Artis Medicinae
BEVEZETÉS - Az IL-6 multifunkcionális citokin, melynek szerepe van mind a haematopoesisben, mind a T- és B-lymphocyták differenciálódása, illetve a gyulladásos folyamatok és az allergiás reakciók szabályozásában. Felmerült a kérdés, hogy a mononukleáris sejtekből felszabadult IL-6 alkalmas-e a gyógyszerallergia kimutatására, de jól alkalmazható leírás jelenleg nem található. MÓDSZER - Az általunk kidolgozott módszer lényege: a mononukleáris sejtekben levő preformált IL-6-ot négy standard koncentrációjú, tiszta hatóanyaggal történő 20 perces inkubációt követően a felülúszóból ELISA módszerrel határoztuk meg. Epicutan, intradermalis, valamint szisztémás provokációs teszteket is alkalmaztunk az anamnesztikusan gyanús anyagokkal (483 in vitro meghatározás ellenőrzésére 172 in vivo vizsgálat). EREDMÉNYEK - Két, gyógyszerallergiára gyanús (100 és 62 fő) és egy-egy megfelelő kontrollcsoporton (24 és 23 fő) történtek a vizsgálatok. Párhuzamosan néhány esetben meghatároztuk a TNF-α, IL-2 és IFN-γ, IL-4 mennyiségét áramlásos citometriás módszerrel. Ezek közül csak az IL-6 és a TNF-α volt kimutatható. Eredményeinket összehasonlítottuk a paralel végzett in vivo vizsgálatok eredményével. Megállapítottuk, hogy az IL-6-release mértéke nem függ a klinikai fenotípustól és a vizsgált gyógyszer molekulaszerkezetétől, valamint hatástani csoportjától (76- 4000 Da között). Az alacsony vagy többszörös kibocsátási koncentrációk jól jelezték a tünetek súlyosságát és testfelszíni kiterjedését. KÖVETKEZTETÉS - Ezekre az ismeretekre alapítva a klinikumban jól felhasználható in vitro módszert dolgoztunk ki a bőrtünetekkel jelentkező gyógyszeres szenzibilizáció vizsgálatára és differenciáldiagnosztikájára.
Lege Artis Medicinae
Kelly McGonigal impozáns célt tűzött ki maga elé, amikor a modern tudomány eredményeit a kontemplatív tradíciók tanításaival ötvözve a ma emberének kívánt gyakorlatban is alkalmazható könyvet készíteni.
Ideggyógyászati Szemle
[Háttér - A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen különbség van a Parkinson-kór korai stádiumában szenvedők és az egészséges populáció tagjai esetén a vestibularis kiváltott myogen válaszokban (VEMP), valamint azonosítsuk az egyensúly- és testtartászavart okozó vestibularis problémát. További cél a kalorikus ingerlés által kiváltott válasz különbségeinek megfigyelése volt. Anyag és módszer - Harminc, idiopathiás Parkinson-kórban szenvedő beteget (14 nő és 16 férfi; átlagos életkor: 60,6 ± 13,1 év) és 28 egészséges kontrollszemélyt (nyolc nő és 20 férfi; átlagos életkor: 59,1 ± 6,4) vontunk be a vizsgálatba. A beteg- és a kontrollcsoportban alcsoportokat alakítottunk ki életkor és nem alapján, a betegcsoportban további alcsoportokat alakítottunk ki a parkinsonos tünetek jelentkezési ideje és a Hoehn-Yahr-stádium alapján. Összehasonlítottuk az alcsoportok VEMP- és kalorikus válaszait. Eredmények - Nem volt szignifikáns különbség kimutatható a két csoport között a jobb és a bal oldali VEMP-értékekben. Nem volt szignifikáns különbség kimutatható a 60 évesnél idősebb és a 60 évesnél fiatalabb betegek körében mért jobb és bal oldali VEMP-értékek esetén. Mindazonáltal, a P1 amplitúdó szignifikánsan alacsonyabb volt a 60 évesnél idősebb betegek körében (p = 0,004). A VEMP-amplitúdót nem befolyásolta sem a nem, sem a betegség fennállásának időtartama, sem a BERG egyensúlyskála értéke, sem a Hoehn-Yahr-stádium. Nem volt szignifikáns összefüggés a parkinsonos tünetek oldalisága és az ívjáratparesis oldala (p = 0,566), illetve aközött, hogy melyik oldalon nem volt VEMP-válasz a kalorikus ingerlés során. Következtetés - Nem volt különbség a Parkinson-kóros és az egészséges kontrollszemélyek VEMP-válasza között. A Parkinson-kóros betegek körében az életkor előrehaladtával csökkent a VEMP P1 amplitúdó. Az ívjáratparesis oldala a kalorikus ingerlés során nem mutatott összefüggést a tünetek oldaliságával. ]
Ideggyógyászati Szemle
[Bevezetés - A vérlemezkéknek alapvető szerepük van az ischaemiás stroke patogenezisében szerepet játszó vascularis betegségben. A vérlemezkék méretét az átlagos thrombocyta-térfogattal (MPV) mérjük, ami egyben a vérlemezkék aktivitását is jelzi. A thrombocyták méretük növekedésével párhuzamosan egyre több sötét (denz) granulumot, valamint több szerotonint és tromboglobulint (b-TG) tartalmaznak, mint a kis méretűek. A vizsgálat során akut stroke esetében mértük fel az MPV változását olyan betegeknél, akiknél rendelkezésre állt a stroke előtti, közbeni és az utána következő hét nap során mért MPV-érték. Vizsgáltuk az MPV változása, valamint az ischaemiás stroke lokalizációja, etiológiája és kockázati tényezői közötti viszonyt is. Módszerek - A vizsgálatba 67, klinikailag és radiológiailag igazolt ischaemiás stroke-beteget vontunk be. A stroke etio-lógiájának klasszifikációja a módosított Trial of Org 10 172 in Acute Stroke Treatment (TOAST) alapján, a lokalizáció meghatározása a módosított Bamford-klasszifikáció szerint történt, továbbá értékeltük a stroke kockázati tényezőit is. Elemeztük a thrombocytaszám és az MPV értékeit olyan betegek esetében, akik dokumentációjában rendelkezésre álltak a (más betegség kivizsgálása kapcsán mért) stroke előtti értékek, a tünetek jelentkezését követő 24 órán belül mért értékek, valamint a tünetek jelentkezése utáni hét nap során mért értékek egyaránt. Eredmények - A stroke-ot követően megnövekedett az MPV értéke (10,59±2,26) a 24 órán belül mért értékekkel (9,84±1,64) és a stroke előtt mért értékekkel (9,59±1,72) összehasonlítva (p<0,0001); az MPV-érték változása hét nappal a stroke után következett be (p<0,016). Következtetés - Bár a vérlemezkék száma nem változott, az MPV értéke megnövekedett hét nappal az akut ischaemiás stroke bekövetkezte után.]
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés - Hagyományosan azok az akut ischaemiás stroke betegek, akiknél ébredéskor észlelik tüneteiket (ébredési stroke betegek), elesnek a szisztémás thrombolysiskezeléstől, mivel a tünetek kezdetének a pontos időpontja nem ismert. Perfúziós agyi képalkotó vizsgálat alkalmazható lenne a szisztémás thrombolysiskezelésre alkalmas betegek kiválasztásában, azonban sok központban nem elérhető. Natív koponya-CT-vizsgálat mindenhol elérhető, könnyen kivitelezhető, a kialakuló ischaemia különböző fázisait nagy pontossággal mutatja. Ébredési stroke betegek korai koponya-CT-képei hasonló jellemzőkkel bírnak, mint azoké, akik biztosan a terápiás időablakon belül vannak. Ébredési ischaemiás stroke betegek szisztémás thrombolysise rekombináns szöveti plazminogénaktivátorral (rTPA) hasonlóan sikeresnek tűnik, mint az ismert tünetkezdetű betegek körében, korábbi közlések szerint az intracranialis vérzés veszélye nem nagyobb. Célkitűzés - Natív koponya-CT-vizsgálat után végzett szisztémás thrombolysis bemutatása két ébredési akut ischaemiás stroke beteg esete kapcsán. Módszerek - 2014-ben és 2015-ben 1-1 esetben végeztünk ébredéskor észlelt tünetekkel bíró akut ischaemiás stroke betegeknél szisztémás thrombolysist natív koponya-CT birtokában. Eredmények - A két esetben végzett kezelés biztonságosnak bizonyult, a kezelés után vérzéses szövődmény nem jelentkezett. Következtetés - Két akut ischaemiás stroke beteg szisztémás thrombolysiskezelését mutattuk be, a kezelés előtt csupán natív koponya-CT-vizsgálat történt. Szövődmény nem jelentkezett, a betegek mérsékelt 90 napos javulást mutattak. A kezelések egy közepes jövedelmű ország vidéki kórházában történtek.
Lege Artis Medicinae
Magyarországon - a nemzeti népegészségügyi program keretében - mára kiépült a szervezett, népegészségügyi lakosságszűrés „kínálati oldala”, amely képes lenne elvégezni - a szakterület mai állása szerint megszabott időközökben - az életkor szerint veszélyeztetettnek tekintendő lakossághányad szűrővizsgálatát. A célkitűzések nem teljesülnek, mert a „keresleti oldal”, azaz a szűrési rendszer lakossági igénybevétele messze alatta marad az elvárhatónak, ennek következtében mind a szűrőprogram szakmai eredményessége, mind gazdaságossága csorbát szenved. A dolgozat számba veszi ennek lehetséges okait: a „szervezett szűrés” koncepciójának kiforratlansága, a szűrési szolgáltatás hozzáférhetőségének korlátozottsága, az egészségügyi ellátórendszer egyes anomáliái és mindenekelőtt a szűréstől távol tartó szubjektív tényezők.
Ideggyógyászati Szemle
Célkitűzés - Esettanulmányunkban egy terápiarezisztens depresszióban szenvedő nőbeteg kezelését mutatjuk be. Magyarországon az eljárás jelenleg nincsen alkalmazásban, vizsgálatunk célja, hogy a nemzetközi eredményeket hazai viszonylatokban reprodukáljuk. Kérdésfelvetés - A major depresszió gyakori, krónikus és súlyos pszichés zavar, melynek élettartam-prevalenciája 16,2%. Több nemzetközi randomizált, placebokontrollált vizsgálat eredményesnek találta a ketamininfúzió adását depressziós betegek esetében. A vizsgálat módszere - A gyógyszer anesztetikum, a beadást kórházunk központi műtőjében az ébredőhelyiségben végeztük, aneszteziológus szakorvos felügyelete mellett. A korábban publikált adatoknak megfelelően 0,5 mg/ttkg került intravénásan beadásra 40 perc alatt, perfúzor segítségével. A gyógyszer beadását két alkalommal végeztük el, 15 napos időközzel. A vizsgálata alanya - A beteg súlyos depresszió miatt került felvételre osztályunkra, állapota két hónapos kombinált antidepresszáns terápia mellett sem javult érdemben. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettől indikáción túli gyógyszerrendelés engedélyezését kérvényeztük, sürgősséggel. Eredmények - A két kezelés során a kiindulási értékkel összevetve a 21 elemű Hamilton Depresszió Skála pontszámai 27-ről 8-ra, a Hamilton Szorongás Skála 25-ről 6-ra, a Beck Depresszió Kérdőív értékei 20-ról 9-re csökkentek. A gyógyszer beadása során nem észleltünk súlyos nemkívánatos eseményt, a ketamin beadásához kapcsolódó enyhe fokú disszociatív állapot rövid időn belül megszűnt. Következtetések - 0,5 mg/ttkg ketamin beadása mellett súlyos fokú, terápiarezisztens, depressziós beteg esetében gyors javulást tudtunk elérni gyakorlatilag tartós melléhatások nélkül. A jövő feladata, hogy a gyógyszer használatát megismételjük, valamint egy kettős vak, kontrollált vizsgálattal hazai viszonyok között is bizonyítsuk egyértelmű hatékonyságát.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás