A hypertoniás betegek számának növekedésével a hipertenzív nephropathia prevalenciája is növekedni fog. A Magyar Hypertonia Regiszter Program 2015. évi adatai alapján a krónikus veseelégtelenséggel élők között a hypertonia gyakorisága férfiaknál 12,3%, nőknél 39,1%. Hyper­to­niások körében a nephropathia gyakorisága 26,1% volt. 2010-ben és 2015-ben a hipertenzív nephropathia volt (21% és 22%) a 2. leggyakoribb dialízist indokló alapbetegség Magyarországon. A Magyar Hy­per­tonia Társaság 2018. évi ajánlása szerint a vérnyomáscsökkentők közül a renin-angiotenzin rendszer klasszikus gátlói képesek szignifikánsan csökkenteni a vesefunkció-romlás progresszióját és a proteinuriát.

Annak ellenére, hogy a kockázatbecslési kalkulátorok nélkülözhetetlenek a prevenciós stratégiák megvalósításában, jelentős különbségeket tapasztalhatunk az előre jelzett és a valóban bekövetkező események számában. Emiatt van szükség egy adott egyén individuális kockázatbecslésének további finomítására, erre szolgálnak a biomarkerek. A biomarkerek köztes (surrogate) végpontként szolgálnak, melyek megelőzik, helyettesítik a valódi, keményvégpontú klinikai végpontokat. Ahhoz, hogy egy biomarker a cardiovascularis események megfelelő köztes végpontja legyen, számos kritériumot kell teljesítenie. Számos lehetséges vascularis biomarker szerepe felmerült a primer és a szekunder cardiovascularis prevencióban. Ezek legtöbbje beleillik a korai vascularis öregedés (early vascular aging: EVA) koncepciójába. Közülük kizárólag a carotis-ultrahangvizsgálat, a boka-kar index és a carotis femoralis pulzushullám-terjedési sebesség felel meg teljesen a biomarkerekkel szemben támasztott legszigorúbb kritériumoknak.

A Magyar Tudományos Akadémiához az alapítása óta műtárgyak sokasága tartozik. Ezeknek a festményeknek, szobroknak és más tárgyaknak megvan a maguk kalandos sorsa, de meglepően pontosan mesélik el a magyar tudományosság és a mindenkori nemzeti kánon történetét is. Aki meghallgat egy tárlatvezetést az Akadémia ma látogatható termeiben, nem csupán tudósportrékat fog látni, hanem a máig tartó történelmünkre is rápillanthat. A „történelem” szó 19. századi megalkotójának, Döbrentei Gábornak az arcképét nézve például rögtön megelevenedik az 1950-es évek eleje is, amikor a Döbrenteit tévesen Döbröginek vélő fegyveresek „bosszúból” feldarabolták a festményt. De az efféle erőszakos beavatkozások mellett láthatatlan erők is formálták az Akadémia tárgyi emlékezetét, a kiemelésektől az elsüllyesztésig. A ma az Akadémián megtekinthető képmásokon kívül számtalan műtárgy rejtőzik még a székházban és a nemrégiben lecsatolt kutatóhálózatban, és velük együtt megannyi történet vár felfedezésre. Bicskei Éva művészettörténésszel, az MTA Művészeti Gyűjteményének vezetőjével beszélgettünk az Akadémia ismeretlen arcairól, múltjáról és jövőjéről.

BEVEZETÉS - Magyarországon az új vastag- és végbélrákos esetek száma évente átlagosan 10000, az ezzel összefüggő ha­lálesetek száma évente átlagosan 5000. A ked­vezőtlen helyzet javítására 2018-ban országos lefedettségű vastagbélrákszűrési program indult. CÉLKITŰZÉS - Célunk volt megismerni a vastagbélrák szűrésével, kezelésével kapcsolatba hozható orvosszakmák (háziorvostan, gasztroenterológia, sebészet, onkológia, patológia) egyes budapesti és vidéki képviselőinek véleményét, attitűdjét és tájékozottságát a programmal kapcsolatban. MÓDSZER - A program indulása előtt félig strukturált mélyinterjúkat készítettünk 20 szak­orvossal. Kérdéseink a tájékozott­ság­ra (vastagbéldaganat epidemiológia, szűrő­mód­s­zerekkel, illetve az országos prog­ram­mal kapcsolatos ismeretek), szubjektív preferenciákra (népegészségügyi súlyos­ság, pártolt szűrőmódszer és protokoll), il­letve a program saját orvosi gyakorlatra mért hatására irányultak. Az interjúk elemzése szemikvantitatív és kvalitatív módszerekkel történt. EREDMÉNYEK - A válaszadók a vastagbélrák incidenciáját jól ismerték, mortalitását alulbecsülték; 10-es skálán átlagosan 7-re értékelték a betegség hazai népegészségügyi jelentőségét és mindannyian egyetértettek a program bevezetésével. A többség (n = 12) tudta, hogy a szűrés kétlépcsős lesz, egy fő szerint csak egylépcsős, és többen (n = 7) tájékozatlanok voltak a protokollt illetően. Jelentős többség (n = 16) szerint a kolonoszkópia a legjobb szűrő­mód­szer. Szűk többség (n = 11) támogatta a kétlépcsős országos protokollt, öt fő ugyan nem támogatta, de elfogadta, négy fő szerint viszont csak az egylépcsős módszer alkalmazható. Többségi vélemény (n = 13) szerint a feladataik jelentősen meg fognak növekedni. KÖVETKEZTETÉSEK - A vastagbélrák ellátásában érintett szakmák képviselői pár­tolják a magyarországi szűrés bevezetését, azonban a mindennapi orvosi gyakorlatban a feladatok növekedését várják. A je­len­legi endoszkópos kapacitással elkerülhetetlen a túlterhelés. Többségi támogatást élvez a kétlépcsős protokoll azzal együtt, hogy a megkérdezettek a vastag­bél­tük­rö­zést tartják a legjobb szűrőmódszernek. Dön­tésük költséghatékonysági szempontokra és a kolonoszkópiától való általános lakossági idegenkedésre vezethető vissza.

A neuropathiás fájdalom kezelése nagy kihívás elé állítja mind a gyógyítót, mind a beteget. A kórkép kezelésében új szemléletmód szükséges az utóbbi évek neurobiológiai kutatási eredményei alapján. Min­denképpen többszakmás konszenzusokra, munkacsoportokra van szükség (multidisciplinary team) a kórképek sokszínűsége és a konkomittáns pszichopatológia okán. Az eddigi szemléletmód megváltoztatásra szorul, elkerülvén a felesleges diagnosztikus és műtéti beavatkozásokat, melyek a beteg ál­lapotát nem feltétlenül rontják, de pszichés megterhelését mindenképpen fokozzák. A legtöbb bizonyíték a kórkép(ek) gyógy­sze­res kezelésére vonatkozik, az elsőként vá­lasztandó szerek között a triciklusos antidepresszánsok, a szelektív szerotonin-noradrenalin visszavételt gátló szerek és bizonyos antikonvulzív szerek állnak (ga­ba­pentin, pregabalin). Összefoglaló cikkünk célja az egyik legolcsóbb és legszélesebb körben elérhető triciklusos antidepresszáns, az amitriptylin hatékonyságának áttekintése különböző kórképekben.