Az onkológia gyors fejlődése az onkológiai betegek mind hosszabb túléléséhez vezet. Közülük egyre többen érik el a természetes menopauzát, vagy onkoterápiájuk mellékhatásaként idő előtt tapasztalják a gonadalis funkciók megszűnését, vazomotoros tünetekkel és hosszú távú negatív cardiovascularis és csontrendszerre gyakorolt hatásokkal. Egyre növekvő számban kérnek ilyen betegek endokrinológiai segítséget hormonpótló terápia (HRT) formájában. A WHI (Women’s Health Initiative) tanulmány eredményeinek téves értelmezése irracionális félelemhez vezetett a nőihormon-pótlás tekintetében mind a betegek, mind az orvosok körében. Számos orvos számára logikus és biztonságos következtetésnek tűnik a HRT elkerülése, feltételezve, hogy ez a hozzáállás biztosan nem okoz kárt, míg az ösztrogén önmagában vagy gesztagénekkel történő alkalmazása onkológiai és thrombemboliás kockázatokat hordoz, szövődmények esetén pedig peres eljárásokhoz is vezethet. Ugyanakkor már a WHI-tanulmány eredményei előtt is ismert volt, hogy a korai menopauza és hypogonadismus a skeletalis és a cardiovascularis hatások révén évekkel csökkenti a nők várható élettartamát, és ez a negatív hatás korrelál a hypoestrogenaemiás időszak hosszával. HRT-ről való döntés esetén ezeket a pró és kontra érveket kell mérlegelni úgy, hogy a HRT onkológiai kockázatát rendkívül nehéz objektíven felbecsülni. Összefoglaló tanulmányunkban áttekintjük a témával kapcsolatos legfrissebb evidenciákat az in vitro kísérletektől a klinikai vizsgálatokig, mind nőgyógyászati, mind nem nőgyógyászati daganatok túlélőinek vonatkozásában. Ez alapján a következő csoportokat határoztuk meg: a „HRT előnyös” (például I-es típusú endometriumcarcinoma, méhnyak-adenocarcinoma, malignus hematológiai betegségek, lokális melanoma malignum, colorectalis carcinoma, hepatocellularis carcinoma); a „HRT neutrális” (például BRCA 1/2 mutációt hordozóknál tumoros megbetegedés nélkül, II-es típusú endometriumcarcinoma, méhcarcinosarcoma és adenosarcoma, egyes ovariumtumorok, méhnyak-, hüvelyi és vulvalaphámrák, prolactinoma, veserák, hasnyálmirigyrák, pajzsmirigyrák); a „HRT relatíve ellenjavallt” különféle okok miatt (például leiomyosarcoma, bizonyos petefészekrákok, agydaganatok, előrehaladott metasztatikus malignus melanoma, tüdőrák, gyomorrák, húgyhólyagrák esetén); a „HRT kedvezőtlen hatású, ezért ellenjavallt” (például emlőrák, endometrium-, stromasarcoma, meningioma, glioma, hormonreceptor-pozitív gyomor- és hólyagrák).

Az emlőrák különböző molekuláris biológiai sajátosságú és klinikai lefolyású alcsoportokra tagolódó heterogén betegség. Hagyományosan klinikai, patológiai jellemzők alapján határozzuk meg a korai emlőrákok kezelési stratégiáját, habár annak megítélése, hogy kinek előnyös az adjuváns szisztémás terápia, továbbra is nagy kihívás, és a betegek gyakran indokolatlan alul- vagy túlkezeléséhez vezet. A korai emlőrákos betegek kockázatelemzése támogatja az adjuváns kemoterápiás döntéshozatalt. Az alábbi áttekintő közlemény részletesen bemutatja hét, kereskedelmi forgalomban elérhető multigén assay kifejlesztését, validációját, amelyeknek célja, hogy hasznos prognosztikus és lehetőség szerint prediktív információkat nyújtson a korai stádiumú emlőrákos betegekről. A szerzők a tesztek analitikai, klinikai validitása és klinikai hasznossága részletes elemzését éppúgy, mint a klinikai alkalmazásukat igazoló evidenciák, összehasonlító és költséghatékonysági vizsgálatok eredményeit ismertetik.

Az agyi áttétek rendkívül rossz prognózisúak. A kezelés első vonalát a sebészi és a sugárterápia jelenti, a szisztémás, azaz gyógyszeres kezeléssel eddig csekély eredményeket lehetett elérni. A tapasztalatok azonban gyűlnek: a normális sejtek a daganatsejtekkel együttműködésben hozzájárulnak azok letelepedéséhez, metasztázisok keletkezéséhez; a primer tumor és metasztázisainak molekuláris profi lja eltérő lehet, amely lényegesen befolyásolhatja a kezelési stratégiát; az érellátás típusa változhat a metasztázis növekedése során. Fontos lenne egyrészt a különböző terápiás lehetőségek kombinációjának optimalizálása és olyan markerek alkalmazása, amelyek jelezni tudják a metasztatizálás esélyét.

A korai stádiumú emlőrák adjuváns kemoterápiája jelentős fejlődésen ment át az utóbbi évtizedekben. Az összefoglaló rávilágít a különböző kemoterápiás kombinációknak a kiújulás és az emlőrákos halálozás kockázatára kifejtett kedvező hatására.

A HER2 (HER2/neu, c-erbB-2) az EGF-receptorcsalád olyan tagja, amely (akár hozzákötődő, „aktiváló” ligand nélkül is) daganatos átalakuláshoz és daganatprogresszióhoz vezet. A humán emlőrákok hozzávetőleg egynegyedében a HER2 fokozott kifejeződése figyelhető meg. A HER2-expresszió, a HER2-status meghatározására a gyakorlatban az immunhisztokémiai és a fluoreszcens in situ hibridizációs (FISH) módszerek tűnnek a legalkalmasabbnak. A „HER2-pozitivitás” kedvezőtlen prognosztikus tényezőnek bizonyult nyirokcsomó-pozitív emlőrákban, és mind több vizsgálat szerint nyirokcsomónegatív esetekben is rossz prognózist jelez. Egyre több adat szól amellett, hogy a HER2-status olyan prediktív tényező, amely különösen nagy segítséget nyújthat a hatékony terápia megtervezéséhez. A HER2-pozitív, korai emlőrákos betegeknél alkalmazott adjuváns ciklofoszfamid-metotrexát-5-fluorouracil kombinációjú (CMF) kemoterápia - ellentétben a HER2-negatív esetekkel - nem javítja a túlélést. Ugyanakkor a HER2-pozitív tumoroknál szignifikánsan jobb terápiás eredményt ad a megfelelő dózisintenzitással végzett doxorubicintartalmú kemoterápia, mint a HER2-negatív daganatoknál. Előrehaladott emlőrákban a taxánok hatékonyabbnak tűnnek HER2-pozitív, mint HER2- negatív tumoroknál. A HER2-meghatározás igen nagy jelentőségű a HER2 gátlására kifejlesztett, humanizált ellenanyag-készítmény terápiás alkalmazása előtt is. A trastuzumab (Herceptin) hatásossága (akár monoterápiában, akár kombinációban adva) arányos a HER2-kifejeződés mértékével. A HER2 fokozott expressziója többnyire ösztrogén- és progeszteronreceptor- negativitással és hormonrezisztenciával jár együtt, így ezeknél a betegeknél a hormonterápia sem adjuváns céllal, sem előrehaladott emlőrákban nem hatásos. Egyes kísérletes és klinikai adatok szerint a ritkán előforduló, egyidejű HER2- és ösztrogénreceptor-pozitivitás esetén a tamoxifen kifejezetten rontja a kezelési eredményeket, ezt a tamoxifennel együtt adott trastuzumab kivédheti. A HER2-vel kapcsolatos új kísérletes és klinikai tapasztalatok az emlőrákos beteg individuális kezelésének új állomásához vezettek. A HER2-status ismeretében molekuláris alapon végzett daganatterápiára nyílik mód. Ehhez elengedhetetlen, hogy a terápiás döntést csakis megbízható HER2- vizsgálati eredményre alapozzuk.