Az új kihívásokkal és fokozott elvárásokkal szembesülő modern hadseregeknél a doktrínák, módszerek és technológiák megújítása, igényekhez igazítása elengedhetetlen progresszív követelmény. A harcoló katona és a harcérték maximális megóvása érdekében az innováció az egészségügyi haderővédelem teljes spektrumában nagymértékben felgyorsult és folyamatos. A műszaki tudományok fejlődése következtében mára már a katona-egészségügyi támogatás harcászati szintjén is elérhetőek az olyan mozgékony képességek, melyek korábban csak a hátországban voltak hozzáférhetőek. A mobil információs technológiai megoldások révén az egészségügyi ellátás első vonalában lévő egységek és a parancsnoki lánc magasabb szintjén lévő elemzők és döntéshozók közötti folyamatos, valós idejű információáramlás már technikailag megoldható, ami a járványügyi surveillance lehetőségeinek ugrásszerű kiterjesztését és szélesedését is lehetővé teszi. Ismertetjük az expedíciós katonai műveletek jelentette aktuális kihívásokat, azok általános járványügyi jellegű vonzatait, a különböző nemzetközi szervezetek kötelékeiben alkalmazott betegségjelentő és monitorozó rendszereket, valamint bemutatjuk a budapesti székhelyű NATO Katonaegészségügyi Kiválósági Központba integrált közel valós idejű járványügyi surveillance- rendszer, a NATO Műveleti Egészségügyi Surveillance Képesség létrehozásának állomásait.

A derékfájással foglalkozó új NICE-irányelvek hangsúlyozzák a klinikai vizsgálat fontosságát. A radiológiai képalkotó módszereket elsősorban súlyos betegségek, tumor, infekció, trauma vagy gyulladás kizárására használják. Döntő fontosságú, hogy a betegeket felvilágosítsuk, bátorítsuk őket az öngyógyításra és arra, hogy őrizzék meg aktivitásukat. A fájdalom kezelésében a lépcsőzetes fájdalomcsillapítás gyakorlatát követik. Komplex fizikális és pszichológiai kezelést alkalmaznak, amely strukturált tornagyakorlatokat, manuális terápiát és akupunktúrát foglal magában, figyelembe véve a beteg egyéni választását. Az etiológiától függően a terápiarezisztens esetekben mérlegelendő a sebészi beavatkozás. Végezetül a szerzők összevetik a fenti irányelveket és a magyar gyakorlatot ezen a téren.

A belek vérátáramlásának bármely okból kialakuló csökkenése mesenterialis ischaemiához vezet, amelyet az oxigén- és tápanyagellátás hiánya következtében kialakuló sejtkárosodás jellemez. A splanchnicus erek közötti kiterjedt kollaterális rendszerek az ischaemia elleni védelmet szolgálják. Az intestinalis ischaemiát a kialakulás ideje, a lokalizáció és az érintett erek típusa szerint osztályozhatjuk. Az akut mesenterialis ischaemia okai az artériás embolisatio, artériás vagy vénás thrombosis, valamint a hypovolaemiával járó szisztémás keringési zavarok okozta vasoconstrictio. A krónikus forma a splanchnicus erek részleges vagy teljes occlusiója következtében jön létre. A colon ischaemiája leggyakrabban az arteria mesenterica inferior limitált keringési zavarának következménye. Az akut mesenterialis ischaemia egyes típusainak halálozása különböző. A bélinfarktus kialakulása előtti korai diagnózis azonban javíthatja a túlélést. A dolgozat összefoglalja a belek keringési zavarainak klinikai vonatkozásait, diagnózisát és kezelési lehetőségeit.

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú diabetes mellitus kezelésében a bázis-bólus elv a múlt század vége óta meghatározó az inzulinkezelés beállításában. Az inzulinpumpa-kezeléssel nyert tapasztalatok bizonyítják, hogy a helyes mennyiségben és dinamikával megválasztott bázisinzulin-kezelés teljes egészében kompenzálni tudja a máj napszakos glükóztermelési képességét, illetve az inzulinreceptorok aktivitásának napszakos változását. Amennyiben tehát megfelelően megválasztott bázisinzulinkezelést alkalmazunk, a diéta szénhidráttartalmától függő vércukorváltozás analóg, rövid hatású inzulinnal jól kézben tartható. ESETISMERTETÉS - A szerző egy serdülő fiú közel ötéves kezelésének ismertetésével bemutatja azokat a kezelési lehetőségeket (egyben kudarcokat), melyekkel ma többkevesebb sikerrel próbálkozhatunk. Az egyes kezelési módoknak megvolt a helye a beteg diabetesének fázisaiban. Ugyanakkor a ma legkorszerűbbnek elismert inzulinpumpa- kezelés - a beteg együttműködésének hiányában - eredménytelen volt, ezért ezt a kezelést felfüggesztették. A pumpakezelés tapasztalatai alapján viszont a visszaállított intenzív-konzervatív kezelés során a glargin bázisinzulin mellett a bólusmennyiséget 10 g szénhidrátra vonatkoztatva adták meg, szabadabbá téve ezzel a diétát. Ez a módszer jelentős anyagcserejavulást eredményezett. KÖVETKEZTETÉS - A bázisinzulin-mennyiség és hatásgörbe helyes megválasztása intenzív konzervatív kezelés során a jó anyagcsere-egyensúly elérésének feltétele. Romló anyagcsere-egyensúly esetén az eredménytelen inzulinpumpa-kezelés felfüggesztése indokolt, és a beteg számára nem jelent hátrányt, ha az új beállítás körültekintő. A glargin mellett alkalmazott, a szénhidrátmennyiségre számított analóg, rövid hatású bóluskezeléssel alkalmazkodni lehet a rosszul együttműködő, elégtelen életritmusú betegek anyagcseréjéhez - a jó eredmény reményében.

Célkitűzésünk az orvosnőkről alkotott sztereotípiák jellemzése volt, annak feltárása, az orvostanhallgató-nők milyennek látják az általuk mintaként követendő, már dolgozó orvosnőket. Az első vizsgálatban (247 hallgató a Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrumának, 256 fő a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrumának hallgatói közül) az orvostanhallgató-nők pályaszocializációját férfi társaikéval vetettük össze. A második vizsgálatban (a szegedi egyetemen tanuló 214 orvostan- és 132 joghallgatónő) az orvostanhallgató- és a joghallgatónők pályaszocializációját, valamint a már dolgozó orvosnőkkel, jogásznőkkel kapcsolatos sztereotípiáikat hasonlítottuk össze. Az orvostanhallgató-lányok pályaszocializációja több ponton eltért férfi társaikétól: altruistábbak, családcentrikusabbak, a pálya mellett korábban elköteleződőek, bizonytalanabbak szakmai terveiket illetően, szüleik kisebb arányban diplomásak vagy orvosok. Az orvosnő mindkét hallgatónői csoport elképzeléseiben egyértelműen pozitív, idealisztikus és altruisztikus tulajdonságokkal bírt. Az orvostanhallgatók gyakrabban kapcsolnak az orvosnő képéhez problémákra utaló tulajdonságokat, mint a joghallgatók. A sztereotípiákból egy olyan orvosnő képe bontakozik ki, aki segítő szándékú, ám nagy nehézségek árán végzi munkáját. Ha tudott, hogy az orvostanhallgató-lányok egy idealisztikus, „törvényszerűen” problémákkal küzdő orvosnő képét látják maguk előtt, ez lehetőséget ad felkészíteni őket az előttük álló nehézségekre, így megpróbálni a szerepkonfliktust, az egészségromlást elkerülni.