BEVEZETÉS - A tüdőembolia gyakori betegség, nem ritka a késői diagnózis vagy a kórisme elmaradása. A spirál-CTvizsgálatot napjainkban gyakran alkalmazzák tüdőembolia kimutatására. A szerzők célja a mellkasi spirál-CT-vizsgálat és a tüdőszcintigráfia eredményének összehasonlítása volt. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Egy év alatt 49 betegnél végeztek tüdőembolia gyanúja miatt mellkas-CT-vizsgálatot, közülük 30 esetben tüdőszcintigráfia is történt. EREDMÉNYEK - A 30 esetből 21 esetben egyezett meg a két módszer (13/21 esetben mindkét módszer igazolta a tüdőemboliát, nyolc esetben negatív vizsgálati lelet született). A fennmaradó kilenc esetben eltérés volt a két módszer eredménye között. KÖVETKEZTETÉSEK - A spirál-CT-vizsgálattal gyorsan, a beteget kevéssé terhelően lehet kimutatni a centrális pulmonalis artériákban lévő embolust, nem friss esetben a kis infarktusokat. A perfúziós tüdőszcintigráfia negatív eredménye kizárja a pulmonalis embolia fennállását. Ha a vizsgálat pozitív, más diagnosztikai módszerek szükségesek az embolia bizonyítására (például mellkas-röntgenvizsgálat, ventilációs/inhalációs szcintigráfia). Mivel a tüdőszcintigráfia olcsó, könnyen kivitelezhető, sugárterhelése alacsony, szűrőmódszerként fontos szerepe van.

BEVEZETÉS - A pulmonalis multislice CT-angiográfia alkalmazása egyre inkább elterjedt, széles körben alkalmazott eljárás a tüdőembólia diagnosztikájában, és a tapasztalatok alapján gold standard módszernek tekinthető. A szerzők osztályán 1993-tól egyszeletes spirál-CT, 2004-től 24 detektorsoros, 10 szeletes berendezés áll alkalmazásban. Jelen munkájukban a tüdőembólia multislice CT-vel végzett diagnosztikájáról és a terápia utáni követésről, valamint a módszer nyújtotta előnyökről számolnak be: a diagnosztikai és differenciáldiagnosztikai lehetőségekről, valamint a diagnosztikai biztonság jelentős növekedéséről. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 2004. február 16. és 2005. június 30. között 2576 mellkasi multislice CT-vizsgálatot végeztek, ezek közül 261 esetben pulmonalis multislice CT-angiográfiára került sor tüdőembólia gyanúja miatt. Hét esetben más beutaló diagnózis szerepelt, de a kapott eredmény (tüdőembólia) miatt ebben a csoportban tárgyalják. A szerzők retrospektív értékelése a 268 esetet foglalja magában. Nem végezhettek kontrasztanyagos CT-vizsgálatot 12 esetben kontrasztanyag-allergia, illetve extrém rossz vesefunkció miatt, két esetben sikertelen vénakanülálás hiúsította meg az eredményes vizsgálatot. A terápiás eredmény kontrollálása a klinikus igénye szerint történt. A pulmonalis multislice CT-angiográfia szigorúan előírt és betartott akvizíciós és rekonstrukciós protokoll szerint történt. A reprocesszálási fázisban fontos volt a kétdimenziós multiplanár rekonstrukció elvégzése különböző irányokban. Ezenkívül háromdimenziós MIP- (maximum intensity projection) és szükség esetén VRT- (volume rendering technics) rekonstrukciókat készítettek. A jó kontrasztanyagfázist bolus tracking módszerrel érték el. EREDMÉNYEK - Az elvégzett 268 pulmonalis multislice CTangiográfia kapcsán 116 esetben mutattak ki tüdőembóliát. Hét betegnél nem ez a betegség szerepelt iránydiagnózisként. Nem találtak kóros elváltozást 55 esetben (20,5%), és ezeknél a betegeknél a későbbiekben sem igazolódott embólia, vagyis nem volt álnegatív eredményük. A követés során egy esetben - halált követő sectio kapcsán - nem igazolódott a pulmonalis embolia fennállása, tehát egy álpozitív eredményük volt. Kilencvenhét esetben nem tudták bizonyítani a pulmonalis embolia gyanúját, viszont a panaszokat magyarázó egyéb, kimutatott elváltozások lehetővé tették a betegek adekvát kezelését. KÖVETKEZTETÉS - A pulmonalis multislice CT-angiográfia nagy biztonsággal alkalmas a pulmonalis embolia kimutatására, kizárására, kiterjedésének pontos megítélésére, illetve a terápia eredményességének lemérésére. Emellett a multislice CT lehetőséget nyújt más akut mellkasi kórképek diagnosztizálására, ami differenciáldiagnosztikai szempontból jelentős.

A renovascularis hipertenzió a szekunder magas vérnyomás jól ismert formája. Az esetek kétharmadában az arteria renalis atheroscleroticus plakkja, míg egyharmadban fibromuscularis dysplasia jelölhető meg kórokként. Prevalenciája az átlagpopulációban <1%. A kórisme „gold standardja” a digitális subtractiós angiográfia. Az 58 éves nőbetegünket először 1998 februárjában vizsgáltuk terápiarezisztens hipertenzió miatt. Duplex ultrahangvizsgálat bal arteria renalis fibromuscularis jellegű stenosisát igazolta, percutan transluminalis angioplastica és stentelés történt. Vérnyomása 120/80 Hgmm-re csökkent. A beteg az előírt kontrollvizsgálatokon nem jelent meg, legközelebb 2001 februárjában utalták be sürgősséggel 210/140 Hgmmes tenziókiugrás miatt. A kontroll duplex ultrahangvizsgálatot követő érfestés zsugorodott bal vesét és a bal arteria renalis teljes occlusióját, valamint a jobb arteria renalis stenosisát igazolta. A bal oldali nephrectomia elkerülhetetlen volt, a jobb arteria renalisban stentelés történt. Vérnyomása ismét rendeződött. Kontrollvizsgálatokra továbbra is öntörvényűen járt. Ezután 2004-től fogva, a leggondosabb követés mellett is éves szinten következett be jobb arteria renalis restenosis, 2014-ig összesen 11 alkalommal! Vesefunkciója mind végig normáltartományban maradt. 2014 őszén súlyos stroke érte és azon a télen 74 éves korában betegünk elhunyt. A renovascularis hipertenzió kezelésében a mai napig számos kérdés fogalmazódik meg, de betegünk esetében összesen 12 intervenció által 16 éven keresztül elfogadható életminőséget sikerült biztosítani normális vesefunkcióval.