Lege Artis Medicinae

Az angiotenzinkonvertáz-gátlók által kiváltott angiooedema

BAKOS Noémi, BENCZÚR Béla

2005. OKTÓBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2005;15(10)

Az angiotenzinkonvertáz-gátlók széles körű alkalmazását számos cardiovascularis megbetegedés kezelésében bizonyítékok támasztják alá. A kezelés során leggyakrabban jelentkező mellékhatás a hyperkalaemia és a köhögés, amely gyógyszerspecifikusnak tekinthető. Ritkábban jelentkezik és gyakran aluldiagnosztizált, ugyanakkor életveszélyes mellékhatás az angiooedema (0,1-1,2%), amely típusosan az arcon, a végtagokon, ritkábban a visceralis területeken alakul ki. A cikk szerzői áttekintik az angiooedema patomechanizmusát és a kezelés lehetőségeit.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Életvégi dilemmák Az eutanázia és a palliatív terápia néhány etikai és jogi kérdése

HEGEDŰS Katalin

A legsúlyosabb állapotú betegek ellátása az egészségügynek az a területe, amely folyamatosan az erkölcsi nézőpontok kereszttüzében áll. Az emberi élet meghosszabbításának és megrövidítésének lehetősége, az ezzel kapcsolatos döntési helyzet mindig is az orvosi etika egyik leginkább vitatott témaköre volt. A legfőbb kérdések ezzel kapcsolatban: - Kinek és mikor van joga eldönteni, hogy meddig éljen a beteg? - Szükségszerű-e a szenvedés? - Van-e lehetőség emberséggel elkísérni valakit a halálba vezető úton? - Milyen érveket hozhatunk fel az eutanázia ellen és mellett? - Mi a jó halál?

Lege Artis Medicinae

Már a tudomány sem a régi?

BÁNFALVI Attila

A „tudományos” jelző a modern ember számára az igazság, a tudás garanciáját jelenti. A szekularizált világban pontosan azt a funkciót tölti be, mint a premodern korokban a vallásra, az Istenre vagy a Bibliára hivatkozás. Korunk medicinájára, ha lehet, még fokozottabban érvényes ez a tendencia. Mert ugyan maga a tudományosan igaznak tekintett ismeret idővel akár az ellenkezőjébe is fordulhat, és ráadásul részleges is, de mégis rátámaszkodva a halálba vezető emberi szenvedés végtelen változatosságában egy kis „biztonságszigetet” nyerhet az orvos, ahol annyi kétség és frusztráció közben kifújhatja magát.

Lege Artis Medicinae

Az orvostörténeti múzeum alapítása hazánkban

KAPRONCZAY Károly

Hazánkban, mint Európa több országában, az orvostörténeti múzeum alapításának gondolata az elmúlt századfordulón vetődött fel. Az orvostörténeti gyűjtemények létrehozása nem új keletű törekvés ebben az időben, hiszen a nagy múltra visszatekintő egyetemeken működtek „orvostörténeti intézeti múzeumok”, ahol az oktatásban már nem használt demonstrációs tárgyakat és az elhunyt professzorok hagyatékát gyűjtötték össze.

Lege Artis Medicinae

Gombafertőzések az onkohematológiában és hemopoetikus őssejtátültetés kapcsán

PRINZ Gyula, SINKÓ János, NIKOLOVA Radka

A malignus hematológiai betegségek kezelése során és a hemopoetikus őssejtátültetések kapcsán gyakoriak az invazív mycosisok. Leggyakrabban Candida és Aspergillus speciesek okozta fertőzésekkel kell számolni. A közelmúltban bevezetett új antifungalis szerek - voriconazol, caspofungin - és a diagnosztikus lehetőségek megváltoztatták az invazív mycosisok kezelési stratégiáját. A szerzők áttekintik a klinikai szempontból legfontosabb gombafertőzések diagnosztikáját, profilaxisát és kezelését.

Lege Artis Medicinae

Kedvezőtlen változások a pertussis járványtanában

BUDAI József

Napjainkban a pertussis mind gyakoribb a serdülők és felnőttek körében; az USA-ban és több ipari államban végzett folyamatos surveillance az esetszám hat-nyolcszoros emelkedését mutatja. Ezekben az országokban a serdülők és a felnőttek két hétnél hosszabban tartó, izgatott köhögéssel járó légúti megbetegedéseiben a B. pertussis etiológiai szerepe akár 10% is lehet. A felnőttkori fertőzés általában enyhébb, atípusos vagy klinikai jelek nélkül zajlik. Mozgó fertőzőforrásként veszélyeztetik a nem kompletten oltott fogékony egyéneket, elsősorban a csecsemőket!

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Angioneuroticus oedema előfordulása ischaemiás stroke miatt rt-PA-val kezelt betegekben

LOVÁSZ Rita, SAS Attila, KOLLÁR Tibor, PETERCSÁK Edina, FEKETE István, BILINSZKI Erika, VALIKOVICS Attila

Osztályunkon ischaemiás stroke miatt végzett 254 thrombolysis kezelésének anyagát tekintettük át 2011. január 1- jétől 2014. december 31-ig. A kezelés kapcsán jelentkező allergiform szövődményeket vizsgáltuk, az angioneuroticus oedemára fókuszálva, mely két esetben életet veszélyeztető légúti obstrukcióhoz vezetett. A két kórtörténetet ismertetjük. A 254 betegből hat esetben (2,3%) angioneuroticus oedemát észleltünk, mely két esetben súlyos légúti obstrukciót okozott (0,90%). A nemzetközi irodalomban ez az előfordulási gyakoriság 1,3-5,1% között van. Az angioneuroticus oedemával járó esetekben egy beteg kivételével valamennyi szedett ACE-gátlót vagy ARB-t korábban. Az ACE-gátlók szerepe a bradikinin anyagcsere mechanizmusban való szerepe miatt ismert. A plazmin, mely a thrombolysiskezelés során keletkezik, szintén precipitálja a szövődményt okozó biokémiai mechanizmus beindítását. Emiatt szöveti plazminogénaktivátor (rt-PA) adása önmagában is okozhat angiooedemát, de ACE-gátló adása mellett ez gyakoribb lehet.

Lege Artis Medicinae

A mikofenolát-nátrium-terápia hatása a vesetranszplantáltak életminőségére

LÁZÁR György, SZENOHRADSZKY Pál, SZEDERKÉNYI Edit, SURMANN Ágnes, TORONYI Éva, TÖRÖK Szilárd, FÖLDES Katalin, KALMÁR-NAGY Károly, SZAKÁLY Péter

A gyomornedv-ellenálló bevonatú mikofenolát-nátrium (EC-MPS; Myfortic®, Novar­tis Pharma AG, Basel, Svájc) olyan, gyomornedvvel szemben ellenálló gyógyszerkészítmény, amelyből mikofenolsav (MPA) szabadul fel. A gyomornedv-ellenálló MPS-t azzal a céllal fejlesztették ki, hogy javítsák az MPA tolerálhatóságát a felső gastrointestinalis traktusban úgy, hogy eközben megőrizze terápiás egyenértékű­ségét. A vizsgálat elsődleges célkitűzése az volt, hogy felmérjék a vesetranszplantált betegek életminőségét, különös tekintettel a mikofenolát-nátrium-terápia során ta­pasztalható gastrointestinalis tünetekre. A másodlagos célkitűzés a rutinterápia során alkalmazott mikofenolát-nátrium átlagos napi dózisának meghatározása volt. Ez a két paraméter jelentősen befolyásolhatja a graft hosszú távú túlélését a betegek esetében. A vizsgálat multicentrikus, beavatkozással nem járó, 12 hetes, egykaros, ko­horsz típusú, megfigyeléses volt, amelybe négy vizsgálati centrumban 251 felnőtt, vesetranszplantált beteget vontak be. A vizsgálat részeként, a gastrointestinalis státus megítélésére a betegek a Gastroin­testinalis tüneteket értékelő skála (Gastro­intestinal Symptom Rating Scale, GSRS) című kérdőívet töltötték ki. A betegek átlag­­életkora a bevonáskor 51 (18-80) év volt, 61%-uk férfi, 39%-uk pedig nő. A vese­transzplantáció a szűrővizit előtt átlagosan 6,3 évvel (SD: 4,3 év) történt. Az első vizit során a gastrointestinalis mellékhatások átlagos intenzitása 0,87 volt, míg az utolsó vizit alkalmával 0,28-nak adódott. A gastrointestinalis mellékhatások átlagos számának az első és utolsó vizit között észlelt változását Wilcoxon-próbával vizsgálták és a különbséget szignifikánsnak találták (p<0,0001). A betegek által kitöltött GSRS kérdőív öt gastrointestinalis tünetcsoportra (hasmenés, emésztési zavarok, székrekedés, hasi fájdalom és reflux) kérdezett rá. Mind az öt tünetcsoportban szignifikáns (p<0,0001) javulást észleltek a vizitek között. Eredményeink alátámasztják, hogy az MPA miatt gastrointestinalis nemkívánatos hatásokat tapasztaló, vesetranszplantált betegeknél a gyomornedv-ellenálló mikofenolát-nátrium növelheti az MPA maximális tolerált dózisát és csökkenti a gastrointestinalis rendellenességek előfordulását.

Ideggyógyászati Szemle

Hangulatstabilizáló antiepileptikus szerek: mire jók az epilepsziában szerzett tapasztalatok?

RAJNA Péter

A szerző a hangulatstabilizáló potenciállal rendelkező antiepileptikumok pszichiátriai alkalmazásának gyakorlatát tekinti át. Azt a kérdéskört vizsgálja, hogy a vonatkozó molekulákkal szerzett „epileptológiai” tapasztalatok hogyan ültethetők át az affektív zavarok kezelési gyakorlatába. Röviden kitér a hatásmechanizmusokban rejlő információk és a görcsgátló hatás ellentmondásosságára és esetleges jelentőségére a gyógyszerválasztás során. A szerző véleménye szerint alulbecsült a farmakokinetikai mutatók klinikai jelentősége a pszichiátriai alkalmazás során. Ezért - a szakirodalomban először - részletesen összefoglalja a hangulatstabilizáció céljából beállított antiepileptikumok szérumszintmérésének klinikai javallatát. Ezeknek a szereknek az epilepsziákban történő több évtizedes alkalmazása számos hasznosítható gyakorlati ismeretet kínál az adagolás, a gyógyszer fel-le építés, valamint a gyógyszerváltás hatékony kivitelezéséhez. Részletesen bemutatja az eddig megismert gyógyszerkölcsönhatásokat a hatástani csoport egyéb képviselőivel, illetve a leggyakoribb szokásosan alkalmazott gyógyszerekkel. Mint minden tartós kezelésnél, a hangulatstabilizációban is a beteg együttműködésének egyik legfontosabb feltétele a hiányzó vagy legalább vállalható mellékhatás-megjelenés. Ezért az összefoglalóban részletesen kitért a szerző az egyes molekulák gyakoribb, illetve „specifikus” mellékhatásaira is. A relatív terápiás potenciál fogalmának használatával hangsúlyozza, hogy a sikeres kezelés általában kompromisszum az elérhető legerősebb terápiás hatás és az elérhető leggyengébb mellékhatás párosításával. A gyógyszerelés szabályai jelentősen változhatnak egyes speciális populációkban, mint például terhességben, elhízás esetén vagy komorbid állapotokban, illetve politerápia mellett. Az antiepileptikus molekulák csoportjában önmagában is hiányosak a tapasztalatok: a hagyományos molekulák között a karbamazepinről és a valproátról, az újabbak közül a lamotriginről több és kedvezőbb adatokkal rendelkezünk, az egyéb új generációs szerek hangulatstabilizáló tulajdonságairól lényegesen kevesebbet tudunk. További alap- és klinikai kutatások szükségesek ahhoz, hogy a hangulatstabilizáló antiepileptikumok elfoglalják méltó helyüket a farmakoterápiás palettán, és a bipoláris affektív zavarok krónikus, nemegyszer élethosszig tartó kezelése során egyénre szabott, bizonyítékon alapuló, nagy relatív terápiás potenciállal rendelkező hatékony kombinációkat határozzunk meg.

Lege Artis Medicinae

Cardiovascularis prevenció az angiotenzinkonvertáló enzim gátlásával az új tanulmányok tükrében

PAPP Előd, TÓTH Kálmán

Az angiotenzinkonvertáz-gátlók régóta alapvető gyógyszerei a szívelégtelenség kezelésének. Az ischaemiás szívbetegség prevenciós kezelésében azonban csak az elmúlt néhány évben igazolták mortalitáscsökkentő hatásukat. A HOPE volt az első tanulmány, amely cardiovascularis megbetegedés szempontjából nagy rizikójú betegeken kimutatta a ramipril kedvező hatását. Az EUROPA vizsgálatban a perindoprilnak pozitív szerepe volt a kemény klinikai végpontok csökkentésében, viszonylag kis rizikójú, igazoltan coronariabetegségben szenvedők esetében. Az angiotenzinkonvertáz enzim gátlóinak esetleges csoporthatásait volt hivatott bizonyítani a PEACE vizsgálat, amely azonban nem igazolta a trandolapril előnyös hatását coronariabetegeken. Az EUROPA vizsgálatból származó friss adatok mellett három újabb prevenciós tanulmány eredményeiről is beszámoltak a közelmúltban, amelyek perindoprillal, amlodipin és perindopril kombinációjával, illetve quinaprillal folytak. A PREAMI tanulmányba 65 év feletti, szívinfarktuson átesett, jó balkamra-funkciójú betegeket vontak be, akiken perindoprilkezelést alkalmaztak. A vizsgálat végére a kombinált végpont kockázata és a remodelláció jelentősen mérséklődött. Az ASCOT-BPLA vizsgálat kimutatta, hogy az amlodipinen alapuló, perindopril hozzáadásával kialakított kezelés a hagyományos bétareceptor- blokkoló és diuretikum kombinációval szemben az összes koszorúér-esemény kockázatát, a stroke rizikóját és az új diabetes mellitus kialakulásának gyakoriságát is csökkentette. A coronariaműtéten átesett betegeken quinaprillal végzett IMAGINE vizsgálat nem igazolta a korai angiotenzinkonvertáz-gátló kezelés előnyös hatását. Az eredmények alapján a perindopril indikációját kiterjesztették a myocardialis infarctuson vagy revascularisatión átesett, stabil állapotú koszorúérbetegek cardiovascularis kockázatának csökkentésére.

LAM KID

D-vitamin-terápia: hormonkezelés a rászoruló betegeknek vagy egyszerűen étrend-kiegészítés mindenkinek

SPEER Gábor

A különböző szakmai társaságok eltérő ajánlásokat fogalmaznak meg a D-vitaminhiány megelőzésére és kezelésére. A jelentős különbségek egyik alapvető oka az, hogy eltérően ítélik meg a D-vitamin normális szintjét, illetve teljesen más matematikai modellt alkalmaznak a D-vitamin-kezelés D-vitamin-szintet emelő hatásának előrejelzésére. Az Institute of Medicine (IOM) a 20 ng/ml érték elérését tartja szükségesnek, az Endocrine Society (ES) pedig a 30 ng/ml-t ajánlja minimális célértéknek. Az ES abból indul ki, hogy a D-vitaminszint 1 ng/ml-es emelését napi 100 NE bevitelével el lehet érni, az IOM viszont ezt 3,6 ng/ml-ben állapítja meg. Ezenfelül az IOM azt is állítja, hogy a kezelés nem lineárisan emeli a szérumszintet. Mindezekből alapvetően az következik, hogy a kezelés mellett fellépő mellékhatások rizikóját különbözőképpen ítélik meg. Az IOM 400 NE-et javasol egyéves kor alatt, 800 NE-et 70 év felett, míg mindenki másnak 600 NEet. Az ES minden csecsemőnek 400-1000 NE-et ajánl, felnőtteknek napi 1500-2000 NE-et. A szűrést azonban egyik társaság sem ajánlja. A nagyobb dózisú D-vitaminkezelés mellékhatásaival kapcsolatos bizonytalanságok megoldásában különösen nagy jelentőséggel bír a különböző módon forgalmazott (receptköteles, vény nélkül kapható) készítményeket gyártó vagy forgalmazó gyógyszeripar úgynevezett farmakovigilancia- rendszere működésének megértése, így használata és segítése. A közlemény második részében erre szeretné a szerző az olvasó figyelmét felhívni. Ennek használatával a nagyobb dózisú D-vitamin- terápia helyének alátámasztását, elfogadását segítheti elő maga az orvos, és a beteg is.