A legsúlyosabb állapotú betegek ellátása az egészségügynek az a területe, amely folyamatosan az erkölcsi nézőpontok kereszttüzében áll. Az emberi élet meghosszabbításának és megrövidítésének lehetősége, az ezzel kapcsolatos döntési helyzet mindig is az orvosi etika egyik leginkább vitatott témaköre volt. A legfőbb kérdések ezzel kapcsolatban: - Kinek és mikor van joga eldönteni, hogy meddig éljen a beteg? - Szükségszerű-e a szenvedés? - Van-e lehetőség emberséggel elkísérni valakit a halálba vezető úton? - Milyen érveket hozhatunk fel az eutanázia ellen és mellett? - Mi a jó halál?

A hirtelen halál nemcsak coronariabetegséghez (CAB) vagy szívelégtelenséghez társul, hanem hypertoniában is jelen van, elsősorban a balkamra-hypertrophiával, a szisztolés nyomás nagyságával és az életkorral függ össze. A hypertonia társbetegségei (diabetes, CAB, szívelégtelenség és veseelégtelenség) nagyban elősegítik kialakulását. A hirtelen halál kamrafibrilláció vagy asystolia miatt következik be. A szerző a hirtelen halálhoz vezető és az EKG-n észlelhető depolarizációs és repolarizációs kóros jelenségeket és azok jellemző EKG-képeit demonstrálja. Hangsúlyozza a nyugalmi szívfrekencia és a szívfrekvencia- variabilitás jelentőségét is.

A filozófiát a ma közkeletű elképzelések valamiféle teoretikus tevékenységnek tekintik. Ám a filozófia eredendően életvezetési technika, életművészet (ars vitae) - gyakorlat volt. „A filozófiatörténészek általában elég kevés figyelmet szentelnek annak a ténynek, hogy az antik filozófia elsősorban életmód.” - állapítja meg Pierre Hadot. Ezt Epiktétosz egyértelműen közli: „Az életművészet (= a filozófia) tárgya az egyes ember élete”. Az antik filozófiai iskolákban ennek az élettechnikának (techné tou biou) teóriáját és gyakorlatát tanították.

A lipidcsökkentő kezelés a cardiovascularis prevenció egyik legfontosabb eleme lett, de sem a betegek, sem az orvosok értékrendjében nem áll az őt megillető helyen. A lipidcélértékek elérése magyar és nemzetközi felmérések szerint is kívánnivalót hagy maga után. Az irányelvek szerint végzett kezeléssel a legnagyobb nyereség az igen nagy kockázatú, éreseményen már átesett betegben várható, ahol legalább az 1,8 mmol/l LDL-koleszterin-célértéket kellene elérni. A Cholesterol Treatment Trialists’ Collaboration 170 ezer, statint szedő betegének adatai alapján kalkulálva, ha 2,5 mmol/l-ről csökkentjük 1,8-re az LDL-koleszterint, 100 beteg kezelésével 10 év alatt három szívinfarktus, stroke vagy halál­eset lenne elkerülhető, ha 3,5 mmol/l-ről visszük le az értéket, akkor öt év alatt tudjuk a három extra eseményt megelőzni. A ha­gyományos LDL-koleszterin-csökkentő kezeléssel, nagy dózisú statin és ezetimib adásával, amennyiben az orvosok hoz­záállása és a betegek együttműködése ideális lenne, az 1,8 mmol/l értéket több mint 80%-ban el lehetne érni. Az ezetimib Magyarországon sajnos még mindig csak szakorvosi javaslatra írható, bármely statin bármely adagjához történő kombinálásával körülbelül 20% ráadás LDL-koleszterin-csök­kenés érhető el. A PCSK9-gátlók támogatott adására pillanatnyilag csak egyéni méltányossági kérelem alapján van lehetőség. A jobb hazai cardiovascularis morbiditás és mortalitás érdekében javítani kell a kollégák lipidcsökkentéshez való hozzáállását (ezt célozza a jelen közlemény) és egyszer­smind a betegek adherenciáját is.

A haldoklás Noyes és Clancy-féle szerepelméleti megközelítésére a hazai szakirodalom csekély figyelmet fordít. Tanulmá­nyomban bemutatom e felfogást, kifejtem kritikáját, majd felvázolom egy megreformált haldoklószerep-koncepció alapjait. Az optimális és kívánatos haldoklószerep ugyanis nem periferizálja és tárgyiasítja, de az e szerep vonzásában radikálisan átstrukturálódó családi viszony- és szereprendszer központjába helyezi a haldoklót. E centrális pozíció révén a haldokló személye valódi érték marad. Normálszerepeinek progresszív elvesztésével végbemenő kiilleszkedésével („a haldoklók elmagányosodása”) párhuzamosan megindulhat a haldoklói reintegráció. A halál így társas jelenséggé válhat. A centrális haldoklószereppel kapcsolatos fejtegetéseket heterofenomenológiai jel­legű, második személyű pozícióból történő esetismertetéssel illusztrálom. A szükséges társadalmi szerepkompetenciák fejlesztése, de legalábbis a tanatológiai ismeretek köztudatba emelése: a centrális és autonóm haldoklószerep promotálása révén a halál elkerülendő, társadalmilag dezintegráló tabuból a közösséget a haldokló elhunytával is erősítő jelenséggé válhat.