Az agytályog még napjainkban is potenciálisan súlyos következményekkel járó, életveszélyes betegség, ami jelentôs diagnosztikus kihívást jelent nemcsak az idegsebészeknek, mikrobiológusoknak, de a neurológusoknak, pszichiátereknek, infektológusoknak, sürgôsségi és intenzív osztályok orvosainak is – hiszen a gyakran láztalan, szisztémás infekció jeleit nem mutató beteg panaszai, tünetei hátterében az etiológia sokszor lassan tisztázódik. Az agyi tályog etiológiája általában polimikrobiális, leggyakrabban különféle aerob és obligát anaerob bakté­riumokkal. Minden infektív ágens kiváltotta kórképben a lehetséges kórokozók számbavételével kell tevékeny­ségünket megtervezni. Az agyi tályogok anaerob etioló­­-giá­jára vonatkozó epidemiológiai tanulmányok gyakran jelentek meg az 1960-as és 1980-as évek között, manapság azonban errôl a témáról nagyon kevés aktuális publikáció áll rendelkezésre. Az anaerob baktériumok szerepe a kórképben nagyon sokáig feltehetôleg aluldiagnosztizált volt, mivel sok laboratórium nem rendelkezett az anaerob baktériumok számára is megfelelô laboratóriumi felkészültséggel. A jelen összefoglaló közlemény célja az elérhetô szakirodalom összefoglalása az obligát anaerob baktériumok agytályogokra vonatkozó etiológiájára vonatkozóan, beleértve ezek gyakoriságát és a jelenlegi terápiás ajánlásokat.

Az antibiotikus kezelés megváltoztathatja a bélflórát. A következmény, azonnali egyértelmű klinikummal vagy a nélkül, a dysbacteriosis. A széles spektrumú, fel nem szívódó antibiotikum, a rifaximin jótékony hatása számos gasztroenterológiai és hepatológiai kórképben régóta ismert. Az újabb adatok azt igazolják, hogy a rifaximinnek nemcsak antibiotikus, hanem antiinflammatorikus, és egészen speciális, egyedi eubiotikus hatása is van. Úgy állítja helyre a bélflórát és serkenti a jótékony baktériumok növekedését, hogy az egyénre jellemző diverzitást nem változtatja meg.

A Neisseria meningitidis, a meningococcus, obligát humán patogén Gram-negatív diplococcus. Az egészséges populáció mintegy 10%-a tünetmentesen hordozza a torokflórájában. Bizonyos esetekben a baktérium áttöri a garatnyálkahártya természetes védőrétegét és a véráramba hatolva elárasztja a szervezetet, meningitist, septikaemiát okozva. A N. meningitidis okozta invazív betegségnek súlyos következményei lehetnek. Magas halálozású kórkép, a túlélők sok esetben maradandó károsodást szenvednek. 2006-2015 között 34 és 70 fő között változott a bejelentett, meningococusfertőzés okozta invazív megbetegedések száma, a morbiditás 0,2-0,7⁰⁄₀₀₀₀ (százezrelék) között változott. A megbetegedések felét (50,7%) a B szerocsoportú N. meningitidis okozta, 23,2%-át a C típusú szerocsoport. A jelen közlemény szerzői összefoglalják, hogy mit kell és mit nem szabad tennie az alapellátás orvosának, ha váratlanul rossz általános állapotú, meningococcusfertőzésre gyanús fiatal beteggel találkozik.

BEVEZETÉS - A hepaticus encephalopathia a máj elégtelen működéséhez vagy a portalis keringés zavarához társuló, pszichés, neurológiai és neuromuscularis zavarokkal járó tünetegyüttes. A rifaximin nem felszívódó, széles spektrumú antibiotikum, az irodalom szerint alkalmas a hepaticus encephalopathia tüneteinek kezelésére. A rifaximin hatékonyságát és biztonságosságát vizsgáltuk I., II. és III. fokú hepaticus encephalopathiában szenvedő magyarországi cirrhosisos betegek körében. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A vizsgálatba 49 (25 férfi/24 nő), I., II. és III. stádiumú hepaticus encephalopathiás beteget vontunk be. A betegek naponta 1200 mg rifaximint kaptak három részletben, tabletta (200 mg) formájában, hét napon keresztül. Az encephalopathia súlyosságát a hepaticus encephalopathia indexszel (HEi) jellemeztük: ez öt paraméter - elmeállapot, flapping tremor, vérammóniaszint, számösszekötési próba, kritikus fényfelvillanási frekvencia (CFF) - alapján számított érték. A kezelés előtti és utáni hepaticus encephalopathia indexet hasonlítottuk össze. EREDMÉNYEK - A vizsgálatot 46 beteg esetében fejeztük be. Két esetben májkóma okozta exitus, egy esetben gastrointestinalis vérzés miatt kellett a kezelést abbahagyni. A plazmaammónia-szint a kezelés előtti 103,7±46,4 μmol/l-ről 67,7±32,3 μmol/l-re csökkent (p=0,007). A hepaticus encephalopathia index 39 (85%) betegnél javult, négy (9%) betegnél romlott, háromnál (6%) nem változott. A kezelés során a Child B és a Child C stádiumban lévő betegek indexértéke egyaránt javult (p<0,001). Egy beteg hányingerről, kettő beteg pedig hasmenésről számolt be, de egyik esemény sem indokolta a kezelés felfüggesztését. Klinikailag jelentős mellékhatást nem észleltünk. KÖVETKEZTETÉS - A rifaximin hatékony és biztonságosan alkalmazható gyógyszer a hepaticus encephalopathia kezelésére májcirrhosisos betegeknél.

A kórházi patogének antimikrobás gyógyszerek iránti növekvő rezisztenciája és az ezzel kapcsolatos morbiditási és halálozási arány világszerte jelentős problémát jelent. Az új antimikrobás készítmények fejlesztése lassú. A kórházi antibiotikum-alkalmazás irányítása (antibiotikum-politika) azt a célt szolgálja, hogy optimalizálja a kórházban kezelt betegek antibiotikum-kezelését, javítsa a klinikai kimenetelt, megelőzve az antimikrobás szerek iránti rezisztencia kifejlődését. Az összefoglaló az antibiotikumpolitika gyakorlatát mutatja be.