A szerző ismerteti a bőr- és lágyrész-infekciók felosztását, besorolását, a súlyossági fokozatokat, valamint a leggyakoribb kórokozókat. Figyelembe véve az antibakteriális, farmakokinetikai tulajdonságokat és a mellékhatásokat is, sorra veszi a javasolható antibiotikumokat. Egy - eddig szinte kizárólag csak légúti infekciókban alkalmazott - antibiotikum (levofloxacin) alkalmazásának lehetőségére hívja fel a figyelmet. Amennyiben az infekció a megszokottnál súlyosabb, és a beteg hospitalizációja levofloxacin adásával elkerülhető, az alapellátásban dolgozó orvosok is rendelhetik ebben az indikációban ezt a szert. Az irodalmi adatok és a szerző saját tapasztalatai szerint a levofloxacinnak kiemelt szerepe lehet az alap- és a szakellátásban a bőrés lágyrész-infekciók kezelésében.

BEVEZETÉS - A Wegener-granulomatosis bizonytalan patomechanizmusú, valószínűleg autoimmun megbetegedés. A célszervek típusos esetben az orr, a melléküregek és az alsó légutak nyálkahártyája, a tüdő és a vesék. A beteg pansinusitis, visszatérő pneumonia vagy microhaematuriával, pyuriával és azotaemiával járó vesebetegség tüneteivel fordul orvoshoz. Láz, polyarthralgia, polyarthritis szintén jelentkezhetnek. Patológiai szubsztrátuma: nekrotizáló vasculitis, granulomák, parenchymanecrosis. A diagnózis a klinikai képen, kórszövettani leleten és a cANCA-immunfluoreszcens vizsgálaton alapul. ESETISMERTETÉS - Egyoldali mastoiditis tünetei miatt kezelték a 27 éves nőbeteget. Hét hónap alatt a kérdéses etiológiájú, helyileg progresszív, destruktív, szeptikus állapotba torkolló kórkép miatt négy intézetben hétszer operálták. A klinikum nem volt típusos, a szövettani képet kezdetben aspecifikus gyulladásként értékelték, a cANCAteszt nem volt bizonyító erejű. Ismételt mintavételek, a kórszövettani preparátumok többszörös revíziója, konzílium, differenciáldiagnosztikai megfontolások után, majd a szteroid- és cyclophosphamidkezelés hatásossága alapján végül „forme fruste” a Wegener-granulomatosis diagnózis született. A beteg 32 hónapja remisszióban van. KÖVETKEZTETÉS - A jól kidolgozott diagnosztikai kritériumok ellenére a Wegener-granulomatosis bizonyítása - főleg lokalizált vagy limitált formában - nehéz lehet. A helyes kórisme hónapokat, akár éveket késhet. Szokatlan légúti, illetve fülészeti tünetek mellett, a konvencionális gyógyszeres és sebészi kezelés hatástalansága esetén gondolni kell rá. Nem típusos klinikai kép, bizonytalan szövettani, radiológiai és laboratóriumi leletek esetén siker csak az érintett szakorvosok szoros együttműködésétől, esetleg konziliáriusok bevonásától várható. A korszerű terápia kedvező prognózissal kecsegtet.

A XIX. század első felében a szellemi élet kiválóságainak érdeklődési és működési köre nem mindig határolódott el a tudományok zárt kategóriái szerint. Így a szorosan vett szaktudományok művelői is elmélyülten foglalkoztak más egyéb, nem az alapképesítésüknek megfelelő tudomány kérdéseivel. Toldy (Schedel) Ferenc, a „magyar irodalomtörténet atyja”, kora egyik legnagyobb kritikusa és esztétája is például orvos volt.

A Wertheim-féle radikális hysterectomia bevezetésére - mint a FIGO 1a2-2a stádiumú cervixdaganatok rutin operatív megoldására - az Országos Onkológiai Intézetben 1989-ben került sor. 2002-ig, az eredmények első felméréséig az intézetben 308 műtétet végeztek. Az elért eredmények első értékeléséből kiderült, hogy a módszerrel 80%-os ötéves és 75%-os 10 éves átlagos túlélési időt sikerült elérni. Az eredmények közel megegyeznek az irodalmi adatokkal, mégis maradtak megválaszolásra váró kérdések e betegcsoport kezelését illetően. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott nőgyógyászati rákszűrési programban a lakosságnak csupán 30%-a vesz részt. Nincsenek országos adatok a betegek kezeléséről, amelynek alapján a szakma, az eredmények javítása érdekében, megtehetné a szükséges lépéseket. Nem ismert, hogy hány radikális műtétet végeznek ma Magyarországon, és milyen e betegek kórlefolyása. Intézetenként változnak az alkalmazott protokollok, eltérő a sebészi felkészültség. A kezelés irányelveivel, az alkalmazott sugárterápiával, kemoterápiával, operatív technikával vagy a posztoperatív kezelésekkel kapcsolatban nincs egységes álláspont. Megoldandó a szűrésen való megjelenés arányának javítása, a prognosztikai faktorok alkalmazása, a minimálisan invazív és fertilitást megtartó műtétek, a petefészkek hátrahagyásának kérdése és a neoadjuváns kemoterápia. Első lépésként az egységes kezelési elvek betartása érdekében az összes hazai intézetre vonatkozó adatok feldolgozására volna szükség.

BEVEZETÉS - A tüdőrák nagy mortalitású, de korai felismerés esetén mégis sikeres kezeléssel kecsegtető betegség; elkülönítő diagnosztikája szerteágazó. ESETISMERTETÉS - Az 53 éves, tüdőgyulladás szövődményeként mellkasi empyemával sikeresen kezelt férfinál CT-vizsgálattal és bronchoszkópiával tüdőtumor gyanúját vetették fel. A hörgőkefével vett citológiai minta bizonytalan eredményt adott, malignitás gyanúját vetette fel, de azt nem erősítette meg; a szövettani minta gyulladást igazolt. Jobb alsó lobectomiát követően a kórszövettani diagnózis actinomycosis lett. Az esetismertetés kapcsán a mellkasi actinomycosis pseudotumorosus megjelenésével foglalkozunk. KÖVETKEZTETÉS - Az irodalom tanúsága szerint a tüdő- és a mellkasi actinomycosis ritka, de tumort utánzó volta miatt differenciáldiagnosztikai szempontból is lényeges betegség.