Lege Artis Medicinae

A tumornekrózis-faktor-alfa-gátló kezelés hatékonysága methotrexattal vagy leflunomiddal kombinációban - „real-life” tapasztalatok

PULAI Judit

2010. MÁRCIUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2010;20(03-04)

Arheumatoid arthritis (RA) krónikus immunoinflammatorikus betegség, amely a lakosság 0,5-1%-át érinti, kezelés nélkül a mozgásképesség csökkenéséhez, progresszív ízületi destrukcióhoz és nagyobb arányú halálozáshoz vezet.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Búcsú Frenkl Róberttől - „Mindenekfelett szeretet. Ez a legfőbb üzenet”

KAPÓCS Gábor

Tudtam, hogy egyszer majd meg kell írnom, de nem tudtam, hogy ilyen hamar. Tudtam, hogy egyszer majd meg kell írnom, de nem tudtam, hogy ilyen nehéz lesz.

Lege Artis Medicinae

Haiti sorsok

NAGY Zsuzsa

2010. január 28-án indult Haitire a Magyar Református Szeretetszolgálat második önkéntes csoportja. Egy rendelkezésükre bocsátott klinikán tartották ingyenes rendelésüket: száznál is több beteget láttak el naponta.

Lege Artis Medicinae

A cukorbetegeknél alkalmazható védőoltások, utazási prevenció

BECHER Péter, PATAI Árpád

A cukorbetegek sok betegséggel szemben esendőbbek másoknál, infekcióhajlamuk fokozott. Utazás esetén részletes tanácsadásra van szükség mind az inzulin tárolásával, mind a gyakori utazási betegségek megelőzésével kapcsolatban. Oltásukról és szükség esetén újraoltásukról gondoskodni kell.

Lege Artis Medicinae

Az atherosclerosis és a cardiovascularis károsodások kialakulásának neuroendokrin háttere tartós stresszben

MOLNÁR Ildikó

A tartós stressz emelkedett kortizol- és katecholaminszintekkel, fokozott szimpatikus-szenzoros idegrendszeri aktivitással jár. Ezek a neuroendokrin változások direkt és indirekt módon befolyásolják a lipid- és a glükózanyagcserét, a gyulladásos immunreakciókat. A stresszhatások renin-angiotenzin rendszeren (RAS) keresztül közvetlenül érkárosító, atherosclerosist elindító tényezők. A RAS mellett, a monocyta-macrophag, a szimpatikus-szenzoros idegrendszer aktivitása lokális cardiovascularis gyulladáshoz és sejthypertrophiához vezet. A G-protein típusú adrenerg és a tirozinkináz receptorok közötti transzaktiváció, illetve a β1- és β2-adrenerg receptorok közötti „switching” fontos szerepet játszik a cardialis hypertrophia, a szívelégtelenség kialakulásában. Minden olyan tartós neuroendokrin betegségben gondolni kell a cardiovascularis károsodások kialakulására, amelyek fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitással járnak.

Lege Artis Medicinae

Táplálkozási zavar következtében kialakult szekunder hyperaldosteronismus

TÓTH Géza, RÁCZ Károly, FŰTŐ László

BEVEZETÉS - Számos betegség okozhat a reninangiotenzin rendszer stimulációja miatt hyperreninaemiát és szekunder hyperaldosteronismust. A szerzők táplálkozási zavarban szenvedő beteg esetét mutatják be, akinek a hormonvizsgálatokkal igazolt szekunder hyperaldosteronismusa a táplálkozási zavar megszűnése után gyógyult. ESETISMERTETÉS - A szerzők az extrém vegetáriánus étrendet tartó beteg esetében, aki nyolc éve a konyhasó minden formáját kerülte, valamint a természetesen bevihető nátriumot is csökkentette, következetesen normális elektrolitértékeket, normális vérnyomást, megnövekedett plazmarenin-aktivitást és plazmaaldoszteronszinteket találtak. A sóterhelés és a posturalis teszt szekunder hyperaldosteronismust igazolt. A renin-aldoszteron rendszer aktivációjához vezető lehetséges ismert betegségeket kizárták. A sóhiányos diéta felfüggesztését követően a plazmarenin- aktivitás és plazmaaldoszteron-értékek normálissá váltak, ami egyértelműen a táplálkozási zavar következtében kialakuló szekunder hyperaldosteronismus lehetőségét erősítette meg. KÖVETKEZTETÉS - A szerzők az áttekintett irodalomban alimentáris okból kialakuló hasonló hormonális elváltozásokat ember esetében nem találtak. A szerzők hipotézise szerint a táplálkozási zavar a renin-angiotenzin rendszer aktivitását szabályozó rendszer(ek)re kifejtett hatás(ok)on keresztül vezethet a szekunder hyperaldosteronismus kialakulásához.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Hypertonia és Nephrologia

Polycystás vesebetegség - Ren polycysticum

DOLGOS Szilveszter, TÁRNOKI Ádám Domonkos, TÁRNOKI Dávid László

A leggyakoribb monogénes nephropathia, a vese veleszületett, cystosus, térfoglaló folyamata, amely fokozatos vesefunkció-romláshoz vezet. A veseelégtelenséghez gyakran társul a máj, illetve pancreas cystás elváltozása, agyi artériaaneurysma vagy mitralis prolapsus.

Hypertonia és Nephrologia

Szérumhúgysavszint hypertoniában. Hazai tapasztalatok a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013., 2015. évi adatai alapján - I. rész Bevezető gondolatok. Betegek és módszer. Alapadatok

KÉKES Ede, PAKSY András, ALFÖLDI Sándor

Világszerte az általános populációban végzett szűrések alapján észlelik a szérumhúgysavszint átlagának emelkedését mindkét nemben. Ez a növekedési tendencia érvényes a hypertoniabetegségre is. A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatainak felhasználásával vizsgálták 47372 hypertoniás betegben (22688 férfi, 24684 nő) a szérumhúgysavszint alakulását és összefüggését az életkorral, kockázati tényezőkkel, antropológiai, metabolikus jellemzőkkel, vérnyomással, a vérnyomáscélértékkel, szervkárosodásokkal, gyógyszeres kezeléssel, valamint a társbetegségekkel. Elemzésük első részében bemutatják az elemzés módszerét és az alapösszefüggéseket. A húgysavszint magasabb férfiaknál, mint nőknél, a kor előrehaladásával értéke emelkedik. A szisztolés és diasztolés vérnyomás emelkedése a szérumhúgysavszint növekedésével jár, amelynek trendje a szisztolés nyomás esetében szignifikánsan nagyobb. A hölgyeknél az emelkedési trend kisebb és mindig alacsonyabbak a húgysavértékek. Azoknál, akik nem érik el a célvérnyomást, a húgysavérték magasabb. A társbetegségek jelenléte szignifikánsan növeli a szérumhúgysavszintet.