Az idiopathiás pulmonalis fibrosis isme­retlen eredetű progresszív, fibrotizáló interstitialis tüdőbetegség. A súlyos lefolyású megbetegedés prognózisa a tüdőrákéhoz hasonló, a betegek ötéves túlélése 20% körüli. A betegség általában idősebbekben fordul elő és az elmúlt évtizedekben emelkedő a prevalenciája. Alattomos kezdetű, a tüdő kötőszövetének nagymértékű átalakulása után válik csak a beteg panaszossá. A panaszok általában a száraz kínzó köhögés vagy a terhelésre jelentkező nehézlégzés. Fizikális vizsgálaton „tépőzárszerű” légzési hang, spirometriában restriktív légzésfunkciós mutatók, csökkent diffúziós kapacitás jellemző. Mellkasi röntgenképen az úgynevezett fibroticus rajzolat kelthet gyanút. A diagnózis felállításához a mellkas nagy felbontású komputertomográfiás (HRCT) vizsgálata szükséges és a fibrosisra vezető külső hatások (gyógyszerek, vegyszerek), illetve szisztémás megbetegedések kizárása. A képalkotón látott jellegzetes, úgynevezett szokványos interstitialis pneumonia mintázat és ismeretlen eredet esetén a diagnózis patológiai vizsgálat nélkül is felállítható. Ha így nem elégséges és egybehangzó a rendelkezésre álló információ, akkor szövettani mintából történő vizsgálatra van szükség. A diagnózis felállítására, megerősítésére országszerte létrejöttek a multidiszciplináris teamek, amelyekben klinikus-radiológus-patológus részvételével történik a diagnózis felállítása, megerősítése és a javaslattétel a terápiás kezelésre. A betegség célzott antifibroticus gyógyszeres kezelése centrumokban hozzáférhető, amelyek az ország bármely részéből fogadnak beteget. További kutatások szükségesek ennek a súlyos betegségnek a korai diagnosztizálására és hatékonyabb kezelésére.

A gastro-entero-pancreaticus neuroendokrin daganatok (GEP-NETs) viszonylag ritkák. Jellemzőjük, hogy számos peptid és neuroamin szintézisére, tárolására és szekréciójára képesek, melyek különböző szindrómák megjelenését eredményezhetik. Klinikai megjelenésük és prognózisuk a folyamat kiindulási helyétől és a daganat hormonális aktivitásától is függ. A neuroendokrin daganat szövettani diagnózisa az általános neuroendokrin markerek, mint a kromogranin A (CgA) és a szinaptofi zin immunhisztokémiai kimutatásán alapul. Az WHO új osztályba sorolási rendszere a neuroendokrin tumorokat G1 (Ki67 index ≤2%) és G2 (Ki67 index 3-20%) neuroendokrin tumorokra és G3 (Ki67 index > 20%) neuroendokrin carcinomákra osztotta. Ebben az összefoglalóban az emésztőszervi neuroendokrin daganatok különböző kezelési lehetőségeit tekintjük át, a sebészeti beavatkozásokat, a máj ablatív kezeléseit, a peptidreceptor-radioterápiát, a szisztémás hormon, citosztatikus és molekulárisan célzott kezeléseket.

Az interstitialis tüdőbetegségeknek (ILD, interstitial lung disease) egy nagyon heterogén betegségcsoportot nevezünk, amelyek elsősorban a tüdő interstitiumát érintik. Hasonló klinikai tüneteik és radiológiai megjelenésük, illetve patológiai eltéréseik miatt kerülhettek egy nómenklatúra alá. Alapvető felosztásuk ismert és ismeretlen etiológiájú (idiopathiás) kórképekre történik. A kezelést és a prognózist az etiológia határozza meg, ezért alapvető fontosságú a korai korrekt differenciáldiagnózis. Daganatos betegeknél a sugárés kemoterápia súlyos mellékhatásaként alakul ki.

A sejtek normális működése különböző gének szigorú szabályozottságának a következménye. Ha egy hiba folytán felborul ez a szigorú szabályozottság és a gének közti hierarchikus rendszer, az a sejtek hibás működését, rossz esetben rákos elfajulását okozhatja. A daganatos betegségek - ezen belül a leukaemiák - modern molekuláris módszereken alapuló osztályozásának két alapvető kihívása az új betegségcsoportok felderítése, valamint a már diagnosztizált vagy új esetek egy már meglévő csoportba való besorolása, amely lehetővé teszi az optimális kezelést és a betegség várható kimenetelének előrevetítését. A Humán genom projekt ma már korlátlan hozzáférési lehetőséget biztosít a gének szekvenciáit és lokalizációját tartalmazó adatbázisokhoz, nagyban segítve ezzel a kromoszómarendellenességek felderítését, a génexpressziós mintázat szisztematikus meghatározását. Ez nemcsak a sejtek normális működésének megértése szempontjából nagyon fontos, hanem hozzájárul olyan új gének azonosításához, amelyek az adott betegségcsoportra markerként jellemzőek, és terápiás szempontból potenciális gyógyszercélpontok lehetnek. A XX. század második feléig a gének funkciójának és szabályozásának tanulmányozása egyedi gének lépésről lépésre végzett vizsgálatán alapult. Tekintve, hogy egyre több organizmus genomjának szekvenciája vált és válik teljesen vagy részlegesen ismertté, számos olyan új technika fejlődött ki, amely lehetővé teszi a génfunkciók szisztematikus analízisét. A szerzők összefoglalják a molekuláris biológia legújabb módszereit felhasználó diagnosztikai, osztályozási és prognosztizálási lehetőségeket, valamint - elsősorban a leukaemiák szemszögéből - a már elért eredményeket.

Az ASCO (Atherosclerosis, Small vessel disease, Cardiac source, Other cause) az ischaemiás cerebrovascularis betegségek új osztályozása. Az osztályozás a betegek adatait kategorizálja valamennyi háttérben álló betegség szerint, és lehetővé teszi az orvos számára az ok súlyossági fokának a megítélését (mind a négy fenotípus lehet 1., 2. vagy 3. súlyossági fokú). Az ASCO-osztályozás használatát nagy epidemiológiai vizsgálatokban javasolják, de alkalmazható a klinikai gyakorlatban is. Vizsgálatunkban elemeztük ischaemiás stroke-ban szenvedő betegek klinikai jellemzőit, és értékeltük a betegek ASCO-osztályozásának eredményeit, továbbá elemztük 35, ischaemiás stroke-ot szenvedett beteg adatait. Speciális mintaesetek alapján tárgyaljuk az ASCOosztályozás használatát. A stroke okát az ASCO alapján ismert, ismeretlen, teljesen ismeretlen és nem osztályozható csoportba soroltuk. A betegek 71,4%-ában (n=25) volt ismert az ok, 17,1%-ában (n=6) ismeretlen, 5,7%-ában (n=2) teljesen ismeretlen és 5,7%-ában (n=2) nem osztályozható. Azt gondoljuk, hogy az ASCO-osztályozás, amelyet hasznosabbnak tartanak nagy epidemiológiai vizsgálatokban, alkalmazható lehet a stroke-betegek klinikai követési időszakában is. További, különböző neurológiai centrumokban és stroke-osztályokon végzett vizsgálatokra van szükség, hogy kiterjeszthessük a tapasztalatainkat az ASCOosztályozás használatáról a klinikai gyakorlatban.