BEVEZETÉS - A vakság jelentős betegségterhet jelent világszerte és hazánkban is. Kutatásunk célja, hogy megbecsüljük a 60 év felettiek látásvesztésével járó egészségügyi és nem egészségügyi kiadások mértékét Magyarországon, hogy az eredmények további elemzések számára hasznosíthatók legyenek. MÓDSZEREK - A betegségteher meghatározásához szükséges adatokat szakirodalmi és statisztikai adatokból, valamint szakértői becslés segítségével nyertük. Az időskori vakság társadalmi terhét egészségügyi és nem egészségügyi költségekre, ezen belül közkiadásra és magánkiadásra bontottuk. A közvetlenül felmerülő költségek (szociális támogatás, szociális ellátás, életvitelt segítő eszközök, egészségügyi költségek) mellett a közvetett módon jelentkező költségeket és elmaradt bevételeket (például alacsony munkavállalás, mindennapi tevékenységhez nyújtott segítség) is számszerűsítettük. EREDMÉNYEK - Az időskori vakság Magyarországon a 2009-es évre vonatkozóan hozzávetőlegesen 6,84 milliárd Ft társadalmi teherrel bírt, amely a hazai GDP 0,03%-a. A 6051 időskorú vakra jutó legnagyobb többletterhet a szociális támogatások, valamint a mindennapi tevékenységekhez nyújtott segítség jelentették; előbbi 2,57 milliárd Ft, míg utóbbi 2,04 milliárd Ft volt. A közszférára eső teher az összes teher 55%-a volt, amely azt is jelenti, hogy a lakosság a terhek majdnem felét viseli. A szociális támogatások jelentették a közösségi terhek 67%-át. KÖVETKEZTETÉS - Az időskori vakság jelentős gazdasági teherrel bíró betegség, amelyet tovább súlyosbít a tanulmány által nem mért, többletmortalitásban és életminőség- romlásban kifejezhető egészségtőkeveszteség. Az időskori vakság kialakulásának megelőzése, kezelése és a vakok társadalmi integrációja társadalmi, szociális és egészségpolitikai szempontból is lényeges feladat.

A pulmonalis artériás hypertonia ritka kórkép, de a szisztémás autoimmun betegségekben gyakrabban fordul elő, és az egyik legsúlyosabb életet veszélyeztető szövődmény. A kialakulás hátterében a szisztémás kórképekre jellemző immunreguláció-zavar, folyamatosan jelen lévő gyulladás, ennek talaján kialakuló endothelsejt-diszfunkció, a jelen lévő patogén autoantitestek, simaizomsejt-diszfunkció és az angiogenesis komplex zavara áll. Az endothelsejt-diszfunkció következtében a vasoconstrictiót és vasodilatatiót szabályozó faktorok/folyamatok egyensúlya megbomlik, intimahyperplasia, endothelsejtproliferáció, mediahypertrophia és lokális thrombusképződés figyelhető meg. Az intima- media hypertrophia szerepe jelentős az obliteratív vasculopathia, az emelkedett pulmonalis vascularis rezisztencia kialakulásában. A sclerodermában kialakuló forma súlyosabb kórkép, amit a scleroderma fő patofiziológiai elemei, az immunregulációzavar, vasculopathia és fibroblastdiszfunkció együttese magyaráz. A monitorozás nem egyszerű ezekben az esetekben, az állapotromlást több egyéb tényező is okozhatja, így a szokásos vizsgálatok mellett jelentős a biomarkerek és szűrővizsgálatok szerepe. A kezelés sem egyszerű, nem rendelkezünk jól alkalmazható algoritmusokkal. Több kórképben (szisztémás lupus erythematosus, kevert kötőszöveti betegség, rheumatoid arthritis) az időben megkezdett, hatásos immunszuppresszív kezelés döntő jelentőségű, sclerodermában pedig inkább az idiopathiás forma esetén alkalmazottak az irányadóak.

A XVIII. Magyarországi Egészségügyi Napokon (Balatonfüred, 2011. október 5-7.) folytatódott, a LAM-Klub keretében, az a véleménycsere és megbeszélés, amelynek „első felvonását” az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének keszthelyi közgyűlésén ez év május 13-án tartották.

A cardiovascularis prevenció során a legújabb állásfoglalások szerint 1,8 mmol/l vagy ez alatti LDL-koleszterin-szint elérése a cél a nagy és a kiemelkedően nagy kockázatú csoportban. A nemzetközi ajánlások szerint a maximálisan tolerálható statindózist kell alkalmaznunk szemben bármiféle kombinációs kezeléssel. Az esetek jelentős részében a nagyobb adagok mellett számolni lehet a mellékhatások fokozódásával is, amely a májenzim és a CKparaméterek vonatkozásában ritka. Az egyik 2011-es metaanalízis szerint vált egyértelművé, hogy a nagyobb statindózisok a kis-közepesekhez mérten mintegy 12%-kal fokozni képesek az újonnan kialakult diabetes előfordulását. Ez a feltehetően osztályhatás azonban az állásfoglalások szerint nem jelentős, és messze alulmúlja a cardiovascularis események visszaszorításában elért előnyöket, így a statinkezelés létjogosultságát egyértelműen nem kérdőjelezik meg. A megfigyelt összefüggés azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy statinkezelés során a nem diabeteses betegek körében évente történjen vércukorkontroll, szükség esetén orális glükóztolerancia-teszt az esetlegesen kialakult diabetes felfedezése céljából.

A neurológiai betegségekben gyakori tünet az agykérgi motoneuronok sérüléséhez társuló fokozott izomtónus, a spasticitas. A tolperison centrális izomrelaxáns, amely 50 éve használatos a klinikai gyakorlatban. Membránstabilizáló hatású, gátolja a feszültségfüggő nátrium- és kalciumcsatornákat. Bár központi idegrendszeri támadáspontú szer, más izomrelaxánsokkal ellentétben nincs szedatív mellékhatása. Az eltelt évtizedek tapasztalatai mellett hatékonyságát a bizonyítékokon alapuló orvoslás ismérvei szerint is igazolták. A kettős vak, placebokontrollos, véletlen besorolásos, párhuzamos elrendezésű vizsgálatban a tolperisonnal kezelt betegek 78,3%-ának csökkent legalább egy ponttal az Asworthskálán (a spasticitas mérésére használt ötfokozatú skála) mért értéke, míg a placebocsoportban ez 45% volt. Kiváló tolerálhatóságára utal, hogy a placebocsoportban a nemkívánatos események száma nagyobb volt, mint a tolperisonnal kezelt betegek között. Mindezeket figyelembe véve a tolperison biztonságos és hatékony gyógyszer a spasticitas kezelésében.