Lege Artis Medicinae

A bázisinzulin optimalizálása 1-es típusú cukorbeteg serdülő esetében

BLATNICZKY László

2012. JANUÁR 20.

Lege Artis Medicinae - 2012;22(01)

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú (inzulinfüggő) diabetes mellitus (1TDM) totális fázisában a napi inzulinadagot mind mennyiségileg, mind minőségileg úgy kell meghatározni, hogy hatására az elfogyasztott diéta és a beteg életvitele eredőjeként a napszakos vércukorprofil a normoglykaemiát közelítse meg. A serdülés az 1TDM-ben szenvedő ifjak számára igen megterhelő - gyakran megrázó - pszichoszomatikus állapot. Nem csak a kontrainzuláris hormonok (elsősorban a növekedési hormon) fokozott - de rapszodikus - elválasztása miatt, hanem a gyermek sajátos lelkiállapota okán is. Ezért a kontrainzuláris hatást ellensúlyozni kívánó bázisinzulin típusának és mennyiségének a helyes megválasztása ebben az életperiódusban is az optimális kezelés kulcsa. ESETISMERTETÉS - Serdülés alatt álló, 11 éves, 7,5 éve 1TDM-ben szenvedő leány bázisinzulin-igényének és anyagcsereegyensúlyának glargin inzulinnal történő optimalizálási folyamatát mutatjuk be. Az eredmény elérése érdekében mind a glargin mennyiségét, mind az adagolás napszakos időpontját változtatni kellett. KÖVETKEZTETÉSEK - Az optimális anyagcsere elérése érdekében a bázisinzulinnak mind a mennyiségét, mind a hatásgörbéjét igazítani kell és lehet az aktuális általános testi fejlettségi állapothoz. Serdülés alatt a bázisigény jelentősen meghaladhatja az általánosan elfogadott 50%-ot. A glargin inzulin adagolásának napszak szerinti változtatása lehetőséget teremt a fokozottan érvényesülő kontrainzuláris hatások aktuális ellensúlyozására.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Váltás adalimumabra infliximabbal kezelt Crohn-betegségben - A prospektív, randomizált SWITCH tanulmány

MIHELLER Pál, LAKATOS Péter László

Az irodalmi adatok alapján a gyulladásos bélbetegségek (IBD), ezen belül a Crohn-betegség (Crohn’s disease, CD) természetes lefolyását az úgynevezett hagyományos kezelés során alkalmazott gyógyszerek csak csekély mértékben képesek megváltoztatni.

Lege Artis Medicinae

A pajzsmirigydaganatok genetikai háttere

HALÁSZLAKI Csaba, LAKATOS Péter, KÓSA P. János, BALLA Bernadett, JÁRAY Balázs, TAKÁCS István

A molekuláris genetika ma már sok kórkép esetében nélkülözhetetlen diagnosztikai eszköz. A leggyakoribb pajzsmirigytumorokban kimutathatók olyan genetikai eltérések, amelyek a jövőben esetleg felhasználhatóak lehetnek a diagnosztikában. A BRAF, a RAS géncsoport, a RET/PTC és a PAX8/ PPAR-γ gének szomatikus mutációi és átrendeződései fordulhatnak elő a papillaris és a follicularis carcinomákban. A RET gén más mutációja a medullaris carcinomákban (sporadikus és a herediter típusokban is), míg a TP53, a RAS és a BRAF gének mutációi a rosszul differenciált és az anaplasticus carcinomákban mutathatók ki. Napjainkban a legmegbízhatóbb diagnosztikai eszköz a pajzsmirigygöbök differenciáldiagnózisában a vékonytű-biopszia, de a minták akár 10-40%-ában nem lehet egyértelműen igazolni a fennálló malignitást. A pajzsmirigygöbökből vett vékonytűbiopszia- minták genetikai vizsgálata - az eddigi eredmények alapján - nagyban hozzájárulhat a jövőben a diagnózis pontosításához, a malignitásra hajlamos göbök időben történő eltávolításához.

Lege Artis Medicinae

A mometazon furoát orrspray hatása az allergiás rhinitis szemtüneteire - Egy metaanalízis kivonatos ismertetése

TAMÁS László

Az intranasalis szteroidok (INS) fontos pillérei az allergiás rhinitis (AR) kezelésének, amely az allergiás rhinitis orrtüneteire kifejtett hatékonyságon és biztonságosságon alapul. A mometazon furoát (mometasone furoate nasal spray, MFNS) olyan orrspray, amit napi egyszer kell alkalmazni, minimális mennyiségben szívódik fel, és hatékonysága, valamint biztonságossága jól dokumentált a szezonális allergiás rhinitis (SAR) kezelésében és profilaxisában, illetve a perennialis allergiás rhinitis (PAR) orrtüneteinek kezelésében.

Lege Artis Medicinae

Játék szenvedélyesen

PINTÉRNÉ Ambrusz Aliz, CSIKY-MÉSZÁROS Mária

Akóros játékszenvedély igen gyakori, mégis sokszor rejtve maradó betegség. Gyakran társul egyéb addiktív kórképekkel, depresszióval, nem ritka az öngyilkossági kísérlet sem. Ezek a látványosabb, kevésbé titkolható problémák elfedhetik a játékszenvedély tüneteit.

Lege Artis Medicinae

Pilomatrixcarcinoma nyirokcsomóáttéttel - Egy ritka eset első hazai leírása

VAJDA Adrienne, LÉVAY Bernadett

BEVEZETÉS - A pilomatrixcarcinoma nagyon ritka rosszindulatú daganat, amely a szőr matrixsejtjeiből ered. A férfiakat érinti 4:1 arányban, az átlagéletkor 45 év. Igen agresszív, lassan növekvő tumorfajta. ESETISMERTETÉS - A szerzők egy 37 éves férfi esetét ismertetik, akinek anamnézisében 2004-ben a lumbalis régióból körülbelül 2×2 cm-es tömött képlet eltávolítása történt más intézetben, ahol a tumort a szövettani vizsgálat carcinoma sebaceumnak véleményezte. A műtét után néhány héttel a hegvonalban 2 cm-es átmérőjű, félgömbszerűen előemelkedő göb keletkezett, amelynek eltávolítása, valamint a Muir- Torre-szindróma irányába történő kivizsgálás miatt került kórházunkba felvételre a beteg. Belszervi tumort az elvégzett vizsgálatok nem jeleztek. A recidív göb excisiója megtörtént 2 cm-es ép szegéllyel vezetve a metszést. A szövettani vizsgálat pilomatrixcarcinomát igazolt. 2005-ben ismételt recidíva (két göb) miatt kimetszés és félvastag bőr átültetésével fedés történt, több ülésben. 2009-ben onkológiai kontroll alkalmával a jobb lágyékhajlatban 13×7 mm-es nyirokcsomó volt tapintható, amely aspirációs citológiai vizsgálattal pilomatrixrák áttétjének felelt meg. Blokkdissectio, majd 25×2 Gy dózisban posztoperatív sugárterápia következett. Jelenleg a beteg tünet- és panaszmentes. A 2011. június elején végzett mellkasi-hasi CT és klinikai vizsgálat az alapbetegség progresszióját nem jelezte. KÖVETKEZTETÉS - Pilomatrixrák nyirokcsomóáttéttel még nem került közlésre a hazai szakirodalomban. Szövettani vizsgálattal sikerült felállítani a megfelelő diagnózist, amely elengedhetetlen feltétele volt a sikeres kezelésnek.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

1-es és 2-es típusú diabeteszes betegek a peritoneális dialízis programban

JUHÁSZNÉ LESKÓ Mónika, GYÖRFI Gáborné, LADÁNYI Erzsébet

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

Ca&Csont

Csontanyagcsere-zavarok 1-es típusú diabetesben

KERÉNYI ZSUZSA, TAMÁS GYULA, TABÁK Gy. Ádám, SPEIZER SZABINA, SPEER Gábor, MÉSZÁROS SZILVIA, LAKATOS Péter, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Lege Artis Medicinae

Új inzulinkezelési lehetőség a hypoglykaemia kockázatának csökkentésével

BECHER Péter, MÁJER Katalin, PATAI Árpád

A degludec inzulin új, ultrahosszú hatástartamú bázisinzulin-analóg, mely klinikai vizsgálatokban hasonlóan hatásosnak és biztonságosnak bizonyult, mint a glargin inzulin. Kiemelkedő előnye a hypoglykaemiák, különösen az éjszakai hypoglykaemiák szignifikáns csökkenése. Részletesen bemutatjuk a BEGIN vizsgálatok eredményeit.

Lege Artis Medicinae

A bázis-bolus elv érvényesítése analóg inzulinokkal praepubertas korú cukorbeteg gyermek esetében

BLATNICZKY László

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú diabetes mellitus gyermekkorban alkalmazott inzulinkezelésének kombinációját az életkoron kívül a diéta befolyásolja alapvetően. Ugyanakkor az egyes gyermekek életritmusában igen nagy eltérések vannak. Ez szükségszerűen vezet ahhoz, hogy a kezelésnek - a rendelkezésre álló, különböző hatásgörbéjű inzulinkészítmények optimális megválasztásával - egyénre szabottnak kell lennie. A cél természetesen az évekig-évtizedekig fenntartandó közel normoglykaemia. ESETISMERTETÉS - A szerző jelenleg 10 éves kislány esetét ismerteti, akinél az immár négy éve fennálló diabetes inzulinkezelése során számos kombinációt alkalmaztak. Több mint két évig előkevert inzulinnal is jó anyagcsere-egyensúly volt biztosítható. Az ezt követően humán inzulinokkal végzett intenzív kezelés azonban csak szerény eredményre vezetett. Ennek oka elsősorban az volt, hogy bár a gyermek diétája - életkorának megfelelően - napi hat étkezést tartalmazott, napirendje és étkezési szokásai igen szertelenek voltak. A hatszori étkezés megtartását, de belső arányainak megváltoztatását követően analóg glargin-glulizin kombinációs kezelést alkalmaztak, a bázis-bolus arány jelentős növelésével. A kezelés bevált, a HbA1c a céltartományba került, anélkül, hogy - a rapid analóg elméleti hatása okán - a mellékétkezések előtt hypo-, utána pedig hyperglykaemiás periódusok váltakoztak volna. KÖVETKEZTETÉS - A remisszió ideje alatt előkevert humán inzulinnal akár évekig jó anyagcsere-egyensúly biztosítható, miközben napi (legalább) két szúrást megtakaríthatunk. Praepubertasban lévő, napi hatszori étkezést igénylő gyermekek esetében az analóg inzulinokkal (glulizin/glargin) folytatott intenzifikált inzulinkezelés rendszertelen életvitel esetén megpróbálható. Az emelt arányban adott glargin képes kompenzálni a minimálisra csökkentett mellékétkezések vércukoremelő hatását.

Ideggyógyászati Szemle

LADA-típusú diabetes, coeliakia, cerebellaris ataxia és stiff-person-szindróma. Autoimmun hátterű betegségcsoport ritka társulása

SOÓS Zsuzsanna, SALAMON Mónika, ERDEI Katalin, KASZÁS Nóra, FOLYOVICH András, SZŰCS Anna, BARCS Gábor, ARÁNYI Zsuzsanna, SKALICZKI József, VADASDI Károly, WINKLER Gábor

A coeliakia típusos formájában jellegzetes klinikai tünetekkel járó, a gabonafélék gliadintartalmával szemben kialakuló krónikus immun enteropathia, amely gyakran társul más autoimmun mechanizmusú kórképekkel. Atípusos megjelenése esetén klasszikus tünetei hiányozhatnak vagy enyhék, és az extraintestinalis tünetek vagy a társult szindrómák állnak a klinikai kép előterében. A szerzők ilyen eset hosszmetszeti követését mutatják be. A most 63 éves nőbetegnek 19 éves korában kórismézték epilepsziáját, 36 éves korában előbb cerebellaris atrophiára, majd stiff-person-szindrómára visszavezetett, progrediáló végtagataxiáját. Ötvenkilenc éves korában, 2-es típusú diabetes fenotípusával manifesztálódott, GAD-pozitivitás alapján utóbb 1-es típusúként reklasz - szifikált cukorbetegsége. Csak a legutóbbi kivizsgálás derített fényt a coeliakiára, amivel retrospektíve a teljes kórlefolyás, neurológiai tünetei is magyarázhatóvá váltak. Az eset bemutatásával a szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy cerebellaris ataxia, progrediáló neurológiai tünetek és diabetes társulása esetén érdemes gondolni coeliakia lehetőségére. Az időben történő kórismézés ugyanis segíthet a folyamat lassításában, eredményesebb kezelésében.