Lege Artis Medicinae

A bázisinzulin optimalizálása 1-es típusú cukorbeteg serdülő esetében

BLATNICZKY László

2012. JANUÁR 20.

Lege Artis Medicinae - 2012;22(01)

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú (inzulinfüggő) diabetes mellitus (1TDM) totális fázisában a napi inzulinadagot mind mennyiségileg, mind minőségileg úgy kell meghatározni, hogy hatására az elfogyasztott diéta és a beteg életvitele eredőjeként a napszakos vércukorprofil a normoglykaemiát közelítse meg. A serdülés az 1TDM-ben szenvedő ifjak számára igen megterhelő - gyakran megrázó - pszichoszomatikus állapot. Nem csak a kontrainzuláris hormonok (elsősorban a növekedési hormon) fokozott - de rapszodikus - elválasztása miatt, hanem a gyermek sajátos lelkiállapota okán is. Ezért a kontrainzuláris hatást ellensúlyozni kívánó bázisinzulin típusának és mennyiségének a helyes megválasztása ebben az életperiódusban is az optimális kezelés kulcsa. ESETISMERTETÉS - Serdülés alatt álló, 11 éves, 7,5 éve 1TDM-ben szenvedő leány bázisinzulin-igényének és anyagcsereegyensúlyának glargin inzulinnal történő optimalizálási folyamatát mutatjuk be. Az eredmény elérése érdekében mind a glargin mennyiségét, mind az adagolás napszakos időpontját változtatni kellett. KÖVETKEZTETÉSEK - Az optimális anyagcsere elérése érdekében a bázisinzulinnak mind a mennyiségét, mind a hatásgörbéjét igazítani kell és lehet az aktuális általános testi fejlettségi állapothoz. Serdülés alatt a bázisigény jelentősen meghaladhatja az általánosan elfogadott 50%-ot. A glargin inzulin adagolásának napszak szerinti változtatása lehetőséget teremt a fokozottan érvényesülő kontrainzuláris hatások aktuális ellensúlyozására.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Váltás adalimumabra infliximabbal kezelt Crohn-betegségben - A prospektív, randomizált SWITCH tanulmány

MIHELLER Pál, LAKATOS Péter László

Az irodalmi adatok alapján a gyulladásos bélbetegségek (IBD), ezen belül a Crohn-betegség (Crohn’s disease, CD) természetes lefolyását az úgynevezett hagyományos kezelés során alkalmazott gyógyszerek csak csekély mértékben képesek megváltoztatni.

Lege Artis Medicinae

A pajzsmirigydaganatok genetikai háttere

HALÁSZLAKI Csaba, LAKATOS Péter, KÓSA P. János, BALLA Bernadett, JÁRAY Balázs, TAKÁCS István

A molekuláris genetika ma már sok kórkép esetében nélkülözhetetlen diagnosztikai eszköz. A leggyakoribb pajzsmirigytumorokban kimutathatók olyan genetikai eltérések, amelyek a jövőben esetleg felhasználhatóak lehetnek a diagnosztikában. A BRAF, a RAS géncsoport, a RET/PTC és a PAX8/ PPAR-γ gének szomatikus mutációi és átrendeződései fordulhatnak elő a papillaris és a follicularis carcinomákban. A RET gén más mutációja a medullaris carcinomákban (sporadikus és a herediter típusokban is), míg a TP53, a RAS és a BRAF gének mutációi a rosszul differenciált és az anaplasticus carcinomákban mutathatók ki. Napjainkban a legmegbízhatóbb diagnosztikai eszköz a pajzsmirigygöbök differenciáldiagnózisában a vékonytű-biopszia, de a minták akár 10-40%-ában nem lehet egyértelműen igazolni a fennálló malignitást. A pajzsmirigygöbökből vett vékonytűbiopszia- minták genetikai vizsgálata - az eddigi eredmények alapján - nagyban hozzájárulhat a jövőben a diagnózis pontosításához, a malignitásra hajlamos göbök időben történő eltávolításához.

Lege Artis Medicinae

A H1N1-védőoltás hatékonysága és biztonságossága gyulladásos bélbetegségben

FARKAS Klaudia, JANKOVICS István, MELLES Márta, NAGY Ferenc, SZEPES Zoltán, WITTMANN Tibor, MOLNÁR Tamás

BEVEZETÉS - Az inaktivált influenza-, valamint a H1N1-vírus elleni védőoltás évente javasolt az immunszupprimált, gyulladásos bélbetegségben szenvedők számára, noha az immunmoduláns és biológiai terápia feltehetően csökkentik a kialakuló immunválasz mértékét. Tanulmányunkban megvizsgáltuk, hogy az immunmoduláns és/vagy biológiai terápia mellett a H1N1-influenzavédőoltás hatására kialakul-e a fertőzéssel szembeni védettség és milyen mellékhatások jelentkeztek ezekben az esetekben a védőoltást követően. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Prospektív vizsgálatunkban 24 betegünktől (12 Crohnbetegség, 12 colitis ulcerosa) egy hónappal az influenza A/California/07/2009 (H1N1) -vírussal szembeni immunizációt követően vért vettünk. A védőoltás idejében minden beteg legalább három hónapja részesült immunmodulátor és/vagy biológiai kezelésben. A vírusspecifikus ellenanyagok kimutatására mikroneutralizációs próbát alkalmaztunk. A védőoltás biztonságosságának felmérését kérdőívvel végeztük. EREDMÉNYEK - Valamennyi betegünk esetében teljes védettség alakult ki a védőoltás hatására a H1N1-influenzavírus ellen, függetlenül az immunszuppresszív kezelés fajtájától. A mellékhatásprofilt tekintve hat esetben helyi, további hat esetben szisztémás tünetek jelentkeztek. Enyhe hasmenés öt esetben lépett fel. Két Crohn- és egy colitis ulcerosás beteg esetében mérsékelten fokozódott a betegség aktivitása. KÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink alapján az immunszupprimált, gyulladásos bélbetegségben szenvedők számára biztonsággal javasolható a védőoltás, vizsgálatunkban valamennyi beteg esetében megfelelő védettséget jelző mikroneutralizációs titerszint alakult ki.

Lege Artis Medicinae

A betegség válság idején

BÁNFALVI Attila, CSÖRSZ Ilona

A biomedicina meghatározó ideológiája azt sugallja, hogy a betegségek a természet vak törvényei szerint működnek. Ezért, ha valaki jelentést tulajdonít nekik, értelemmel ruházza fel azokat, akkor ez a gesztus legfeljebb járulékos eleme lehet a betegség jelenségének. Milyen nevetséges lenne ma már, ha valaki ragaszkodna ahhoz, hogy a fekete halál, a pestis isteni büntetésként pusztított volna a XIV. században.

Lege Artis Medicinae

Az emlőrák komplex patológiai diagnosztikája és az ezen alapuló betegellátás 20 éve

CSERNI Gábor

Az elmúlt 20 évben az emlőrák diagnosztikája komplexebbé vált. Az intraoperatív kórismézés helyett a multidiszciplináris közegben megvalósuló preoperatív/nonoperatív diagnosztika került előtérbe. Mind a mell, mind pedig a hónalj sebészi kezelése előre tervezhető. A szelekció nélküli radikális műtétek helyébe a többnyire szűréssel felfedezett kisebb tumorokhoz mért, szelektíven alkalmazott, csökkentett radikalitású, konzervatív műtétek (szektorális vagy széles kimetszés, őrszemnyirokcsomó-biopszia) kerültek sok esetben. A patológiai leletben szereplő prognosztikai paraméterek (nyirokcsomóstátus, tumorméret, érinvázió, a reszekciós szélek épsége) mellett egyre nagyobb hangsúlyt kaptak azok a prediktív markerek (ösztrogénreceptor, progeszteronreceptor, HER-2, bazális és proliferációs markerek), amelyek alapján az emlőrákok molekuláris típusait igyekszünk leírni, és amelyek a szisztémás kezelést napjainkban leginkább befolyásolják. A kezelések hatékonyságát jósló eszközök tárháza bővülőben van, és ezek segíthetnek a tumorok neoadjuváns kezelésének indikálásában, ami megint csak az elmúlt 20 év vívmánya. A jelen közlemény e változások egy részébe ad szubjektív, a patológiai módszerekkel való kapcsolatuk alapján válogatott, rövid, tematikus betekintést.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

1-es és 2-es típusú diabeteszes betegek a peritoneális dialízis programban

JUHÁSZNÉ LESKÓ Mónika, GYÖRFI Gáborné, LADÁNYI Erzsébet

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

Ca&Csont

Csontanyagcsere-zavarok 1-es típusú diabetesben

KERÉNYI ZSUZSA, TAMÁS GYULA, TABÁK Gy. Ádám, SPEIZER SZABINA, SPEER Gábor, MÉSZÁROS SZILVIA, LAKATOS Péter, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Lege Artis Medicinae

A bázisinzulin-analóg detemir helye a diabetológiai gyakorlatban Bizonyítékok és lehetőségek

TAMÁS GYULA, KERÉNYI ZSUZSA

A hosszú hatású detemir inzulin semleges vegyhatású, oldékony, beadását követően önasszociációra hajlamos bázisinzulin-analóg. A B29-es pozícióhoz kötött 14 szénatomot tartalmazó zsírsavlánc - acilálás - következtében a keringésbe kerülve reverzíbilisen albuminhoz kötődik. Ez a teljesen új elv - önasszociáció és albuminhoz kötődés - biztosítja az elhúzódó felszívódást, valamint a hosszan tartó, kifejezett csúcs nélküli és ismételten megegyező erősségű, egészen akár 24 órát is elérő anyagcserehatást mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegek esetében. Nagy betegszámú kontrollált tanulmányok eredményei bizonyítják, hogy a detemir jól alkalmazható mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegeken bázisinzulinként a főétkezések előtt adott humán reguláris inzulinnal vagy az aszpart inzulinnal kiegészítve. Az eddig végzett vizsgálatok alapján egyértelműen kitűnik ezen inzulin adásakor a vércukorértékek variabilitásának csökkenése, valamint egyes vizsgálatokban - főként az éjjeli - hypoglykaemiás események kockázatának csökkenése. Fontos megfigyelés az is, hogy az NPH inzulin adásához viszonyítva a detemirrel kezelt betegek testsúlya kevésbé vagy nem nőtt. Hosszú távú, kiterjedt adásának kiértékelése további megfigyeléseket igényel, ilyen vizsgálat jelenleg világszerte folyik.

Lege Artis Medicinae

A bázis-bólus elv alkalmazási lehetőségei 1-es típusú diabeteses serdülő kezelésében

BLATNICZKY László

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú diabetes mellitus kezelésében a bázis-bólus elv a múlt század vége óta meghatározó az inzulinkezelés beállításában. Az inzulinpumpa-kezeléssel nyert tapasztalatok bizonyítják, hogy a helyes mennyiségben és dinamikával megválasztott bázisinzulin-kezelés teljes egészében kompenzálni tudja a máj napszakos glükóztermelési képességét, illetve az inzulinreceptorok aktivitásának napszakos változását. Amennyiben tehát megfelelően megválasztott bázisinzulinkezelést alkalmazunk, a diéta szénhidráttartalmától függő vércukorváltozás analóg, rövid hatású inzulinnal jól kézben tartható. ESETISMERTETÉS - A szerző egy serdülő fiú közel ötéves kezelésének ismertetésével bemutatja azokat a kezelési lehetőségeket (egyben kudarcokat), melyekkel ma többkevesebb sikerrel próbálkozhatunk. Az egyes kezelési módoknak megvolt a helye a beteg diabetesének fázisaiban. Ugyanakkor a ma legkorszerűbbnek elismert inzulinpumpa- kezelés - a beteg együttműködésének hiányában - eredménytelen volt, ezért ezt a kezelést felfüggesztették. A pumpakezelés tapasztalatai alapján viszont a visszaállított intenzív-konzervatív kezelés során a glargin bázisinzulin mellett a bólusmennyiséget 10 g szénhidrátra vonatkoztatva adták meg, szabadabbá téve ezzel a diétát. Ez a módszer jelentős anyagcserejavulást eredményezett. KÖVETKEZTETÉS - A bázisinzulin-mennyiség és hatásgörbe helyes megválasztása intenzív konzervatív kezelés során a jó anyagcsere-egyensúly elérésének feltétele. Romló anyagcsere-egyensúly esetén az eredménytelen inzulinpumpa-kezelés felfüggesztése indokolt, és a beteg számára nem jelent hátrányt, ha az új beállítás körültekintő. A glargin mellett alkalmazott, a szénhidrátmennyiségre számított analóg, rövid hatású bóluskezeléssel alkalmazkodni lehet a rosszul együttműködő, elégtelen életritmusú betegek anyagcseréjéhez - a jó eredmény reményében.

Lege Artis Medicinae

Biohasonló inzulinok a láthatáron

JERMENDY György, KERPEL-FRONIUS Sándor

A diabetológiai gyakorlatban ma csak humán inzulint vagy inzulinanalógot tartalmazó készítményt használunk inzulinterápia szükségessége esetén. A humán inzulinok védettsége lejárt, az inzulinanalógok közül a glargin védettsége napjainkban fog megszűnni. A biohasonló inzulinkészítmények megbízható előállítása a gyógyszer­ipari kutatás egyik kihívását jelenti. Bár a világ néhány országában már forgalmaznak hasonló típusú inzulinkészítményeket, de regisztrációjuk elsősorban az eltérő minőségi követelmények miatt Európában és az Amerikai Egyesült Államokban nem történt meg. E téren áttörésként értékelhető, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2014-ben első követő inzulinkészítményként befogadta a biohasonló glargint. A közleményben a biohasonló inzulinkészítmények (versus generikus gyógyszerek) jellegzetességeit, előállításának nehézségeit tekintjük át. A biohasonló inzulinkészítmények esetében kiemelt jelentősége van az összehasonlító hatékonysági és biztonságossági vizsgálatoknak. A biohasonlóságot farmakokinetikai és farmakodinámiás tanulmányokkal, továbbá véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok eredményeivel kell igazolni. Kiemelt jelentősége van az eltérő immunogenitásból potenciálisan adódó következmények tisztázásának is.