Lege Artis Medicinae

A bázis-bólus elv alkalmazási lehetőségei 1-es típusú diabeteses serdülő kezelésében

BLATNICZKY László

2012. MÁRCIUS 22.

Lege Artis Medicinae - 2012;22(03)

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú diabetes mellitus kezelésében a bázis-bólus elv a múlt század vége óta meghatározó az inzulinkezelés beállításában. Az inzulinpumpa-kezeléssel nyert tapasztalatok bizonyítják, hogy a helyes mennyiségben és dinamikával megválasztott bázisinzulin-kezelés teljes egészében kompenzálni tudja a máj napszakos glükóztermelési képességét, illetve az inzulinreceptorok aktivitásának napszakos változását. Amennyiben tehát megfelelően megválasztott bázisinzulinkezelést alkalmazunk, a diéta szénhidráttartalmától függő vércukorváltozás analóg, rövid hatású inzulinnal jól kézben tartható. ESETISMERTETÉS - A szerző egy serdülő fiú közel ötéves kezelésének ismertetésével bemutatja azokat a kezelési lehetőségeket (egyben kudarcokat), melyekkel ma többkevesebb sikerrel próbálkozhatunk. Az egyes kezelési módoknak megvolt a helye a beteg diabetesének fázisaiban. Ugyanakkor a ma legkorszerűbbnek elismert inzulinpumpa- kezelés - a beteg együttműködésének hiányában - eredménytelen volt, ezért ezt a kezelést felfüggesztették. A pumpakezelés tapasztalatai alapján viszont a visszaállított intenzív-konzervatív kezelés során a glargin bázisinzulin mellett a bólusmennyiséget 10 g szénhidrátra vonatkoztatva adták meg, szabadabbá téve ezzel a diétát. Ez a módszer jelentős anyagcserejavulást eredményezett. KÖVETKEZTETÉS - A bázisinzulin-mennyiség és hatásgörbe helyes megválasztása intenzív konzervatív kezelés során a jó anyagcsere-egyensúly elérésének feltétele. Romló anyagcsere-egyensúly esetén az eredménytelen inzulinpumpa-kezelés felfüggesztése indokolt, és a beteg számára nem jelent hátrányt, ha az új beállítás körültekintő. A glargin mellett alkalmazott, a szénhidrátmennyiségre számított analóg, rövid hatású bóluskezeléssel alkalmazkodni lehet a rosszul együttműködő, elégtelen életritmusú betegek anyagcseréjéhez - a jó eredmény reményében.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Nemzetközi szervezetek katonai válságreagáló műveleteiben alkalmazott epidemiológiai surveillance-rendszerek

KOPCSÓ István, KISS Antal Zsolt

Az új kihívásokkal és fokozott elvárásokkal szembesülő modern hadseregeknél a doktrínák, módszerek és technológiák megújítása, igényekhez igazítása elengedhetetlen progresszív követelmény. A harcoló katona és a harcérték maximális megóvása érdekében az innováció az egészségügyi haderővédelem teljes spektrumában nagymértékben felgyorsult és folyamatos. A műszaki tudományok fejlődése következtében mára már a katona-egészségügyi támogatás harcászati szintjén is elérhetőek az olyan mozgékony képességek, melyek korábban csak a hátországban voltak hozzáférhetőek. A mobil információs technológiai megoldások révén az egészségügyi ellátás első vonalában lévő egységek és a parancsnoki lánc magasabb szintjén lévő elemzők és döntéshozók közötti folyamatos, valós idejű információáramlás már technikailag megoldható, ami a járványügyi surveillance lehetőségeinek ugrásszerű kiterjesztését és szélesedését is lehetővé teszi. Ismertetjük az expedíciós katonai műveletek jelentette aktuális kihívásokat, azok általános járványügyi jellegű vonzatait, a különböző nemzetközi szervezetek kötelékeiben alkalmazott betegségjelentő és monitorozó rendszereket, valamint bemutatjuk a budapesti székhelyű NATO Katonaegészségügyi Kiválósági Központba integrált közel valós idejű járványügyi surveillance- rendszer, a NATO Műveleti Egészségügyi Surveillance Képesség létrehozásának állomásait.

Lege Artis Medicinae

A derékfájás kezelésének brit irányelvei az új NICE-ajánlás alapján - Összehasonlítás a magyar terápiás szokásokkal

VERECKEI Edit, PALKONYAI Éva, SIMONCSICS Eszter, APÁTHY Ágnes, TEMESVÁRI I. Péter

A derékfájással foglalkozó új NICE-irányelvek hangsúlyozzák a klinikai vizsgálat fontosságát. A radiológiai képalkotó módszereket elsősorban súlyos betegségek, tumor, infekció, trauma vagy gyulladás kizárására használják. Döntő fontosságú, hogy a betegeket felvilágosítsuk, bátorítsuk őket az öngyógyításra és arra, hogy őrizzék meg aktivitásukat. A fájdalom kezelésében a lépcsőzetes fájdalomcsillapítás gyakorlatát követik. Komplex fizikális és pszichológiai kezelést alkalmaznak, amely strukturált tornagyakorlatokat, manuális terápiát és akupunktúrát foglal magában, figyelembe véve a beteg egyéni választását. Az etiológiától függően a terápiarezisztens esetekben mérlegelendő a sebészi beavatkozás. Végezetül a szerzők összevetik a fenti irányelveket és a magyar gyakorlatot ezen a téren.

Lege Artis Medicinae

A belek keringési zavarainak klinikai vonatkozásai

DEMETER Pál

A belek vérátáramlásának bármely okból kialakuló csökkenése mesenterialis ischaemiához vezet, amelyet az oxigén- és tápanyagellátás hiánya következtében kialakuló sejtkárosodás jellemez. A splanchnicus erek közötti kiterjedt kollaterális rendszerek az ischaemia elleni védelmet szolgálják. Az intestinalis ischaemiát a kialakulás ideje, a lokalizáció és az érintett erek típusa szerint osztályozhatjuk. Az akut mesenterialis ischaemia okai az artériás embolisatio, artériás vagy vénás thrombosis, valamint a hypovolaemiával járó szisztémás keringési zavarok okozta vasoconstrictio. A krónikus forma a splanchnicus erek részleges vagy teljes occlusiója következtében jön létre. A colon ischaemiája leggyakrabban az arteria mesenterica inferior limitált keringési zavarának következménye. Az akut mesenterialis ischaemia egyes típusainak halálozása különböző. A bélinfarktus kialakulása előtti korai diagnózis azonban javíthatja a túlélést. A dolgozat összefoglalja a belek keringési zavarainak klinikai vonatkozásait, diagnózisát és kezelési lehetőségeit.

Lege Artis Medicinae

Az emberen végzett kutatás és szabályozásának története etikai szemszögből

KOVÁCS József

Már az emberi történelem hajnalán felmerült az a gondolat, hogy egy eljárás vagy gyógyszer hatásosságát emberen próbálják ki. Főképpen arról vannak adataink, hogy mérgek hatását próbálták ki - az ókortól kezdve - elítélt bűnözőkön.

Lege Artis Medicinae

Milyen az orvos, ha nő? - Az orvosnő ideáltipikus képe empirikus vizsgálatok alapján

MOLNÁR Regina, GIRASEK Edmond, CSINÁDY Adriána, BUGÁN Antal

Célkitűzésünk az orvosnőkről alkotott sztereotípiák jellemzése volt, annak feltárása, az orvostanhallgató-nők milyennek látják az általuk mintaként követendő, már dolgozó orvosnőket. Az első vizsgálatban (247 hallgató a Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrumának, 256 fő a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrumának hallgatói közül) az orvostanhallgató-nők pályaszocializációját férfi társaikéval vetettük össze. A második vizsgálatban (a szegedi egyetemen tanuló 214 orvostan- és 132 joghallgatónő) az orvostanhallgató- és a joghallgatónők pályaszocializációját, valamint a már dolgozó orvosnőkkel, jogásznőkkel kapcsolatos sztereotípiáikat hasonlítottuk össze. Az orvostanhallgató-lányok pályaszocializációja több ponton eltért férfi társaikétól: altruistábbak, családcentrikusabbak, a pálya mellett korábban elköteleződőek, bizonytalanabbak szakmai terveiket illetően, szüleik kisebb arányban diplomásak vagy orvosok. Az orvosnő mindkét hallgatónői csoport elképzeléseiben egyértelműen pozitív, idealisztikus és altruisztikus tulajdonságokkal bírt. Az orvostanhallgatók gyakrabban kapcsolnak az orvosnő képéhez problémákra utaló tulajdonságokat, mint a joghallgatók. A sztereotípiákból egy olyan orvosnő képe bontakozik ki, aki segítő szándékú, ám nagy nehézségek árán végzi munkáját. Ha tudott, hogy az orvostanhallgató-lányok egy idealisztikus, „törvényszerűen” problémákkal küzdő orvosnő képét látják maguk előtt, ez lehetőséget ad felkészíteni őket az előttük álló nehézségekre, így megpróbálni a szerepkonfliktust, az egészségromlást elkerülni.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A bázisinzulin optimalizálása 1-es típusú cukorbeteg serdülő esetében

BLATNICZKY László

BEVEZETÉS - Az 1-es típusú (inzulinfüggő) diabetes mellitus (1TDM) totális fázisában a napi inzulinadagot mind mennyiségileg, mind minőségileg úgy kell meghatározni, hogy hatására az elfogyasztott diéta és a beteg életvitele eredőjeként a napszakos vércukorprofil a normoglykaemiát közelítse meg. A serdülés az 1TDM-ben szenvedő ifjak számára igen megterhelő - gyakran megrázó - pszichoszomatikus állapot. Nem csak a kontrainzuláris hormonok (elsősorban a növekedési hormon) fokozott - de rapszodikus - elválasztása miatt, hanem a gyermek sajátos lelkiállapota okán is. Ezért a kontrainzuláris hatást ellensúlyozni kívánó bázisinzulin típusának és mennyiségének a helyes megválasztása ebben az életperiódusban is az optimális kezelés kulcsa. ESETISMERTETÉS - Serdülés alatt álló, 11 éves, 7,5 éve 1TDM-ben szenvedő leány bázisinzulin-igényének és anyagcsereegyensúlyának glargin inzulinnal történő optimalizálási folyamatát mutatjuk be. Az eredmény elérése érdekében mind a glargin mennyiségét, mind az adagolás napszakos időpontját változtatni kellett. KÖVETKEZTETÉSEK - Az optimális anyagcsere elérése érdekében a bázisinzulinnak mind a mennyiségét, mind a hatásgörbéjét igazítani kell és lehet az aktuális általános testi fejlettségi állapothoz. Serdülés alatt a bázisigény jelentősen meghaladhatja az általánosan elfogadott 50%-ot. A glargin inzulin adagolásának napszak szerinti változtatása lehetőséget teremt a fokozottan érvényesülő kontrainzuláris hatások aktuális ellensúlyozására.

Nővér

1-es és 2-es típusú diabeteszes betegek a peritoneális dialízis programban

JUHÁSZNÉ LESKÓ Mónika, GYÖRFI Gáborné, LADÁNYI Erzsébet

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

Ca&Csont

Csontanyagcsere-zavarok 1-es típusú diabetesben

KERÉNYI ZSUZSA, TAMÁS GYULA, TABÁK Gy. Ádám, SPEIZER SZABINA, SPEER Gábor, MÉSZÁROS SZILVIA, LAKATOS Péter, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Lege Artis Medicinae

Biohasonló inzulinok a láthatáron

JERMENDY György, KERPEL-FRONIUS Sándor

A diabetológiai gyakorlatban ma csak humán inzulint vagy inzulinanalógot tartalmazó készítményt használunk inzulinterápia szükségessége esetén. A humán inzulinok védettsége lejárt, az inzulinanalógok közül a glargin védettsége napjainkban fog megszűnni. A biohasonló inzulinkészítmények megbízható előállítása a gyógyszer­ipari kutatás egyik kihívását jelenti. Bár a világ néhány országában már forgalmaznak hasonló típusú inzulinkészítményeket, de regisztrációjuk elsősorban az eltérő minőségi követelmények miatt Európában és az Amerikai Egyesült Államokban nem történt meg. E téren áttörésként értékelhető, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2014-ben első követő inzulinkészítményként befogadta a biohasonló glargint. A közleményben a biohasonló inzulinkészítmények (versus generikus gyógyszerek) jellegzetességeit, előállításának nehézségeit tekintjük át. A biohasonló inzulinkészítmények esetében kiemelt jelentősége van az összehasonlító hatékonysági és biztonságossági vizsgálatoknak. A biohasonlóságot farmakokinetikai és farmakodinámiás tanulmányokkal, továbbá véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok eredményeivel kell igazolni. Kiemelt jelentősége van az eltérő immunogenitásból potenciálisan adódó következmények tisztázásának is.

Ideggyógyászati Szemle

LADA-típusú diabetes, coeliakia, cerebellaris ataxia és stiff-person-szindróma. Autoimmun hátterű betegségcsoport ritka társulása

SOÓS Zsuzsanna, SALAMON Mónika, ERDEI Katalin, KASZÁS Nóra, FOLYOVICH András, SZŰCS Anna, BARCS Gábor, ARÁNYI Zsuzsanna, SKALICZKI József, VADASDI Károly, WINKLER Gábor

A coeliakia típusos formájában jellegzetes klinikai tünetekkel járó, a gabonafélék gliadintartalmával szemben kialakuló krónikus immun enteropathia, amely gyakran társul más autoimmun mechanizmusú kórképekkel. Atípusos megjelenése esetén klasszikus tünetei hiányozhatnak vagy enyhék, és az extraintestinalis tünetek vagy a társult szindrómák állnak a klinikai kép előterében. A szerzők ilyen eset hosszmetszeti követését mutatják be. A most 63 éves nőbetegnek 19 éves korában kórismézték epilepsziáját, 36 éves korában előbb cerebellaris atrophiára, majd stiff-person-szindrómára visszavezetett, progrediáló végtagataxiáját. Ötvenkilenc éves korában, 2-es típusú diabetes fenotípusával manifesztálódott, GAD-pozitivitás alapján utóbb 1-es típusúként reklasz - szifikált cukorbetegsége. Csak a legutóbbi kivizsgálás derített fényt a coeliakiára, amivel retrospektíve a teljes kórlefolyás, neurológiai tünetei is magyarázhatóvá váltak. Az eset bemutatásával a szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy cerebellaris ataxia, progrediáló neurológiai tünetek és diabetes társulása esetén érdemes gondolni coeliakia lehetőségére. Az időben történő kórismézés ugyanis segíthet a folyamat lassításában, eredményesebb kezelésében.