A diabetes legnagyobb, világméretű felmérését az NCD Risk Factor Collaboration 2016-ban közölt összefoglalója mutatja be, amelyben 751 felmérést és tanulmányt összesítettek 4 372000 fős, 18 év feletti populációban. Az elemzés 146 ország adatait használta fel, és mutatta be a diabetes (DM) előfordulási trendjét 1980-tól 2014-ig.

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

Az inkretin hatásmechanizmusú készítmények a 2-es típusú diabeteses betegek ellátásának új és sokat ígérő lehetőségét adják. Hazánkban jelenleg két inkretinmimetikum és három inkretin hatásfokozó hatóanyag van forgalomban, a vegyületek és gyári kiszerelések száma is egyaránt növekszik. Számos közlemény jelent már meg e készítmények előnyeiről, de egymással való öszszehasonlításáról még alig. A szerző az elérhető adatok alapján kísérletet tesz az inkretin hatásmechanizmusú készítmények összevetésére, megpróbál segítséget nyújtani a klinikusoknak azok választásához.

Az inzulinanalógokat a humán inzulinok néhány kedvezőtlen tulajdonságának kiküszöbölése érdekében fejlesztették ki. A bázis-bolus kezelési rendszeren belül a humán bázisinzulin felváltása naponta egyszer adott detemirrel az anyagcserehelyzet javulását és a kezelés biztonságosságának növelését eredményezheti. A humán NPH-inzulin helyett napjában egyszer alkalmazott detemir inzulin hatását vizsgáltuk bázis-bolus rendszerrel kezelt 2-es típusú cukorbetegek körében, beválasztási feltétel volt a HbA1c ≥7,0% értéke. A megfigyeléses, többcentrumos, 24 hétre terjedő követéses vizsgálatban 1474 cukorbeteg adatát [életkor: 59,1±9,8 év, testtömeg 89,6±8,6 kg, testtömegindex (BMI) 31,6±5,4 kg/m2] értékeltük. Valamennyi beteg kezelése bázis-bolus rendszerrel történt, ahol bázisinzulinként korábban humán NPH-t, bolusinzulinként pedig humán vagy analóg inzulint lehetett használni. A beválasztást követően a betegek NPH-inzulin helyett napjában egyszer detemir inzulint kaptak, a bolusinzulinok folytatólagos alkalmazása mellett. A betegek ellenőrzése a 12. és a 24. héten történt. A HbA1c a 24. héten a kiindulási helyzetben talált 8,63±1,01% értékről 0,79±0,63% értékkel, szignifikánsan (p<0,0001) csökkent, a változás az egyes BMI-kategóriákban közel azonos volt. Az éhomi vércukor 8,86±1,78 mmol/l-ről 7,09± 1,31 mmol/l értékre csökkent; p<0,0001). A HbA1c kezelési célértékét (<7,0%) 194 beteg (13,1%) érte el. A betegek testtömege szignifikánsan csökkent a 12. héten (-0,69±2,00 kg; p<0,0001) és a 24. héten (-1,28±2,80 kg; p<0,0001). A csökkenés kifejezettebb volt a nagyobb, mint a kisebb BMI-kategóriákban (p a tendenciára <0,0001). A bázisinzulin napi átlagos dózisa 0,28 NE/kg-ról 0,33 NE/kg-ra nőtt, a bolusinzulinok dózisa érdemben nem változott. A súlyos hypoglykaemiás események előfordulása szignifikánsan (p=0,048) csökkent [kiindulási helyzet: 2,95 (nappal 1,02, éjszaka 1,93), 24. hét: 0,06 (nappal 0,04, éjszaka 0,02) epizód/betegév]. A bázis-bolus rezsimmel kezelt 2-es típusú cukorbetegek körében a naponta egyszer adott detemir inzulin a korábban alkalmazott humán bázisinzulinhoz viszonyítva szignifikáns anyagcsere- javulást eredményez, kevesebb hypoglykaemiás esemény és a testtömeg csökkenése kíséretében. Mindazonáltal a glykaemiás célértéket elérő betegek kis aránya arra hívja fel a figyelmet, hogy a bázisinzulin megfelelő megválasztásán túl más tényezők is szerepet játszanak az optimális anyagcsere-egyensúly elérésében.

Kö­zel 100 éve, az efedrin fel­fe­de­zé­se óta pró­bál­koz­nak az obesitas gyógy­sze­res ke­ze­lé­sé­vel. Hos­­szú év­ti­ze­de­ken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopa-minfelszabadulást elősegítő és gát­ló sze­re­ket al­kal­maz­tak. Azon­ban köz­pon­ti ideg­rend­sze­ri, cardiovascularis és sympathicotoniás mel­lék­ha­tá­suk mi­att sor­ban ki kel­lett von­ni leg­több­jü­ket a for­ga­lom­ból. A 90-es évek­ben belépő dexfenfluraminnak (Isoli-pan) nem vol­tak ilyen mel­lék­ha­tá­sai, vi­szont ki­de­rült, hogy jobbszívfél-vitiumot okoz­hat. Majd jött a sibutramin (Reductil), me­lyet 2010-ben hipertenzív és cardiovascularis mel­lék­ha­tá­sok mi­att kel­lett vis­­sza­von­ni. Mind­ezek után étvágycsökkentő gyógy­szer nél­kül ma­rad­tunk. A zsír­fel­szí­vó­dást gát­ló orlistattal (Xenical 120, Alli 60 mg OTC) csak a táp­lá­lék zsír­já­nak 30%-át le­het el­tá­vo­lí­ta­ni, de gast-rointestinalis mel­lék­ha­tá­sok­kal. A vi­lág­szer­te fo­lyó ku­ta­tá­sok és vizs­gá­la­tok új ered­mé­nye, hogy az FDA 2012-ben en­ge­dé­lyez­te for­ga­lom­ba hoz­ni az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban a sze­lek­tív 5-HT2/c szerotoninagonista, a te­lí­tett­ség­ér­zést fo­ko­zó lorcaserint (Belviq). Saj­nos Eu­ró­pá­ban az EMEA 2013-ban ide­ig­le­ne­sen el­ha­lasz­tot­ta azt, bi­zo­nyos mel­lék­ha­tá­sok ki­zá­rá­sá­ig. Cu­kor­be­te­gek ré­szé­re in­jek­ci­ós for­má­ban ren­del­ke­zés­re áll a GLP-1-agonista exenatid és -analóg liraglutid, me­lyek csök­kent­he­tik a test­súlyt is.