LAM KID

Tízéves stroncium ranelát kezelés eredménye posztmenopauzában lévõ, osteoporosisban szenvedõ nõk körében

SZEKERES László

2011. DECEMBER 23.

LAM KID - 2011;1(03)

A stroncium ranelát (SrR) kezelés eredményességéről Reginster és munkatársai számoltak be 2009-ben (1). Ennek során a jól ismert, a SrR terápiás effektusának evidenciájául szolgáló, első két nagy nemzetközi, multicentrikus vizsgálat, a SOTI (2) és a TROPOS (3) további hároméves kiterjesztése alapján igazolták a SrR konzekvens, hosszú távú hatásosságát mind a vertebralis, mind a nem vertebralis törések előfordulásának csökkentésében.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

LAM KID

A koszorúér-betegség és a csontállapot kapcsolata másképp: a lumbalis csigolyadenzitás a koszorúér-betegség pozitív prediktora nõkben?

KISS József, BUDAY BARBARA, LITERÁTI-NAGY Botond, FALUKÖZI József, FOGARASSY György, APRÓ Dezső, VECSEI Istvánné, FÉK A. Attila, VERESS Gábor, KORÁNYI LÁSZLÓ

HÁTTÉR - Számos olyan nemzetközi adat áll rendelkezésre, amely a cardiovascularis betegség és a csontdenzitás, osteoporosis, illetve osteopenia közötti kapcsolatot igazolja. Lehetséges, hogy a csontformációban- csontremodellingben, valamint az érfalban is lejátszódó kalcifikációban közös patogenetikai tényezők (adipocitokinek, inflammatorikus folyamatok) játszanak szerepet. Célunk e kapcsolat vizsgálata volt magyar betegek körében. BETEGEK, MÓDSZEREK - 82 beteget vizsgáltunk (49 férfi és 33 nő). A betegek elektív koronarográfiát követően egy hónapon belül DEXA-mérésen és éhomi vérvételen estek át, amelynek során a teljes anyagcsereprofil mérése megtörtént. A coronariastátust a Gensini-score-ral jellemeztük. EREDMÉNYEK - A femurnyak T-score-értékei szignifikáns csökkenést mutattak a coronariabetegek csoportjában (akiknek legalább egy szignifikáns stenosisuk volt) a nem coronariabetegek csoportjához képest (akiknek nem volt szignifikáns stenosisuk) (-0,22 vs. -0,85, p<0,05), amennyiben a két nemet együtt vizsgáltuk. Nőkben a lumbalis BMD szignifikáns pozitív (r=+0,37, p=0,03), az adiponektin- és a HDLkoleszterin- szint szignifikáns negatív korrelációt mutatott a Gensini-score-ral (r=-0,311, p=0,04, és r=-0,38, p=0,03). Az inzulinrezisztenciát jellemző HOMA-index, de a konvencionális lipidés lipoprotein-rizikófaktorok többsége sem mutatott összefüggést a koszorúér-betegség súlyossági fokával. KÖVETKEZTETÉS - Eredményeink alapján a femur- és lumbalis régiók kapcsolata a coronariabetegséggel ellentétes természetű, valószínűleg a két régió szabályozásának különböző mechanizmusával magyarázható. Az adiponektinnek vélhetőleg fontos szerepe van e kapcsolat szabályozásában, amely az inzulinrezisztenciától független.

LAM KID

D-vitamin-meghatározás: preanalitikai és analitikai szempontok

BHATTOA Harjit Pál

A D-vitamin-hiány nemcsak az osteoporosissal és osteomalaciával hozható összefüggésbe (1, 2), hanem hozzájárulhat az izomgyengeség (3), a rákos megbetegedések (4), a cardiovascularis megbetegedések (5) és az 1-es típusú diabetes mellitus (6) kialakulásához is, valamint hiányában az összmortalitás is emelkedik (7).

LAM KID

A RANK-RANKL-oszteoprotegerin rendszer patogenetikai és klinikai jelentõsége rheumatoid arthritisben

SZENTPÉTERY Ágnes, VÁNCSA Andrea, SZABÓ Zoltán, SZEKANECZ Zoltán

Rheumatoid arthritisben (RA) lokális és általánosult csontreszorpció zajlik, amely a marginális eróziók, illetve a generalizált osteporosis kialakulásában nyilvánul meg. Egyre több adat utal arra, hogy lymphocyták, proinflammatorikus citokinek és más, a gyulladásban is szerepet játszó mediátorok vesznek részt az arthritises csontreszorpcióban. Ezért az oszteoimmunológia terminológia is elterjedt. A csontbontás szempontjából RA-ban is az elsődleges szerep a nukleáris faktor κ-B (NFκB) -receptor-aktivátoré (RANK), illetve ennek ligandjáé (RANKL). Ezek a tumornekrózis- faktor-α (TNF-α) -receptor, illetve TNF-ligand szupercsaládba tartozó fehérjék T-sejtekkel, synovialis fibroblastokkal és egyéb citokinekkel (például IL-1, IL-17) kölcsönhatásban aktiválják az osteoclastokat, amely csontreszorpcióban nyilvánul meg. Az oszteoprotegerin (OPG) olyan, szintén a TNF-receptor családba tartozó „csapdareceptor”, amely gátolja a RANK-RANKL kölcsönhatást. RA-ban fokozott RANKL- és csökkent OPG-termelés figyelhető meg. Különösen fontos a RANKL és az IL-17 interakciója. Terápiás oldalról a sulfasalazin, methotrexat és a biológiai szerek, kiemelten a TNF-gátlók csökkentik a RANKL-mediált csontreszorpciót, ezáltal az ízületi eróziók kialakulását. A RANKL-RANK interakciót direkt módon gátolni lehet rekombináns OPG-vel vagy anti-RANKL antitesttel (denosumab). E próbálkozások közül a denosumabbal ígéretes, arthritisállatmodellekben végzett kísérletek után megtörtént a humán II. fázisú vizsgálat is, amely valóban igazolta RA-ban, hogy a denosumab csökkenti az erózió MRI-pontszámát.

LAM KID

A DEXA-készülékek története

SZINAI T. József, BÁLINT Géza

Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel és érdeklődéssel olvastam a lap októberi számában „A csontanyagcsere tudományának egyik sikertörténete” című interjút, amelyet dr. Szekeres László, a MOOT elnöke készített prof. dr. Marton Istvánnal, aki hosszú évekig a MOOT főtitkára volt. Az interjú tartalmilag, formailag kitűnő, élvezetes olvasmány, melyből valóban kikerekedik a sikertörténet.

LAM KID

Az állkapocs osteonecrosisa: valós és valótlan félelmek

VASZILKÓ Mihály

A biszfoszfonátok által kiváltott osteonecrosis már jó ideje ismert, de még mindig nem eléggé közismert betegség. Egyesek túlbecsülik az általa jelentett veszélyt, mások lekicsinylik. A nemzetközi irodalom legújabb információi és a klinikánkon kezelt 93 beteg kapcsán szerzett tapasztalatainkat foglaljuk össze ebben a közleményben. A betegség patomechanizmusának már ismert részleteit, rizikófaktorait, a felismerés módszereit, a kialakult kórállapot egyes stádiumait és a kezelési lehetőségeket tárgyaljuk részletesen. A gyógyítási nehézségek miatt nem hangsúlyozhatjuk eléggé a megelőzés fontosságát, hiszen a biszfoszfonátterápiát megelőző fogászati szanációval, illetve a későbbi, antibiotikus védelemben végzett beavatkozással a rizikóbetegek esetén is minimalizálható ennek a nagyon kellemetlen szövődménynek a kialakulása. A betegség gyógyításában kiemelendő a korai felismerés és a megfelelő szakintézetbe irányítás jelentősége.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdőívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnőtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali előhívását mérő alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérő alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külső orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérő tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes előfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövődményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzők összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelőnyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szű­ré­sével és időben elkezdett kezelésével csökkenthetők a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenőrzése.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen működése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késői forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késői forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késői kezdetű formában szen­vedő beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idő 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követően az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvő helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelődő antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentősen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedően fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Lege Artis Medicinae

Szívünk ügye a korlátlan energiaital-fogyasztás elkerülése

DOJCSÁKNÉ Kiss-Tóth Éva

Az energiaitalok piacra kerülésük óta tö­retlenül népszerűek, elsősorban a fiatalok és a gyermekek körében. A nemalkoholos üdítőitalok közé sorolt termékek fogyasztásával a gyártók a teljesítmény és az állóképesség fokozását ígérik. A vitaminok és nö­vényi kivonatok mellett nagy mennyiségű koffein és egyéb stimuláns (taurin, guarana) van bennük. Az aktív összetevők közül ki­emelkedő hatása és ez által veszélye a koffeinnek van, hiszen túlfogyasztása az enyhébb hemodinamikai változások mellett akár súlyos szív- és érrendszeri következményeket, szívritmuszavarokat, ioncsatorna-betegséget, fokozott véralvadást, szívizominfarktust vagy az agyi véráramlási sebesség csökkenését is okozhatják az arra hajlamos fogyasztók esetében. Számos esettanulmány számolt be a fiatal krónikus energiaital-fogyasztók körében tapasztalt súlyos cardiovascularis eseményekről is. Az energiaitalok túlzott és hosszú távú fogyasztásának az egészségre gyakorolt hatásait egyre többen vizsgálják, azonban a fogyasztás biztonságosságára és teljesítményfokozó hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok száma korlátozott és ellentmondó.