yermek- és ifjúkorban az anorexia nervosa kezelésében a családte­rápia alapvető terápiás módszernek számít. A családban előforduló stressztényezők kö­zött sokszor szembeötlőek a szülői és nagyszülői generációk kapcsolatának a feszültségei. Három esetet ismertetünk, amelyekben az anorexia nervosában szenvedő fiatal beteg családjában jelen lévő többgenerációs feszültségek fontos szerepet játszottak. A családterápia során a családi kapcsolatrendszer stressztényezőinek kezelése, a generációs kapcsolatok fó­kuszba állítása döntőnek bizonyult a terápiás eredmény elérésében. Az anorexia nervosa kezelésében a családterápia során nemcsak a nukleáris család feszültségeinek a felismerése és kezelése fontos, hanem a nagyszülői generációból fakadó, multi­ge­nerá­ciós átvitel során megjelenő kapcso­lati stresszeké is. Ezek kezelése történhet a nagyszülő bevonásával, vagy kizárásával is.

A gyors patomorfózissal jellemezhető és egyre gyakoribbá váló evészavarok újabb típusai kevésbé jelennek meg a terápiás gyakorlatban, illetve sok esetben nem elsődleges tünetként, hanem a háttérben húzódó zavarként tűnnek fel. Éppen ezért még keveset tudunk ezek pszichológiai vonatkozásairól. Kevés az irodalmi adat, amely kitérne az izomdiszmorfia, a testépítő típusú evészavar, az Adonisz-komplexus, vagy az orthorexia nervosa kapcsolati vagy családi jellemzőire. Mivel a klaszszikus evészavarok, az anorexia és bulimia nervosa sok vonatkozásban szorosan kapcsolódnak az új evészavartípusokhoz, a közös jellemzők mentén számos családi háttértényező jelenik meg. A mélyen kisgyermekkorban gyökerező önértékelési, szelf-fejlődési zavar, a perfekcionizmus, a kontroll nehézségei, illetve a kényszerességgel való szoros kapcsolat közös jellemzőként vonul végig ezeken a zavarokon.

A jelen tanulmány célja a pszichés betegek által megélt életesemények, valamint a rájuk jellemző diszfunkcionális attitűdök és megküzdési stratégiák szerepének szisztema - tikus elemzése a szorongásos és a depressziós tünetképzés tükrében. Módszerek - A vizsgálatban olyan pszichés problémákkal küzdő személyek vettek részt, akiket szakorvos utalt be ambuláns pszichoterápiára (n=234). A betegeknél önbeszámolós kérdőívek segítségével mértük fel az életeseményeket, a diszfunkcionális attitűdöket, preferált megküzdési stratégiáikat, valamint a depressziós és szorongásos panaszok súlyosságát. Az elemzés strukturális egyenletmodellezéssel történt, amely lehetővé teszi a felmért változók együttes elemzését, okozati összefüggések felmérését, és ezáltal komplex, áttekintő képet nyújt a depressziós és szorongásos panaszok kialakulásának lehetséges folyamatáról. Eredmények - A megterhelő életeseményeknek mind a száma, mind pedig a szubjektíven megítélt intenzitása hozzájárult a diszfunkcionális attitűdök gyakoriságának növekedéséhez. A diszfunkcionális attitűdök megjelenése csökkentette a problémafókuszú, és növelte az érzelemfókuszú megküzdési módok használatát. A problémafókuszú megküzdési módok használata csökkentette, az érzelemközpontú megküzdés pedig növelte a panaszok megjelenésének gyakoriságát. A diszfunkcionális teljesítményigény és perfekcionizmus közvetlenül megemelte a depressziós panaszok előfordulásának valószínűségét. A külső kontroll attitűd szorosan szignifikánsan együtt járt a szorongásos panaszokkal. Következtetés - A szorongásos és depressziós panaszok csökkentésére irányuló pszichoterápiás intervencióknak fontos része a diszfunkcionális attitűdök módosítása és problémafókuszú megküzdési stratégiák kialakítása.

Az emberi kommunikáció és társas viselkedés egyik alapja az arcfelismerés. Számos korábbi vizsgálat során próbálták felfedni, hogy mely kérgi struktúrák játszanak szerepet az emberi testrészek felismerésében, a nemek, illetve népcsoportok közötti különbségek elkülönítésében. A transcranialis egyenáram-ingerlés (tDCS) fájdalommentes, noninvazív eljárás, amelynek segítségével reverzíbilis módon vizsgálhatjuk a különböző corticalis régiók szerepét az emberi agyban. A katodális ingerlés a neuronok membránjának hiperpolarizációja révén csökkenti az agykérgi terület excitabilitását, míg az anodális ingerlés a membrán hipopolarizációja révén növeli azt. Vizsgálatunkban katodális transcranialis egyenáram-ingerlés segítségével kimutattuk a lateralis temporoparietalis régió szerepét a nemek elkülönítésében arcadaptációs feladat során. Ezzel szemben a primer vizuális kéreg nem játszott szerepet az adaptációs folyamatban. Eredményeink szerint az emberi arcok adaptációja során kialakuló utóhatások elsősorban magasabb szintű, temporoparietalis feldolgozó lépések működésétől függenek.

BEVEZETÉS - A fájdalom nemcsak szenzoros, hanem érzelmi, motivációs és kognitív dimenziókkal is bír, ezért a nők vajúdás és szülés során megtapasztalt fájdalomélményének alakulásában döntő jelentőségűek szülési fájdalommal kapcsolatos prekoncepcióik. Értékes információkkal szolgál a fájdalom és szenvedés fogalmának megkülönböztetése. Célunk volt megvizsgálni a nők szülési fájdalmának és szenvedésének összefüggéseit, és azt, hogy az epiduralis analgesia milyen hatással van fájdalom-, stressz- és elégedettségítéleteikre. MINTA ÉS ḾÓDSZER - Vizsgálatunkban 342 nő vett részt, fájdalmukra a Numerikus Értékelő Skálával, szenvedésükre a rövidített Észlelt Stressz Skálával kérdeztünk rá, ezt követték az epiduralis analgesia adására, annak hatására és az elégedettségre vonatkozó kérdések. EREDMÉNYEK - A fájdalomérzet és az észlelt stressz között szoros pozitív összefüggést kaptunk (R=0,283, p<0,001); ezek emelkedésével az elégedettség csökkent (rendre R=-0,162 és R=-0,444, p<0,001). Az epiduralis érzéstelenítés nem hozott szignifikáns változást a fájdalom-, stressz- és elégedettségítéletekben. Az elégedettségre a legerősebb bejósló hatást a stressz mutatta (b=-0,534, p<0,001). K̈ÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink alapján a szülési fájdalom csillapítására javasoljuk a különböző nem farmakológiai módszerek elterjedtebb alkalmazását. A szüléskísérők ítélkezésmentes, türelmes, bátorító attitűdje döntő jelentőségű a fájdalomtól való félelem és szenvedés oldásában.