Ideggyógyászati Szemle

Tartós EEG-monitorozás

HALÁSZ Péter

2011. SZEPTEMBER 23.

Ideggyógyászati Szemle - 2011;64(09-10)

A tartós EEG-monitorozás és a videofelvétellel szinkronizált változata, a video-EEG-monitorozás a korszerű epileptológia nélkülözhetetlen eszköze a ma már specializálódott centrumokban, a diagnosztika alapvető formája. Segítségével az epilepsziadiagnózis igazolható vagy elvethető, az epilepszia típusa jó eséllyel azonosítható és biztosítható az epilepsziával összetéveszthető paroxysmalis kórfomák, a pszichogén nem epilepsziás roham, a parasomniás alvásjelenségek, a narcolepsia elkülönítése. A módszer használata, legalábbis a video-EEG-változaté, teammunkát, magas fokú szervezettséget, megfelelő képzettségű személyi ellátottságot és magas szintű elektrográfiás technikát igényel. Működtetése epilepsziacentrumokban ezzel együtt költségkímélő lehet.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Funkcionális mágnesesrezonancia-képalkotáson alapuló térképezési eljárások epilepsziában

KOZÁK Lajos Rudolf, TÓTH Vivien, BARSI Péter, RUDAS Gábor

Az epilepsziasebészetben és más idegsebészeti műtétek során nem pusztán a kóros területek eltávolítása, és így a betegség meggyógyítása vagy a tünetek megszüntetése a cél, hanem a lehető legjobb életminőség megtartása is. Ehhez nyújtanak segítséget a corticalis térképezési eljárások, melyek az életminőség szempontjából elengedhetetlen, ráadásul reorganizációra kevéssé képes kérgi központok, az elokvens területek elhelyezkedését határozzák meg. Ilyen terület többek között a beszédfunkciókért felelős Broca- és Wernicke-área, az elsődleges motoros és szenzoros, valamint a látókéreg. A corticalis térképezés nem invazív megvalósítására nyújt lehetőséget az elmúlt évtizedben egyre népszerűbb orvosi funkcionális MR-technika. Az eljárással nagy pontossággal meghatározhatóak egyes feladatokban szelektíven aktiválódó agykérgi területek, így megfelelő feladatok megválasztásával az elokvens áreák is. A módszer kiegészítheti az egyéb térképezési módszerek nyújtotta információkat, ráadásul kiválthatóak vele olyan invazív eljárások, mint például a Wada-teszt. Közleményünkben bemutatjuk a funkcionális MR-térképezés hátterét, összevetjük az egyéb klinikai térképezési eljárásokkal, bemutatjuk az alkalmazható paradigmákat, majd kitérünk a technika korlátaira és egyéb alkalmazási lehetőségeire.

Ideggyógyászati Szemle

A neuronavigáció szerepe az epilepszia sebészeti kivizsgálásában és kezelésében

ERÕSS Loránd

A gyógyszerrezisztens fokális epilepsziák műtéti kezelését részletes morfológiai és funkcionális képalkotó, illetve elektrofiziológiai vizsgálatok előzik meg. Reszektív beavatkozások során a laesio, az epileptogén zóna, az elokvens régiók helyének pontos ismerete elengedhetetlen az idegsebész számára. A minimálisan invazív idegsebészeti módszerek fejlődésének, az „image guided” műtéti tervezésnek, a funkcionálisan elokvens agykérgi területek és kéreg alatti pályák, illetve a laesiók intracerebralis lokalizációjának egyik feltétele volt a neuronavigáció megjelenése a műtéti gyakorlatban. A módszer az epilepsziasebészeti invazív kivizsgálásban, a reszektív műtétek tervezésében és kivitelezésében is újat hozott. Ismertetjük a neuronavigáció alapjait, jelenlegi módszerét az epilepsziák műtét előtti invazív kivizsgálása során, illetve a reszektív eljárások és a mély agyi elektródák implantációja kapcsán játszott szerepét a klinikai gyakorlatban.

Ideggyógyászati Szemle

Új antikonvulzív szerek és terápiás szempontok

SZUPERA Zoltán

Az epilepszia heterogén betegségek gyűjtőfogalma. A népesség 0,5%-át érinti. Az elmúlt évtizedekben az alapkutatások jelentősen növelték és szélesítették az ismereteinket az epilepszia területén. Ennek eredményeként nagyszámú új antiepileptikum került forgalomba. Mindezek ellenére a betegek 15-20%-a gyógyszerrezisztens maradt. A legújabb antikonvulzív szereknek ezért több szempontnak kell megfelelniük: nagyobb hatékonyság, különösen a rezisztens esetekben, jobb tolerálhatóság és javuló farmakokinetikai tulajdonságok. A közelmúltban három új szert vezettek be. A retigabin karbamátszármazék, és az antikonvulzív tulajdonságát a neuronalis Kv7.2 és Kv7.3 feszültségfüggő káliumcsatornák nyitási idejének a megnyújtásával fejti ki. A lacosamid funkcionalizált aminosav, szelektív módon serkenti a feszültségfüggő nátriumcsatornák lassú inaktivációját. Az eslicarbazepin acetát a dibenzazepincsalád új tagja, és a gyors inaktivált állapotú feszültségfüggő nátriumcsatornákat blokkolja. Mindhárom szer több szempontból különbözik a jelenlegi antiepileptikumoktól, új hatásmechanizmussal rendelkeznek (retigabin, lacosamid), illetve farmakokinetikájuk eltérő (eslicarbazepin acetát). A klinikai vizsgálatok alapján hatékony és biztonságos kiegészítő szerei lehetnek a rezisztens betegek kezelésének. Azonban figyelembe kell venni új szempontokat is a kezelési algoritmus kialakítása során.

Ideggyógyászati Szemle

A módszerek és koncepciók fejlődése epilepsziában

HALÁSZ Péter

A klinikai diagnosztika, a kezelés és a kutatás is jelentős mértékben módszerfüggőek. Az új eredményeket legnagyobb részt új módszerek alkalmazásával érik el. Ebben a különszámban az epilepsziadiagnosztikában kialakult új módszerekről és a kezelésben megjelent új eljárásokról kapunk rövid közleményeket az adott szakterület kiemelkedő művelőitől.

Ideggyógyászati Szemle

Neuropszichológiai módszerek és irányvonalak az epilepsziaellátásban

BORBÉLY Csaba

A neuropszichológiai vizsgálat sajátos szerepet játszik az epilepszia diagnózisában, eredményeinek integrálása más vizsgálati eredményekkel pedig hozzájárul ahhoz, hogy átfogó képet kaphassunk az epilepsziás betegekről. Célom egyrészt, hogy meghatározzam és összefoglaljam a neuropszichológia szerepét és módszereit az epilepsziaellátásban, másrészt pedig, hogy irányt mutassak a jövőbeli klinikai kutatások számára ezen a területen.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia műtéti kezelése

HALÁSZ Péter, VAJDA János, CZIRJÁK Sándor

A hazai tapasztalatok tükrében a szerzõk összefoglalják az epilepszia műtéti kezelésének lehetõségeit, indikációit, módszereit és eredményeit. A műtéti kezelés a jelen elvek szerint a betegek mintegy 5-10%-a számára nyújthat sikeres kezelési módot. Fontos hangsúlyozni, hogy ma már a műtéti kezelés elsõdleges terápiává lépett elõ a medialis temporalis epilepsziában, amennyiben hippocampalis sclerosis vagy egyéb laesio kimutatható, a terápiarezisztens laesiós extratemporalis epilepsziákban és az egyik féltekére korlátozódó katasztrofális gyermekkori epilepsziákban (Rasmussen-szindrómában, hemimegalencephaliában, Sturge-Weber-kórban és poszttraumás vagy postencephalitises hemispherialis epilepsziákban). A szerzõk ismertetik a műtét elõtti kivizsgálás algoritmusait, a pacemakerzóna, a tiltott zónák és a féltekei munkamegosztás vizsgálatának kurrens módszereit. Leírják az alkalmazott műtéti típusokat és technikákat (laesionectomia, temporalis reszekciók, hemisphaerectomia, callosotomia, többszörös subpialis transzszekció) az indikációk függvényében. Ismertetik az új eljárásokat, mint a beépített pacemakerrel történõ nervusvagus-stimulációt, a kéreg alatti ingerlést, valamint az irradiációs technikákat. Összefoglalják a műtéti kimenetel szempontjából fontos prognosztikai tényezõket. Végül beszámolnak a sikertelenségekkel és a műtéti szövõdményekkel kapcsolatos tapasztalatokról, a műtét utáni rehabilitáció jelentõségérõl.

Ideggyógyászati Szemle

A pitvarfibrilláló betegek antikoaguláns kezelésének jelentősége a stroke megelőzésében – a nemzetközi adatok és az újabb terápiás lehetőségek áttekintése

MIROLOVICS Ágnes, PAPP Csaba, ZSUGA Judit, BERECZKI Dániel

Az ischaemiás stroke leggyakoribb cardiogen oka a pitvarfibrilláció, mely ötszörösére emeli a stroke kialakulásának kockázatát és kétszeresére emeli a halálozási arányt. A pitvarfibrilláció előfordulása nemzetközi adatok alapján körülbelül 2%, azonban az életkor előrehaladásával gyakorisága nő. A nonvalvularis pitvarfibrilláció okozta stroke prevenciójában, az orális antikoagulálás szükségességének eldöntésében nagy szerepe van a stroke-rizikó becslésének. Ebben segít a CHADS2-, illetve a prediktívebb CHA2DS2-VASc-pontozórendszer. A már antikoagulált betegek vérzésveszélyének becslésére pedig a HAS-BLED-pontozóskála alkalmazható. Az orális antikoagulálás évtizedekig a K-vitamin-antagonisták alkalmazását jelentette. Nemzetközi adatok alapján látható, hogy jóval kevesebb beteg részesül antikoagulálásban, mint az elvárható lenne, továbbá az antikoagulált betegek jelentős részénél a nemzetközi normalizált ráta nincs a terápiás tartományban (cél-INR: 2–3). A K-vitamin-antagonistáknak, noha bizonyítottan hatékony antikoagulánsok, több hátránya ismert, például: gyógyszer-étel interakció, rendszeres INR-monitorozás szükségessége, fokozott vérzésveszély, ezért új támadáspontú készítmények kerültek kifejlesztésre. Ezek az új típusú orális antikoagulánsok (NOAC) két nagy alcsoportra oszthatók: a direkt trombininhibitorok (dabigatran etexilat), illetve a Xa-faktor-inhibitorok (rivaroxaban, apixaban, edoxaban) csoportjára. Előnyük, hogy fix dózisban adhatók, ritkábbak az interakcióik egyéb gyógyszerekkel, élelmiszerekkel, nem szükséges rendszeres vérvétel a terápia megfelelőségének monitorozására. Emellett több vizsgálat is alátámasztja, hogy hatékonyabbak lehetnek az ischaemiás stroke prevenciójában, mint a K-vitamin-antagonisták, és hasonló arányú vagy kevesebb vérzéses szövődményt okoznak.

Ideggyógyászati Szemle

[Creutzfeldt–Jakob-kór: Egy neurológiai központ tapasztalatai és a törökországi esetek szisztematikus áttekintése]

USLU Ilgen Ferda, ELIF Gökçal, GÜRSOY Esra Azize, KOLUKISA Mehmet, YILDIZ Babacan Gulsen

[A tanulmány célja az isztambuli Bezmialem Vakif Egyetem Neurológiai Részlegén diagnosztizált sporadikus Creutzfeldt–Jakob-kóros (CJD) betegek klinikai, laboratóriumi és idegrendszeri képalkotó leleteinek elemzése, és a törökországi CJD-esetek áttekintése. Elemeztük a Neurológiai Részleg valamennyi, 2014. január 1. és 2017. június 31. között diagnosztizált CJD-esetét, a klinikai, az EEG- és a koponya-MRI-leletek, a cerebrospinalis folyadék vizsgálati eredménye, a differenciáldiagnózis, valamint a korábbi téves diagnózisok felhasználásával. Áttekintettük továbbá a Törökországban 2005 és 2018 között publikált CJD-eseteket. A Neurológiai Részleg összesen 13 CJD-betege esetében a progresszív kognitív hanyatlás volt a legelsô tünet. Két beteg esetében Heidenhain-variánst, egy beteg esetében Oppenheimer–Brownell-variánst diagnosztizáltak. Korábbi téves diagnózis a 13 CJD-beteg 53,3%-a (7 fô) esetében fordult elô (depresszió, vascularis dementia, normális nyomású hydrocephalus vagy encephalitis). 11 beteg esetében (87%) tipikus MRI-jeleket mutattak ki, azonban ezek csak öt beteg esetében voltak jelen már kiinduláskor. Négy beteg esetében figyeltek meg az MRI-n aszimmetrikus magasjel-abnormalitást. Öt beteg (45,4%) esetében figyeltek meg az EEG-n periodikus tüskehullám-komplexeket, valamennyi esetben az utánkövetés során. 2005–2018 között Törökországban 74 esetet publikáltak, különbözô klinikai tünetekkel. A CJD-betegek részlegünkön és a törökországi esetekben egyaránt különbözô klinikai tünetekkel jelentkeztek. Habár a leggyakoribb induló tünet a progresszív kognitív hanyatlás, a korai stádiumban a szokatlan tünetek téves diagnózist eredményezhetnek. Izolált vizuális vagy cerebellaris tünetek esetén a variánsformákra is gondolni kell. Továbbra is fennálló klinikai gyanú esetén az utánkövetés során ismételt EEG- és MR-vizsgálatokra van szükség.]

Ideggyógyászati Szemle

[1-es típusú cerebralis cavernosus malformatio retinaér-tortuositassal és KRIT1 gén mutációval]

KALMÁR Tibor, MARÓTI Zoltán, VADVÁRI Árpád, HALMOSI Ágnes, KÁLOVITS Ferenc, KÁLMÁN Bernadette

[A cerebralis cavernosus malformatiók (CCM) viszonylag ritka és heterogén klinikai entitást képviselnek; a háttérben három génben találtak eddig mutációkat. Sporadikus és öröklődő formáit is leírták. Itt egy fiatal nőbeteg esetét mutatjuk be, aki epizodikus paraesthesia és fejfájás panaszával jelentkezett, de akut neurológiai tünetek nem voltak. Édesanyjának 21 évvel ezelőtt volt egy bevérzett ca­vernomája, amit sebészileg eltávolítottak. A koponya-MRI többszörös, néhány milliméteres cavernomatosus malformatiókat detektált, míg szemészeti vizsgálat során a retinalis erek tortuositasa derült ki. Kiválasztott gének exomszekvenálásának elemzése során egy nonsense mutációt azonosítottunk, ami a génátírás korai leállításához és egy csonkolt fehérje szintéziséhez vezetett, megmagyarázva az agyi és retinalis erek fejlődési zavarát. Ezt a patogén mutációt már leírták korábban. Esetünk rámutat az átfogó klinikai kivizsgálás és molekuláris elemzés fontosságára az enyhe és bizonytalan panaszok ellenére, mivel az életmódi tanácsadás, az MRI-monitorozás és a genetikai tanácsadás nagy jelentőséggel bírhat a beteg hosszú távú egészségmegőrzése tekintetében.]