PINTÉR Erzsébet1, KÁLI Gábor2, VUKMIROVITS György3, NIKOLOVA Radka3, YOUSEF M. Gassar2, GYARMATI Éva4
1994. NOVEMBER 20.
Ideggyógyászati Szemle - 1994;47(11-12)
Klinikai tanulmány
Neuroinfekció gyanújával vagy egyéb betegségek központi idegrendszeri tünetei miatt kezelt 186 betegnél végeztünk kvantitatív C-reaktív-protein meghatározást. Az esetek között 102 meningitis purulenta, 5 abscessus cerebri, 2 meningitis basilaris, 1 meningitis cryptococcica, 11 sepsis, 22 encephalitis, 5 encephalopathia, 22 autoimmun idegrendszeri betegség, 12 nem gyulladásos eredetű idegrendszeri betegség és 4 tumor cerebri szerepelt. A legmagasabb C-reaktív-protein értékeket az abscessus cerebrinél (250,8 +/-64,2 mg/l), a sepsisnél (221 +/- 16,4 mg/l) és a purulens meningitisnél (153 +/- 94,59 mg/l) mértük. A vírusfertőzések csak mérsékelt emelkedettséget okoztak (36,8 +/- 36 mg/l). A nem gyulladásos eredetű és az autoimmun idegrendszeri betegségekben a normál tartományban találtuk (4,0 +/- 1,5 mg/l, illetve 10,0 +/- 18,5 mg/l). A C-reaktiv-protein-szint jól mutatta mind a lokális, mind a szisztémás reakciókat, ezért hasznos kiegészítő vizsgálatnak tartjuk a központi idegrendszeri betegségek fertőzéses szövődményeinek kórismézésében és a terápia eredményességének ellenőrzésében.
Ideggyógyászati Szemle
Az a hatvanas évek második felétől kialakuló felismerés, hogy az időskori dementiák több mint felét Alzheimer-kór okozza és nem „arteriosclerosis cerebri", a dementiakutatás fellendülését indította el, a mely a '80-as években felgyorsult, napjainkban bekövetkezett robbanásszerű fejlődése pedig szinte követhetetlen tömegű adatot szolgáltat. Ennek ellenére épp a legintenzívebben kutatott Alzheimer-kór etiológiájának és patogenezisének megértése ma sem látszik közelinek. Az Alzheimer-kóron kívül elsősorban a vascularis eredetű és a Parkinson-szindrómával járó dementiákban történtek korábbi szemléletünket alapvetően megváltoztató, új megfigyelések. Megismertük a frontostriatalis köröket, amelyek nemcsak az utóbbi két dementiaféleségben, de számos más neurodegeneratív betegségben is kialakuló subcorticalis dementia megértéséhez vittek közelebb bennünket. A neuroimaging eljárások rutin használatával életközelbe kerültek korábban ritkának számított dementiával járó szindrómák is, amelyek valójában gyakoriak. Ilyenek például a medialis thalamuslágyulások, az ún. Binswanger-betegség vagy a subcorticalis arterioscleroticus leukoencephalopathia és a határzóna lágyulások. A klinikopatológiai megfigyelések bizonyították a limbicus és paralimbicus struktúrák, a frontostriatalis körök és az asszociációs pályák károsodásának szerepét a dementia kialakulásában.
Ideggyógyászati Szemle
A szerzők az epilepsziás betegek gondozása során észlelt, korábban egyértelműen a betegség organikus következményeként számon tartott 4 olyan fő tünetcsoportot ismertetnek, melyek mögött számos esetben a betegek és családtagjaik közötti típusos kapcsolati konstellációk patogén szerepe tárható fel. Ezt esetismertetésekkel illusztrálják. Hangsúlyozzák, hogy 1. Az epilepszia idült betegség, lefolyása során a beteg és szűkebb környezete között minden esetben pszichodinamikai történések is zajlanak; 2. A betegek gondozása során a jelenlegi „neurológiai" attitűdnek és a társadalmi elvárásoknak megfelelően a biológiai történéseken és változásokon van a hangsúly, ezért az intrapszichés és szociálpszichiátriai mozzanatok is sokszor biológiai tünetek formájában jelennek meg; 3. A fenti összefüggésekből következik, hogy a beteg gyakran a pszichés konstellációt interiorizálva azt szomatikus tünetekben fejezi ki, és ezek első megközelítésben „típusos epilepsziaproblémáknak” imponálnak, melyek szomatikus ,,epileptológiai" kezelése természetesen nem lehet sikeres; 4. Mivel a gondozás jelentős részben auto- és heteroanamnesztikus adatokon alapul, a fenti jelenségekre a család együttes exploraciója, a beteg és környezetének esetleges ellentmondásos véleménye hívhatja fel a figyelmet; 5. Az epilepsziás egyéni gondozása során a beteg és családtagjai közt kialakuló betegségkezelési módokat, azok patológiás egyensúlyi helyzeti testi panaszok esetén is figyelemmel kell kísérni.
Ideggyógyászati Szemle
A stroke klinikai diagnózis. Akut stroke esetén az első vizsgálat a CT, a vérzés kizárására. Ischaemiás stroke-nál az MR korábban és pontosabban detektálja a viszonyokat, mint a CT. A kontrasztos MR különleges halmozási jelenségeket mutat. Ezek: intravasalis jelfokozódás az ischaemiás inzultust szenvedett agyrészlet véredényeiben, meningealis kontraszthalmozás, átmeneti, kevert típusú kontraszthalmozás és parenchymás kontraszthalmozás. A jelen közlemény az enhancement különböző típusú megjelenésének okaival, diagnosztikai jelentőségével és differenciáldiagnosztikai következtetésekkel foglalkozik. A közeli jövőben, több és főként korszerűbb MR-berendezés üzembe állításával a stroke patomechanizmusának pontosabb megismerése, és ennek következtében újabb, eredményesebb gyógyítási eljárások alkalmazása várható.
Ideggyógyászati Szemle
A sclerosis multiplex és a myelitis transversa együttes előfordulása az irodalomban ismert. Rendszerint a spinális tünetek jelentkezésén kívül egyéb agyállományi érintettségre mutató neurológiai jelek is megtalálhatók, az MRI vizsgálat disszeminált, demielinizációs fókuszokat mutat az agyban, a kiváltott válaszok pozitívak, az SM meglétét a liquorimmunológia eltérései és az oligoklonalitás is bizonyítják. Ezekben az esetekben a myelitis transversa tünetei évekkel az egyéb SM-tüneteket megelőzhetik, illetve relapsusként önállóan is jelentkezhetnek. A rekurráló myelitis transversa - mint önálló entitás, negatív koponya-MRI-vel, negatív liquorimmunológiával – olyan kérdés, amely mind az etiológiát, mind a terápiás megfontolásokat érinti. Az irodalmi adatok alapján az ismétlődő myelitis transversa mint önálló entitás igen ritka előfordulást mutat. A szerzők által ismertetett betegnél a spinális és opticus eredetet mutató tünetek visszatérő jelentkezése negatív koponya-MRI-vel, negatív liquorimmunológiával önálló, csak a gerincvelőt és az opticusokat érintő demielinizációs betegségnek tűnik, ahol az obszerváció tíz éve alatt nem alakultak ki sclerosis multiplexre utaló tünetek. További megfigyelések szükségesek e viszonylag új és valószínűleg önálló klinikai entitás etiológiai, patogenetikai és esetleg terápiás vonatkozásainak tisztázása érdekében.
Ideggyógyászati Szemle
A szerzők elővizsgálatukban epilepsziás betegeik rohamainak fellépése és a meteorológiai változások közötti esetleges összefüggés kimutatására keresnek változókat. E célból lakóhely, gyógyszerelés és együttműködés szempontjából homogén, 15 epilepsziás beteg egy év alatt fellépett összesen 816 rohamát vetették össze a tünet jelentkezésekor mért komplex meteorológiai helyzettel. Utóbbit naponta kétszer, 12 óránként határozták meg és a szimpatikus-paraszimpatikus egyensúlyt befolyásoló hatása alapján kóddal jelölték, hét fokozatban. Figyelembe vették a gyors meteorológiai változások szerepének lehetőségét is. A biometeorológiai kódok alakulását nemcsak a rohamnapokon, hanem az epilepsziás tünetek fellépése előtti és utáni 48 órában is követték. A betegcsoport összevont vizsgálata alapján tendencia jellegű eltérés mutatkozott a rohamok körüli időszakban: a rohamok előtti napokon inkább paraszimpatikus, a rohamok utáni periódusban inkább szimpatikus hatású meteorológiai helyzetek fordultak elő. A rohamok jelentkezésében gyors meteorológiai változások nem játszottak statisztikailag értékelhető szerepet.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés - A természetes antikoaguláns rendszer (antitrombin-III, protein C, protein S) működészavara ritkán mutatható ki az ischaemiás stroke hátterében, annál gyakrabban észlelhetõ azonban a stroke kialakulását követõen a betegség akut fázisában. A szerzõk azt vizsgálták, hogy az akut fázisban megnyilvánuló természetes antikoaguláns fehérjék aktivitásának csökkenése szerepet játszhat-e a progresszív stroke kialakulásában. Betegek és módszer - Hatvannyolc, akut ischaemiás stroke-beteg esetében követték a tünetek alakulását (NIH-stroke-skála), s ezt vetették össze a betegség akut szakában meghatározott természetes antikoagulánsok (antitrombin-III, protein C, protein S) aktivitásával, valamint a C-reaktív protein szintjével. Eredmények - Progressziót a betegek 29%-ánál észleltek, legalább egy természetes antikoaguláns fehérje aktivitásának csökkenése 31%-ban fordult elõ. A legalább egy természetes antikoaguláns csökkent aktivitásával bíró betegek 76%-ánál, míg az eltérés nélküliek 9%-ánál alakult ki progresszív stroke (p<0,01). Azok esetében, akiknél a C-reaktív-protein-szint emelkedett volt, szintén gyakrabban jelentkezett progresszió (60%), mint normális szint esetében (11%, p<0,01). Megjegyzendõ, hogy az emelkedett C-reaktív-protein-szintű egyéneknél gyakoribb volt a természetes antikoaguláns fehérjék csökkent aktivitása, mint normális szint mellett. Következtetés - Az eredmények a természetes antikoaguláns fehérjéknek az ischaemiás stroke akut fázisában a betegek közel egyharmadánál jelentkezõ csökkent aktivitásának fontosságára hívják fel a figyelmet, amely szerepet játszhat a progresszív stroke kialakulásában, s ezáltal kedvezõtlen prognózist jelez.
Lege Artis Medicinae
A Covid-19-fertőzés vizsgálata kezdetben – amely leginkább az akut és viszonylag behatárolható időtartamú szomatikus tüneteket jelentette – a pandémia terjedése folyamán kiterjedt az elhúzódó, szövődményként értelmezhető tünetekre is. Gyűlnek az adatok a keringést, légzést, véralvadást érintő, valamint a reumatológiai, a bőrgyógyászati, a szemészeti következményekre vonatkoztatva csakúgy, mint a központi idegrendszeri elváltozások okozta akut és elhúzódó tünetekkel kapcsolatban. Eleinte szórványos esetközlések, majd populációs vizsgálatok, állatmodellek eredményei voltak olvashatók, a közlemény írásakor pedig már rendszerezést ígérő, áttekintő írások is megjelentek. A központi idegrendszerben okozott elváltozások megnyilvánulhatnak neurológiai tünetekben, megbetegedésekben, és pszichiátriai panaszokban, szindrómákban egyaránt. A tüneti skála széles, a patomechanizmust még nem térképezték fel tökéletesen; ebből fakadóan a terápiás próbálkozások még gyerekcipőben járnak. A neuropszichiátriai szövődmények epidemiológiai adatai egyelőre hiányosak, de gyors ütemben pontosodnak. Mértéktartó becslések szerint is több tízmillió személy érintettségét feltételezik világszerte. Az elhúzódó tünetek gyógyulásának vagy perzisztálásának megítéléséhez még nem telt el elég idő. Mindezek miatt jelenleg a legfontosabb feladat a vírusterjedés minél hatékonyabb megakadályozásán túl a vírus okozta központi idegrendszeri kórfolyamatok mind pontosabb megismerése és hatékony terápiájuk kidolgozása. Jelenlegi ismereteink szerint a neuropszichiátriai szövődmények patomechanizmusa multifaktoriális. A vírus közvetlen neuron- és gliaműködést károsító hatásán túlmenően sokkal inkább számolnunk kell az agyi keringészavar, a hiányos oxigenizáció káros következményeivel, valamint kiterjedt szisztémás, elhúzódó immunfolyamatokkal, amelyek kimutatható módon károsítják az agyszövetet, beleértve a neuronokat, axonokat, szinapszisokat és a gliasejteket is. Az említett mechanizmusokat részletezi a cikk nem szisztematikus irodalmi áttekintés formájában, ugyanakkor kitér a terápiás lehetőségekre is.
Ideggyógyászati Szemle
A Covid-19 betegség megjelenését követően rövid idő után világossá vált, hogy noha az elsősorban légúti tünetekkel jár, ezek mellett nagyon sok esetben egyéb szervek, szervrendszerek, így az idegrendszer károsodására utaló tünetek is megjelennek. Az első észlelés és közlés óta megjelent és naponta megjelenő nagy mennyiségű, a betegséggel, annak szövődményeivel foglalkozó közlemény között számos neurológiai komplikációkkal foglalkozó is megtalálható. Az adatok alapján viszonylag gyakori ideggyógyászati szövődménynek tartható az encephalitis kialakulása. Tünetei az esetek többségében a még zajló légúti kórfolyamattal egyidejűleg vagy a kialakult kritikus állapot során észlelhetők; többféle megjelenési formáját is közölték. Az általunk ismertetett esetben a központi idegrendszer érintettségét jelző tünetek több héttel a lezajlott Covid-19-pneumonia után, a beteg ebből a szempontból már gyógyult állapotában jelentek meg. A klinikum, a képalkotó, EEG- és liquorvizsgálatok eredményei alapján a tünetek hátterében encephalitis igazolódott. Az alkalmazott terápia mellett a klinikai szempontból rohamosan javuló folyamat hátterében az elvégzett vizsgálatok egyértelmű kórokot nem igazoltak. A korábban zajlott SARS-CoV-2-vírusinfekciót is figyelembe véve Covid-19 betegséget követő posztinfekciós központi idegrendszeri kórfolyamatot véleményeztünk, melyre vonatkozóan jelenleg csak elvétve található irodalmi adat.
Lege Artis Medicinae
A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardiovascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás